Hirdetési felület

nightwish_2014.jpg

Valamikor tavasszal érkezik a finn Nightwish új albuma, melynek címe egyelőre még nem ismert. Az Élan címet viseli viszont az a dal, amely az első single-ként lát napvilágot a lemezről február 13-án. A dal a kiadványon még két verzióban szerepel, valamint ott lesz mellette egy Sagan címet viselő másik dal is, amely a nagylemezre végül nem került fel.

tovább »



anette-olzon.jpg

Viszonylag régi sztori már, 2012 októberében ért szinte mindenkit váratlanul a hír, hogy a Nightwish és Olzon útjai elválnak. Ekkor úgy tűnt, hogy ez békében és közös megegyezéssel történt. Pár napja törte meg a csendet az azóta szólókarrierbe kezdett Olzon. Egy interjúban elmondta: "egyre frusztáltabb vagyok amiatt, hogy mindenki azt kérdezi, miért hagytam ott a Nightwish-t. Kirúgtak, engem is ugyanúgy, ahogy Tarja-t kirúgták - csak egy kicsit csendesebben.[...] Persze, voltak gondok még 2009-ben, de azután következett egy jó turné, és a minden jónak tűnt. Korábban azért nem beszéltem erről, mert nem akartam senkit sem rossz színben feltűntetni - de elég nagy válás volt"

Közben Olzon debütáló albuma a Shine idén jelenik meg, erről egy dalunk is van, a Falling, ezt a hajtás után találjátok.

tovább »



Nightwish2012.jpg

Tegnap a zenekar a következő közleményt adta ki:

"Floor Jansen a frontemberünk. Továbbá bejelentjük, hogy mostantól a zenekar hattagú, Troy Donockley a Nightwish teljes jogú tagjává vált. A zenekar jövőbeli felállásával kapcsolatos hírek bejelentésével a jövő évig várni akartunk, de az elmúlt időben tisztán látszott, hogy Floor és Troy a puzzle hiányzó darabjai, és nagyon hálásak vagyunk nekik."



16
2013. sze
17:00

Dupla DVD-vel jelentkezik a Nightwish

Szerző: sunthatneversets Címkék: nightwish

Nightwish2012.jpg

Showtime, Storytime címmel november végén jelenik meg a Nightwish új dupla DVD-je. A DVD egyik korongjára az együttes idei Wacken Fesztiválon adott teljes koncertje került fel, melyet 17 kamerával rögzítettek, a  másikra pedig egy 120 perces turnés dokumentumfilm Please Learn The Setlist In 48 Hourse címmel. Hajtás után a DVD borítóját és tracklistjét találjátok.

tovább »



21
2013. feb
11:00

Finnországban készül az új Lulu?

Szerző: sunthatneversets Címkék: nightwish

0nightwish5.jpg

Még mielőtt olvasóink tekintete a bal felső sarokban virító dátum-négyszögre ugrana, közöljük: nincs április 1-je, bár az információt először mi is kacsának véltük. Azután kiderült: tényleg kacsáról van szó, de a szó szoros értelmében!

Míg a Metallica „csupán” Lou Reed alternatív zenésszel kooperált Lulu című bukta albumának alkalmával, addig Tuomas Holopainen, az énekesnő-faló Nightwish zenekar billentyűs-zeneszerzője virtuális partnert választott magának, mégpedig a gyermekek kedvencét, Dagobert bácsit! A milliomos kacsa élettörténetét kívánja zenei formába önteni, mégpedig szimfonikus zenekar segítségével. Hogy ebből az őrült és „kissé” infantilis ötletből mit lehet kihozni, az állítólag mostanhoz egy évre már teljes valójában ki fog derülni. (Fotó: Réti Zsolt)



nightwish-with-floor-jansen-2012-15.jpg

Puccini 1918-ban szerzett Gianni Schicchi című operájának Oh, Mio Babbino Caro című áriáját adta elő a minap a holland TV-ben a Nightwish énekesnője Floor Jansen. A hölgy ősszel vette át a mikrofont ideiglenesen a csapatból hirtelen felindulásból távozott Anette Olzon helyett és bár hivatalosan nem az együttes állandó tagja, ha ezen az előadáson múlik, akkor biztosan az lesz.

tovább »



0nightwish1.jpgMa délután egy rövid nyilatkozatban tette közzé a Nightwish zenekar: Anette Olzon és a Nightwish útjai - közös megegyezéssel - elválnak! Az utóbbi időkben egyre nyilvánvalóvá váltak a konfliktusok a bandán belül a tekintetben, hogy milyen irányban folytassák a munkát, és ez az elváláshoz vezetett - olvashatjuk a közleményben. 

A bandának nem áll szándékában lemondani a soron következő bulijait és ennek eredményeképp az október 1-i, seattle-i fellépésen már az új énekessel, a holland Floor Jansen-nel állnak színpadra, aki korábban After ForeverReVamp hangja volt, és ő segít a Nightwish-nek befejezni az Imaginaerum világkörüli turnét. 

Mindannyian elkötelezettek vagyunk, hogy ez a jó irány, egy szebb jövő felé. Nagyon büszkék vagyunk az elmúlt két, gyönyörű albumra, valamint a megannyi csodálatos bulira az elmúlt évekből - fejezi be a közleményben Tuomas Holopainen.

Anette 2007 januárja óta töltötte be a Nightwish énekesnői pozícióját, amikor is 2000 jelentkező közül választották ki.



 

Novarock20128.jpg

Minden szervező álma lehet, hogy úgy építse fel egy Fesztivál programját, hogy zárónapra jusson a legerősebb felhozatal. Márpedig a 2012-es Novarockon ez szerencsére így volt. Metallica, Slayer, Mastodon, Corey Taylor, Trivium, As I Lay Dying, Gojira. Veretes névsor, ja és volt egy Nightwish koncert is.

tovább »



A hangosbemondó olyan szignállal és stílusban informált minket a (nekem legalábbis) új vonalkódos beléptető-rendszerről, mintha a reptéren volnánk. A kerítés előtt ácsorgó tömeg mindezt olyan ovációval vette, mint a zöld-fehér szurkoló-tábor, ha csapata gólt rúg. Ez alapján jó hangulatú bulinak néztünk elébe. A népesség abban ugyan tévedett, hogy a hangosbemondó megszólalása a kapunyitás egyértelmű jele lett volna, de pár perccel hat után ez az esemény is kezdetét vette. A mi részünkön csupán egy kicsi, két emberes kapacitású rést nyitottak, de egy másik kapu is kinyílt "magától", sőt néhányan a kerítésen másztak be, hogy azután sprintelhessenek a többiekkel az első sorok valamelyikéért. Nightwish-őrület tehát van. Még mindig van. Persze, minálunk szerencsére nem akkora, mint Dél-Amerikában, ahol Anette Olzon a (már nem is annyira) új énekesnő halálos fenyegetést is kapott, mert hogy ő nem Tarja...

tovább »



Aki még nem tudná - bár biztosan sokan tudjátok - annak elmondjuk, hogy április 29-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a szimfonikus metál finn bajnoka a Nightwish, akik tavaly megjelent Imaginaerum című lemezüket turnéztatják. Alább megnézhetitek a koncerthez készült trailert.



15
2012. ápr
09:00

Random (?) videó: Nightwish - Amaranth

Szerző: sunthatneversets Címkék: nightwish

Április 29-én a Budapest Sportarénában ...



A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet. Egy Hollywoodban tartott „titkos” klubbulival melegítettek be a turnéra, ahol Rubber Band Of Wolves álnéven szerepeltek. A két éves világ körüli koncertkörútra hatalmas látvánnyal készülő finn zenekar - a megannyi felejthetetlen hazai szereplésüknek köszönhetően - Budapestet sem hagyja ki: április 29-én a Papp László Sportarénában hallgathatjuk meg a szimfonikus metal legnagyobb kiválóságát.

tovább »



Számtalan új koncertről tudunk beszámolni 2012-re, és néhány változásról is. Márciusban az ex Iron Maiden frontember Blaze Bayley teszi tiszteletét nálunk, de azt már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tavasz inkább a csajmetalról fog szólni, hiszen olyan előadók teszik tiszteletüket Budapesten, mint a Nightwish, az Epica, a Delain vagy Anneke.

A sajnálatos változások a Thrash előadókat érintik: az Evile koncertje produkciós problémák miatt elmarad, a Tankard koncert pedig átkerül a Dürer Kertbe, mivel aznap az Epica bérli ki a Club 202 színpadát. (A korábban megvásárolt, Club 202-be szóló jegyek továbbra is érvényesek.)

Reméljük mindenki megtalálja a kedvére való koncertet, de ígérjük, hogy még jó pár izgalmas rendezvényt jelentünk be az első félévre. Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Esztendőt Kíván a CONCERTO Music! További információk ITT.



Vannak siker-történetek, amelyeket nem értek. Ilyen például nemzetközi deszkák tekintetében a Nightwishé. Őket sem lehetne eredetiség vádjával bíróság elé citálni, mivel a szimfonikus metal alapjait már a nyolcvanas években elhelyezték bizonyos zenekarok, melyekre tudatosan építkezett a Therion, a Within Temptation, és a későn futottak mezőnyéhez csatlakozó, ezen írás tárgyát képező finn csapat. Utóbbiaknak viszont nem csak a füle jutott, sőt, mire már a stílusalapítóra a lőtéri kutya sem emlékezett, addig állítólagos rokonaink körül értelmezhetetlen őrület alakult ki. (Példának okáért az idén ősszel lezajlott Out of the dark fesztiválon az öt közül három résztvevő együttes lazán hozta a Nightwish-szintet.) Számomra e tébolyda kapuja akkor csapódott be nagy dirrel-durral, amikor kiderült, hogy az eggyel utánam következő nemzedék képviselőinek nagy része meg van róla győződve, hogy az Over the Hills and far away (szerintem minden idők legjobb hard rock dala) echte Nightwish-nóta...Gary Mooret én már akkor elkezdtem sajnálni...

tovább »



09
2011. nov
13:30

Itt az új Nightwish videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: nightwish

Valamire való Nightwish rajongó már várja, hogy december legelején kedvenc zenekara új lemeze végre megjelenjen. Na, de van itt már egy videó ami enyhíti a várakozás görcsös perceit. A Storytime az Imaginaerum című album előfutára. Ja és nem elfelejteni, hogy április 29-én koncert az Arénában.  



26
2011. okt
20:00

Nightwish: 2012-ben ismét Budapesten!

Szerző: sunthatneversets Címkék: nightwish

A hír igaz! A várva várt új Nightwish lemez decemberben érkezik, Imaginaerum címmel, amit kiadós koncertsorozat követ. A két éves turnéra hatalmas látvánnyal készülő finn zenekar - a megannyi felejthetetlen hazai bulinak köszönhetően - Budapestet sem hagyja ki, április 29-én a Papp László Sportarénában hallgathatjuk meg a szimfonikus metal legnagyobb kiválóságát.

tovább »



A finnek szimfonikus metál csatahajója a Nightwish novemberben jelentkezik Imaginaerum című új albumával, melyet természetesen turné is követ. Ennek keretében 2012. április 29-én a Budapest Sportarénában lép fel az együttes. Részletek később! 



Azt gondoltuk a Fesztivál-szezonban, hogy a környező országokban megrendezésre kerülő, nekünk magyaroknak is elérhető fesztiválokat kicsit górcső  alá vesszük. Nézzük mit mutat a kép.

A csehországi Vizovice ad már hagyományosan helyet július 9-12. között a Masters Of Rock Fesztiválnak. A fesztivál line up-jának áttekintésekor kiderül, hogy itt a klasszikus metál zene kedvelői járhatnak igazán jól, hiszen a Rage az Edguy a Stratovarius vagy a Europe és a Blind Guardian fellépése igazán kellemes meglepetéseket szerezhet.

Aki azonban más műfajokra is kíváncsi az szűk keretek közt, de találhat magának kellemes muzsikákat. A finn Nightwish a sok fesztiválfellépés közé  beszorított a cseh helyszínt is, de a Korpiklaani, a Death Angel a Deathstars és a gitárvirgás Dragonforce is fesztivál kedvencnek számít idén. A zárónapon fellépő Arch Enemy is erős koncertbanda, míg a Voivod-ot valószínűleg utoljára láthatja a nagyérdemű.   

 

Kapcsolódó linkek:

 



 



A Fesztivál-szezon kellős közepén tartunk már, de van még olyan, a környező országokban megrendezésre kerülő, nekünk magyaroknak is elérhető fesztivál, amiről még nem emlékeztünk meg itt a Rock STATION-ön. Nézzük, melyek ezek.


A szlovéniai Tolmin-ban immár hagyományosan megrendezendő Metalcamp idén is a durvább fémzene kedvelőit vonzza majd. A július 2.-7. között megrendezendő metálfesztiválon sajnos magyar fellépő ezúttal nincs, pedig a Dark Dog Stage felhozatalába igazán belefért volna pár ütős magyar brigád. Az ezen a színpadon résztvevő bandák közül egy-két ismerős név van csak, a többi számomra tök ismeretlen.

 

Ellenben a Nagyszínpad mind az öt napon tartogat egy-két nagyágyút. Ilyen lehet 3.-án a Death Angel és a Nightwish fellépése. 4.-én a trash metálban erős Sodom és Testament fellépése tarhat érdeklődésre számot, míg 5.-én az idén bivaly lemezzel jelentkező Lamb Of God játszik, de a Deathstars, Dimmu Borgir, Amon Amarth hármas sem lesz piskóta. 6.-án Down és Dragonforce, míg a zárónapon, 7.-én az überfasza  Die Apokalytischen Reiter, a búsmetál My Dying Bride, és a német trash metál brigád a Kreator zúz. Aki szereti tehát a trú metál gyalut annak idén is Tolminban a helye. Az öt napos jegy 124 Euro, a három napos 89, míg az egy napos belépő 40 Euro-ba kerül.       

 

Kapcsolódó linkek: 

 



Van nekem az a szerintem jó, a feleségem szerint, azonban ennyire pozitív jelzővel nehezen illethető szokásom, hogy minden hónap elején odaballagok az újságárushoz és kérek egy Metal Hammert. Előfizethetnék, de a hülye postás biztos összegyűrné amikor beleerőltetné a postaládámba, aztán erre meg allergiás vagyok.



A függőségem már a kezdetek – 1989 - óta tart. Megvan mind a 201 számom, évadonként bőrkötésben. Csóró főiskolás koromban nem volt pénzem a 43-asra, de aztán mikor lett azt is megrendeltem. Biztosan van pár – na nem sok - őrült aki ugyanezt csinálja, úgyhogy szívesen veszem a jelentkezéseket. 
Február elején kezembe vettem a 201. számot. Lapozgatom, nézem közönségszavazás. Kedvenc zenekar: Iron Maiden, kedvenc magyar zenekar: Tankcsapda. Kedvenc énekes: Lukács László (gyengébbek kedvéért Tankcsapda). A kedvenc basszusgitárosnál megint Lukács Laci neve van a pole pozicióban lenyomva a Maidenes Steve Harrist, aki csak a dobogó harmadik fokát bitorolja.

Dezsavű bevillan, mintha tavaly is valami hasonlóra szavazott volna kis hazánk rockerserege. Azért merem azt írni, hogy sereg, mert a Fémkalapács közel 20000 példányban kel el havonta, ami egyébként ugye felettébb üdvözítő.

Mondom magamban leszek már annyira hülye, hogy átlapozom az összes számot, hogy a  közel húsz év alatt kik voltak a kedvenceink. Mondjuk nem az enyémek, mer összesen vagy egyszer szavaztam.

Először az 1991-es évre lehetett szavazni. Mondanom se kell a pályája csúcsán lévő Guns 'N Roses visz mindent. Aztán öt kemény éven keresztül tarol a Metallica az együttes, James Hetfield pedig a énekes kategóriában. Bruce és Laci sehol. Úgy látszik pár évig kitartott a fekete album lendülete, mert aztán a Load-Reload kettőst már nem értékelte a magyar rocker.

Na de most kapaszkodj: 1995 óta lehet szavazni a kedvenc magyar zenekarra. Írd és mondd minden évben – pedig ez 13 hosszú év - a Tankcsapda a kedvenc. Szerintem valakik – lehetnek vagy jó sokan – 95 óta mindig az előző évi listájukat küldik el. Ezt el se hiszem. Nincs ám nekem semmi bajom a csapattal, mert magam is énekeltem detox a dunakilti Motoros Fesztiválon, hogy az élet a legjobb méreg, de az azért mégis csak durva, hogy más zenekar szóba se jöhet. Illetve jöhet, de csak az Ossián után. Paksi Endre csapata vagy tíz éve az örök második. Ezt a pechet.

Aztán van ám jobb is: a kedvenc énekes kategória. Szegény Dream Theateres James La Brie 1997-es sikere óta - szerintem összekeverték a Hetfielddel, azt véletlenül nyert – majd minden évben nemzetünk csalogánya: Bruce Dickinson. Azért írom, hogy majd, mert van két szűk esztendő – nevezetesen 2004-es és a tavalyi - mikor a magyar rocker tolla vékonyan fog és Bruce csak námber - nem ofdöbíszt! – tú. Ki előzi meg csupán, na ki? Lukács Laci. Én nem tudom, hát volt olyan év, hogy nem is énekelt, de biztos ezt a kettőt nyerte meg a Lukács.




A kedvenc zenekar kategóriát viszont nem mindig nyeri meg a Vasszűz. Az 1997 óta eltelt 11 évből csak (!) négyszer sikerült nekik. Na de, hát hogyan sikerülhetne, mikor háromszor nyer a magyar rocker kedvenc klisémetál-csapata a finn Nightwish.


Kedvenc basszusgitáros kategória. The nominees: Steve Harris (Iron Maiden), Steve Harris (Iron Maiden), Steve Harris (Iron Maiden), és Lukács László (Tankcsapda).

The Winner Is: Steve Harris (Iron Maiden). Az elmúlt tíz évben hatszor. Na de nem eszik olyan forrón, mert az utolsó két évben Lukács Laci lenyomja.

Mostan anélkül, hogy Szonda Ipsos módjára reprezentatív mintaként a hángörien rocker lelkivilágát, érdeklődési körét vizsgálat alá vetném, azért pár dolgot mindenképpen megjegyeznék, azt leszögezve, hogy inkább nyerjen a Bruce vagy a Laci, minthogy a Josh meg a Jutta. Ez alapvetés.       

Na de kedves magyar rocker, szélesítsd azt a látókört, szélesítsd. Mert én is szeretem a Maident, el is ismerem őket, mint ahogy a Tankcsapda is nagy kedvencem, egye fene szódával még a Nightwish is, de szerintem még Ők is röhögnének ezeken az eredményeken.

Pedig már a médiára sem lehet fogni mindent, mert mind a nyomtatott, mint az elektronikus elég széles spektrumát mutatja be a stílusoknak. Meg hát a letöltések korában már mindenhez hozzá is lehet jutni, akár pénz nélkül is. (Ez nem felbujtás)  

Némi beletörődéssel, azt azért csendben megjegyzem, hogy a Sziget Fesztivál nulladik napján Iron Maiden. Ezek után abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz egy 2008-as közönségszavazás eredménye..