Hirdetési felület

29
2015. ápr
10:00

Dead Inside - Itt a Muse új videója

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

dronesmuse.jpeg

Ahogy azt már többször jeleztük, június 8-án érkezik a Muse új lemeze Drones címmel. Új dalokat már mutattunk róla, köztük a Dead Inside címűt is, amely most egy több, mint korrekt videót is kapott. Csekk!

tovább »



dronesmuse.jpeg

A Muse június 8-án jelenteti meg új lemezét Drones címmel. Erről egy egészen gitárcentrikus dalt Psycho címmel már volt szerencsénk mutatni. Most alább itt egy másik új szerzemény Dead Inside címmel és hozzá egy szöveges videóval.

tovább »



12
2015. már
12:00

Júniusban jön a Muse új lemeze

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

dronesmuse.jpeg

2015. június 8-án visszatér a Muse Drones című, hetedik stúdióalbumával, melyet a zenekar és Robert John „Mutt” Lange közösen producerelt. A 12 számos nagylemez első single-je a Dead Inside című dal lesz, mely a március 23-i héten jelenik meg, me este 7-kor pedig saját Youtube csatornájukon mutatják be az album egy újabb dalát, a Psycho-t. Albumborító és a lemezre kerülő dalok címei hajtás után.

tovább »



Muse-Live-at-Rome-Olympic-Stadium.png

Az első albuma kiadása óta eltelt közel 15 évben a Muse korunk egyik legmeghatározóbb rockbandájává nőtte ki magát, és olyan slágereivel, mint a „Supermassive Black Hole”, a „Starlight” vagy a „Madness” végérvényesen beírta magát a rocktörténelembe. A zenekar nemrég megjelent, Live at Rome Olympic Stadium elnevezésű új albuma a két stúdió album közötti kínzó várakozást teszi elviselhetőbbé.

tovább »



Muse-Panic-Station-Video.jpg

A Muse még tavaly jelentkezett The 2nd Law című nagylemezével. Az együttes legújabb kislemeze, a Panic Station június 3-án jelenik meg. A dalhoz készült klipben a zenekar Tokió utcáin látható. A Muse jelenleg amerikai turnéjának utolsó állomásait játssza, majd hamarosan stadionturnéra indulnak az Egyesült Királyságban és Európában.

tovább »



18
2012. dec
11:00

Follow Me - új Muse videó

Szerző: sebiszabi Címkék: muse

muse2012.jpg

A Muse idei tevékenységéről idén viszonylag sokszor írtunk már a nagy sikerű The 2nd Law albumtól kezdve a monumentális budapesti koncertig. Most egy videóval jelentkezett a banda, melyet a Follow Me dalra készítettek koncert videót, a hajtás után.

tovább »



12
2012. dec
12:30

Follow Me - Új Muse-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

0muse2012_29.jpg

Megérkezett az új Muse videó, ami tulajdonképpen a Follow Me című dal koncertvideója. Aki ott volt a budapesti koncerten, az most újraélheti, aki nem, az pedig megnézheti, miről maradt le. A csapat egyébiránt két Grammy-jelölést kapott, a legjobb dal (Madness) és a  legjobb rockalbum (The 2nd Law) kategóriákban. Az együttes ősszel indult turnéja jövő nyáron stadionokban folytatódik, várhatóan még monumentálisabb díszlettel. Budapesti koncertről egyelőre nincs szó.

tovább »



22
2012. nov
10:00

A nap képe: Az űrhajó leszáll

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

A Muse keddi koncertjén ....

0muse2012_30.jpg



0muse2012_29.jpg

A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait 2010-ben olyan kritikákkal büszkélkedhetett, mint a New Musical Expresstől származó “az évezred legfontosabb hangjainak gyűjteménye”, vagy hogy “a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene” (Uncut), és amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : “a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik”. Ilyen felhangok után érkezett a zenekar tegnap a The 2nd Law című új lemez turnéjával a Papp László Budapest Sportarénába.

tovább »



Muse live2012.jpg

November 20-án Budapesten a Sportarénában lép fel a Muse. Az estét a pár éve alakult angol Everything Everything nyitja, 19.45-kor mutatkoznak be a magyar közönségnek. A Muse 21 óra magasságában lép színpadra 2 órás, hihetetlenül látványos, új showjával.

tovább »



26
2012. okt
08:00

Elindult a Muse turnéja!

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

Muselive3.pngMúlt héten Franciaországban elindult a várva-várt The 2nd Law Muse turné, és a zenekar - természetesen - teltházakkal dübörög végig a kontinensen. Az első fotók alapján Matt Bellamy és csapata ismét kitett magáért, s nem csupán őket tartják a világ egyik valaha volt legjobb koncertzenekarának, de a látványra is odafigyelnek és a legmodernebb technikát használják fel bulijaik minél tökéletesebbé tételéhez.

tovább »



10
2012. okt
11:00

Paradox: Muse - The 2nd Law (2012)

Szerző: sebiszabi Címkék: muse rs light

Muse_2nd_law.jpgKorunk egyik legnagyobbnak tartott brit rock zenekarának, a Muse-nak legújabb lemezétől napok óta szenvedek. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni a The 2nd Law című lemezzel. Persze, ha nem vagyok nagy rajongója korunk oly’ divatos brit alternatív rockzenéjének, akkor egy laza vállrándítással el is lehetne talán intézni, de ennyire mégsem egyszerű a képlet. A rengeteg eladott lemez, rengeteg díj és egyéb elismerés amellett szól, erőszakot kell tegyek a fülemen.

Szóval napok óta kínoz ez a kritika, mert mikor elkezdem hallgatni, akkor nagyon fura képzet ez az elektronikus, klasszikus és alter rockzenéből összegyúrt modern egyveleg.

tovább »



06
2012. sze
12:00

Madness - Új Muse videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

Muse Madness.jpg

Október 1-jén jelenik meg a Muse új albuma The 2nd Law címmel. Az elég tisztességes promóciót kapó új albumról mutattunk már sok mindent, most az első kislemezdalhoz, a Madnesshez készült videót nézhetitek meg, melyet Anthony Mandler rendezett. Az együttes november 20-án a Budapest Sportarénában lép fel.



muse2012_1.jpg

Az NME.COM olvasói a Muse-t szavazták meg a legizgalmasabb koncertzenekarnak. A teignmouth-i trió szoros küzdelemben vert meg egy csomó aktuális és legendás előadót. A csapat új szöveges videója egyébként nemrég jelent meg a Madness című dalra és ITT megnézhető, és a lemez is a kanyarban van már, amely október 1-jén The 2nd Law címmel jelenik meg. A lemezmegjelenést követően a Matt Bellamy - Dom Howard - Chris Wolstenholme hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása: 2012. november 20., Papp László Budapest Sportaréna. Hajtás után megnézhetitek, hogy kiket előzött meg a zenekar a legjobb koncertzenekar-versenyben.

tovább »



21
2012. aug
18:00

Madness - Új Muse szöveges videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

muse2012_1.jpg

A Muse hétfőn mutatta be mutatta be új dalát, a Madness-t, mely már digitálisan meg is vásárolható! A zenekar hatodik stúdióalbuma, a The 2nd Law a Helium 3/Warner Records gondozásában jelenik meg október elsején. A lemezről egy rövidfilm-előzetes is megjelent a www.muse.mu-n.

A lemezmegjelenést követően a Matt Bellamy - Dom Howard - Chris Wolstenholme hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása: 2012. november 20-án lesz,  helyszín a Papp László Budapest Sportaréna.

A csapat legutóbbi albuma, a The Resistance 2009-ben jelent meg, és 19 országban vezette a listákat. Az új dal hajtás után!

tovább »



MuseOlimpic.pngNovember 20-án ad koncertet Budapesten a brit Muse zenekar, akiket a világ legnagyobb részén már a Coldplay csapatával egy szinten emlegetnek, koncertjeik évek óta a legjobb előadások közé tartoznak.

Népszerűségükre jó példa, hogy ők is részt vehettek abban a stafétafutásban, mely során az olimpiai lángot a játék helyszínére juttatják. A három zenész Teignmouth közelében vette magához egy rövid időre a fáklyát. Pár héttel ezután ráadásul az ő szerzeményüket választották az idei olimpiai játékok hivatalos dalává.

A Survival című dal a versenyzők stadionba érkezésekor, az éremceremóniák alatt és a nemzetközi televíziós közvetítések alkalmával is hallható lesz. Emellett természetesen a nyitóünnepségen is felcsendül 2 nap múlva.

Hazai vonatkozás, hogy a hivatalos videóban látható Egerszegi Krisztina és a magyar férfi vízilabda-válogatott több tagja is. A dalt minden bizonnyal a novemberi budapesti koncerten is hallhatják a rajongók majd.



A múltkor már írtunk róla, hogy az idén új lemezzel jelentkező Muse Survival című dala lesz a londoni olimpiai játékok hivatalos dala. Nos ehhez videó is jár, amelyet már közel egy hete bemutattak, de most itt nálunk is meg lehet nézni.



muse2012.jpg

A Survival az összes London 2012-es sporteseményen hallható lesz, az Olimpia teljes ideje alatt – többek között a versenyzők bevonulásánál és az éremátadó ceremónia közben is. Múlt szerdán Londonban az olimpiai sajtótájékoztatón ismertették a „Rock The Games” című zenei programot, élén a Survival-lel, így a konferencián az zenekar is részt vett.

tovább »



08
2012. jún
08:00

November 20-án Budapesten játszik a Muse

Szerző: sunthatneversets Címkék: muse

Sziget Muse 2.jpg

A világ zeneértő és -rajongó fele már 2000 óta tudja, hogy egy angol kisvárosból elindult 3 srác, akik valószínűleg hamarosan a világ egyik meghatározó rockbandájává fognak válni. A világ másik fele az elmúlt 2-3 évben kezdte megtanulni igazán a Muse nevét, amikor The Resistance anyagukkal gyakorlatilag átírták a brit pop-rockról alkotott képet és létrehozták a tökéletes albumot.

tovább »



Vannak dolgok, amikhez az évek folyamán már hozzászokhattunk a fesztiválok tekintetében, így például, hogy minden évben drágább lesz a jegy, és drágább lesz a sör, de legalább most a Szigeten megjelent a minőségi fejlődés is (de ettől még mindig drága az ott lét). Tavaly szintén a fesztivál záró napja volt nagy durranás (Faith No More, Turbonegro, Life Of Agony hármas így, egymás után), és az idei felhozatalnál is elismerő csettintéssel lehetett konstatálni.

tovább »