Hirdetési felület

homerairguitar.jpg

Szerencsére hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a Simpson család című sorozat. Mivel mi egy metal magazin vagyunk, így természetesen a zenei oldaláról közelítjük meg őket. Megmutatjuk, hogyan is kapcsolódik össze a rajzfilm és a rock and roll. Hajts!

tovább »



Napalmdeath2012.jpg

Természetesen a címet nem kell halál komolyan venni, sőt. Csupán annyi történt, hogy az oaklandi Napalm Death koncerten feltűnt a punkok punkja is, Jello Biafra. Ha már ott volt, akkor természetesen előadtak közösen is egy Dead Kennedys klasszikust. Senki nem fogja kitalálni, hogy melyiket. Senki.

tovább »



napalm-death.jpg

Beszarás albumcím! Beszarás borító! A futószalagról lepottyant, de korrekt módon tartósított, azaz precíz vákuumfólia alá szorított agyvelő és belsőség, az Apex Predator - Easy Meat felirattal felcímkézve ugyanis tökéletes csomagolás egy a sorban tizenhatodikként megjelenő új Napalm Death nagylemeznek. Agyvelő és belsőségek. Vagyis ami egyrészről elengedhetetlen a fogyasztást őrülten sürgető régen beteg fejek működéséhez, másrészről lejjebb a testben meg többnyire azért vannak, hogy amit az agy a csinos csomagolásokban érkezve úgy istenít, azt majd szarrá és húggyá változtassák. A Napalm Death okos. Amit meg akar mutatni, azt tudja hogyan kell!

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

Mostanában mindig történik valami a Napalm Death háza táján. Legutóbb ugye egy eljegyzés miatt állt a koncertjük, amiről itt olvashatsz, most pedig egy denevér, igen, jól olvasod, egy denevér miatt "szakadt" félbe a grindcore mulatság. Nyilván Ozzy egy fél perc alatt lerendezte volna...

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

Egészen pontosan 4 napja jelent meg a tizenötödik nagylemeze a Napalm Death grindcore bandának, az Apex Predator-Easy Meat címmel. Egy koncerten szoktak furcsa dolgok történni, nem meglepő egy eljegyzés sem. Itthon is egyre nagyobb divat, hogy kedvenc zenekaraitok koncertjén kéritek meg a párotok kezét.

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

Jövő hét elején jelenik meg a legendás grinder négyes, a Napalm Death 15. nagylemeze, mely az Apex Predator - Easy Meat címet kapta. Itt az oldalon új dalokat már bőven mutattunk, most érkezett egy videó is, méghozzá egy animációs, amely a Smash A Single Digit című dalra készült.

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

A Napalm Death rajongók már tűkön ülve várják január 26-át, hogy kézbe vehessék a grindcore keresztapák legújabb lemezét. Az Apex Predator-Easy Meat címet viselő, immár a 15. nagylemezt nem kis várakozás előzi meg.  Egy dal már nyilvános egy ideje (Cesspits), de szerencsére a mai napon napvilágot látott egy újabb, aminek a címe: How The Years Condemn.

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

Ahogy azt már korábban mondtuk, január 26-án szabadítja a világra 15. albumát a Napalm Death legénysége. A 14 dalt tartalmazó Apex Predator - Easy Meat című album borítója és a dalok címei is ismertek már, melyet hajtás után találtok, a korábban már megosztott Cesspits című dallal együtt.

tovább »



19
2014. nov
20:03

Cesspits - Új Napalm Death-dal!

Szerző: csigaur Címkék: grindcore napalm death

Napalm Death 2014_1.jpg

Január 26-án jelentkezik a Napalm Death az új lemezével. Az Apex Predator – Easy Meat címet viselő, 15. nagylemez a Century Medianal jelenik meg, amiről már egy új dalt meg is hallgathattok a hajtás után.

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

Mitch Harris gitáros nélkül folytatja a pályafutását a brit grindcore legenda a Napalm Death. A miértről a tovább gomb után olvashatsz.

tovább »



Napalm Death 2014_1.jpg

Egyelőre röviden csak álljon itt annyi, hogy január 26-án a Century Media gondozásában érkezik a brit grindcore-legenda, a Napalm Death új, szám szerint 15. nagylemeze Apex Predator - Easy Meat címmel. 



03
2014. okt
16:00

2015 elején jön az új Napalm Death!

Szerző: dzsi. Címkék: napalm death

napalmdeath01.jpg

Az énekes, Mark 'Barney' Greenway nyilatkozata szerint valamikor 2015 elején érkezhet a Napalm Death tizenötödik nagylemeze. Azt mondja, hogy ez lesz az egyik leggyorsabb és legelborultabb albumuk, de ezzel együtt a legfurább, legnyomasztóbb és legkalandosabb is (jelentsen ez bármit is grindcore témában). Az idei év során rengeteg időt szántak a nóták megírására a turnék közti szünetekben (ami amúgy abban is sokat segített, hogy változatosabb dalok születhessenek), tehát javarészt már össze is állt a cucc, a felvételek pedig ismét Russ Russelnél fognak zajlani, aki a banda szerint egész más megközelítésben stúdiózik, mint a legtöbb producer, ez pedig épp kapóra jön nekik. Addig is, hallgassátok újra az amúgy szokásosan kurvajó, 2012-es Utilitariant.

tovább »



napalmdeath2011.jpg

Idén már kétszer volt szerencsém látni a grindcore keresztapákat, a Napalm Death-et. A budapesti és a pozsonyi buli után, mikor észrevettem, hogy a születésnapom előtt játszanak Münchenben, egyértelmű volt, hogy ott a helyem.  Kedves barátaimmal egyeztettünk szállást és egyéb dolgokat illetően, így július utolsó napján buszra ültem és Münchenig meg se álltam….

tovább »



28
2014. júl
13:27

Stúdióban a Napalm Death!

Szerző: csigaur Címkék: grindcore napalm death

napalmdeath2011.jpg

Extra rövid, gyors hír. "Aviláglegjobbzenekaraanapalmdeath" stúdióba vonult, hogy rögzítse a legújabb nagylemezét, ami 2015-ben fog megjelenni. Előreláthatólag 15 dal lesz az albumon, aminek egyik dalát már ismerjük is a koncertekről.

tovább »



29
2014. jún
16:29

Új klippel jelentkezett a Menace!

Szerző: csigaur Címkék: napalm death menace

menace.jpg

Ismét egy új videóval örvendeztette meg a rajongóit a Mitch Harris által vezetett Menace. Ezúttal a Drowing in Density című dal kapott lehetőséget a nagyobb nyilvánosság előtt.

tovább »



napalmdeath01.jpg

Van, akinek az idei Pünkösd a pihenést, a Balatont, vagy a Pafe-t jelentette, számunkra a Napalm Death koncert volt a legvonzóbb ajánlat az ezernyi program közül. Februárban már jártak nálunk a grindcore keresztapák, a Hatebreed vendégeként egy brutál halk koncert keretein belül, így több okból kifolyólag is jelen kellett lennünk a pozsonyi koncerten.

tovább »



napalmdeath01.jpg

Bár februárban már nálunk is koncertezett a Hatebreed vendégeként a Napalm Death, egy roppant halk koncerten, így elérkezett az idő, hogy duplázzunk, egy (hátha) hangosabb koncerten. Sajnos Magyarországra nem ér el a turnéjuk, viszont a közelben lévő pozsonyi Randal Clubban látni lehet majd a grindcore alapvetést.

tovább »



11
2014. ápr
20:51

Napalm Death- Új dal!

Szerző: csigaur Címkék: napalm death

napalm-death-skins.jpg

Sokat nem fűznénk ahhoz, hogy itt egy új Napalm Death dal, egyelőre csak egy  élő felvételen. Nektek mi a véleményétek róla?

tovább »



0hatebreed2014_31.jpg

Utolsó napjait rugdossa a Hatebreed és a Napalm Death közös turnéja (pár állomáson a The Exploited is részt vett), szerencsére a vége felé elért Budapestre is az utazó „tombolda”. Egyértelmű volt, hogy részt veszek az eseményen, hiszen a kedvenc zenekarom újabb hazai koncertjét csak nem hagyom ki...

tovább »



10
2014. feb
19:49

Napalm Death - Új lemez közeleg?

Szerző: csigaur Címkék: grindcore napalm death

napalmdeath01.jpg

A grindcore keresztapák, a tegnapi nap folyamán, egy rövid, de annál sejtetőbb írást jelentettek meg a közösségi oldalukon. A lényeg, hogy szombat délután volt egy próbájuk Birminghamben, ahol már előkerültek új témák is egy következő Napalm Death lemezhez...

tovább »