RockStation


Emlékezzünk együtt: Kylesa - From The Vaults, Vol1

2012. november 16. - Ernő Hellacopter

KylesaVaults.jpgKevés olyan zenekart ismerek, akik alig több mint 10 éves működésüket egy válogatás lemezzel koronázzák meg. Ebben az underground közegben talán egy feloszlás vagy kiadóváltás generálhat olyan eredményt, mint amit jelen esetben a savannah-i Kylesa vitt véghez. Ugyanis a From The Vaults nem más, mint a a zenekar 11 évére való visszatekintése. Nincs rálátásom, hogy erre milyen oldalról van igény, de az biztos, hogy nagyon nem lőttek mellé Phillip Cope-ék, mivel igen jó érzés ezeket a nótákat ilyen csokorba szedve  hallgatni.

Tovább

„Egyik színtér megszokott konvenciói szerint sem játszunk” – interjú Phillip Cope-pal, a Kylesa gitáros-énekesével

Az USA Georgia államából származó Kylesa igen egyedi színfoltja a zeneileg meglehetősen tág fogalomnak számító poszt-rock színtérnek. Különlegességüket nem csupán a két frontemberes felállás és Laura Pleasants gitáros-énekes személye, illetve hangja, hanem a két dobosból álló ritmusszekció is adja. Interjúnk a zenekar idei, sorrendben immár második magyarországi fellépése apropóján készült.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a Spiral Shadow lemezre? Hogyan fogadták az emberek, hogy az új lemez kevésbé súlyos, mint az előzőek, több rajta az elszállós téma, és Laura is több énekdallamot hozott?
Igazából elég jó visszajelzéseket kaptunk. Vannak páran, akik azt akarják, hogy állandóan súlyosak legyünk, de úgy látom, a legtöbben azok közül, akik hosszú ideje rajongóink, megértették, hogy kétszer nem csináljuk meg ugyanazt a lemezt. Visszahoztunk ezt-azt a régi időkből, de mindig kell mutatni valami újat is. Ezúttal kicsit finomabbra sikerült az anyag. Azt nem mondom, hogy ezen az úton is haladunk majd tovább, mert legközelebb akár picit súlyosabbra is válthatunk, de addig nem tudok nyilatkozni, amíg el nem kezdünk nótákat írni. Szóval többnyire kedvező visszajelzések jöttek. Voltaképp az is lehet, hogy erre a lemezre jöttek az eddigi legjobbak!

Talán te magad is hallottál olyan reakciókat, hogy a Kylesa lehet a következő Mastodon. Ha már itt tartunk, a Mastodon is Georgia városából jött, ahogy ti is.
Mi is nyomjuk már annyi ideje, mint a Mastodon. Szóval nem hiszem, hogy feltétlenül nekünk kellene a következő Mastodonnak lennünk. Mi csak egy másik banda vagyunk ugyanarról a színtérről. Nem is hiszem, hogy szükség volna egy újabb Mastodonra. A Mastodon hatalmas banda lett, és a maguk módján érték el azt, amit elértek. Régi barátaink, és óriási, amit sikerült megvalósítaniuk. De hogy nekünk kéne lenni a következőnek? Ugyan már! Mi csak a Kylesa vagyunk. Úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogyan azok jönnek, és tesszük a tőlünk telhető legjobbat, bárhová is vezessen ez.

Tovább

Stoner, sludge parádé: Kylesa, Haw, Twin Cobra @ Dürer kert, 2011.07.12.

 

Igen keményre sikeredett ez a hét kezdet a stoner, és az atmoszférikus sludge kedvelőinek. 11-én Karma To Burn, rá egy napra Kylesa, és még akkor csak keddet írunk. A tegnapi Karma To Burn koncert után igen magasra lett téve a mérce. A közönség sorait vizslatva rá kellett jönni, hogy azok, akik azon a koncerten ott voltak, azok a Dürer kertben is tiszteletüket tették. Többnyire kifacsarva, és az előző estét dicsőítve. Az arcokon látható fáradtság teljes mértékben érthető volt, de ahogy a tengerentúlon mondani szokás „the show must go on.”

Tovább

Újra Budapesten a Kylesa

Aki tavaly a Converge előtt lemaradt a savannah-i Kylesa koncertjéről, az most bepótolhatja a lemaradást, hiszen az azóta új lemezzel jelentkező csapat, amolyan last minute koncert keretében a Dürer Kert vendége lesz július 12-én. Az elővételes jegyár 1500 forint, a helyszíni belépés pedig 2500 forintba kerül. Előzenekar a Haw és a Twin Cobra. Facebook event ITT.

Az apokalipszis után: Kylesa- Spiral Shadow

A Kylesa zenéje jó. Olyannyira, hogy hallgathatjuk kocsikázás közben, vagy az esős délutánokon, de leginkább akkor ütne nagyot, ha az apokalipszis után egyedüli túlélőként állnánk a pusztuló világ közepén. Rövidre zárva: a Kylesa olyan jól tud atmoszférát teremteni, mint nagyon kevesen. Ez az atmoszféra pedig, amivel a Spiral Shadow rendelkezik, egyáltalán nem a kellemes, barátságos, és biztonságos képet idézi fel bennünk.
 

Eléggé nehéz behatárolni amúgy a Kylesa műfaját. Alapnak tekinthetjük a doom- sludge vonal gonoszabb, kevésbé groove-orientált zenei alapját, néhol megbolondítva a manapság egyre divatosabbá váló poszt-rock súlyosságával, és mélységével. Mindemellett nyomokban tetten érhetjük a crustos, punkos attitűdöt olyannyira, akárcsak a művészies(kedő) dallam menetek miatt a pszichedelikus art rockot. Ebből kerekedik ki ez a nagyon fura, de összképét tekintve lebilincselő zene, amit Kylesaék nyomnak, immáron nyolc éve, négy albummal a hátuk mögött.
 

Tovább

Kylesa - Új album október végén

A nemrég hazánkban is fellépett amereikai Kylesa új, szám szerint ötödik albuma Spiral Shadow címmel október 26-án jelenik meg a Season Of Mist gondozásában. Az album producere Phillip Cope (Baroness, Withered) volt.

A lemezre a következő dalok kerültek:

01. Tired Climb
02. Cheating Synergy
03. Drop Out
04. Crowded Road
05. Don’t Look Back
06. Distance Closing In
07. To Forget
08. Forsaken
09. Spiral Shadow
10. Back And Forth
11. Dust

   

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum