Hirdetési felület

Veress Marci.jpg

Minden fiatal kis "kezdő" zenész kölök arról álmodik szerintem az első sikeresebb próbák után, hogy akkor most már jöhetnek a világot jelentő deszkák, miénk lesz az egész világ, több ezer ember előtt játszhatunk és METAL! Aztán már amikor az emberek tapasztaltabb vén rókák lesznek, akik rájönnek, hogy elég azért is hálát adni, hogyha már egy rendesen működő zenekart sikerül összepakolni. Természetesen kis hazánk tele van jobbnál jobb zenészekkel, akik semmi áron sem akarják feladni. Veress Marci is egy ilyen kaliberű gyerek. Ismerem mióta elkezdett zenélni. Soha nem adta fel, és mindig órákig verte a dobot. Most meg mit ad Isten? A kölök megy Amerikába zenélni. Amikor először meghallottam a pofám leszakadt, de hát mit is kívánhat az ember egy barátjának? Minden legyen a legnagyobb rendben, aztán meg hozzon valami meglepetést! Na, jó azért még a sok sikert illik oda lökni neki, mert megérdemli a srác. Ennek kapcsán beszélgettem vele amikor totál véletlenül sikerült összefutni a Kálvin térnél.

tovább »



TSO14PROMO_02.jpg

A The Southern Oracle a fiatal, de mégis annál rutinosabb formációk közé tartozik. A csapat pár nappal ezelőtt jelentette meg második nagylemezét [HTH/LTH] (Higher than heaven, lower than hell) címmel, melynek sajtóbemutatójára mi is meghívást kaptunk, és ha már ott voltunk a zenekart is mikrofonvégre kaptuk egy interjú erejéig.

tovább »



F1170024 copy copy.jpgA tavalyi év albuma nálam az Apey And The Pea, Devil's Nectar albuma volt. Egyszerűen nem tudom lerakni azt az albumot, szinte minden nap pörög nálam. Hosszas egyeztetések után sikerült összehozni Apeyval és Makai Lacival egy interjút. Sok érdekes dolog kiderül, többek közt az is, hogy Laci miért jár a piacra. Ja, meg amúgy megemlítik pár szó erejéig az új Hellish című albumot. Tessék megnyomni a tovább gombot, azt kukkerolni.

tovább »



 24.jpg

Az ultratechnikás death metal kanadai élcsapatának, a Gorgutsnak a világ zenei életére gyakorolt hatása máris lemérhető azon, hogy napjaink egyik jól ismert német bandája az ő Obscura albumuk után nevezte el magát (két tagjuk technikusként dolgozott a legutóbbi Death To All Európa-turnén, sőt néhány dal erejéig színpadra is lépett – lásd a beszámolót) Magyarországon pedig létezett egy Stiff And Cold elnevezésű fanzine. Ez utóbbi tény láthatóan az újdonság erejével hatott a főnök Luc Lemay-re, de talán kicsit feldobódott tőle. Az alábbi interjúnak mindenesetre jókedvűen vágott neki...

tovább »



20.jpg

Azon ritka alkalmak egyike az alább olvasható beszélgetés, amikor az egyik interjúalany a zenekar menedzsere. Eric Greif azonban az egészen korai időkben is közeli barátja volt Chuck Schuldinernek, majd a Death ügyeit is intézte, így a lehető legpontosabban és leghitelesebben tud nyilatkozni a Death To Allról, bármely aspektusból. Vele együtt a Testament soraiba nemrég visszatért Steve DiGiorgio bőgős is megszólalt, hogy a DTA történetének összefoglalása mellett felelevenítse a Death-hez és Chuckhoz fűződő régi emlékeket is.

tovább »



0cr03.jpg

A jó ideje kiegyensúlyozott életet élő Kirk Windstein és a nevével összeforrt Crowbar sokadik virágzását éli, így a zseniális Symmetry In Black album európai turnéja során a lehető legszerencsésebb pillanatban üdvözölhettük őt és társait ismét Budapesten. Maga a koncert sem volt kevésbé zseniális, ráadásul még előtte egy interjúra is alkalmunk nyílt! Kirk figyelmét éppen a német-portugál VB-meccsről sikerült elterelni...

tovább »



01_09.jpg

A nyolcvanas évek tengerentúli hajmetalját az akkori időkre jellemző kiglancolt image-dzsel és még extrémebb, teljesen eszehagyott szövegvilággal népszerűsítő Steel Panther a színfalak mögött is éppoly komoly, illetve komolyan vehető, mint lemezen vagy koncerten. Lényeges különbség azonban, hogy egy interjú során legalább néhány téma erejéig el lehet terelni a gondolataikat a partizásról és a nőkről... De tényleg nem olyan nagyon sok időre!.. A Los Angeles-i négyes egyik felével – a valódi szóvivőnek számító Satchel gitárossal és a két tükörbe nézés között néha-néha megszólaló Lexxi Foxx bőgőssel – az idei Nova Rockon beszélgettünk.

tovább »



970096_410853405696301_1732780979_n_1.jpg
Itt egy kis hazai csemege, kőkemény, kompromisszum mentes csomagolásban. Az évek során volt szerencsém jó párszor megfordulni a győri székhelyű Pass on Hope, illetve elődzenekara az El Polo Loco koncertjein és őszintén mondhatom, hogy minden alkalommal színvonalas műsort nyújtottak a közönségnek a srácok.

tovább »



0blacktusk2014_03.jpg

Vannak gyönyörű részei ennek a szakmának. Mikor interjút akarsz készíteni egy zenekarral, aztán még nem tudod, hogy kinek lesz éppen kedve veled beszélgetni. Te meg fent toporogsz az izgalomtól, hogy na vajon melyik arc jön majd fel? Aztán persze megnyugszol mikor a régi kedvenced jó kedvűen leül melléd, és elkezd mesélni a turnéról. Nem lekoptatós válaszokat kapsz, hanem rendes értelmes, kerek mondatokat. A végén boldogan konstatálod, hogy ez is megvan, jöhet a közös kép, később pedig a színpad előtt zúzol majd a zenéjükre. Ő is örül, hogy kíváncsiak rá Te is örülsz, kerek a világ! Hajtás után elolvashatjátok, hogy a Black Tusk-os Jamie May, hogyan is látja a turnét, és az életet!

tovább »



0an05.jpg

A Worship Music albummal végre sikerült felkapnia a fonalat az Anthraxnek, és a lendületük szerencsére azóta sem tört meg. A lemezen mutatott kirobbanó formát élőben is rendre hozza a csapat és a munkatempójuk sem lassult: még idén koncert DVD-jük, a jövő év első felében pedig új stúdiólemezük érkezik. A részletekbe – már amennyit ezekből pillanatnyilag tudni lehet – Joey Belladonna avatott be röviddel a Nova Rockos fellépés előtt. (Interjúfotó: Mariam Osman, http://earshot.at/)

tovább »



ab_6.jpg

Van amikor egy zenekar emblematikus figurái helyett az együttes szürke eminenciásaival beszélgethet az ember. Az Alter Bridge budapesti fellépése alkalmával nekünk pontosan ilyen élmény adatott meg. A rendelkezésre álló közel tíz percből igyekeztünk kihozni a lehető legütősebb eredményt Scott Phillips dobos segítségével és nagy ritkán a ritmusszekció másik fele, Brian Marshall basszer is hozzászólt... (FOTÓK: MÁTÉ ÉVI)

tovább »



Silverstein_group_shot.jpg

A post-hardcore kanadai zászlóshajója a Silverstein még tavaly télen jelentkezett This Is How the Wind Shifts című nagylemezével. A csapat azóta folyamatosan turnézik, vasárnap pedig ismét Magyarországra érkeznek, ahol a Dürer Kertben adnak koncertet. Ez biztosított kiváló alkalmat egy rövid beszélgetésre Shane Told énekessel.

tovább »



03_50.jpg

Vannak azok az előadok, akikkel, ha interjút kell készíteni, akármennyire is van rutinod majd bekakilsz az izgalomtól. Aztán persze nem lesz semmi gond, minden megy általában simán. Rob Zombie is ebbe a kategóriába esik nálam. Kegyetlenül izgultam, hogy minden rendben menjen, igaz csak tíz perc állt a rendelkezésemre. Egyben biztos vagyok! A színpadon őrült rock sztárként viselkedő manus, egy eszméletlenül aranyos figura. Hála a szuper allergiának nem minden szót tudok értelmesen kinyögni kisfiús zavaromban, ellenben ekkor sem háborodik fel a csávó, hanem előkapja a szemüvegét, hogy leolvassa a puskámról a kérdést és ilyet szól: Semmi gond haver, nekem a szemem a rossz, nem tehetünk róla. Az élő halottunkról a hajtás után még többet is megtudhatok!

tovább »



od_group.jpg

A tört riffekkel és tömény zenei megoldásokkal operáló Omega Diatribe még tavaly ősszel jelentkezett nagylemezzel Iapetus címmel. A csapat jelenlég épp új dobost keres közben pedig megszületett egy új daluk is melyben nem kisebb név dobolta fel a témákat, mint Kevin Talley aki jelenleg a Dååth dobosa, előtte pedig olyan zenekarokban zenélt, mint a Dying Fetus, Misery Index, Six Feet Under vagy a Chimaira. Az új dal kapcsán beszélgettünk egy jót Hájer Gergő gitárossal és Szathmáry Ákos basszusgitárossal.

tovább »



0clutch2014_52.jpg

A Clutch bécsi fellépése nem akármilyen színfolt volt az idei koncert-felhozatalban. Az abszolút hétköznapi arcokból álló négyes – túl az énekes Neil Fallon kockázatos, de zökkenőmentesen lezajlott műtétén túl – a közelgő huszonöt éves jubileuma kapcsán sem tervez semmiféle felhajtást, egyszerűen csak teszi a dolgát. Vagyis koncertezik és új albumon dolgozik. A készséges és beszédes kedvében lévő Jean-Paul Gaster dobossal beszélgettünk.

tovább »



E-Force - band.jpg

A thrash vonal egyik nagy zászlóvivője, Eric Forrest és zenekara az E-Force májusban szinte egy komplett magyar turnét bonyolított le. A debreceni bulin sikerült elcsípnünk és adott interjút a zenekarral és egyéb dolgokkal kapcsolatban. Őszintén és nagyon kedvesen állt rendelkezésemre. Az interjú készítésében távoli kolléganőm, Estelle is segítségemre volt.

Életed melyik pontján találkoztál először a metálzenével, és mik voltak az első kedvenceid?
Eric: Talán a Kiss vagy az AC/DC volt az, mikor tíz éves körül lehettem. Tizenhárom voltam amikor láttam a Judas Priest-et még a Screaming for vengeance turnéján, és valami elkapott. Azt éreztem: „Hűha, oké, nekem ezt kell csinálnom!”. Aztán jó pár 80-as évekbeli koncert videó után megszületett az életcélom: én csak rock and roll-t akarok játszani. Kedvenceim akkoriban? Nagy AC/DC rajongó vagyok, Deep Purple, Iron Maiden, tudjátok, a klasszikusok.

tovább »



Pokolgép nagy.jpg

Mindenki értesült róla, aki kicsit is érdekelt hazai metal-ügyekben: június 7-én Pokolgép nagykoncert kerül terítékre a PECSA Music Gardenben, ahol sok-sok vendég mellett az úgynevezett klasszikus felállás is színre fog lépni. Ez alkalomból faggattuk Kukovecz Gábor zenekar-alapítót, aki a mai napig hűséges tagja az együttesnek, de a beszélgetés során nem csupán az említett aktuális esemény, hanem múlt és jövő egyaránt szóba került.

tovább »



Powerman5000.jpg

Mindig izgalmas egy zenésszel interjút készíteni. Még akkor is, ha nem éppen egy nagy kedvencemmel beszélgetek. Előtte hevesebben ver a szívem, és marhára izgulok, hogy nehogy történjen valami hiba (Sepultra telefonos interjúnál szaggatott, mint állat a vonal). Most azonban nem volt semmi gond, így a június 16-án a Budapest Parkban, az Aerodrome Fesztiválon is koncertező Powerman 5000 zenekar énekesével, Spider One-nal beszélgettem egy kicsit.

tovább »



0jeffscotsotto2014_34.jpg

Némileg erőltetett tréfa, de Jeff Scott Soto útja éppúgy olasz földről, a Frontiers Rock Festivalról – hamarosan jön majd a harmadik nap krónikája is, benne az ő szólófellépésével!.. – vezetett Budapestre ez alkalommal, mint a miénk. Csak éppen ő néhány nappal később érkezett, apróbb bosszúságtól sem mentes utazás után (a Milánóban felejtett, de azóta szerencsésen megkerült táska történetét szépen végig lehetett követni az énekes saját Facebook oldalán). A Club 202-ben tartott turnéindító buli előtt ültünk le beszélgetni.

tovább »



Gilby 2007.jpg

Az ötvenes évei elején járó Gilby Clarke, mondhatni, belecsöppent a jóba, amikor anno 1991-ben Izzy Stradlint váltotta a már szupersztár-státuszig emelkedett Guns N' Roses soraiban, ahol aztán három évet húzott le. A legtöbben persze innen ismerik őt és aki nincs tisztában azzal, mi mindent csinált azóta (meg a Slash's Snakepit óta), annak mindenképp érdemes június 20-án megnéznie őt a szólóbandájával a szolnoki Tiszavirág fesztiválon, méghozzá ingyen! Addig meg az alábbi villáminterjú is segíthet...

tovább »