RockStation


Green Path – Only klip-premier

2009. december 04. - sunthatneversets

A csapattól kaptuk a következő hírt:

„Október 18., Budapest, MÁV járműjavító telep, 1 fok, leszakadt mozdonyok és kocsik között…Reggel nyolc. A technikai előkészületek megtétele után a zenekar tagjainak „rendbeszedésével” kezdődött a nap, majd amikor ezzel végeztek az ügyes sminkesek és fodrászok, elkezdődhetett a forgatás, a zenekaros, zúzós jelenetekkel. Ekkor már senki nem fázott. :)

A klipben szereplő  focicsapat nem más, mint az Újbuda Rebels. Rövid bemelegítés után már bele is csaptunk a kezdő jelenetek felvételeibe, majd keményebb vizekre eveztünk és mindez folytatódott az összecsapódós, szaladgálós, futós, leterítve szerelős, ütős-vágós képekkel. Jól komponálható csapat, könnyen ment tehát az együttműködés.

A gyöngyösi csülkös-lapockás-combos-babgulyás  és forralt boros ebéd kicsit megszakította a forgatás menetét, de a pihenő után mindenki bedobta magát! Következtek a focis-zenekaros jelenetek egyben, majd visszatértünk a zúzós felvételekhez. Ekkor már sötétedett, így bevethettük a tökéletes világítás és hangulat megteremtéséhez a helyszínre cipelt fénycuccot is. Kiváló megvilágításokkal „csillagosötös” metal jeleneteket kaptunk el!

A vágás és a szépítgetés után a HammerWorld weboldalán debütál majd a klip, december 4.-én.
 


Reméljük, hogy nemcsak mi várjuk izgatottan a végeredményt! Addig is nézzétek meg az Only-hoz készült werkfilmet

Tovább

Green Path – megjelent a No More Lies

Green Path No More Lies Cd Cover

A zenekar 2004 nyarán alakult, azzal a céllal, hogy valami újat, Magyarországon kevésbé elterjedt zenét játsszon, húzós riffekkel és elszállós refrénekkel. Püsi és Imi, az alapító tagok már két korábbi zenekarban is játszottak együtt. A kezdeti gitáros és basszusgitáros cserék után lépett a zenekarba Kocka, 2004 őszén. Az akkori felállással a banda 2007 elején stúdióba vonult, hogy felvegye első demoját. A hanganyag elkészítése után rengeteg koncert és tehetségkutató következett, amin a csapat kisebb-nagyobb sikereket ért el. Az akkori gitáros kilépett 2008 elején, ekkor került a bandába Dave, így kialakult a végleges felállás.

 
2008. izgalmas és eseménydús év volt a zenekar életében, 2008 júliusában egy nemzetközi tehetségkutató országos döntőjét megnyerték, összesítettben a második helyezéssel. Augusztus elején a zenekar nekivágott első nagylemeze elkészítésének. A lemezt az addig írt számok újbóli elgondolásával és egy egészen ütős sound-dal fűszerezték. A lemez 2009 februárjában lett teljesen kész. A lemez elkészültével a banda belefogott első turnéjába két nagyobb hazai csapat előzenekaraként.
 
A lemezzel nem csak itthon, hanem külföldön is nagy tervei vannak a srácoknak. A csapat két klip felvételét tervezi a lemezhez, az elsőt a közeljövőben, 2009 nyarán.
 
Vendégként szerepelnek a lemezen:
 
Farkas Csongor, gitár, sampler
Székely Lilla - zongora
Dj Quick
Mc Mamut
 
Green Path Band photo 
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum