Hirdetési felület

moonspell_2015.jpg

Minden gothic metálos kezdheti feketére lakkozni a körmét, ugyanis október 24-én Budapestre látogat a portugál Moonspell, akik nem olyan régen jelentkeztek legújabb lemezükkel, mely az Extinct címet kapta. Nem mellékesen mi nagyon szerettük a lemezt, ezt a koncertet meg még jobban fogjuk. A Moonspell a Barba Negra Music Clubba két vendégzenekart - a francia Dagoba-t és a görög Jaded Star-t - is magával hoz majd. További infók ITT.

tovább »



10906360_762394573815807_3886929201929150089_n.jpg
Három éve, amikor a portugál veteránok kiadták az első olyan lemezüket, amit már a Napalm Records kezelt, látszott, hogy végre újra megindultak előre és hogy a jól megérdemelt helyükre kerültek a gótikus metal színtéren: oda szépen az elejére. Ez volt a fekete-fehér lemez, az Alpha Noir/Omega White, az év egyik legjobb albuma. Mondjuk akkor nem tudtam mire vélni a két teljesen elütő stílusban megírt lemezt, kicsit féltem is, hogy kiírtak minden magukból, szerencsére nem így lett. Az idei Extinct pedig azzal ijesztgetett, hogy amikor az első dalt bedobták, vele együtt a dátumot is, akkor Ribeiro nagymester úgy jellemezte az úgy anyagot, hogy ezzel majd jól megmutatják a fiatal gót generációnak, mi az igazi dark zene. Nagyon reméltem, hogy nem vett a zenekar valami langyi irányt.

tovább »



moonspell_2015.jpg

Az utóbbi hetekben már több dalt is mutattunk a portugál Moonspell, március 17-én az osztrák Napalm Records gondozásában megjelenő Extinct című új lemezéről. Alább ismét egy friss darabot tudunk mutatni, ráadásul a Breathe (Until We Are No More) című dalhoz, szöveges videó is társul. 

tovább »



Moonspell 2014.jpg

Ahogy azt már korábban említettük, a Napalm Records gondozásában márciusban jelenik meg a portugál Moonspell új albuma Extinct címmel. Egy új dalt már mutattunk, most alább itt a címadó tétel is a Jens Bogren producerrel készült új albumról.

tovább »



10906360_762394573815807_3886929201929150089_n.jpg
Sokak nagy örömére új nótával jelentkezett a portugál dark/gothic metalban utazó Moonspell. Egy kis ízelítő gyanánt egy brend nyú dallal rukkoltak elő a tavasszal megjelenő új lemezükről.

tovább »



Moonspell 2014.jpg

2015 márciusában új lemezzel jelentkezik a portugál Moonspell, amely az osztrák Napalm Records gondozásában lát napvilágot. Az urak a örebroi Fascination Street Studioban dolgoztak Jens Bogren producer irányítása mellett. A korong egy csomó formátumban lesz kapható és a következő dalokat biztosan tartalmazza majd: Until We Are No More (Breathe), Medusalem, Funeral Bloom, Domina, La Baphomette, The Last Of Us, A Dying Breed, Malignia, Extinct, The Future Is Dark.



FEZEN2013_RS.jpgA tegnapi nap után ma végre elstartolt a FEZEN mezőnye. Kialudtak a piros fények és minden színpadon teljes hangerővel és teljes erővel megindult a szombatig tartó rock és metal őrület. A mai beszámoló gerincét a nagyszínpados fellépők adják természetesen, de ezen kívül még történt pár dolog...

tovább »



moonspell-bg.jpg

Ugyan a női énekessel felálló svéd death metal zenekar sajnos családi okok miatt lemondani kényszerült a nyári FEZEN-es fellépését, a kemény zenéért rajongók mégsem maradnak csemege nélkül, hiszen nem kisebb név érkezik a svédek helyett, mint a portugál Moonspell. Így az eddig sem gyenge felhozatal - Deep Purple, Amorphis, Fear Factory, Dragonforce, Ákos, Tankcsapda és a N.O.H.A.  – mellett, egy újabb nagyágyú látogat el idén nyáron Székesfehérvárra.

tovább »



Az idei SZIGET fesztivál rockzenei szempontból legkeményebb napjának a 0. napi Metálnap bizonyult, melyről Ölbey Zoltán készített remek fotókat.
 
Moonspell @ SZIGET fesztivál, Budapest - 2012.08.07. (fotók: Ölbey Zoltán)
 

 

tovább »



Na erre régóta vártam. A luzitán ördögök pár hét különbséggel négy éve jelentkeztek utoljára stúdióalbummal. Aztán csak hogy mindenkinek be legyen fogva az arca, rögtön egy dupla koronggal érkeztek, hogy a black vonalat favorizáló rajongók is és a gót tempóra fogékonyabbak is ki legyenek szolgálva.

Ribeiro atya 2010 nyarán jelentette be, hogy ezen az albumon lesznek a legizgalmasabb, legszexisebb (ilyet hogy lehet mondani...?), legsötétebb, legkeményebb, legfogósabb cuccok, amiket az utóbbi években írt. Hát ez így elsőre elég nagy vállalásnak tűnik, de lássuk meg. 

tovább »



14
2012. ápr
09:00

Lickanthrope - Új Moonspell videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: moonspell

Bizonyára minden gothic rocker várja április 27-ét, ekkor jelenik meg ugyanis a portugál Moonspell új albuma Alpha Noir címmel. A várakozást enyhítendő itt a banda új videója, amely a Lickanthrope című tételhez készült.



A portugál gothic metálos Moonspell új albuma április 27-én jelenik meg Alpha Noir címmel. A lemez a Napalm Records gondozásban lát napvilágot. Az album producere Tue Madsen volt.



20
2008. már
01:24

Új Moonspell dalok

Szerző: SAABI Címkék: moonspell
A Moonspell idén május 19.-én megjelenő Night Eternal címre keresztelt lemezéről két új dal (Night Eternal, Scorpion Flower) online meghallgatható az együttes MySpace oldalán.