Hirdetési felület

Főszerkesztőnk egyidejűleg csaknem fél tucat lemezt vágott hozzám – ráadásul pont olyanokat, melyekről elég nehéz írni. Némelyiküket különös zenei világuk miatt nehéz szavakkal leképezni, másikak pedig éppen ötlettelenségük, sablonosságuk okán blokkolják a cikkíró gondolatait. Ezért úgy döntöttem: négy, legutóbbi vizsgálatom eredményét – tőlem igen-igen szokatlan módon – zanzásítva tárom az Olvasó elé.

To Mera Exile.jpgHajrá, magyarok! (1.):  To Mera - Exile (2012)

Kiss Julie személyében veszprémi énekesnővel bír az angol banda, akit a magyarországi Without Face zenekartól halásztak el. (A Kiss vezetéknév szinte garancia a nemzetközi rock-karierre!) Hazánk lánya nem csupán „szegény rokonként” tartózkodik a zenekar kötelékében, hanem egyik meghatározó jelensége a produkciónak.

Szurkoltam tehát neki és nekik, hogy az electro metal jegyek után felharsanó Nightwish-ízű refrénektől sikerüljön végképp megszabadulniuk, mert ez ennek a generációnak már nem áll jól.  Sikerült is, olyannyira, hogy az Exile-al inkább a paci másik oldalán találják magunkat. Művészi szinvonalon prezentált, nehezen befogadható jazz-metallal lesz dolgunk.  Azért próbálkozzunk meg vele, érdemes, hiszen jogos nemzeti büszkeség fogja eltölteni szívünket.

Amit felróhatunk, az csupán a jó értelemben vett slágerek, húzó nóták hiánya, és a túlságosan poposra sikerült keverés lehet. 4/5

tovább »



A május 3-án megrendezésre kerülő KAMELOT + EVERGREY + AMARANTHE + SONS OF SEASONS koncert helyszíne megváltozott. A koncert – a Petőfi Csarnok helyett – a Club 202-ben (volt Wigwam) kerül megrendezésre: 1116. Bp. Fehérvári út 202. www.club202.hu

tovább »



12
2010. nov
19:45

Kamelot - Májusban Budapesten

Szerző: sunthatneversets Címkék: kamelot

Az amerikai-norvég Kamelot Poetry For The Poisoned című új lemezének The Pandemonium Tour elnevezésű európai körútja április 22-én startol a párizsi Elysee Montmartre-ban. Ez eddig nem nagy hír, az viszont már annál inkább, hogy május 3-án Budapesten, egészen pontosan a Petőfi Csarnokban ad koncertet a Kamelot. Részletek később!



Ma nincs sok kecmec. Lesz itt francia nu metál a Dagoba előadásában, amerikai - meglepően jó - epikus tekerés a Kamelot tolmácsolásában, itt lesz újra a jó öreg Robert Plant bátyó és zárásként a Veil Of Maya tépi le jól az arcunkat.  


500.000 rock & metal videos on ROCKTUBE and METALHEAD


tovább »



31
2010. aug
07:34

Kamelot - Részletek

Szerző: sunthatneversets Címkék: kamelot

Az idén a Sziget Fesztiválon is fellépett Kamelot új lemeze szeptember 10-én jelenik meg Poetry For The Poisoned címmel. A megjelenés előtt a lemezről a zenekar myspace oldalán meghallgatható néhány ízelítő dalrészlet.



A Sziget Fesztivál ebben az évben a tavalyi szinte zéró rockzenei fellépőnél jóval többet produkál, hiszen az MTV Headbangers Ball Színpad igen jó nevű külföldi és haza fellépőktől lesz népes. Két részes sorozatunkban ezeket a fellépőket, mutatjuk be kicsit részletesebben.


Augusztus 13., péntek

Enter Shikari
A Roughton "Rou" Reynolds énekes-szintetizátorost, Liam "Rory" Clewlow gitárost, Chris Batten basszeros-énekest, valamint Rob Rolfe dobost tömörítő formáció elektronikus, metal és rockzenei elemekkel kevert hardcore-ban utazik. Már ha van ilyen stílusleírás. A 2006-os évben robbantak be a köztudatba és még abban az éveben megtöltötték a  London Astoriát, úgy hogy addig még egyetlen nagy lemezkiadó cég sem ajánlott nekik szerződést. A poszt-hardcore legtehetségesebb zenekarának kikiáltott együttes nem sokáig maradt kiadó nélkül, 2007-ben az amerikai Tiny Evil Records, valamint a Warner-csoporthoz tartozó, független brit lemezkiadó cég, az Ambush Reality adta ki a zenekar első lemezét Take To The Skies címmel, amely megjelenésének évében Nagy-Britanniában aranylemez lett. A Take To The Skies sikerének köszönhetően az Enter Shikarit az NME, a Kerrang! és a Rock Sound magazinok is az elkövetkező évek rock hangzását meghatározó zenekarok között emlegette. A különböző szakmai díjakkal is kitüntetett Enter Shikari tavaly a Common Dreadsszel menetelt tovább, hogy idén nyáron a Szigetre érkezve végre a magyar közönséget is beavathassa a rock jövőjének titkaiba. Az együttes 19.30-kor lép a deszkákra.

 


 

tovább »