Box szettet jelentet meg a Meshuggah

2016. június 05. - theshattered

Meshuggah2012.jpgMíg a világ keményebb metált kedvelő fele már lassan szinte ölne az új Meshuggah anyagért, addig a negyed százados matekmetal formáció a friss korong stúdiós munkálatai mellett tető alá hozott egy nagyon korrekt kiszerelésű karrierösszegző kiadványt, mely a 25 Years of Musical Deviance nevet kapta a keresztségen.

Tovább

Itt egy dalrészlet az új Meshuggah albumról!

Meshuggah2012g.jpgEgy rövid, de velős videót osztott meg a Meshuggah, melyben egy új dal részlete mellett azt is megtudhatjuk, hogy a friss, egyelőre cím nélküli korong valamikor az ősz folyamán fog a boltok polcaira kerülni. A 15 másodperces részletből könnyen leszűrhető, hogy a matekmetal nagyapjai fikarcnyit sem terveznek puhulni, sőt, egy elég indulatos dara üti fel a fejét a szösszenetben. Emellett az őszi Európa-turné állomásai is nyilvánosságra kerültek, ahol a High on Fire lesz az előzenekar. Spoilerveszély: sajnos magyar állomása nem lesz a kanyarnak.

Tovább

Vinylen is napvilágot lát Fredrik Thordendal eddigi egyetlen szólólemeze

thorendal.jpgA Meshuggah húrörlője, Fredrik Thordendal még 1997-ben rukkolt elő az eddigi egy szem szólólemezével, a Sol Niger Withinnel, amely a sokatmondó Fredrik Thordendal's Special Defects zenekari néven jelent meg több vendégzenész szereplésével. A furcsa, kísérleti anyag hamarosan vinylen is megjelenik a Husaria Records jóvoltából.

Tovább

A fél világ Dino Cazares riffjeit nyúlja

fear_factory_2015.jpg

Az régóta tudjuk Dinoról, hogy derékbőségénél csak az egója nagyobb, de erről újra tanúbizonyságot tett a minap. A Fear Factory korai időszakának a metalra gyakorolt hatása vitathatatlan, ám Dino most odáig merészkedett, hogy konkrétan megnevezte azon együtteseket és azok dalait, akik tőle nyúlták le a riffeket, megoldásokat. Elöljáróban lesz itt szó a Korn, Coal Chamber és a Meshuggah zenekarok köpködéséről, nézzük is hát közösen!

Tovább

Kirk Hammett egy Meshuggah koncerten szólózgat...

Kirk Hammett.jpg

Vannak azok a nagy pillanatok, amiknél mi a legtöbbször nem lehetünk jelen, de mivel ma már mindenkinek a zsebében ott lapul egy kiélesített felvevő eszköz, amit alkalomadtán csípőből előránthat, ezért mégis kaphatunk ízelítőt abból, hogy milyen történelmi pillanatok tudnak megtörténni odakint a nagyvilágban. Tegnap például San Jose városában Kaliforniában a Metallica horror rajongó gitárosa Kirk Hammett fogta és felemelte a legendás seggét a maga által szervezett Fear FestEvil nevű rendezvény backstagében és kisétált a zajló Meshuggah show színpadára, aztán a svédek Bleed című számát feltupírozta egy szólóval. Ami jó, mert nem rossz, érted. Na, ezt a pillanatot örökíti meg ez a két szerény minőségű, de értékes felvétel.

Tovább

Csak jövőre lesz új Meshuggah-lemez

0meshuggah2013_01.jpg

A stúdióban látogatta meg a dobverőket gyártó Wincent cég Tomas Haake-t a Meshuggah dobosát. Bár azt eddig is tudtuk, hogy a csapat a 2012-es Koloss folytatásán dolgozik, annyira mégsem lesznek gyorsak, hogy az általunk még 2015-re vizionált új album megjelenhessen. Ellenben jövő évben szinte biztosan új albumot kapunk a svéd mesterektől. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Jön a Meshuggah új koncert DVD-je!

2014. szeptember 17. - KoaX

Meshuggah band1.jpg

The Ophidian Trek címmel szeptember 26-án jelenik meg a Meshuggah második koncert DVD-je, amely dupla CD és Blu-ray formátumban is a tied lehet. A DVD anyagát az európai The Ophidian Trek turnén rögzítették, de a 2013-as Wacken fesztiválról is lesz rajta nézni való. Thomas Haake dobos így kommentálta az új DVD kiadását: 
"Négy éve jött ki az Alive DVD és minthogy a banda a 25 éves jubileumát ünnepli (a Meshuggah EP 1989-ben jelent meg), úgy éreztük, hogy ezt közzé kell tegyük. Rettentően büszkék vagyunk rá! Egy irtó tehetséges fotós, Anthony Dubois forgatta az anyagot, aki remek munkát végzett. Reméljük, hogy tetszeni fog nektek. Az újabb 25 évre!!! 

Hajtás után pedig láthatjátok az előzetesét a DVD-nek. Mi nagyon várjuk már ezt az anyagot!

Tovább

Így is lehet Meshuggah-t énekelni

sarahkanemeshuggahcovercover.jpg

Sarah Kane egy Pennsylvaniaban élő énekesnő, akinek kedvenc időtöltése - amellett, hogy zongorázik - hogy igencsak fajsúlyos metal-zenekaroktól dolgoz fel dalokat zongorakísérettel. Az alábbiakban láthattok tőle egy Meshuggah (Bleed) és egy Cannibal Corpse (Carnivorous Swarm) feldolgozást. Hogy igazán lehessen értékelni  a kisasszony teljesítményét mindegyik dal után ott az eredeti is.

Tovább

Amikor találkozik a Meshuggah és a Wall Street farkasa

JensDiCaprio.JPG

Egy igencsak elemében lévő orosz fiatalembernek feltűnt, hogy A Wall Street farkasa című egyébként zseniális film, nem kevésbé zseniális főszereplője Leonardo DiCaprio a film egyik jelenetében teljesen ugyanolyan grimaszt vág, mint a svéd Meshuggah énekes/acsarkodója Jens Kidman. Innen már csak egy lépés volt ez ...

Tovább

Így kell Meshuggah feldolgozást játszani a konyhában

0meshuggah2013_19.jpg

Egy Meshuggah-rajongó, jókedvű orosz fiatalember feldolgozta a kultikus svéd brigád legutóbbi Koloss című albumán szereplő Behind The Sun című dalt akusztikus gitáron és balalajkán. Eddig semmi extra nem volna a dologban, de a dobokat például konyhai vágódeszka és lábosfedők helyettesítik az ének pedig egy walkie-talkie-n keresztül szól. Ha valaki nem ismerné meg a dalt akkor azért az eredetit is ide raktuk támpontnak. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

"Ha hallok egy djent bandát, akkor az nem olyan, mint mi": Interjú Tomas Haake-vel, a Meshuggah dobosával

0meshuggah2013_01.jpg

Mindannyian a Meshuggah-tól nyúlunk, mondta egyszer Devin Townsend. Ebben persze van igazság, meg persze egy pici túlzás is. Az persze nem túlzás, hogy napjaink egyik legnagyobb hatású zenekara a Meshuggah. Tomas Haake dobos pedig az egyik legkülönlegesebb technikájú és az egyik legjobb dobos is a szcénában. Vele beszélgettünk a csapat A38-as koncertjét megelőzően.

RS: Nem olyan gyakori, hogy egy metal zenekar teltházat csináljon, de ezt most nektek is sikerült elérnetek itt. Ilyen sikeresek a bulik mostanában?
Tomas: Nem panaszkodunk, elég sikeresek a koncertek mostanában. Olyan helyeken járunk, amerre még soha. Főleg itt kelet felé, Lettország, Észtország, ezeken a helyeken még nem jártunk.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum