Hirdetési felület

SAM_4121.JPG...és itt a második rész is! Az eddigiekben Laura, a zenész volt az előtérben, ezúttal viszont már inkább Laurán, a magánemberen van a hangsúly.

Mit szól a családod ahhoz, hogy egy ismert zenekarban játszol? Elfogadják?
Laura: Ma már igen, bár nem volt ez mindig így. De hát ez is része az életemnek és klassz dolog. Tetszik nekik.

Nehéz vagy boldog gyerekkorod volt?
Laura: Azt mondanám, nagyon is boldog és normális gyerekkorom volt. Az ikertestvérem fiú, ami talán nem olyan szokványos dolog. A szüleim elváltak, amikor fiatal voltam, de ettől eltekintve minden teljesen normálisan alakult.

Hogyan érkezett az életedbe a zene és a zenélés?
Laura: Mindig is vonzódtam a zenéhez, már egészen kicsi gyerekként is. Nem tudom biztosan, hogyan alakult ez ki, mert a szüleim nem voltak olyan nagy zenerajongók. Talán tizenhárom éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy lesz egy gitárom. Meg akartam tanulni gitározni, csak éppen nem tudtam meggyőzni senkit, hogy vegyen nekem egyet – egészen úgy tizenöt éves koromig. Szóval tizenöt évesen kaptam egy gitárt, a mamám vette nekem. Aztán az ő jóvoltából vettem néhány leckét is, így tanultam játszani.

tovább »



SAM_4114.JPG

A Savannah városából (Georgia állam) származó Kylesa legutóbbi anyag, mi tagadás, némileg megosztotta stábunkat és a nemrég látott bécsi bulijuk sem volt igazán elsöprő erejű. Azt viszont továbbra sem lehet elvitatni tőlük, hogy roppant egyéni, amit játszanak és Laura Pleasants hipnotikus hatású, azonnal felismerhető énekhangja, valamint személyes kisugárzása is a csapat jellegzetessége. Az alábbiakban olvasható interjú – amelyben a Kylesa aktualitásaira éppúgy kitérünk, mint Laura személyesebb bemutatására, épp ezért is közöljük le két részletben  – a januári bécsi fellépés előtt készült.

Előző lemezetek, a Spiral Shadow gyökeres változás volt a korábbi albumaitokhoz képest és az Ultraviolet is további finomodást, dallamosodást hozott. Milyen visszajelzéseket kaptatok az anyagra? Vannak olyan rajongóitok, akik visszakanyarodást vártak a súlyosabb vonalhoz és csalódniuk kellett?
Laura: Ez nagyon általános kérdés, nehéz megválaszolni. Azt mondom, attól függ, melyik rajongót kérdezed. Vannak rajongók, akiknek ez az abszolút kedvenc Kylesa lemezük – és vannak, akiknek nem. Szóval esete válogatja. Viszont a rajongói reakciók szerintem kedvezőbbek voltak, mint a média reakciói. Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, de hát nem is azért írunk zenét, hogy mindenkinek a kedvére tegyünk.

tovább »



SAM_4140.JPGA kistermet már kinőtték, a nagyteremben még korántsem döngetnek nézőcsúcsot – a bécsi Arenáról van szó, na meg a Kylesaról, akikért itthonról is átlendült a „szomszédba” jó néhány rajongó.

Minden tiszteletem a savannah-iaké, amiért baráti alapon választottak vendégzenekarokat ehhez a turnéjukhoz, a norvég Jagged Vision és a kanadai Sierra azonban igencsak felejthető produkciót nyújtott. Egyik csapat sem volt irritáló vagy kirívóan rossz, egyszerűen csak érdektelen. Előbbi ordibálós énekkel kísért hardcore / stoner hibridet, utóbbi pedig jammelős jellegű, alapvetően Monster Magnet és Karma To Burn ihlette borulatot vezetett elő, közel egyformán átlagosan és semmitmondóan. Egyszer mindkettőt meg lehet hallgatni, na de utána bármi értelmeset és összefüggőt megfogalmazni róluk egy beszámolóhoz...

tovább »



08
2014. jan
08:00

Kylesa-koncert Bécsben

Szerző: magnetic star Címkék: kylesa

0kylesa2011_05.jpg

A súlyos sludge-tól az elszállós pszichedelikus témákig igen széles skálán mozog a két dobossal dolgozó amerikai Kylesa muzsikája, amelynek további vonzereje az énekes-gitáros Laura Pleasants személyiségében rejlik. A banda zenei elképzelései itt az öreg kontinensen is lemezről lemezre közelebb kerülnek a közönség ízléséhez és a tavalyi Ultraviolet albumhoz kapcsolódó európai turnéjuk is komoly érdeklődésre tarthat számot. Hazánk ez alkalommal kimarad a körből, Bécsben – a hozzánk legközelebb eső állomás – azonban január 20-án (hétfő) el lehet csípni őket a kanadai Sierra és a norvég Jagged Vision társaságában. A helyszín az Arena lesz. (Fotó: Réti Zsolt)



16
2013. nov
12:00

Low Tide - Új Kylesa-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

kylesa-042913.jpg

Még május végén jelentkezett új lemezzel a savannahi Kylesa. Az Ultraviolet című lemez nekünk ugyan annyira nem jött be, de most itt van róla egy új videó, amely a Low Tide című dalra készült.

tovább »



18
2013. jún
16:00

Unspoken - új Kylesa videó

Szerző: sebiszabi Címkék: kylesa

Kylesa2011.jpg

A Kylesa idei albumáról, az Ultraviolet-ről van egy animációs videónk, amit a Unspoken dalhoz raktak össze. A lemez nálunk nem aratott osztatlan sikert, de a filmecske azért elég érdekes ahhoz, hogy rápillants.

tovább »



21
2013. máj
16:00

Erősebb a skarabeusz? : Kylesa - Ultraviolet (2013)

Szerző: KoaX Címkék: kylesa

Kylesa-Ultraviolet.jpgEgyszerűen utálok várni új albumokra. Persze ez a kis várakozási idő teszi aztán az új cuccokat annyira jóvá, vagy éppen ezek miatt esek marha nagyot pofára. Mennyire rossz már, amikor vársz egy albumot X évig, aztán az egészben csalódnod kell. Ez persze a rosszabbik eset, vagy nem? Olyan is előfordul, hogy se rosszat, se jót nem igazán tudsz elmondani a várva várt anyagról. Na, meg persze ott van, amikor annyira betalál, hogy mást sem akarsz hallgatni napokig-hetekig, mert egyszerűen nincs szükséged másra. Nos, hogy vagyok a Kylesa Ultraviolet című új albumával? Ahhoz nyomj szépen egy tovább gombot, és egyből rájössz.

tovább »



01
2013. máj
12:00

We're Taking This - Új Kylesa-dal

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

Kylesa20132.jpg

Ahogy azt már korábban többször megírtuk május 24-én Ultraviolet címmel új lemezzel jelentkezik a savannahi Kylesa. Most megint egy új dalt tudunk mutatni, a We're Taking This hajtás után hallgatható meg.

tovább »



Kylesa-Ultraviolet.jpg

Ahogy azt már korábban megírtuk, május 24-én Ultraviolet címmel érkezik a Kylesa új lemeze. Itt már új dalt mutattunk, mostanra viszont van végleges borító és a dalok címeit is felfedte a csapat. Ez utóbbi hajtás után. Quicksand címmel a spin.com oldalán egy új dal is debütált, mely IDE kattintva hallgatható meg.

tovább »



28
2013. feb
14:00

Unspoken - Új Kylesa-dal

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

Kylesa2013.jpg

Éppen tegnap adtunk arról hírt, hogy a Kylesa május 24-én új albummal jelentkezik, mely az Ultraviolet címet kapja. Ma már Unspoken címmel egy új dal is nyilvános a készülő albumról, ami természetesen hajtás után elérhető. 

tovább »



0kylesa2011_05.jpg

Tavaly egy különlegességekkel teli albummal jelentkezett a savannahi Kylesa és bár az anyag egy Vol 1. megjelölést is kapott, mégsem a 2. rész kerül tavasszal a boltokba. Ugyanis május 24-én Ultraviolet címmel új nagylemezzel jelentkezik a csapat, melynek felvételei a dél-karolinai Columbia The Jam Room elnevezésű stúdiójában zajlottak Phillip Cope énekes/gitáros irányításával. Laura Pleasants gitáros szerint valamivel sötétebb és hűvösebb album várható most tőluk, mint amilyen a legutóbbi Spiral Shadow volt. (Fotó: Réti Zsolt)



19
2012. nov
12:00

Hallgasd meg a Kylesa új lemezét!

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

KylesaVaults.jpg

A napokban mi már kielemeztük a Kylesa új lemezét, amely igazából amolyan válogatáslemez, egy új dallal, régiek új változatával, illetve ritkaságokkal, ki nem adott dalokkal. Ha valaki ez alapján nem tudott volna dönteni, annak hajtás után meghallgatható az egész album.

tovább »



KylesaVaults.jpgKevés olyan zenekart ismerek, akik alig több mint 10 éves működésüket egy válogatás lemezzel koronázzák meg. Ebben az underground közegben talán egy feloszlás vagy kiadóváltás generálhat olyan eredményt, mint amit jelen esetben a savannah-i Kylesa vitt véghez. Ugyanis a From The Vaults nem más, mint a a zenekar 11 évére való visszatekintése. Nincs rálátásom, hogy erre milyen oldalról van igény, de az biztos, hogy nagyon nem lőttek mellé Phillip Cope-ék, mivel igen jó érzés ezeket a nótákat ilyen csokorba szedve  hallgatni.

tovább »



30
2012. aug
12:00

Kylesa - Új anyag egy új dallal

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

KylesaVaults.jpg

From The Vaults, Vol. 1 címmel új anyaggal jelentkezik november 20-án a Kylesa, melyen eddig soha ki nem adott dalok mellett, régi dalok újragondolt verziói, a Pink Floyd Set The Controls For The Heart Of The Sun című dalának feldolgozása, valamint egy új nóta az End Truth szerepel.

tovább »



Az USA Georgia államából származó Kylesa igen egyedi színfoltja a zeneileg meglehetősen tág fogalomnak számító poszt-rock színtérnek. Különlegességüket nem csupán a két frontemberes felállás és Laura Pleasants gitáros-énekes személye, illetve hangja, hanem a két dobosból álló ritmusszekció is adja. Interjúnk a zenekar idei, sorrendben immár második magyarországi fellépése apropóján készült.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a Spiral Shadow lemezre? Hogyan fogadták az emberek, hogy az új lemez kevésbé súlyos, mint az előzőek, több rajta az elszállós téma, és Laura is több énekdallamot hozott?
Igazából elég jó visszajelzéseket kaptunk. Vannak páran, akik azt akarják, hogy állandóan súlyosak legyünk, de úgy látom, a legtöbben azok közül, akik hosszú ideje rajongóink, megértették, hogy kétszer nem csináljuk meg ugyanazt a lemezt. Visszahoztunk ezt-azt a régi időkből, de mindig kell mutatni valami újat is. Ezúttal kicsit finomabbra sikerült az anyag. Azt nem mondom, hogy ezen az úton is haladunk majd tovább, mert legközelebb akár picit súlyosabbra is válthatunk, de addig nem tudok nyilatkozni, amíg el nem kezdünk nótákat írni. Szóval többnyire kedvező visszajelzések jöttek. Voltaképp az is lehet, hogy erre a lemezre jöttek az eddigi legjobbak!

Talán te magad is hallottál olyan reakciókat, hogy a Kylesa lehet a következő Mastodon. Ha már itt tartunk, a Mastodon is Georgia városából jött, ahogy ti is.
Mi is nyomjuk már annyi ideje, mint a Mastodon. Szóval nem hiszem, hogy feltétlenül nekünk kellene a következő Mastodonnak lennünk. Mi csak egy másik banda vagyunk ugyanarról a színtérről. Nem is hiszem, hogy szükség volna egy újabb Mastodonra. A Mastodon hatalmas banda lett, és a maguk módján érték el azt, amit elértek. Régi barátaink, és óriási, amit sikerült megvalósítaniuk. De hogy nekünk kéne lenni a következőnek? Ugyan már! Mi csak a Kylesa vagyunk. Úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogyan azok jönnek, és tesszük a tőlünk telhető legjobbat, bárhová is vezessen ez.

tovább »



12
2011. okt
07:10

Kylesa a tévében

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

Azt már megszoktuk, hogy a rockzene húzónevei Amerikában mindenféle jó nézettséggel bíró esti showban fellépnek Dave Letterman-től Jimmy Kimmel-ig. Most némi meglepetésre a savannah-i metálszintér egyik élcsapata a Kylesa kapott lehetőséget az NBC Last Call With Carson Daly című műsorában. Íme!

 



 

Igen keményre sikeredett ez a hét kezdet a stoner, és az atmoszférikus sludge kedvelőinek. 11-én Karma To Burn, rá egy napra Kylesa, és még akkor csak keddet írunk. A tegnapi Karma To Burn koncert után igen magasra lett téve a mérce. A közönség sorait vizslatva rá kellett jönni, hogy azok, akik azon a koncerten ott voltak, azok a Dürer kertben is tiszteletüket tették. Többnyire kifacsarva, és az előző estét dicsőítve. Az arcokon látható fáradtság teljes mértékben érthető volt, de ahogy a tengerentúlon mondani szokás „the show must go on.”

tovább »



13
2011. júl
09:54

A nap képe: Pihenő dobverők

Szerző: sunthatneversets Címkék: kylesa

Tegnap a Dürer Kertben koncertezett a savannah-i metál színtér egyik vezető csapata a Kylesa, akik többek között azért is különlegesek, mert két dobosuk is van Carl McGinley és Tyler Newberry személyében. Van azonban az a pillanat, amikor - ha ők nem is - de a dobverők pihennek.

Fotó: Réti Zsolt



08
2011. júl
06:16

Újra Budapesten a Kylesa

Szerző: sunthatneversets Címkék: haw kylesa twin cobra

Aki tavaly a Converge előtt lemaradt a savannah-i Kylesa koncertjéről, az most bepótolhatja a lemaradást, hiszen az azóta új lemezzel jelentkező csapat, amolyan last minute koncert keretében a Dürer Kert vendége lesz július 12-én. Az elővételes jegyár 1500 forint, a helyszíni belépés pedig 2500 forintba kerül. Előzenekar a Haw és a Twin Cobra. Facebook event ITT.



18
2010. okt
10:01

Az apokalipszis után: Kylesa- Spiral Shadow

Szerző: RaczUr Címkék: kylesa

A Kylesa zenéje jó. Olyannyira, hogy hallgathatjuk kocsikázás közben, vagy az esős délutánokon, de leginkább akkor ütne nagyot, ha az apokalipszis után egyedüli túlélőként állnánk a pusztuló világ közepén. Rövidre zárva: a Kylesa olyan jól tud atmoszférát teremteni, mint nagyon kevesen. Ez az atmoszféra pedig, amivel a Spiral Shadow rendelkezik, egyáltalán nem a kellemes, barátságos, és biztonságos képet idézi fel bennünk.
 

Eléggé nehéz behatárolni amúgy a Kylesa műfaját. Alapnak tekinthetjük a doom- sludge vonal gonoszabb, kevésbé groove-orientált zenei alapját, néhol megbolondítva a manapság egyre divatosabbá váló poszt-rock súlyosságával, és mélységével. Mindemellett nyomokban tetten érhetjük a crustos, punkos attitűdöt olyannyira, akárcsak a művészies(kedő) dallam menetek miatt a pszichedelikus art rockot. Ebből kerekedik ki ez a nagyon fura, de összképét tekintve lebilincselő zene, amit Kylesaék nyomnak, immáron nyolc éve, négy albummal a hátuk mögött.
 

tovább »