RockStation


Vikidál Gyulával, Zeffer Andrással, és a Mobilmánia teljes tagságával készült el Cserfalvi “Töfi” Zoltán születésnapi korongjának legfrissebb dala!

2020. március 30. - rockstation

tofi50.jpgA MOBILMÁNIA teljes tagságával érkezett a legfrissebb dal a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi “Töfi” Zoltán 50 éves születésnapja alkalmából készülő “The Number Of The Years: 50” című lemezről. A “Templomban, kocsmákban” című nótában Vikidál Gyula mellett Zeffer András billentyűs és Gamsz Árpád is énekel, és Nusser Ernő gitáros, Kékesi „Bajnok” László basszusgitáros, és Donászy Tibor dobos játékát is hallhatjuk benne, a szöveget pedig Horváth Attila írta.

Tovább

Az eredetinél is (Maidnem) jobb: Iron Maidnem @ Club202, 2015.03.07.

ironmaidnem6.JPG

Amikor az ember úgy jön el minőségi metal muzsikával megtöltött kerek két óra után, hogy kapásból eszébe jut az autó felé menet legalább tíz nóta, amit még szívesen meg bírt volna hallgatni, az csalhatatlan jele egy remekül sikerült koncertnek. Ebben volt része a szép számban összegyűlt közönségnek ezen a kicsit hűvös, kora tavaszi márciusi estén az Iron Maidnem előadásában.

Tovább

Balaton, nyár, metal. Mi kell még?: Rock Beach Fesztivál,1. nap, 2013.07.26.

0paradiselost2013_45.jpg

Új fesztivál gazdagítja a hazai kínálatot, ráadásul deklaráltan rock/metalfesztiválként pozícionálták magukat, ez az újonc a Rock Beach Fesztivál, Balatonszemesen. Meglehetősen bátor vállalkozás ma Magyarországon a nulláról fesztivált indítani, ráadásul a szervezők nem kispályáztak, 3 nap alatt 30 fellépő és olyan headliner csapatok, amelyek bármely fesztiválon húzónévként szerepelnének: Paradise Lost, Gojira, Overkill, Sabaton + a legkedveltebb hazai együttesek.

Ezen kívül Balatonszemes a fesztiválon kívül további szórakozási lehetőségeket is kínál, de a hőségben ezekből valószínűleg most a strand volt a legfontosabb. Én már csak az Overkill kedvéért is mentem volna, a többi csak hab a tortán.

Tovább

Majdnem buli volt szombat este - Iron Maidnem @ Rocktogon, 2012. március 3.

Szerencse, hogy az emblematikus budapesti teret huszonvalahány éve elkeresztelték November 7 térről Oktogonra. Szárnyalhat a fantázia! Van itt Fogtogon nevű (természetesen) fogászat (nem reklám, csupán érdekesség), de ami sokkal kellemesebb asszociációra ad okot a magunk fajtának, létezik a közelben egy Rocktogon nevet birtokló pince. Mint az elhalt léleknek a purgatóriumon át, úgy kell átkínlódnia magát a nem eléggé züllött rockernek a hosszú, és bor(ozó) szagú előtéren, hogy metal-Mennyországba jusson. Ezen a ponton - mármint a jóval autentikusabb, pici buliteremben - Szent Péter helyett angol zászlót lengető Eddie szörny fogadott minket - persze, csupán a háttérvászonra pingálva. Viszont kétséget így sem hagyott afelől, hogy mi vár ránk ma este....

Tovább

Iron Maidnem - Metal jubileum - 15 év!

Jubileumot ünnepel a hazai metalzene. Nem is akármilyet, hiszen a tribute-kultúra egyik első itthoni képviselője alakult meg 15 éve.  Az Iron Maiden Európa-szerte ismert magyar szinkronja, az Iron Maidnem zenekar hatalmas show-val ünnepli az évfordulót. A múltidézés és ünneplés helyszíne az újonnan nyílt "Wigwam", azaz a Barba Negra Klub lesz. A slágerek mind régiek, a vendégek pedig a 15 év társ-zenekarai, a tagok egyéni projectjei; a hazai metal-körökben immár legendává érett Lady Macbeth, a tavaly debütált Chronology, a Belfegor csapata, és az idén már negyedszázados Exit zenekar lesznek.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum