Valami közös cuccon dolgozik Mark Morton és Chester Bennington

2017. április 14. - theshattered

chester-bennington-mark-morton.jpgAzt gondoljuk, hogy akármi is lesz ebből, ez az év eddigi legfurcsább kollaborációja lehet. Ha valakinek nem ugrott volna be a fenti nevek alapján, a hamarosan szünetre vonuló Lamb Of God gitárosa és a nemsokára One More Light címen új albumot megjelentető, majd a Volt Fesztiválon is fellépő Linkin Park énekese dugta össze a buciját valami közös dalban. Egyelőre pontosabb infót még nem tudni, csak annyi a biztos, hogy valami lesz. Erre pedig a legjobb bizonyíték pedig a lenti Twitter bejegyzés.

Tovább

Chester Bennington szerint az új album egy érdekes poplemez lesz

linkin_park_2014_1.jpgMájus 19-én jelenik meg a június 27-én a Volt Fesztiválon is fellépő Linkin Park legújabb lemeze, a One More Light, melyről az eddig megmutatott két előzetes dal, a Heavy és a Battle Symphony, hogy finoman fogalmazzunk, sem lett egy kimondott rockdal. Ez persze előrevetíti azt is, hogy a lemez maga is ilyen langyos poplemezke lesz, de nézzük, hogyan is vélekedik erről a banda énekese, Chester Bennington.

Tovább

"Harci induló" - Itt egy új Linkin Park-dal

linkin_park_2014_1.jpgKezdjük a dolgok jó részével, június 26-án Magyarországra érkezik a Linkin Park. Folytassuk a száraz tényekkel: akinek a Heavy nem jött be, annak a friss dalocskát is érdemes elkerülnie, mert szintén a One More Light nagylemezre készült Battle Symphony hasonlóan puding. Vagy popos. Vagy ahogy tetszik. Vagy fogalmazzunk így: ha bárki erre vonulna csatába... inkább ne tegye. A rózsaszín páncél nem cuki.

Tovább

Így reagálnak a mai tinik a Linkin Parkra

linkin_park_2014_1.jpgA Fine Brothers igazán belehúzott a hetekben. A korábbi System Of A Down/öregek, Metallica/kisgyerekek stb. után nemrég elkészült a Marilyn Manson/tinik, valamint a Guns N' Roses/kisgyerekek videó, most pedig itt a legújabb szelet, melyben a tizenéveseknek mutatnak meg néhány Linkin Park örökzöldet. Természetesen az új dal, a Heavy is felcsendül benne, rögtön kezdésnek, aztán pedig jönnek a már-már klasszikussá érett (valószínűleg június 26-án a Volt Fesztiválon is felcsendülő) LP dalok. Érdemes figyelni a reakciókat, persze az angolosok ezúttal is előnyben vannak.

Tovább

Itt a Linkin Park Heavyjének hivatalos videója

linkin_park_2014_1.jpgMegérkezett a Linkin Park nem kicsit megosztó új dalának, a Kiiarával közös Heavynek hivatalos videoklipje. A One More Light című nagylemezen május 19-én megjelenő dalra már korábban kihoztak egy animációt, ráadásul élőben is bemutatták, így csak a hivatalos klip váratott magára. A június 27-én a Volt Fesztiválra látogató amcsi hatos kisfilmjét itt, lentebb találjátok.

Tovább

Így szólna a Linkin Park Heavyje, ha tényleg heavy lenne

LinkinPark.jpgMost a rock-bulvár egyik kiemelt témája az új Linkin Park dal, illetve annak könnyed hangneme. Nyilván jönnek a pro és kontra vélemények, a tevékenyebbek pedig szó szerint is hangot adnak a véleményüknek. Történt így a Bloodywood-os arcokkal, akik a Youtube csatornájukon metalosítanak meg dalokat, ez alól pedig nem lett kivétel a Heavy sem, melyet a régi Linkin Park stílusának köntösébe bújtatták bele. Íme!

Tovább

Nem tetszett az új Linkin Park dal? Pedig jobb, ha hozzászoksz!

linkin_park_2016.jpgNem váltott ki egyöntetű lelkesedést (sőt!) a Linkin Park legújabb dala, a Kiiara vendégszereplésével megspékelt, a címével ellentétben eléggé puding Heavy. A május 19-én megjelenő  One More Light című nagylemez előfutára bizony nem csak az indulatok felkorbácsolására volt hivatott, ugyanis Mike Shinoda egy nemrég adott interjúban bejelentette: az egész lemez ezen a vonalon fog mozogni.

Tovább

Élőben sem jobb az új Linkin Park-dal

linkin_park_2016.jpg

Tegnap osztotta meg a nagyvilággal a Linkin Park új dalát, a Heavy-t, amely a május 19-én One More Light címmel érkező nagylemez előfutára. A dalt a zenekar közösen írta azzal az Emily Wrighttal, aki korábban  Miley Cyrusnak, Katy Perrynek és Flo Ridanak írt dalokat. A rajongókat erősen megosztó (és akkor még finoman fogalmaztunk) dalt a zenekar egy élő facebook előadásban is eljátszotta tegnap este régebbi dalok kíséretében. A fentebb említett dal egyébként 6:48-tól hangzik el és hát azt kell mondjuk, hogy élőben sem jobb a stúdiós verziónál.

Tovább

Ezmiez? - Heavy címmel itt az új Linkin Park-dal

Májusban pedig jön a lemez is

linkin-park_630.jpg

Mára ígérte új dalának bemutatóját a Linkin Park. Emellett azt is elárulták, hogy az új album május 19-én One More Light címmel érkezik. A dalban vendégszerepel Kiiara is, akit azért nem a rockvonalról ismerünk. Nos, aki ennek ellenére valami rockosat várt, annak bilibe fog érni a keze. Mondjuk, annyi még hozzátartozik ehhez, hogy a dalt azzal az Emily Wrighttal írták közösen, aki Miley Cyrusnak és és Katy Perrynek és Flo Ridanak írt dalokat. Alább még lemezborító és dallista, ja és a zenekar az idei VOLT Fesztivál főattrakciója lesz.

Tovább

Hallgass bele a holnap érkező új Linkin Park dalba!

linkin_park_2014_1.jpgAhogy tegnap már elhintettük, a még idén érkező, egyelőre cím nélküli új Linkin Park lemez első kislemezdalának címe Heavy lesz, melynek szövegét meg is mutattuk. Természetesen az érdeklődés fenntartására itt egy újabb szelet a holnap megjelenő dalból, melyben Chester Bennington látható/hallható feléneklés közben. Aki élőben is le szeretné majd csekkolni őket, június 27-én, a Volt Fesztivál nyitónapján megteheti!

Tovább

Itt az új Linkin Park lemez borítója és első dalszövege

linkin_park_live.jpgKözeledik, jön! Igaz, hogy pontosan mikor, még nem tudjuk, de az tuti, hogy javában készül az új Linkin Park lemez, ami 2014-es The Hunting Party utódja lesz. A június 27-én, fennállása folyamán először Magyarországra, egész pontosan a Volt Fesztivál nulladik napjára látogató amcsi veteránok hogy növeljék az étvágyat, megosztották a friss korong borítóját és egyik dalszövegét, melyet lentebb le is csekkolhattok.

Tovább

Chester Bennington: kész az új lemez, Trump pedig rosszabb, mint a terrorizmus

Linkin Park.Jimmy Kimmel.vidstill.0619-14.jpgMicsoda promócióval állt elő a hazánkba is hamarosan ellátogató Linkin Park énekese, Chester Bennington! A június 27-én, a Volt Fesztiválon fellépő amcsik dalnoka két bejegyzést hintett el a Twitteren még tegnapelőtt, melyek közül az egyik az új lemezre, a másik pedig a frissen beiktatott USA elnökre, Donald Trumpra vonatkozott. Be kell vallani, valami jól csinál, hiszen a politikai felhang nélkül nem biztos, hogy annyian odafigyelnének a zenei újságra, így viszont hősünk két legyet üt egy csapásra. De lássuk csak, hogyan is szólnak azok a bizonyos bejegyzések!

Tovább

10 jövőre megjelenő rock/metal album, amit már nagyon várunk

new-release-report.JPG

2016 sem volt éppen gyenge év a rock és metalzene világában, de ahogy elnézzük, 2017-ben sem fogunk egyáltalán unatkozni. Olyan nagyoktól várható friss termés, mint a Tool (?), a Mastodon, a System Of A Down, vagy Marilyn Manson és még hol a lista vége! Ezekből a lemezekből szedtünk össze párat, lássuk, milyen várhatóan erős anyagok jönnek ki a jövő évben! Ki kell emelni, hogy ez javarészt csak a mainstream vonulat, a jéghegy csúcsa...

Tovább

A Linkin Park nyitja a jubileumi VOLTot

linkin_park_live.jpg

Pár nappal ezelőtt a VOLT Facebook oldalán azt ígérték a szervezők, hogy a jubileumon az ünnephez méltó program fogadja majd a közönséget. Nem kellett sokat várni az első hírre: 2017. június 27-én a Linkin Park nyitja a 25. Telekom VOLT Fesztivált. A jó hír mellé itt egy másik: november 17-én 16 órától, 48 órán át kedvezményesen lehet a nyitó koncertre jegyeket venni és ugyancsak két teljes napig „early bird” áron juthatunk hozzá a bérletekhez is, melyek mellé - a kiemelt helyeken - díszdoboz és számos ajándék is jár.

Tovább

Jön a Voltra a Linkin Park?

linkin_park_2014_1.jpgTegnap már mutattunk egy egész jó kis listát arról, hogy milyen nagy nevek érkezhetnek Bécsbe 2017-ben. De vajon kik jönnek majd hozzánk? Erre a kérdésre egy fél választ tudunk mondani, ugyanis a Volt Fesztivál nulladik napján egy olyan nagynevű headliner fellépő lesz, aki, akik még nem jártak Magyarországon.

Tovább

Nova Rock 2017 – A Linkin Park és a Blink-182 is a sógoroknál!

linkin_park_2014_1.jpg

A Nova Rock szervezői nemigen hagyják jövőre a a 2017-es fesztivál fellépőinek szerződtetését, hiszen ma újabb nagy pakkot jelentettek be a június 14-17 között megrendezendő, az idei után ismét négy napos rendezvényre. A Green Day és a System of a Down után a Linkin Park és a Blink-182 érkezését jelentették be. Rajtuk kívül a friss nevek közt szerepel még a  Simple Plan, az Airbourne, a 187 Strassenbande, az Architects, az Of Mice & Men, a Danko Jones, a Pierce The Veil, a Suicide Silence, a Feine Sahne Fischfilet, a The Dillinger Escape Plan, a DevilDriver és az Avatar neve is.

Tovább

Chester Bennington szerint a Linkin Park volt a metal életben tartója

linkin_park_2014_1.jpgA Linkin Park korai albumai (értsd: első kettő) kiemelt szerepet kapnak minden ma 25-35 éves metalarc életében. Sokaknak ezek a többmilliós példányszámban elkelt CD-k voltak az úgymond belépő lemezek a rock és metal világába, még ha ma nem is igazán kerülnek már elő, tagadhatatlan, hogy az ott felsorakoztatott dalok későbbi rockerek hadait "térítette át" a gitárzene szeretők népes táborába. Chester Bennington, a Linkin Park énekese ezzel tökéletesen tisztában is van.

Tovább

Mike Shinodát ki akarták rakatni a Linkin Parkból

...a Hybrid Theory felvételeinek idején

linkin_park_2014_1.jpgA Linkin Park lemezekért felelős mindenkori kiadójuk, a Warner azt szerette volna, ha Mike Shinoda, a rapbetyár kikerül az akkor még ismeretlen, de a nemzetközi hírnév küszöbén álló zenekarból. Mindezt a már 28 milliós példányszámban elkelt debütalbum, a Hybrid Theory felvételeinek időszakában közölték a bandával - tudta meg a Teamrock.com.

Tovább

Ha a Linkin Park Numb című dalát házi kedvenceink remixelnék újra

a8bef9b6-025f-44f5-9908-455cc3b29882.jpgAmíg a Linkin Park kemény dolgozik a következő, hetedik nagylemezén, addig valahogy felkerült a legnépszerűbb videómegosztóra egyik nagy slágerük egy egészen új megközelítésű változata. Mert ugye volt egyszer egy 2003, na meg a Numb című dal, aminek akkora sikere lett, hogy már szinte az egész galaxist bejárta. Ez után pedig nem is lehetne csodálkozni rajta, hogyha itt a földön, a körülöttünk élő állatok bundája alá is simán bekéredzkedő nótát, maguk a cuki négylábúak is kívülről fújnák. Ugyanis erre érkezett bizonyíték az említett videóban, amit itt lejjebb a tovább után rátok horkant. Vigyázat! Kutyajó egy dal! Majdnem nagyobbat harap, mint az eredeti!

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum