Találkozásom a SeeYouSpaceCowboy zenéjével, nagyjából ugyanazt az érzést váltotta ki bennem, mint amikor életemben először felcsendült a kazettás magnóból a Primus vagy a NoMeansNo. Felszaladt a szemöldököm, hogy ez meg mi volt? Aztán lepörgettem újra és újra, mert volt benne valami megmagyarázhatatlan, egyszerre idegesítő és lenyűgöző. A bizarr, kaotikus és néhol diszharmónikus gitártémák közé beszúrt breakdownok mellett pimasz ének szaggatja szét a hangfalat. A San Diego-i banda első nagylemeze 2019-ben jelent meg The Correlation Between Entrance And Exit Wounds címen. Az igazi áttörést mégis talán a tekervényes, kissé befelé fordult The Romance Of Affliction hozta meg számukra, 2021-ben.

Nagy a nyüzsgés az amerikai progresszív metalcore, az ERRA háza táján mostanság. Jesse Cash nemrégiben adta ki második szólólemezét Ghost Atlas címen, majd április 5-én jelent meg a banda legújabb, sorban hatodik nagylemeze a Cure. A 2021-es önmagukról elnevezett, meglehetősen kísérletező és egyben sikeresnek mondható nagylemez után izgalmas kérdés volt, hogy merre tovább, vajon, ezúttal milyen meglepetésekkel szolgál az ERRA.

Talán túlzás nélkül mondható, hogy a While She Sleeps mára a brit metalcore színtér egyik megkerülhetetlen húzónevévé vált. A március 29-én megjelenő hatodik, Self Hell címet viselő, igencsak kísérletező stúdióalbumával hangzásbeli szintet lép a zenekar. Azt már megszokhattuk tőlük, hogy szívesen nyitnak más stílusok, legfőképpen az elektronikus effektek beépítése felé, ami azért már a 2021-es Sleep Society és azt megelőző So What albumokon szolidan tetten érhető volt. Az új lemezzel viszont minden eddiginél különlegesebb, sokszínűbb anyagot pattintott össze a sheffieldi ötös fogat.

A budapesti underground bugyraiból 2013-ban bukkant elő a Dope Calypso formáció. A látszólag komolytalan garázs punk-rock trió február 16-án dobta ki legújabb Giddy Up-ra keresztelt albumát. Ne tévesszen meg senkit a látszat, ugyanis a sufnituning mögött kiérződik a magas szintű tudás és kreativitás.

Vajon mi történik, ha a lázadás és a zenei forradalom a 80-as években találkozik? A válasz egyszerű: olyan zenekarok születnek, mint a New Model Army. Az ikonikus bradfordi sereget Justin Sullivan indította hódító útjára, hogy zenéjükkel egy jobb világ megteremtésének reményét hirdesse. Bár a pályatársak közül már nagyon sokan lemorzsolódtak az idők folyamán, a New Model Army töretlenül folytatja küldetését. Zenéjük széleskörű hatásokra épül, de alapvetően a fő mozgatórugó a punk-rock és Northern Soul iránti szenvedélyük. Nem idegen tőlük a folk-elemek, az akusztikus gitár, vagy akár a hegedű beépítése egy-egy szám erejéig.

A 25 éves fennállását ünneplő walesi kvartett nyolcadik stúdióalbumát, Smile címmel augusztus 4-én jelentette meg a Earache Records. A lemezről korábban már a L.O.V.E. (Smile Please) és a Gimmie That Boom kapott videoklipet, illetve az utóbb említett dal a 2022-es turné óta a koncertek egyik alapdarabjává is vált.

Azt gondolom, hogy a Therapy? különösebb bemutatást nem igényel a blog olvasóinak. Az Andy Cairns vezette észak-ír banda már olyan régóta nyomja a punk & rock-ot, hogy egyszerűen megkerülhetetlenek. Valószínű nem vagyok egyedül azzal a fílinggel a 90-es évekből, amikor még a Music Television frankón tolta ránk a külföldi zeneipar nagyüzemi remekeit... Becsületükre legyen mondva, azért rendesen helyet adtak a feltörekvő grunge, rock, post-punk vagy metal csapatoknak is, akik zenéjükkel nem feltétlenül a slágerlisták élére hajtottak. Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból és máris benyomtam a zenetévét, hátha elcsípem az aktuális favoritomat. Az 1994-es Troublegum, a Screamager-rel nagyon betalált és lett kedvence sok kiábrándult, MTV-n szocializálódott fiatalnak, többek között nekem is. Bár az album meg is hozta a népszerűséget, a Therapy? szerintem sosem akart igazán a fő sodráshoz tartozni. 

Idén úgy tűnik korábban jött a télapó, és bár nem gondoltam volna, hogy a Converge tömi meg a csizmámat, arra végképp nem számítottam, hogy Chelsea Wolf lesz télanyó.

A Houdini név hallatán a többségnek nyilván hazánk fia, a kultikus szabaduló művész Harry Houdini ugrik be elsőre. Ezzel szemben előttem két kis szőke, mosolygós gyerek alakja sejlik fel, akik egy kétfejű kutyával játszadoznak. Ez a kétfejű kutya akár Buzz Osborne gitáros-énekes  és Dale Crover dobos is lehetne, akik a Melvins 84-es megalakulása óta húzzák-tolják a zenekart, fittyet hányva bárminemű zeneipari elvárásra vagy piaci trendre.

Élesen emlékszem, egy tököli, viszonylag elit presszóban üldögélve pattantak a fülemnek a következő szavak “ja, sok b*zi csuklószorítóban…”, mire cimborámmal röhögve emeltük a csuklószorítós kezünkkel az arcunkhoz a sörünket, a bizonyos “A” betűs márka melegítőfelsőiben feszítve. Utóbbiak természetesen agg darabok voltak, turkálóból kotorva, mivel tru arcok voltunk és akkoriban nagyon gimnazisták. Az ködbe vész, mit is kerestünk Tökölön.

Mint ahogyan azt korábban mi is megírtuk, a metalcore alapvetés Bleeding Through több hónapnyi csend után, január 4-én hivatalosan is bejelentette feloszlását, pontot téve ezzel tizennégy év munkásságának a végére. Műhelyükben az aktív éveik alatt két DVD, hét nagylemez, kilenc videoklip és kismillió közönség-kedvenc sláger látott napvilágot. Ha mással nem is, mi egy három részre lebontott búcsúcikkel szeretnénk köszönetet nyilvánítani a zenekarnak mindazért, amit tudatosan vagy tudat alatt, de nekünk és még számtalan zenebarátnak adtak működésük tizennégy évében.