Hirdetési felület

Jobb későn, mint soha alapon rájöttünk, hogy három „törzsszínpadunk” bőséges fogyasztani valója oly mértékben elvarázsolt minket, hogy néhány helyszínt felderítetlenül hagytunk.

A fesztiválterülethez „csatolódott” itteni Banhoffal kezdtük a fehér foltok felszámolását. De ha már itt tartunk, említsük meg: a feszten volt még karaoke-klub, bor utca, pólók, és különböző reklám-kegytárgyak ajándékozása táncért, vagy nyelvtörő elmondásáért cserébe.

tovább »



Elérkezett a végső összecsapás! Március 18-án azonban nem csak a Bandák Csatája döntőseinek küzdelmét, hanem egy fantasztikus P.Mobil koncertet is élvezhet a publikum! A majdnem 40 éves múltra visszatekintő legendás zenekart nem valószínű, hogy bárkinek is be kellene mutatni, hiszen nevük, munkásságuk a magyar rock történelem szerves része. Schuster Lóránt vezényletével e nagyszerű formáció mai képviselői mutatják meg a döntős bandáknak és a nagyérdeműnek, hogy miként kell felszántani a színpadot 2011-ben! A P.Mobil most játszik először a Crazy Mama Music Pubban!

tovább »



Elhunyt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese, a Mobilmánia együttes egyik frontembere; a zenészt, aki november 1-jén szenvedett súlyos balesetet, vasárnap, 2008. november 9-én érte a halál - tudatta Zeffer András, a Mobilmánia vezetője az MTI-vel. Tunyogi Péter tíz napja egy fellépés előtt lett rosszul, elájult és súlyos fejsérülést szenvedett. Balesetét követően napokon át tartották mesterséges kómában. Zeffer tájékoztatása szerint az énekes temetéséről később intézkednek. Tunyogi Péter 61 éves volt, s évtizedek óta aktív résztvevője a hazai rockéletnek. Legismertebb együttese a P. Mobil, amelynek több részletben csaknem két évtizeden át volt tagja. A kilencvenes évek végén szervezte meg saját zenekarát, a Tunyogi Rock Bandet, amellyel 2004-ig dolgozott folyamatosan.

Zenészpályáját ezután egy ideig szüneteltette, majd 2008 májusától a P. Mobil több egykori tagjaival - Kékesi Lászlóval, Vikidál Gyulával, Rudán Joe-val és Zeffer Andrással - együtt a Mobilmánia nevű formációban lépett fel.

/eredeti hír: passzio.hu/