RockStation


Prosectura: hölgyekrül, urakrul és az baszásrul – Az 1000. koncert DVD-n, illetve a Szép az élet!? újrajátszva

2009. november 23. - sunthatneversets

Elkészült a legendás punk zenekar 1000. koncertjének felvétele DVD-n, mely az 1990-ben kiadott Szép az élet!? című anyag újra felvett verziójával együtt jelent meg a két héttel ezelőtti pénteki, Rocktogonban tartott koncerten, ahol gyakorlatilag mozdulni sem lehetett, akkora tömeg volt kíváncsi a csapatra.  

 
A zenekar nyilatkozta a kiadvánnyal kapcsolatban:
 
„Imádtuk ezt a lemezt! Állandóan próbáltunk, ezzel keltünk, ezzel feküdtünk! Baromi lelkesek voltunk, amikor kezdtek összeállni a dalok! Az akkori technikai lehetőségek miatt ez az anyag nagyon gyatra minőségben jelenhetett csak meg. Ezért gondoltuk, hogy újra feljátsszuk, hiszen aki most ismerkedik a zenekarral, vélhetőleg kíváncsi a régebbi dolgainkra is. Ezeket a számokat mi akkor is így „hallottuk” és azt akartuk, hogy mások is így hallják! A Magyarország 1990 című szám végén bekerült egy plusz sor, a „nem változott semmi, csak gépek adnak enni”. Ezt még a hajdani Rolls Frakció zenekartól vettük kölcsön, de annyira tökéletes, hogy a forrás megjelölésével inkább meghagytuk.
 
Élvezzétek!” 
„Az élet nem illemtani iskola! Az olyan emberek, akik megbotránkoznak egy erős kifejezésen, gyávák, mert elképednek a való ÉLETTŐL! Az ilyen emberek nyilvánosan felháborodnak, de roppant előszeretettel járnak nyilvános árnyékszékekre, hogy elolvassák a falakon látható illetlen feliratokat! " 
CD és DVD setlist a cikk további részében >> 
Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum