Hirdetési felület

Judas Priest, Rob Halford - Grammy Awards 2010Ma hajnalban lezajlott a 52. Grammy-díj átadás. A Grammy weboldalán  megtekinthető, hogy ki hány díjjal mehetett haza. A magazinunk látókörébe tartozó kategóriákban a Kings Of Leon több díjat is besöpört és igazi legendák, mint a Judas Priest és az AC/DC is díjat vihetett haza. A populáris műfajokban Beyonce tarolt, de még Lady Gaga is gazdagodott két aranygramofonnal.. 


 

 

A minket érintő  kategóriák győztesei:

Legjobb Metál Előadás  – Judas Priest "Dissident Aggressor" (from "A Touch of Evil: Live")

Legjobb Hard Rock Előadás - AC/DC "War Machine" (from "Black Ice")

Kings Of Leon - Grammy Awards 2010Legjobb Szóló  Rock Előadás – Bruce Springsteen („Working On A Dream”)

Legjobb Rock Előadás – Kings Of Leon (from Use Somebody)

Legjobb Instrumentális Rock Előadás – Jeff Beck („A Day In The Life)

Legjobb Rock Dal –  Kings Of Leon („Use Somebody”)

Legjobb Rock Album –  Green Day  (from „21st Century Breakdown”) 


 



11
2009. ápr
08:46

VIDEJO! Kings Of Leon : Use Somebody

Szerző: SAABI Címkék: kings of leon

A video nem új, még tavaly novemberben debütált, de akkor valahogy elsiklottunk felette. Pedig az Only By The Night album egyik legjobb daláról van szó. Kings Of Leon. Katt!

tovább »



A tennessee-i családi vállalkozás (három Followill-fivér: Jared, Nathan, Caleb és egy szintén Followill unokatesó, Matthew), a Kings Of Leon nemrég megjelent új albuma legalább akkora swunggal repesztett az angol eladási listák csúcsa felé, mint a The Kooks és a Coldplay idei újdonságai. Érdekes, hogy amerikai származásuk ellenére sokkal népszerűbbek a brit szigeteken és az öreg kontinensen. Persze véletlenek nincsenek, hiszen zenéjük meglepő módon közel áll a brit rock hangulatához is; sok szempontból simán odasorolhatók lennének akár a mai brit rockzenekarok népes tömegébe is. Ebből a tömegből azonban mégis messze kiemelik őket az otthonról hozott, kicsit stoneres, kicsit bluesos zenei gyökerek és azok az érzelmi mélységek, amelyekbe a dalaik viszik az embereket. Többnyire ellenállhatatlanul.

Ezek azok a lelki-érzelmi mélységek, melyeket megtapasztalni minden ember vágyik - nem csoda hát, hogy az előző három nagyon népszerű album után, a negyedik Only By The Night-ot is úgy várták tőlük sokan, mint a Messiást. Ezek azok az értékek, amelyek néhány zenekart - nem sokat, de néhányat - igazán naggyá tettek (például a U2-t) és ezek azok az értékek, melyeket most néhány zenekar - nem sok, de néhány - a brit rock jelenlegi népszerűségét is kihasználva, megpróbál új vitalitással felvértezni. Nem véletlen az sem, hogy a Coldplay ennyire népszerű; nekik is sikerült megpendíteni azt a bizonyos húrt, ami az emberekből azonnali és hálás válaszreakciókat vált ki. Érzésem szerint valami hasonló zajlik a Kings Of Leon esetében is.

És nem véletlenül említettem az imént a U2 nevét sem, ugyanis mostanában egyre többször szembesülök azzal, hogy habár direkt másolatok eddig még hála az égnek nem születtek (horrible dictu! - még a gondolat is szörnyű! :) ), de a mai modern, mondjuk így: brit stílusú rockzene egyre nagyobb mértékben merít az írek örökségéből és nem csak zenei téren, hanem gondolkodásmódban és érzelmi szinten is. Már a budapesti Coldplay koncerten is volt egy ilyen érzésem, hogy mintha egy újradizájnolt és megfiatalított U2 állna színpadon és most is, ahogy a Kings Of Leont hallgatom sorra tűnnek elő a párhuzamok, amikből túl sok van ahhoz, hogy csak a U2 iránti gyógyíthatatlan elfogultságom hallassa velem ezeket a dolgokat. (Bizonyára Bonóék is észrevették mindezt, amikor 2005-ben előzenekarnak választották a Kings Of Leont európai turnéjukon.)

Vannak azonban különbségek is. Caleb Followill énekes hangja például messze nem annyira simulékony, mint Bonoé. Sokkal karcosabb, rockosabb, élvezetesebb, de a mély, befelé figyelő átélés, a szuggesztív előadásmód azért ott van a szeren nála is, amivel szó szerint fejbe kólintja és bűvkörébe vonja az embert. A gondosan megkomponált, érzelemdús, különleges hangzású zenével megtámogatva ez az egész néha totális libabőr - főleg, ha a hallgató épp egy gyengébb pillanatában találkozik a Kings Of Leonnal.


A dalok megformálását a hagyományos eszközökön (értsd: gitárok, dob) kívül sok sampler segíti, néhol már-már túl sok, de emiatt ma már a rockzenében sem szokás meghurcolni senkit, elvégre 2008-at írunk és modern rockzenéről beszélünk. A nyitó Closer alaphangulatát is egy lebegős-vibrátós samplerütem adja, erre érkezik Caleb karcos hangja, a komótos dobmegütések és egy-egy, amolyan The Edge-féle zsigeri gitárfutam, ami hirtelen magasba emel azután elenged, hogy a következő refrén alatt ismét felkaphasson. A kettes Crawl egy király dobütemmel indít, amit egy rendesen betorzított, stoneresen mélyre hangolt sampler/gitártéma kísér. Az ének itt is nagyon jó és egy virgonc gitárszóló teszi a oda a pontot a dal végére. Nem kicsi pszichedelia is van ezekben a dalokban, amolyan füves, színes, szagos...

A videós Sex On Fire (elérhetőség alább) sem gyenge darab, kevesebb sampler és több rock van benne, kiváló, hangulatos, érzelgős gitárszólamokkal a háttérben megint amolyan The Edge módra. Egy bajom van csak vele, mégpedig az, hogy egyáltalán nem adja vissza az album valódi hangulatát, arra sokkal alkalmasabb például a Crawl, amit csak koncertfelvételről tudunk bemutatni. A Use Somebody nyitányát akár egy az egyben a U2 is játszatná, de a dal többi részében inkább az amerikai lágy rock ízlést símogatják, csak a refrén során tér vissza rendre Bonóék szelleme. Sajnos az igazán jó mozzanatok többségét az album első felében sorban elsütik, a lemez második része kicsit  laposabbra, egyhangúbbra sikeredett, bár egy-két szép megoldással még találkozhatunk. Már a soros Manhattan és Revelry sem tud sok újdonságot mutatni az előzőekhez képest; a már jól begyakorolt dallamok és az enyhén háttérbe húzott, csilingelő gitárszólamok hömpölyögnek tovább.

A Seventeen lassú majd felgyorsuló és ismét visszalassuló dallamai egy fokkal már izgalmasabbak. A nyolcas Notion kicsit megint amolyan ameriakai-ízű slágergyáros felvétel, de még messze tűréshatáron belül; a nagyszerű gítárdallamok, a karakteres basszus és a kiváló ének miatt lehet szeretni. Az I Want You megint egy elég érdekes darab: gyakorlatilag egy óriási stoner-basszusdallam és a megszokott, kiváló ének ezúttal szaggatott, szavalós stílusban és néhány nagyon pöpec bluesos gitárakkord alkotja. Az utolsó előtti Be Somebody fülbenragadós refrénjével és kicsit tempósabb dallamaival, basszusfutamaival, stoneres- gitáreffektjeivel végül felráz a merengésből (ez is jó kis nóta), hogy azután a záró Cold Desert ismét lerántson a földre rámzúdítva a világ összes fájdalmát egy öt és fél perces kesergés formájában.

Nagyon tetszik ez a lemez, már csak azért is, mert nem tucatzene az, amit a Kings Of Leon csinál, igaz nem is korszakalkotó, mégis eszméletlen jó, amit ezek a srácok ideraknak. Valójában annyira egyszerűnek tűnik az egész, hogy az ember nem is érti, mitől ül ennyire? Minden esetre rockzene ez is és ez a lényeg - igaz nem épp az a fejletépős fajta. Azoknak ajánlom, akik az írás során megemlített zenekarokkal és az USA déli államaiból eredő koszos, szutykos és nyers hangzású, mégis hihetetlenül feelinges zenékkel egyaránt jó barátságban vannak. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik is.

8/10

Kings Of Leon : Crawl (live 2008)
  

 
 
Linkajánló:
 

Sex On Fire hivatalos videó
Kings Of Leon hivatalos website
Kings Of Leon MySpace