"Tudod, én azt mondom Devinre, hogy ő a metalzene Jim Carreyje"

Interjú a Devin Townsend Project dobosával, Ryan Van Poederooyennel

2017. február 20. - theshattered

0devintownsend2017_23_eredmeny.jpg

Hétfő este egy igazi prog-álom koncertet adott a Leprous, a Between The Buried And Me és a Devin Townsend Project alkotta "csomag" a Barba Negrában, melyről már olvashattatok is nálunk. Ezen buli apropóján ültem volna le a nagyfőnökkel, Devin Townsenddel, de végül úgy alakult, hogy a dobmágus, Ryan Van Poederooyen dobos válaszolt a kérdéseimre. Mielőtt még emiatt tovább is tekernétek, ne tegyétek, hiszen Ryan egy hihetetlen szimpatikus arc, ráadásul elárult egy-két érdekesebb infót is mind a turnéról, mind a saját élményeiről. A beszélgetés alatt szóba került többek között Ryan magyarországi kötődése, a turnés setlist összeállítása, de természetesen a kopasz zseni, Devin Townsend is, de még sok más egyéb érdességet is ki tudtam csalni belőle.

Tovább

“Egyáltalán nem nyitott és befogadó a hallgatóság, és én ennek őszintén örülök”

…a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… - Nagaarum/Astru interjú

astru_nagaarum_rockbook.jpg

Történt tehát, hogy a közelmúltban két teljesen öntörvényű, ráadásul sokrétűségében hasonló, de stílusát tekintve eltérő zenei megközelítésben alkotó, Astru (Mazarine) és Nagaarum …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… címen megjelentetett egy finoman szólva is ritkaságnak számító, összesen tíz tételt tartalmazó közös split kiadványt, méghozzá kazettán... Nos, ez az apropó már bőven elegendő egy alapos beszélgetéshez, ám az alább olvasható interjú az anyag hangról hangra történő boncolása helyett egy igen rendhagyó, néhol filozofikus hangulatú eszmecserébe fordult át.

Tovább

"Volt, hogy hónapokon át nem írtunk semmit, de olyan is, hogy próbáltam húsz-huszonöt percet Szentpéterivel és megszületett két dal"

Interjú Vörös András énekessel és Szűcs Péter dobossal, az Ørdøg tagjaival

ordog_2017.jpgA múlt héten jelent meg az Ørdøg második nagylemeze, a Sötétanyag címre keresztelt zseniális dalcsokor. Ennek apropóján ültem le a csapat két tagjával, Vörös András énekessel és Szűcs Péter dobossal, akik egy-két máshol nem olvasható érdekességgel is megajándékoztak minket.

Tovább

Móka, család, metal!

Huszti Gáborral beszélgettünk a Sonic Rise-ból!

2017. február 13. - KoaX

12347797_903073016444512_783527345632916174_n.jpg

Ülök a vonaton és azon agyalok, hogy jön lassan az új Sonic Rise lemez, de semmit sem hallani róla. Sehol semmi infó, úgyhogy fogtam a mobilomat és hevesen pötyögni kezdtem a kérdéseket, amikre Huszti Gabi a zenekar gitáros/vokalistája nem volt rest és egy órán belül válaszolt is. Imhol az interjú, tessék olvasni és oda figyelni a magyar undergroundra!

Tovább

"Ez egy megtisztulás. Az én személyes terápiám."

The Devil's trade interjú Makó Dáviddal

0thedevilstrade2016_25.jpg

Aki járt már The Devil's trade koncerten az tudja, hogy a banjo az a hangszer, amit minden szám előtt újra kell hangolni. Mint ahogy az is kiszokott derülni ezeken az estéken, hogy az öreg Tom Waits zenéje éppannyira lehet inspiráló, mint a mély érzésű magyar népdalok. Ezekről ugyanis Dávid szívesen beszél két dal között, miközben azt a bizonyos bűvös hangszert újrahangolja. S bár érezhetően nem csak zenéjében kap szerepet a személyes hangvétel, mindent mégsem mesélhet el a koncerteken, hiszen ott a daloké a főszerep. Viszont mostanában történt sok minden a The Devil's trade-del. Volt egy nagyobb Európa turné és lesz majd nemsokára egy következő. Ezekről az aktualitásokról beszélgettünk a Testkultúra műhely szőnyegén, ahol egyébként, mint edző is dolgozik, mikor éppen nem zenél.

Tovább

"Tudod, ez számomra egy nagyon belsőséges lemez lesz, nagyon sok hozzám köthető dolog lesz rajta"

Interjú Frankie Palmerivel, az Emmure énekesével

emmure_2016.jpgMárcius 3-án kerül a boltokba az utolsó lemez óta igencsak megreformált felállású Emmure új stúdiólemeze, a Look At Yourself. Az énekes Frankie Palmerin kívül mindenki távozott, távozni kényszerült a fedélzetről, így a friss tagok, az új korong és egy-két egyéb infó is szóba került a múlt heti beszélgetésünk alatt, melyet természetesen magával a frontemberrel sikerült abszolválni.

Tovább

Rockerek, zenenovellák, meg a félszemű kurva - Interjú az Ördöggerinc írójával, Décsy Eszterrel és Jozzyval a String Theoryból

konyv_1_1.jpg 

Az ikonjaink halálán kívül érdekes művészeti fúziókat is felvonultatott 2016, és nem egy ezek közül hazai alkotás volt. Décsy Eszter Ördöggerinc című projektjéről ugyan már korábban is írtunk egy kisebb beharangozót, de azóta már bemutatták a művet mi pedig kapva kaptunk az alkalmon és beszélgettünk kicsit a szerzővel, és Jozzyval a String Theoryból.

Tovább

"Mi mindig mindent csak köszönni tudunk"

Interjú Tony Forestával a Municipal Waste énekesével

municipal_waste_2016_1.jpg

Európa nagyvárosaiban még nagyban dübörög az év legnépszerűbb hardcore eseménye a Persistence Tour. A hagyományosan az év elejére időzített utazócirkusz mindig nagy nevekkel érkezik , akiké közt most a Suicidal Tendencies és az Agnostic Front mellett a Municipal Waste neve is ott figyel. Az ő énekesüket, az igen kedves Tony Foresta urat pedig sikerült is elkapnunk cseh földön a turné majdnem legkeletebbi pontján Brno városában egy rövid interjúra múlt pénteken.

Tovább

" Amikor másnaposan a Sparban találkozol ezzel az instant teával, hogy Echoland, tudod, az az egérszar... Szerinted?"

Interjú az Echonald legénységével

prom_4.pngAz eredetileg Szerencsről indult Echonald a múlt hét végén egy különleges koncerttel búcsúzott a 2016-os évtől, melyben egy új sorlemez, a Színvilág és egy, az eddigi munkásságukat összefoglaló korong, a 10 Év Echonald is napvilágot látott. Ez, illetve az áthangszerelt, akusztikus / csendesülős / unplugged koncert apropóján ültem le pár szóra a zenekarral még a buli előtt. Ahogy látni fogjátok, poénokból és beszólásokból sem volt híján a banda, egy abszolút jó hangulatú beszélgetést abszolváltam a srácokkal.

Tovább

"Nyomtuk a bulit, egyszer csak oldalra nézek, erre ott van két nagy kéz, megragadja az arcomat, elkezd magához húzni"

Interjú a Beartooth énekesével, Caleb Shomoval

btbt1.jpgA múlt hét péntekjén karrierjük folyamán első (de ahogy elnéztem, biztos, hogy nem utolsó) alkalommal látogatott el hozzánk az egyre sikeresebb Beartooth, mégpedig a Vanna és a Trashboat társaságában. Ahogy a koncertbeszámolóban is beharangoztam, Caleb Shomo énekessel sikerült egy rövidebb interjút készíteni még a koncert előtt, melyet a továbbiakban olvashattok. A dalnok sajnos elég fáradt volt, így a válaszok is relatív tömörre sikerültek, de szerencsére ebből az esti bulira már semmi sem látszott. Természetesen megpróbáltam nem a milliószor hallott kérdésekkel bombázni.

Tovább

„Tudni kell keményen és hatékonyan dolgozni, jól kihasználva az időt”

Interjú L-G Petrovval, az Entombed A.D. énekesével

0entombedad2016_62_eredmeny.jpg

Lars-Göran „L-G” Petrovnak igazán nem kell sok a boldogsághoz. Elég, ha rendszeresen készíthet lemezeket és turnézhat. Idén az Entombed A.D.-vel mindkettőt sikerült megvalósítania, ráadásul legutóbb tinédzserkori hősei, a Voivod társaságában járta be Európát. Ja, igen, az sem árt, ha van kéznél elég ital. Pontosabban abból soha nem lehet elég: ami az öltözőben vagy a színpadon nem fogy el, az mehet fel a turnébuszra, előbb-utóbb úgyis megissza valaki. Az alábbi beszélgetés (az előbbieket maga L-G állapította meg ennek során, egy üveg rum felbontása közben…) is kellően oldott hangulatban zajlott a budapesti buli előtt.

Tovább

A család és a zene a mindenem

Videó-interjú Kirk Windsteinnel a Crowbar gitáros énekesével

0crowbar2016_14_eredmeny.jpg

Nemrég az Overkill társaságában adott kiváló koncertet a Barba Negra színpadán a Kirk Windstein vezette Crowbar. A koncert előtt sikerült mikrofon és lencsevégre kapnunk a csapat főnökét, akivel többek között beszélgettünk a tetoválásairól a kerti sütögetésről és még háromféle hazai sört is kóstoltattunk vele. Emellett persze egy kevés szó esett a zenekar aktuális történéseiről is.

Tovább

Azok a véres gyökerek... - Magyarul érkezik Max Cavalera életrajzi könyve!

Interjú Dudich Ákossal és Horváth "Pityesz" Istvánnal a magyar nyelvű Sepultura-könyv fordítóival

2016. október 31. - KoaX

maxcavaleraautobiographyreview.jpg

Gondolom az megvan mindenkinek, hogy a nyár elején Horvát Pityesz István és Dudich Ákos tető alá hozta nekünk Rex Brown, a Pantera bőgősének életrajzi könyvét. A két metalfej azóta sem tétlenkedik és gőzerővel dolgoznak azon, hogy végre valahára megjelenhessen Max Cavalera- My Bloody Roots című könyve magyarul is! Ez ügyben faggattam a két legényt, hogy mi is a pálya a könyvvel! Tessék nyomni a tovább gombot és rendelni a könyvet!

Tovább

Óvatosan a szömörcével!

Videó-interjú Will Mecummel a Karma To Burn gitárosával

2016. október 18. - KoaX

14712942_1303279836351847_8847765184372936944_o.jpg

Will Mecumot a Karma To Burn frontemberét mindig is imádtuk. Hatalmas fazon. Adta magát a dolog, hogy ha idén már másodszorra járnak nálunk készítsünk vele egy videó-interjút. Természetesen a technika ördöge odacsapott. Mikrofonok elromlanak, kamerák leállnak váratlanul, de azért mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Hajtás után itt a videó! Készüljetek fel, mert nem egy mindennapi interjú lesz, már ha az alábbi majd 9 perces egyáltalán annak lehet tekinteni.

Tovább

„A másnaposságot jóval nehezebben viseljük már, mint húszévesen, de legalább többet tudunk a szakmáról”

Interjú Jeremy Widermannel, a Monster Truck gitárosával

0monstertruck2016_08_eredmeny.jpg

Az idei év egyik komoly meglepetését a kanadai Monster Truck szolgáltatta második albumával, a Sittin’ Heavy-vel. 2016 nagy reménysége 2009 óta létezik, változatlan felállásban, és hazájuk mellett jó ideje az öreg kontinens számít a négyesfogat legfontosabb terepének. Most éppen a Nickelbackkel közös, hazánkat is útba ejtő európai turnén népszerűsítették az új lemezt, mi pedig éltünk az alkalommal, és mikrofonvégre kaptuk őket, pontosabban a csapat első számú showman-jét, Jeremy Widerman gitárost.

Tovább

"A zenét igen, de magunkat egyáltalán nem vesszük komolyan"

Interjú Kinnel, a Twelve Foot Ninja énekesével

twelve_foot_ninja-outlier_09_red_background_lowres.jpgAz ausztrál Twelve Foot Ninja egy különleges zenekar. Ahogy a múlt héten megjelent lemezismertetőnkben is olvashattátok,  a srácok bátran kacérkodnak a különböző stílusokkal, nem félnek egy matekmetalos téma után akár  egy kellemes bárzenés részt sem bevinni a muzsikájukba. Mivel hogy igencsak megtetszett nekünk a korong, kicsit elbeszélgettünk a zenekar énekesével, Kin Etic-kel, hogy mégis mit érdemes tudni róluk, honnan jöttek, hová tartanak.

Tovább

„Mindenre emlékszem, ami az egyes dalok felvételei során történt”

Warrel Dane-interjú

img_8008.jpg

A Nevermore feltámadását nem érdemes várni, a Sanctuary ellenben aktív még. A frontember, Warrel Dane pedig emellett szólólemezre készül, valamint tavaly óta, a Nevermore-féle Dead Heart In A Dead World album anyagával turnézik éppen. Természetesen a budapesti koncert előtti rövid beszélgetés is elsősorban a tizenhat évvel ezelőtt megjelent mestermű körül forgott.

Tovább

„…jobb nekem, ha van egy életképes Stuck Mojo, mintha egyáltalán nem létezne”

Interjú Rich Warddal, a Stuck Mojo gitárosával

stuck_mojo_21.jpg

Az idei Brutal Assault fesztivál egyik színfoltja az ismét aktívan lemezeket készítő és koncertező Stuck Mojo fellépése volt. Idei albumuk, a Here Come The Infidels a helyszínen is beszerezhető volt, de sajnos csak roppant alacsony példányszámban. Rich Ward a koncert utáni beszélgetés során beavatott egyebek mellett a kiadás rejtelmeibe, a lemez mondanivalójába, vagy a jelenlegi felállás megszilárdulásának folyamatába.

Tovább

"Lázadás nélkül nincs rock zenekar"

Interjú Shakey Sue-val, a The Hellfreaks frontasszonyával

2016. szeptember 13. - BETH

shakey_sue_2.jpg

Hogyan lehet az, hogy egy hazai banda előbb hódítja meg Európát és a világot, mint a hazai közönséget? Erről a viszonylag szokatlan jelenségről is faggattuk a The Hellfreaks frontasszonyát, Radnóti Zsuzsát AKA Shakey Sue-t. Az énekesnővel többek között a hazai és külföldi fesztivál- és klubélet különbségeiről és hasonlóságairól, valamint a rock és a nőiesség szimbiózisáról beszélgettünk. 

Tovább

„Ki akartuk próbálni, hogyan szólunk ma, tizenöt évi kihagyás után, és kíváncsiak vagyunk, mire vihetjük egy új lemezzel”

Interjú a Coroner zenekarral

coroner_band_2016.jpg

A Coroner hat évvel ezelőtti visszatérése jó példa arra, hogy evés közben jön meg az étvágy: ahhoz képest, hogy a technikás thrash metal svájci mesterei csak néhány újjáalakuló buliban gondolkodtak eleinte, ma már egyéb terveik is vannak a koncertezés mellett. A Brutal Assaulton az új dobossal dolgozó trió mindhárom tagja a rendelkezésünkre állt, és be is avatott bennünket a részletekbe…

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum