Kisfilmen a Megadeth Boot Camp

2017. április 01. - theshattered

2016-band.jpgBe is harangoztuk előre, majd nem olyan régen meg is mutattuk, hogy milyen volt a Megadeth által szervezett, a jópénzű rajongóknak szóló kertitábor. A mindenféle szórakoztató programokkal (akusztikus előadás, gitár/basszus/dobklikina, borozgatás Dave Mustaine-nel, stb.) meghintett murinak végre elkészült a kisfilmes beszámolója is, ezt pedig most itt, szépen meg is tudjátok nézni. Bónuszkérdés: hány avokádót találtok a kisfilmben?

Tovább

Dave Mustaine odaszúr a Risknek és a Youthanasianak

Megadethlive.jpgA veterán muzsikusokból azért néha-néha kibukik már így a sokadik lemez után, hogy bizony nem minden albumukra tudnak egyformán büszkék lenni. Persze ezt nem minden zenész meri meglépni, de Dave Mustanie azért így utólag oda-odaszúrt az 1994-es Youthanasia és az 1999-es Risk albumoknak.

Tovább

Tizenkettedszerre már megnyerte a Grammyt a Megadeth

megadeth_grammy.jpg

Nem igazán vagyunk nagy statisztikusok, de talán nincs még egy olyan zenekar a történelemben, akit annyiszor jelöltek Grammy díjra, mint a Megadeth és sosem nyerte meg azt. Dave Mustaine zenekarát idén tizenkettedszerre jelölték, most éppen a Dystopia című albumuk címadó dala szerepelt a Legjobb Metál Előadás kategóriájában. A döntnökök idén azonban érezhették, hogy azért ami jár, az jár, úgyhogy Grammy-t kapott a Megadeth a Los Angeles-i Staples centerben. A kategóriában olyan előadók szerepeltek, még, mint a Gojira, a Baroness, a Korn, vagy a Periphery.

Tovább

Dave Mustaine is vendégszerepel az új Body Count lemezen

body_megadeth.jpg

Már javában készült a Body Count új lemeze, a Bloodlust. A 2014-es Manslaughter utódján nem kisebb név teszi tiszteletét, mint a Magyarországon nagy tiszteletnek örvendő Dave "Avokádó" Mustaine, aki az egyik, még meg nem nevezett dalhoz rántott fel egy - Ice T szerint - igencsak gyilkos szólót. Ezt a Megadeth frontember egy Twitter beszélgetés alkalmával is megerősítette, a bejegyzéseket itt, lentebb láthatjátok, még lentebb pedig az egyik friss dalba kagylózhattok bele.

Tovább

Van némi félretett pénzed? Aludj Dave Mustaine kertjében!

2016-band.jpgAz év egyik legnagyobb marketingfogását ejtette be Dave Mustaine a napokban. A Megadeth frontembere egy olyan csomagot kínál a vastag pénztárcájú rajongók részére, melyben talán csak az egyik legkisebb dolog, hogy a vörös hajú énekes kertjében felállított sátorban hajthatjuk álomra a fejünket.

Tovább

Dave Mustaine egy újabb Big Four-turnét szeretne, ráadásul az új Metallica lemez is egészen bejön neki

megadeth_2015_1.jpgThrash szempontból combos kis évet zárunk idén, hiszen a Big Four négy zenekarából három, azaz a Metallica, a Megadeth és az Anthrax is új lemezzel jelentkezett, ráadásul a Slayer is tavaly szeptemberben pakolta le az asztalra a Repentlesst. Erre az alkalomra csapna le az öreg Dave, hogy újraélessze a Big Four-turnét, ráadásul mindezt úgy, hogy - enyhén marketing-ízűen - a Metallica friss lemezéről is egész jókat mondott.

Tovább

Ilyen lenne, ha a Metallica és a Megadeth frontembert cserélne

maxresdefault.jpgÚgy néz ki, hogy Nico Borie is az unatkozó fémszívűek közé sorolható. A Youtuber elgondolkodott kicsit, hogy vajon mi lett volna, ha (ne kérdezzétek, miért, de) James Hetfield került volna ki a Metallicából és Dave Mustaine örökölte volna meg a frontemberi szerepet Larséknál - és persze, ha a két bandánál ugyanazok a számok születtek volna meg, mint ahogy a valóságban is.

Tovább

Így keni a Megadeth új dobosa!

dirk_verbeuren-864x515.jpgFinoman szólva is jó választás volt az ex-Soilworkös Dirk Verbeuren a Megadeth dobjai mögé. Habár a már fogalommá nőtt Rockmaratonos nem-koncerten sajnos nem tudtuk lecsekkolni, hogy mégis hogy küldi Mustainéknek az alapot, most megtehetjük a Threat Is Real többkamerás dob-gazmusa (ha nem létezett eddig ilyen szó, akkor már van) által. Érdemes lecsekkolni!

Tovább

Koncerten megsérült rajongónál járt a Megadeth

megadeth_2015_1.jpgA Rockmaratonos eset után páran jó eséllyel szinte hallani sem akarnak a veterán thrash zenekarról, de hogy kicsit javítsuk az ázsiójukat, most egy "jóarc" kategóriába eső cselekedetükről számolunk be. Történt ugyanis, hogy Mustaineék argentin koncertjén az egyik látogató az ott szerzett sérülései miatt kórházba került, a zenekar pedig úgy döntött, hogy elmennek és meglátogatják a szerencsétlenül járt rajongót.

Tovább

"Nem csak egy örökség vagyunk, hanem nagyon is mai, élő zenekar"

Interjú Dave Ellefson basszusgitárossal és Kiko Loureiro gitárossal, a Megadeth tagjaival

cd6k6847.jpg

Az idei Rockmaraton legnagyobb csalódása, azaz az elmaradt Megadeth koncert előtt volt szerencsénk megszólítani egy rövid interjú erejéig David Ellefson basszusgitárost és Kiko Loureiro gitárost, az az a hamar népszerűtlenné vált  zenekar egyik régi és új tagját. Akik akkor még nem tudták, hogy a koncert el fog maradni David sérülése miatt, aki egyébként szívélyesen válaszolt  zenésztársával együtt kérdéseinkre. Abszolút jó hangulatban. Ezt olvashatjátok el most itt, a szerencsétlenül alakult szituáció után.

Tovább

Elmaradt a Megadeth koncertje a Rockmaratonon!

megadeth_rockmaraton_2016.jpg

Tegnap, vagyis július 15-én pénteken játszott volna közönségének az idei Rockmaraton legerősebb neve, azaz a legendás Megadeth zenekar. A koncert azonban némi lázas várakozás után elmaradt. A fél tizenkettőre kiírt kezdés után nagyjából fél órával érkezett a Nagyszínpadon a bejelentés, miszerint a zenekar a helyszínen visszamondta a koncertet. A szervezők hivatalos közleménye ITT olvasható.

Tovább

Hivatalos: Dirk Verbeuren a Megadeth új dobosa!

megadeth_2015_1.jpgTegnaptól hivatalosan is a Soilwork ütőse, Dirk Verbeuren ül a Mustaine & Co.-nak is bátran nevezhető Megadeth dobcucca mögött. Az eredetileg csak turnédobosként csatlakozott Verbeuren a Dystopia albumot feljátszó Chris Adler helyére érkezett az amcsi thrasherekhez, reméljük egy ideig ott is marad. A zenekar hivatalos közleménye következik:

Tovább

Nikki Sixx + Megadeth = Anarchy in the UK!

nikki-sixx-dave-mustaine-pic.jpgA címben lévő egyszerű egyenlet mindent elárul. A sztori röviden annyi, hogy az egykori Mötley Crüe négyhúrosa beugrott Dave Mustaine-ékhez a Download Festivalon egy kis hangulatfokozásra, melynek keretében előadták a mind a Mötley, mind a Megadeth által feldolgozott Sex Pistols klasszikust, az Anarchy in the UK-t. Erről a szemfülesebbek videót is készítettek, mely a kattintás után szabadon nézhető.

Tovább

360 fokos kameratechnikával készült videóval jelentkezett a Megadeth

megadeth_2015_1.jpg

Még január közepén jelentkezett egy nagyon is jól sikerült új albummal a Dave Mustaine vezette Megadeth. A zenekar most a Poisonous Shadows című tételre egy 360 fokos kameratechnikával készült videóval jelentkezett. nem akkora durranás, de jó móka. Alább meg is nézhető. Aki még nem tudná, annak meg mondjuk, hogy a csapat az idei Rockmaraton Fesztiválon is koncertezik.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum