Hirdetési felület

Azért annyira nem híres, hogy be ne vallhatnám töredelmesen: eddig bizony elkerülte vigyázó füleimet a magyarul „egyfejű ember” névre hallgató társulás munkássága. Még jó, hogy információ-halmozás tekintetében már bőven eljutott odáig blogunk, hogy adatbázisként is használhattam.

Nos, ezidáig összesen háromszor írtunk az egyfejűről (vagy egyszer a háromfejűről, nem is tudom). Rögtön itt egy kis színes: 2010-ben az ekkor 6 éves zenekar Sailing című dala felkerült az angol European Klasszik Rock Radio napi lejátszási listájára, így arra felé kiránduló honfitársaink igencsak meglepődhettek, ha a turista-buszon halkan duruzsoló rádió Elton John és Bruce Springsteen után hazai hangokat sugárzott feléjük. Igaz, az angol nyelvű ének, és a meglévő, de elég diszkrét folk-elemek miatt nem biztos, hogy mindez tudatosult bennük.

tovább »



A zenekartól kaptuk az alábbi közleményt:

Röviden szeretnénk összefoglalni az idei év legfontosabb eseményeit, egyben közölve pár újdonságot. Márciusban kiadtuk fizikai formájában első nagylemezünket, augusztusban lemezbemutatót tartottunk a Fekete Zaj fesztivál nagyszínpad, majd az underground gerilla videóklipünk (a Shine On Me című számunkra készült DIY vizuális objektum) egy ideig kint volt az index.hu címlapján a "Legzseniálisabb klip valaha" fejléccel, 3 nap alatt gyakorlatilag megnégyszerezve az addigi nézettségét.

Meglepő öröm is ért bennünket, amikor az angliai Kent székhelyű European Klassik Rock Radio napi rotációjába került Sailing című dalunk (ez napi 2-3 lejátszást jelent - más előadók a listán: Elton John, Monster Magnet, James Labrie, Bruce Springsteen...). A terjedési útvonal előttünk sem tisztázott, úgy tűnik spontán módon bekerült egy "That's what I call metal 21" című válogatásra és valószínűleg onnan jutott el. Ez pedig a pornóletöltés és myvipes fuxvillantás mellett egészen új területét adja az internet felhasználhatóságának. És végül szeretnénk bejelenteni, hogy egy jövő év elején egy kislemezt szeretnénk kihozni legalább 2 új dallal és egy meglepetéssel.



A OneHeadedMan munkásságát a Seven Seas című számukkal ismertem meg, amelynek klipjét nem rég már láthattátok, hallhattátok egy szubjektív listán az oldalunkon. Az a szám nekem nagyon beütött. A Winter, Thunder, Etc.-nek keresztelt második albumuk is hozza azt a színvonalat, de mégis…

tovább »




A zenekar jelentkezett az alábbi hírrel:

Winter, Thunder, etc. címmel májusban rögzítettük első nagylemezünket Bodnár Péter hangmérnöksége mellett a Bakery Studioban. Most, hogy összeállt a grafikai anyag hozzá és beindítottuk a megújult OneHeadedMan weblapot, december 31-ig meghallgathatóvá tettük a teljes lemezt, amelyet fenti linken keresztül lehet elérni. Hamarosan megpróbáljuk fizikai formában is kiadni, de addig is lehet ismerkedni a dalokkal.