RockStation


Haw: Itt az új anyag, márciusban lemezbemutató!

2014. február 10. - csigaur

haw2014.jpg

A HAW zenekar utoljára 2009-ben jelentkezett rendes stúdiós felvétellel. Az azóta eltelt öt évben több külföldi és hazai turnén vettek részt, majd egy éven keresztül úgy tűnt, hogy vége a történetnek. A tagok más zenekaraikra koncentráltak (Torn From Earth, Prosectura, Igor, Dog Attack, The Molnárz) majd a Stereochrist jubileumi buliján megesett véletlenszerű koncertjük után úgy döntöttek, folytatják mindenféle célkitűzés vagy nyomás nélkül. 

Tovább

Felolszlott a HAW!

A tegnapi nap folyamán a stoner/doom vonal egyik hazai zászlóshajója váratlanul bejelentette, hogy három évnyi zenélés után az együttes útjai külön válnak. A Haw facebook oldalán a következőt üzenetet lehet olvasni:

Kedves Barátaink!
Egyik szemünk sír a másik nevet, ahogy mondani szokás. Sír, mert a HAW itt, ebben a formában véget ér. Nevet, mert elképesztően szép volt az idáig vezető út. Egy egész életre elég gyönyörű élményt kaptunk egymástól, a zenénktől, és tőletek! Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Ride Free!

 


 

Stoner, sludge parádé: Kylesa, Haw, Twin Cobra @ Dürer kert, 2011.07.12.

 

Igen keményre sikeredett ez a hét kezdet a stoner, és az atmoszférikus sludge kedvelőinek. 11-én Karma To Burn, rá egy napra Kylesa, és még akkor csak keddet írunk. A tegnapi Karma To Burn koncert után igen magasra lett téve a mérce. A közönség sorait vizslatva rá kellett jönni, hogy azok, akik azon a koncerten ott voltak, azok a Dürer kertben is tiszteletüket tették. Többnyire kifacsarva, és az előző estét dicsőítve. Az arcokon látható fáradtság teljes mértékben érthető volt, de ahogy a tengerentúlon mondani szokás „the show must go on.”

Tovább

Újra Budapesten a Kylesa

Aki tavaly a Converge előtt lemaradt a savannah-i Kylesa koncertjéről, az most bepótolhatja a lemaradást, hiszen az azóta új lemezzel jelentkező csapat, amolyan last minute koncert keretében a Dürer Kert vendége lesz július 12-én. Az elővételes jegyár 1500 forint, a helyszíni belépés pedig 2500 forintba kerül. Előzenekar a Haw és a Twin Cobra. Facebook event ITT.

Húsvétzáró aljasodás: Our Existence Is Punishment, Haw, Zoroaster, Weedeater @ Tündérgyár 2011.04.25

Mi lehetne méltóbb lezárása egy húsvét hétfőnek, mint egy mocsár szagú sludge buli? Lehet-e szebbet annál elképzelni, mint hogy torma aromájú, sörös büfögések közepette, a végtelenül súlyos és mély basszusok, lomha riffek rázzák ki belőlünk a kaszinótojás, füstölt sonka kombó által generált gázokat? Lábjegyzetben, Dixie, a Weedeater énekes, basszerosa nem átall néha a színpadon behányni, így egy ténylegesen katartikus, és szélsőséges húsvétzáró összejövetelnek néztünk elébe. Abban a Tündárgyában, ahol idén már egyszer volt szerencsénk egy hamisítatlan sludge parádét látni.

Tovább

Black Tusk, Howl, Haw @Tündérgyár 2011.02.19.

Jó öt-hat éve eléggé elképzelhetetlen volt az, hogy bármilyen helyszínen is teltház fogadta volna sludge, és stoner zenekarok hangversenyét. Jelen esetben erről volt szó. Egyfelől azért a valamivel több, mint kétszáz néző befogadására alkalmas Tündérgyár kissé szűknek találtatott erre a koncertre, ettől függetlenül remek hangulata van a helynek. Másfelől azért az ingyen koncert amúgy is megmozgatja a zenebolondok fantáziáját, és nem utolsó sorban aktivitásra is készteti őket. Innen már csak egy lépés, hogy rájöjjünk a teltházas hangulat a zenészek performanszára is rányomja a bélyegét, persze pozitívan.
 

Tovább

Stoner/sludge szörnyetegek a Tündérgyárban

A Skalar Music a Cataract koncert mellett egy másik komoly ingyenes koncerttel várja látogatóit, mégpedig ezúttal a Trafó mellett található Tündérgyárral összefogva, ahol is február 19‐én, szombaton a legminőségibb extrém zenekarairól híres Relapse Records (lásd még Unsane, Pig Destroyer és társai) két friss, fiatal zenekara lép fel. Az egyikük, a Black Tusk ugyanúgy Savannahból származik, mint a Kylesa vagy a Baroness, és utóbbinak a gitárosa, John Dyer Baizley felelős többek közt az összes Black Tusk lemezborítóért, pólóért és egyéb grafikai melóért.

Tovább

Crowbar a WigWamban [KONCERTAJÁNLÓ]

A sludge metal műfajának kultikus csapata, a Crowbar, 2010-es európai turnéjának keretein belül Budapestre is ellátogat. Július 4-én a Wig Wam-ban láthatjuk őket, a stílus számos hazai képviselőjének társaságában. A Kirk Windstein vezette csapat lassan egy emberöltő óta van jelen pusztító erőként a metal underground színterén. Legutóbb 2005 tavaszán láthatta őket a hazai közönség a Kultiplexben. A közben eltelt idő alatt Windstein főleg a Down és a Kingdom Of Sorrow dolgaival volt elfoglalva, de a Crowbar kényszerpihenőjének vége! Július 4-ének (hazánkban is) ünnepnappá nyilvánításában részt vesznek a doom és stoner legérettebb és többnyire a Crowbar által is inspirált hazai képviselői, a Wall of Sleep, a HAW, a Nadír, a Stardrive és a Room of the Mad Robots.

Több mint 20 év telt azóta, hogy 1989-ben, New Orleans-ban Kirk Windstein fejében megszületett a Crowbar megalapításának gondolata. Azóta sok dolog elhalványulhatott, de Windstein kitartása nem.
A banda debütáló albumának, az Obedience Thru Suffering-nek 1991-es megjelenése óta a Crowbar neve egyet jelent az általa képviselt stílus tökéletes jellemzésével. Windstein számára olyan csapatok jelentettek szellemi táplálékot a kezdetektől fogva, mint a mélyre hangolt Melvins zenéje és az idén áprilisban elhunyt Peter Steele, Type O Negative előtt alapított zenekara, a Carnivore. 8 stúdióalbummal a hátuk mögött még mindig van a tarsolyukban és ez bőven elég lesz, hogy próbára tegyék a Wig Wam színpadának teherbírását!
A Crowbar előtt a stílus legjelesebb hazai képviselői lépnek majd színpadra.
A 2001-ben alakult karcagi Stardrive a Clutch és Fu Manchu nyomdokain haladt, s tavaly nyáron már a második lemezük jelent meg Kings And Slaves címmel. Súlyos, déli ízekkel fűszerezett stoner metal azoknak, akik szeretik a Spiritual Beggars, a Down, vagy a Monster Magnet lemezeit. Ezekből adnak ízelítőt július 4-én.
A bemelegítésből kiveszi a részét a doom metal magyar nagykövete a Wall of Sleep is. A 2001-ben feloszlott Mood zenekar hamvaiból életre kelt csapat Európa-szerte ismert underground körökben. Legutóbbi albumuk, az And Hell Followed with Him 2007-ben jelent meg a svéd I Hate Records gondozásában. Jelenleg a 2010-es nagylemezük stúdiófelvételei zajlanak, egy énekescsere után a Stardrive énekesével, Cselényi Csabával a mikrofon mögött.
A Nadír már a kilencvenes években próbálgatta a szárnyait, 96-ban készítették első demoikat olyan bandák által inspirálva, mint a Bolt Thrower és az Entombed. Bejárták Magyarországot, játszottak a nagyobb fesztiválokon, korábban is felléptek már a Crowbar előtt, de megosztotta már velük a színpadot a Vader és a Napalm Death is. Legfrissebb anyaguk idén jelent meg, Eco-Ethic címmel.
Sokkal fiatalabb formációként lép ringbe, a South Fork ranchről átigazolt piszkos cowboy stoner metal banda, a HAW. A csapat ugyan 2008-ban alakult Stereochrist és Igor tagokból – ez garantálja, hogy minőségi koncertet láthatunk majd tőlük.
Komplex, több műfajból táplálkozó zenéjével őrülten színes produkcióval készül az őrültséget nevében is viselő banda, a Room Of The Mad Robots. 2006-ban alakultak, 2008-ban pedig már győzelmet is arattak a Borsodi tehetségkutató metal kategóriájában. Ez belépő volt az International Live Award európai tehetségkutató regionális döntőjére, ahol legjobb magyar bandaként megnyerték a Hungarian Live Award 2009 címet is. Mechanical Sound Empire címmel jelent meg első lemezük, melyet Hangsúly-díjra is jelöltek. Ők is elsődleges hatásként jelölik meg a Crowbart, s most bizonyíthatnak is a példakép előtt.
Mindemellett fellép még a zenéjében Born From Pain, Volbeat, Angel Witch, Motorjesus, Scornage, Ektomorf, Undertow és After All hatásokat is mutató Redrum INC. A zenekar turnézott már a Pro-Pain és a Hatesphere társaságában, s mindenki úgy nyilatkozott róluk, hogy fellépéseik iszonyatos energiával vannak teli, szóval érdemes lesz figyelni rájuk a WigWamban is!

CROWBAR - HAW - Wall of Sleep - Redrum INC - Stardrive - Room of the Mad Robots – Nadir, 2010. július 4., vasárnap, Wig Wam Rock Palace

Az első 300 belépő ajándék Nadir CD-t kap, érdemes tehát időben érkezni!
Beugró: 3490 Ft / 4500 Ft
Jegyelővételi helyek:
Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Shark, Viking, Solaris, Rockpark, Ticketportal, Ticketexpress

http://www.crowbarmusic.com
http://www.myspace.com/crowbar
http://www.myspace.com/redruminc
http://www.wallofsleep.net
http://www.myspace.com/hawtheband
http://www.stardrive.hu
http://www.myspace.com/nadirhungary
http://www.myspace.com/roomofthemadrobots
www.hammerworld.hu
www.wigwamrockclub.hu

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum