Hirdetési felület

Nagy valószínűséggel hidegzuhanyként éri a Nevermore rajongókat a hír, de Jeff Loomis gitáros és Van Williams dobos ma bejelentették kilépésüket a Nevermore-ból. A banda pár napja különösebb indoklás nélkül lemondta amerikai koncertjeit, de akkor még nem lehetett sejteni az okokat. A hír azért is meglepő mert Loomis pár hete még Vörös Attilát dícsérte és azt mondta soha nem zenélt jobb formában a zenekar.



A Seattle-i Nevermore bőgőse, Jim Sheppard február 16-án műtéten esett át, egy jóindulatú tumort távolítottak el az agyából. Az énekes Warrel Dane az interneten közzétett üzenetében, minden rajongót és barátot pozitív energiák sugárzására kért. Vagy ennek a hatására vagy sem, de a műtét nagyon jól sikerült. Sheppardnek nem ez az első komoly orvosi beavatkozása, hiszen 2006-ban diagnosztizált Crohn-betegségének súlyosbodása miatt kellett orvoshoz fordulnia. Hogy a nem sokára induló turnén ki pótolja, azt még nem árulta el a zenekar.



Amikor tavaly április végén bejelentésre került, hogy Warrel Dane (Nevermore énekes) szólózenekara mellett a seattle-i Nevermore is Vörös Attilát választotta gitárosának sokan kapták fel a fejüket. Azóta lassan egy év telt el, a Nevermore pedig március 14-én a Symphony X társaságában a PECSA-ban játszik.  

RS: Lassan egy éve, hogy a Nevermore-ban játszol. Gondolom volt már idő elhinni, hogy ez nem tündérmese, hanem maga a valóság. Miben van a legnagyobb különbség a hazai és a nemzetközi színtér között és mennyire nehéz ebben a közegben érvényesülni?

Az való igaz, hogy elég sokáig tartott felfogni ami velem történt, sőt, mind a mai napig történik velem olyan, hogy egyszer csak leesik a dolog és alig merem elhinni. A legnagyobb különbség a hazai és nemzetközi színtér között az leginkább a lehetőségekben és a méretekben merül ki. Míg itthon a legnagyobb zenekarok is ”csak” hazai színtéren képesek mozgolódni, ugyanabban a huszonvalahány nagyobb klubban, művházban, illetve ugyanazokon a fesztiválokon, addig mindezt nemzetközi szinten gyakorlatilag a világ minden táján könnyebben lehet csinálni, ami azért óriási különbség, és amiről talán minden zenész igazán álmodozik. Persze volt és van is rá példa, hogy magyar zenekarok külföldön koncertezzenek, esetleg turnézzanak, ez azért sajnos mindig korlátozva lesz. A magyar anyanyelvű zenekaroknál végképp. Érvényesülni a világon bárhol nehéz feladat, komoly kihívás, ami rengeteg áldozattal jár, de közel sem gondolom lehetetlennek. Amerikában, de nagyobb európai országokban is már csak a nagy számok miatt is könnyebben odajuthat az ember a „húsos fazékhoz”, ellentétben a rettenetesen telített és zárt, piciny magyar „piachoz” képest.

tovább »



Nemrég derült ki, hogy Power Of Metal néven turnéra indul a Symphony X, a Nevermore és pár hete eredeti felállásban újjáalakult Psychotic Waltz. Budapesti koncertről szó sem volt, de a Hammer Concerts jóvoltából március 14-én mégis Budapestre, egészen pontosan a Petőfi Csarnokba ér a túrné, ahol a fent említett nevek mellett fellép még a Mercenary és a Thaurorod is.



A Slayer World Painted Blood című  albuma nagyot szólt tavaly. A címadó dalra most félanimációs film készült, amely tipikus Slayer.

 


500.000 rock & metal videos on ROCKTUBE and METALHEAD

A most már magyar Vörös Attila gitárossal nyomuló Nevermore The Obsidian Conspiracy című nemrég megjelent új albumáról megjelent az első klip, melyet az Emptiness Unobstructed-re forgattak és igazából egy zenekari image klip.

tovább »



Nevermore - The Obsidian ConspiracyA Sanctuary romjain 1991-ben alakult seattle-i Nevermore az elmúlt évtizedben fokozatosan rángatta ki magát az undergruond mocsarából. Progresszív elemekkel megpakolt groove-os, technikás power metáljuk rajongók sokaságánál talált be és még egy igazán jó torkú metál énekessel is bírnak Warrel Dane személyében. Sőt! Most már magyar gitárosuk is van Vörös Attila személyében, aki a Megadeth-be távozott Chris Broderick-et helyettesíti, egyenlőre csak a The Obsidian Conspiracy címre keresztelt, amúgy hetedik Nevermore lemez turnéján, de remélhetőleg utána is. 

2009. májusban jelentette be a zenekar, hogy 2010-ben lesz lemez. Az album producere ezúttal nem Andy Sneap volt, hanem az a Peter Wichers, aki Warrel Dane szólóalbumán szerzőtársként, gitárosként és hangmérnökként is dolgozott. A kész dalok keverését viszont Andy Sneap végezte. A csapat 2005-ben adott ki utoljára lemezt, igaz DVD-vel, The Year Of The Voyager címmel 2008-ban jelentkeztek és ebben az évben jelent meg Jeff Loomis  Zero Order Phase című gitáralbuma és Warrel Dane énekes Praises To The War Machine-ja, ami azért nem rejtett Nevermore-i súlyosságot. Bár az együttesnek több albuma is megvan a gyűjteményemben, és abszolút szakértőnek sem vallom magam, de az urak, mintha változtak volna egy kicsit és lehet, hogy ennek oka a két fő dalszerző (Loomis és Dane) lehet.

tovább »



Az alábbi galériában Réti Zsolt képeit láthatjátok, amelyeket a 2010.május 21-23. között lezajlott csillebérci Metalfest 2010 rendezvényen készített.

A képek között az alábbi zenekarok koncertjéről találtok fotókat:

Nevermore - Lamb Of God - Deathstars - Brainstorm - Hammerfall - Sabaton - Dalriada - Legion Of The Damned - Finntroll

 


 



Az elmúlt hétvégén Csillebércen tartották a több országon átívelő Metalfest Open Air fesztiválsorozat magyarországi rendezvényét. A fesztivált az azt megelőző napon még az atv megpróbálta egy kicsi befeketíteni, ami 2010-ben egyszerre nevetséges és döbbenetes. Frogfoot azonban igazi felvértezett metálosként mindhárom napot végigbulizta, nem egyszer az időjárás viszontagságaival is megküzdve. Az alábbiakban a háromnapos fesztivál első napjáról olvashattok beszámolót.

Sosem jártam Csillebércen,nem voltam elég jó úttörő egy jutalomüdüléshez, így felnőtt fejjel láttam, hogy hol nyaralt egykor az úttörők elitje a külföldi pajtásokkal. Nos, külföldi "pajtások" most is voltak, a "mintamókus" feelinget sajnos elmosta az eső, de "zakatolás" bőven volt a három nap alatt!

tovább »



A csillebérci Metalfest első napjáról adunk közre néhány jól sikerült képet, melyek a Lamb Of God koncertjéről örökítenek meg egy-egy pillanatot illetve a Nevermore újdonsült magyar turnégitárosa került lencsevégre közeliben. Ezen kívül van néhány hangulatkép a rajngókról és a meglehetősen sáros környezetről. A fotókat Réti Zsolt készítette.

 

 



Vörös Attila (ex-Cadaveres, ex-Morpheus) gitáros az elmúlt hónapban Warrel Dane (Nevermore énekes) szóló turnéját játszotta végig. Már ez a hír nagy port kavart a hazai metál életben, hát még az, hogy már ekkor erősen úgy nézett ki, hogy a hamarosan megjelenő Nevermore lemez turnéján a zenekarban köthet ki. Nos tegnap hivatalosan is megerősítésre került, hogy Attila lesz a zenekar második gitárosa a hamarosan megjelenő új Nevermore lemez turnéján.



Az elmúlt napokban futótűzként terjedt a magyar rockzenei sajtóban, hogy Vörös Attila (ex-Cadaveres, ex-Morpheus) Warrel Dane (Nevermore énekes) márciusi szóló turnéját játszotta végig. Most viszont még ennél is nagyobb dolog van kilátásban hiszen, erősen úgy néz ki, hogy a hamarosan megjelenő Nevermore lemez turnéján ő lesz a zenekar  gitárosa. Aki a részletekreis is kíváncsi az kattintson a www.hammerworld.hu oldalra.



The Obsidian Conspiracy címmel a Century Media Records gondozásában jelenik meg május 31-én a seattle-i Nevermore új albuma. A lemezt Andy Sneap keverte, a borító pedig a legendás Travis Smith munkája.

Az albumra következő dalok kerültek:
Emptiness Unobstructed
Without Morals
And The Maiden Spoke
Termination Proclamation
The Obsidian Conspiracy
The Blue Marble and the New Soul
She Comes in Colors
The Day You Built The Wall
Poison Throne
Beautiful Mistake
The Crystal Ship (THE DOORS cover)
Transmission (THE TEA PARTY cover)  



Elkelt az 1000 darab akciós bérlet!

Örömmel jelenthetjük be, hogy a 3 napos MetalFest Open Air-re elkelt a kedvezményes, 9990 Ft-os áron meghirdetett első 1000 darab bérlet! Igazság szerint az utóbbi napokban kicsit túl is szaladtunk a célon, de tekintettel az óriási érdeklődésre, valamint a kedvezményes árra érkezett rendkívül pozitív visszajelzésekre, az akciót meghosszabbítjuk!

Aki ott akar lenni a 3 napos csillebérci metal orgián, ráadásul kedvezményes áron megvett bérlettel, annak most még van lehetősége megvenni ezt akciós áron, de csak amíg a következő 1000 bérlet el nem kel! Érdemes tehát sietni a bérlet beszerzésével!

A FELLÉPŐ  ZENEKAROK
 
A MetalFest Open Air bulira korábban konfirmált fellépők:

Hammerfall, Sonata Arctica, Nevermore, Sabaton, Finntroll, Korpiklaani, Death Angel, Deicide, Deathstars, Marduk, Vader, Eluveitie, Brainstorm, Leaves' Eyes, Kalapács, Nevergreen, Legion Of The Damned, Decapitated, Powerwolf, Varg, Vale of Tears, I Divine.

Időközben biztossá  vált az Arany János költeményeinek folk metalos átirataival még népszerűbbé vált Dalriada fellépése is. A soproni csapat pár napja a Diesel klubban egy fergeteges hangulatú turnézáró  bulit adott, amely egyben az Arany-album lemezbemutatója is volt. A rajongók valósággal szétszedték a klubot és a zenekart. A Kalapács és a Nevergreen mellett a Dalriada lesz a MetalFest Open Air harmadik kiemelt hazai fellépője!

A fellépők névsora az utóbbi pár hétben jó néhány illusztris külföldi csapattal gyarapodott:

Twilight of the Gods - Allstar Bathory Tribute (Primordial, Immortal, Dimmu Borgir, Cradle Of Filth, Thyrfing zenészekkel!)

Astral Doors, Nightmare, Elvenking, Manticora, Persefone, Secret Sphere, Milking The Goatmachine
A fellépők listája mostanában szinte naponta bővül.

Neves underground bandák mellett két komoly headliner bejelentése várható még!


ÚJABB SZÍNPAD! (további infókhoz katt!)

tovább »



09
2009. jún
12:43

Nevermore – stúdióba mennek

Szerző: sunthatneversets Címkék: nevermore

A Nevermore augusztusban vonul stúdióba, hogy rögzítse a 2005-ös This Godless Endeavor folytatását, mely a tervek szerint valamikor 2010 elején fog megjelenni a Century Media-nál. A produceri munkálatokat a Soilwork gitáros, Peter Wichers végzi, míg a keverést ismét régi haverjukra, Andy Sneap-re bízza a csapat. Warrel Dane énekes a készülő dalokról elmondta, hogy azok zeneileg és szövegileg is újszerűek. Ez nem sok info, de jövő év elején okosabbak leszünk.
 



18
2008. már
06:47

Nevermore dvd ősszel

Szerző: sunthatneversets Címkék: nevermore
A zseniális Nevermore zenekar végre élő kiadvánnyal jelentkezik. A The Year Of The Voyager címet viselő dvd idén ősszel fog megjelenni, az alábbi számlistával:
'Final Product', 'My Acid Words', 'What Tomorrow Knows'/'Garden Of Grey', 'Next In Line', 'Enemies Of Reality', 'I, Voyager', 'The River Dragon Has Come', 'I Am The Dog', 'Dreaming Neon Black', 'Noumenon', 'Inside Four Walls', 'Politics Of Ecstasy', 'Dead Heart In A Dead World', 'Matricide', 'The Learning', 'Sentient 6', 'Narcosynthesis', 'The Heart Collector', 'Born', 'This Godless Endeavor'.
A felvételek 2006. október 11-én készültek, Bochumban.

Forrás: hardrock.hu


Ez a Born klipje a 2005-ös The Godless Endeavor című lemezről: