RockStation


Top 10 előadó a Frontiers kiadónál, akikre érdemes odafigyelni

Vigyázat: szubjektív!

2023. január 09. - moravsky_vrabec

chezkane2022_3.jpg

Hány kedvenc zenekarodról tudod fejből, hogy melyik kiadónál vannak? Jó eséllyel egyikről sem. Mikor csekkoltad utoljára, hogy melyik cég jelentette meg az adott lemezt? Talán még soha. Az olasz Frontiers kiadó azonban más.

Tovább

House Of Lords – New World - New Eyes (Frontiers Records, 2020)

Ez hát az új világ?

house-of-lords-2020.jpg

Két-háromévente, mondhatni menetrendszerűen jelentkezik új kiadvánnyal a House Of Lords a 2000-es évek közepe óta. Az amerikai hard rock és annak egyik nagy múltú csapata hívei számára ez éppenséggel jó hír és megbízható igazodási pont is lehet, ahogy a 2006-os évjáratú World Upside Down albumtól kezdve kétségtelenül az volt. Könnyű azonban belátni, hogy ilyen tempó mellett a James Christian énekestől és társaitól elvárható magas színvonal hosszabb távon nemigen tartható. Jött is egy komolyabb hullámvölgy, amely után az utóbbi két anyag ismeretében tulajdonképpen megnyugodva konstatáltam, hogy a banda beállt egy kiegyensúlyozott szintre. Úgy közelítettem hát az idei, immár tizenkettedik lemezükhöz, hogy ha ismét képesek lesznek ezt hozni, akkor legfeljebb a rájuk sajnos szintén jellemző olcsó és művi megszólalásba kötök bele.

Tovább

House Of Lords – Saint Of The Lost Souls (Frontiers Music, 2017)

Főúri elegancia, komoly relevancia

house_of_lords_-saints_of_the_lost_souls_5898b39459ce4.jpg

…És de hiszen nocsak! Úgy indul a Lordok Házának tizenegyedik albuma („Elveszett lelkek szentje” – milyen sajátosan hangzik ez így kecskenyelven elmekegve…), mintha az egészen korai remekműveik hangulata térne vissza! Gregg Giuffria helyett – ő utoljára a banda World Upside Down lemezén vendégszerepelt 2006-ban – az olasz Michele Luppi bűvöli a billentyűket a Harlequin nótában, de ha a hangzás nem is, az érzésvilág felettébb hasonló.

Tovább

„Tudatni akarom az emberekkel, hogy a jelenlegi felállásunk elpusztíthatatlan”

Interjú James Christiannel, a House Of Lords énekesével

house_of_lords_2015.jpg

Az 1980-as évek „hajmetal”-korszakának egyik legkülönlegesebb, legzeneibb formációja, a House Of Lords ma is aktív. Rendszeresen készít lemezeket és turnézik, méghozzá Európában is, nálunk pedig már harmadik alkalommal léptek fel a minap. Az énekes James Christian, mint köztudott, különösen munkamániás, és ha csak rajta múlna, a leállásnak még csak a gondolatával sem foglalkozna. A Backstage Pubbeli, roppant feelinges buli utáni beszélgetésünk során a jövőre vonatkozó terveiről is szó esett…

Tovább

House Of Lords, Stardust @ Budapest, Backstage Pub, 2015.10.15.

Úri muri

hol_1.jpg

Most nekiállhatnánk megint siránkozni azon, mennyire igazságtalan és szégyenteljes, hogy ilyen nagy múltú, patinás csapatra csak ilyen kevesen kíváncsiak, mégsem tesszük. Tény, hogy itthon minden eddiginél kisebb helyen „ülésezett” a Lordok Háza, de ez a nézőszám legalább jól mutatott a parányi klubban. Ez pedig a koncert hangulatán is érződött.

Tovább

Csütörtökön Budapesten játszik a House Of Lords

house_of_lords_2015.jpg

Indestructible címmel még a nyár elején jelent meg a James Christian énekes vezette amerikai dallamrocker, a House Of Lords új stúdióalbuma, amit október 15-én a budapesti Backstage Pubban mutatnak be nekünk. Mivel a Jeff Scott Soto vezette SOTO zenekar lemondta az őszi Európa-turnéját, így a friss hazai AOR banda, a Stardust a House Of Lords vendégeként fog először színpadra lépni. A koncerttel kapcsolatban további információkat ITT találtok. Alább meg egy kis ízelítő a fellépő bandáktól.

Tovább

House Of Lords koncert Bécsben

0houseoflords3.jpg

James Christian és három képviselőtársa idén tavasszal rendületlenül kampányol Európában a friss Precious Metal albummal. A Perfect Storm fedőnevű családi „dáridó” (James felesége, Robin Beck volt ugyanis a másik fő fellépő) után a második körben a földrész hozzánk közelebb eső térségeibe is eljut a House Of Lords. Mi is úgyszólván karnyújtásnyira voltunk attól, hogy újra itthon köszönthessük a bandát, ez azonban meghiúsult, így április 15-én a pozsonyi Randallban, 16-án pedig a bécsi Szene-ben lehet majd a lordok színe elé járulni. Ja, és a skót Estrella képében végre sikerült egészen tisztességes vendégzenekart is találniuk maguknak... További információk ITT. (fotó: Réti Zsolt)

Nagy pénz, nagy buli (kis közönség): House Of Lords, Sandalinas, Rubicon, Avatar, Asphalt Horsemen @ Club 202, 2012. 02. 14.

Bár a fent említett vagonnyi lóvé esetünkben csupán a patinás amerikai hard rock csapat legutóbbi korongjának címére utal, és mi tagadás, a koncert látogatottsága is siralmas volt, azért a négy „felsőházi képviselő” szerencsére újfent igazolta hírnevét.

 

Tovább

Szeretem az életemet, szeretem a családomat és szeretem a zenémet - Interjú James Christian-nel a House Of Lords énekesével

A los angelesi House Of Lords a dallamos rockzene legnagyobb alakjainak nyomában jár. Bár a csapat a grunge hullám idején feloszlott, azonban az ezredforduló után újjáalakultak és azóta friss erővel hódítják meg a színpadokat. A csapat február 14-én Budapesten a Club 202-ben lép fel. Ebből az alkalomból kerestük meg James Christian énekest, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.

Az elmúlt év vége felé igen szomorú és aggasztó híreket kaptunk rólad. Kérlek, nyugtass meg afelől, hogy jól vagy. Főleg mivel ismét belelendültél a munkába. Remélem, minden visszazökkent a rendes kerékvágásba!
Köszönöm! Igen, minden rendeződik. Egy komoly műtét után az embernek számolnia kell változásokkal. Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy most ismét jó állapotban legyek.

Most éppen itt vagy Európában, és Robin Becket kíséred végig a „Rock Meets Classic” turnén. Hogy megy a túra? Hogyan jöttök ki a többiekkel. Milyen nap mint nap találkozni Ian Gillannel? Gondolom, énekesként jelentős hatással volt rád.
A „Rock Meets Classic” turné hihetetlen volt, a pályám egyik legjobb show-ja. A fellépők csodálatosak voltak! Robinnal remekül megvagyunk. Vannak időnként súrlódások, de hát ez minden házasságban előfordul. Ian óriási inspirációt jelentett az életemben, és most se nagyon hiszem el, hogy egy hónapon át együtt lehettünk. Igazi nemes lelkű angol úriember.

A „Rock Meets Classic” után indul a House Of Lords európai körútja, vagyis két teljes hónapot töltesz most Európában. Szeretsz itt turnézni?
Imádom Európát! Itt turnézunk a legtöbbet. A rajongók kitartottak mellettünk az évek során, mi pedig örömmel jövünk vissza, hogy játsszunk nekik.

Tovább

House Of Lords: Budapesten a dallamos rockzene amerikai hősei

Hamarosan újra felidézhetjük a ’80-as évek őrült, arénás rock koncertjeinek hangulatát: Budapestre érkezik ugyanis a House Of Lords nevű amerikai zenekar, akik a dallamos rockzene legnagyobb ászainak nyomában járva adnak koncertet február 14-én a Club 202-ben.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum