RockStation


King Mothership - Külön zenekart csinált a Periphery két tagja

2020. augusztus 08. - theshattered

king-mothership-2020.jpgAz anyazenekarnál, a Peripherynél jóval könnyedebb köntösbe bújtatott zenekart dobott össze a djent hatos énekese, Spencer Sotelo és a dobos, Matt Halpern. A Slaves basszusgitárosával, Tai Wrighttal közös King Mothership október 2-án hozza ki a bemutatkozó lemezét, a The Ritualt, erről a Cosmic Meltdown című tételt már meg is fülelheti a kíváncsi nagyközönség.

Tovább

Több, mint másfél órás dalt tett közzé a Periphery gitárosa

periphery-2018.jpgAhogy a Periphery rajongói nagyon is jól tudják, soron következő hetekben, hónapokban sorra szórja majd az eddig kiadatlan (de azért innen-onnan elérhető) dalait Misha Mansoor, azaz Bulb. A djent vonal egyik zászlóshajójává nőtt zenekar előtti időkben megírt és azóta sem hasznosított ötleteket, riffeket már elkezdte adagolni a bárdista, ennek az első két fejezete (a tízből) lentebb is csekkolható, de ezzel nem áll meg a sor. Mansoor egy több, mint másfél órás nyugizenét is bedobott a köztudatba, ez a Red Water.

Tovább

Tízlemeznyi demó kiadására készül a Periphery gitárosa

periphery-2018.jpgTalán sokan tudják, hogy a Periphery megalakítása előtt Bulb álnéven alkotott a zenekar gitárosa, Misha Mansoor. Ezeknek, a zenekarosdi előtt felvett demóknak a kiadására készül a djent mániával jelentősen megszaladt csapatnak a vezére, amely tíz részletben fog landolni, csakis digitális formában - fordított időrendi sorrendben.

Tovább

Ismeretlen felállású jótékonysági zenekar nagynevű vendégekkel

till-the-days-end.jpgA Periphery dobosával, Matt Halpernnel és az A Perfect Circle basszusgitárosával, Matt McJunkinsszal közös dalt adott ki az ismeretlen felállású Till The Days End. A The Road To Awakening című dalnak, ahogy az összes többi nótájuknak is a bevétele száz százalékban jótékonysági célokra megy, aki szeretne, a Bandcampjükön tud adakozni. Ha esetleg bejött volna az említett dal, mutatjuk a többi szerzeményt is!

Tovább

Periphery töri - Saját szavaikkal

periphery-2018.jpgA Periphery szekere mondhatni rendesen megszaladt, amikor berobbant a divatba a djent és az egyéb modern, matekos vonulat. Mint az irányzat egyik zászlóshajója, elég komoly népszerűségre tettek szert a sokszor már szinte túltechnikázott zenéjükkel, ebből azóta sem veszítettek semmit, sőt! Az Alternative Press arcai el is kapták a csapat két gitárosát, Mark Holcombot és Jake Bowent, hogy ugyan meséljék már el, ők hogyan élték meg ezt az egész őrületet, mely már az alapítás óta tizenöt, de az első, saját magukról elnevezett lemez óta is tíz éve tart.

Tovább

Kukkants bele a Periphery új albumának színfalai mögé!

periphery-2018.jpgPénteken fog megjelenni a Periphery legújabb nagylemeze, a Periphery IV: Hail Stan. A csapat össze is rakott egy stúdiózós, "Így készült" videót a rögtön egy negyed órás dallal nyitó lemez készítéséről, melynek az eredménye egy ötven perces filmecske lett, benne minden jósággal, ami a rajongói szem-szájnak ingere lehet.

Tovább

Új dal érkezett a Periphery-től!

periphery-2018.jpgMegtört a csend, április 5-én jön a Periphery legújabb nagylemeze, a Periphery IV: Hail Stan. A kilenc tételes (nyolc saját és egy Haunted Shores-feldolgozást tartalmazó) album bejelentése mellé a csapat természetesen ki is adott egy új dalt, az elég komoly Blood Eaglet, melyhez klip is készült. A korongot nem mellesleg a zenekar volt basszusgitárosa, Adam 'Nolly' Getgood keverte.

Tovább

Péri Feri és az alkotás - Tízpercnyi stúdiós hókamóka a Peripherytől

720x405-peripheryjonathanthorpe1.jpgNemrég már megmutattunk pár másodpercnyi friss Peripheryt, de az kb. semmi volt egy egész íródó album anyagához képest. A zenekar vezetője, agya, Misha Mansoor vélhetően hasonlóan gondolta, így hogy valamennyire csökkentse a rajongók étvágyát, nemrégiben felrakott némi stúdiós anyagot a netre, amely már egy korrektebb keresztmetszetét mutatja a készülődő új korongnak.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum