Erre csak a KISS képes - Beszámoló a Rock In Vienna harmadik napjáról

2015. június 07. - KoaX

015.jpg

Itt az utolsó nap beszámolója. Kicsit örülünk is neki meg nem is. Örülünk, mert lassan (hajnali három van) le fekhetek majd a saját ágyamba, de közben szomorú vagyok, mert annyi jó buli ért véget. Elmondhatom, hogy amennyire a tegnapi nem az én napom volt, a fesztivál zárása már annál inkább volt nekem való! Kora délután érkeztünk a fesztivál helyszínére. Hogy miért? Hajts tovább.

Tovább

A Mikulás ezúttal egy Parkway Drive koncerttel kedveskedik!

parkwayDrive1.jpg

Valljuk be nem kellett sokat várnunk, hogy a hazai metalcore közönség első számú kedvence, az ausztrál Parkway Drive visszatérjen hozzánk, hiszen legutóbb két éve jártak Budapesten (illetve tavaly nyáron Sopronban, a Volt Fesztiválon), amikor is a Petőfi Csarnokban adtak egy gigantikus koncertet és egy életre szóló élményét az odalátogatóknak. Az elmúlt tizenkét esztendő alatt a zenekar pedig szinte minden álmot és még annál is többet megvalósított, hiszen négy nagylemezzel, két DVD-vel és egy az életüket átfogó könyvvel a hátuk mögött nem csak arról nyerhettünk tanúbizonyságot, hogy egy elszánt és önmagát fokozatosan professzionálissá kinövő csapatról van szó. Hanem bizony arról is, hogy a Parkway Drive egyike azon ritka csapatoknak, akiket a hírnév megtartott pont ugyanolyan – jó értelembe vett – egyszerű szörfős srácnak, mint akikként évekkel ezelőtt megismerhettük őket. Őszinteség és hitelesség hatja át őket miközben járják a világot, hogy rajongóiknak zenéljenek, akik közül a magyarokat mindig is különös tisztelet övezte a részükről. A modern metalcore szcéna leghíresebb ötös fogata az övüké, akik több ezer fiatal zenekart ihlettek meg vagy gyakoroltak rájuk nagy hatást az évek alatt. Zeneileg merre tovább? Lassan közeledik az új Parkway Drive nagylemez is, hiszen a 2012-es Atlas biztonsági játéka is már azt predesztinálta, hogy itt az ideje részükről valami nagyot és merészet lépni. Ám előtte még egyszer keresztül szelik a világot, beleértve a magyar fővárost is: azonban míg legutóbb lemezbemutató koncertkörúton vettek részt, most az egész fennállásukat átfogó programmal készülnek, így régi és új rajongók vállvetve vehetnek majd részt a mikulásnapi mulatságon. Számodra mi lenne az álom szett?

Tovább

Fotelrocker: Nézz Linkin Park, Opeth, Heaven Shall Burn és Rivals Sons koncerteket a Rock Am Ringről!

0novarock2011_17.jpg

Ma fejeződik be az idei Rock Am Ring, melynek csütörtöki napjáról itt, péntekről itt, míg szombatról alább lehet megnézni a címben szereplő zenekarok teljes koncertjét. Ma este pedig többek között Metallica és Avenged Sevenfold koncert, melyet ITT tudtok élőben nézni.

Tovább

Heaven Shall Burn és Hypocrisy a Dürer Kertben

Heaven Shall Burn 2013.jpg

Tizenhét év és hét nagylemez után látatlanul is biztosak lehetünk abban, hogy egy zenekar nemcsak megtalálta a saját hangját, hanem tulajdon korlátainak ismeretében azon is dolgozik, hogy mindig a lehető legtöbbet hozza ki magából. Márpedig a német Heaven Shall Burn nem csupán Európa, hanem a nemzetközi keményzenei élet egyik legmegbízhatóbb zenekarává nőtte ki magát az utóbbi tíz évben, és ezért is örömteli, hogy december 3-án végre nemcsak fesztiválszínpadon, hanem egy hazai klubkoncerten is bizonyíthat itthoni rajongóinak a banda.

Tovább

Szombaton a Pepsi győzött - A Hegyalja Fesztivál negyedik napja

Utolsó nap szomorkásan ébredünk, véget ér az év általában (egyik) legjobb hete, de szívünkre téve a kezünket tudjuk, hogy még pár nap és elfekvőbe kerülnénk. Mindenesetre, így hazaérve és némileg új erőre kapva holnap gond nélkül újrakezdeném. Legalább egy Ossian vagy egy Akela koncert erejéig. A Hegyalja idén is jó volt, nézzük, mi is történt szombaton.

Tovább

Heaven Shall Burn – Invictus május végén

A germán csapat Invictus címre keresztelt új albuma hazánkban május 26-án jelenik meg a Century Media gondozásában. A felvételek Tue Madsen Antfarm nevű stúdiójában készültek Dániában.

A lemezre a következő dalok kerültek:
01. Intro
02. The Omen
03. Combat
04. I Was I Am I Shall Be
05. Buried In Forgotten Grounds
06. Sevastopoll
07. The Lie You Bleed For
08. Return To Sanity
09. Against Bridge Burners
10. Of Forsaken Poets
11. Given In Death
12. Outro 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum