Hirdetési felület

0blacktusk2014_30.jpg

A Black Tusk Jonathan Athon basszer közelmúltban bekövetkezett tragikus halála után sem áll le. Lehet amúgy is a koncertezés a legjobb módja a felejtésnek. A csapat február 6-án Budapesten, a KVLT-ban indítja Európa-turnéját. A turnén Andrew Fidler gitáros/énekest és Jamie May dobost Corey Barhorst segíti ki basszuson. Az est fényét két kiváló hazai zenekar emeli majd a HAW és a Grizzly személyében. TOVÁBBI INFÓK ITT.



depresszio2.jpg

A hivatalosan az ezredfordulón alakult Depresszió tökéletesen vezeti fel jövőre esedékes 15. depi birthday partiját. Novemberben őszi turnéra indultak A folyamat zajlik... című lemezükkel, mely már a megjelenés napján „aranyat ért”. A leltár szerint 7 lemezt, 19 videoklipet, 3 DVD-t, egy kislemezt és egy válogatáslemezt felmutatni tudó zenekar tizenkettedik, egyben utolsó állomása december 20-án a Barba Negra Music Club lesz, ahol a Rómeó Vérzik, az Insane és a BurnOut társaságában készülnek egy fergeteges évzáró koncertet adni. További infók ITT.

tovább »



Ghostchant2.jpg

Két évvel ezelőtt a Ghostchant név hallatán még inkább egy izgalmas ígéret juthatott a beavatottak eszébe, azonban a zenekar mára a hazai underground zenei élet megkerülhetetlen színfoltjává, hangadójává vált. Ehhez nemcsak a tagok előéletére volt szükség, hanem olyan egyenes üzenetre és küldetéstudatra is, amivel a tenni akarás a lehető legagresszívebb dalokban teljesedhet ki. Most pedig egy EP és egy split után élőben is átélheti a fővárosi és a debreceni közönség, hogy a 2014-es év miért szólt a Ghostchantről.

tovább »



obituaryestersegarra_7180.jpg

2015. január 21-én egy újabb death metal legenda érkezik Budapestre: a floridai Obituary Inked in Blood című friss lemezét mutatja be a Dürer Kert nagytermének színpadán. A turnén a két egykori Venom tagot felvonultató M:Pire of Evil, egy ifjú német thrash metal brigád, a Dust Bolt, valamint egy norvég black metal banda, a Posthum kíséri el az amerikaiakat.

tovább »



ghostchant_band.jpg

Két EP után pénteken, december 19-én a budapesti KVLT-ban láthatja először élőben a közönség a  Jakab Zoli énekes (ex-Bridge To Solace, ex-Newborn), Czetvitz Norbi (Nadir) és Nagy "Big" Gábor (The Idoru, ex-Newborn) gitárosok, Kósa Dani (Nadir) basszus, és Kocsis Máté (The Idoru) dobos felállásban zenélő Ghostchant-ot. A néhol crustos elemket hardcore-ral, metallal vegyítő csapat másnap a debreceni Dharma Klubban is bemutatkozik. Mindkét koncerten lesznek előzenekarok is, mégpedig a The Southern Oracle, valamint a Wasted Struggle.

tovább »



againstme01_ryanrussell.jpg

Az egyik leghitelesebb és leginkább koncepciózus, anarchista punkrock-zenekar, az Against Me! 2014 elején jelentette meg legújabb albumát, a sokatmondó című Transgender Dysphoria Bluest (Nemváltó nyugtalanság blues). Az együttes Tom Gabelből Laura Jane Grace-szé váló transznemű énekes-frontemberének vívódását megörökítő lemez az Against Me! máig legsikeresebbje, aminek európai turnéján az A38 Hajón is fellép a zenekar.

tovább »



11
2014. dec
12:00

Lydia Lunch a Hajón

Szerző: sunthatneversets Címkék: lydia lunch

141217_lydialunch01.jpg

Lydia Lunch, a New York-i no wave színtér nagyasszonya pályafutása során először tavaly lépett fel Magyarországon. Akkor Retrovirus című friss lemezét mutatta be egy elemi erejű koncerten, most pedig visszatér az A38 Hajóra, hogy másik nagy összegző lemezét, a Big Sexy Noise-ot játssza el az azonos nevű zenekarral december 17-én. A Big Sexy Noise-ban a hajón idén márciusban fellépett Galllon Drunk két tagja kíséri.

tovább »



the_trousers.JPG

A garázsrock hazai zászlóshajója, a The Trousers tavaly jelentette meg legutóbbi albumát, a Freakbeat-et, amely (a 2010-es Soul machine-hoz hasonlóan) Fonogram-díj jelölt lett, több zenei újságíró az év egyik legjobb rocklemezének nevezte. Az album egyik dalában nem kisebb név vendégszerepelt, mint Nicke Andersson (The Hellacopters, Imperial State Electric), és ráadásként idén ősszel a lemezt korábban beharangozó "Sister Sludge EP" borítóját is betiltották. A csapat jelenleg a következő nagylemezén dolgozik, amelyről már elhangzik néhány dal csütörtökön Budapesten, a Mika Tivadar Mulató pincéjében tartandó utolsó idei koncertjükön. Az előzenekar a fiatal budapesti garázs/indie trió, a Cante Diem lesz. További infók ITT.



isten_hata_mogott_2014.jpg

Hogy elreppent, mintha tegnap lett volna! A jeles évfordulóra szervezett 15 éves jubileumi turné méltó lezárására december 27-én az A38 állóhajón kerül sor egy nagyszabású koncert keretén belül. Hogy teljes legyen a gyönyör az egyben évzárónak is tekinthető koncerten, a zenekarban valaha megfordult összes tag színpadra lép, ami az IHM esetében azért igen nagy szó. Ennek kapcsán az összes érából kerülnek elő dalok a repertoárba, így az ős-fanok és a zenekart csak nemrég ismerők is teljes megelégedettséggel térhetnek majd haza. A bemelegítésről a zenekar jóbarátja a szúrós zenét játszó, beteg konferálásairól híres Angertea gondoskodik. További infók ITT.

tovább »



...ami december 6..-án, szombat este kerül megrendezésre a fent említett nagynevű népszórakoztatási intézmény kistermében. Primitív garázszajongás, egy kis disszonanciának gúnyolt kényelmű hamiskásság, rettenetes mennyiségű limitált poszter, egyszeri nyomású underground póló, matrica, lemez - tulajdonképpen börze, karácsonyi vásár, és rossz sör, sör! SÖRRR, "folyjon, csak folyjon a sör, csak folyjon!" - ahogy a mottó tartja. A jók adjanak egy kis időt a tegnapi bebaszás miatt késlekedő télapónak megtölteni a rohadó dorkót, a rosszak meg cseréljék el a csokimikiket kazira helyben. Igazi, autentikus garázsomlásnak nézünk elébe...

tovább »



alvin_2014.jpg

Két év után jelent meg idén ősszel az Alvin és a Mókusok új albuma, A bölcsek meg hallgattak címmel. A tavalyi, 20. születésnapot ünneplő jubileumi turné után idén tehát ismét új dalokkal vár minket a zenekar országos turnéján. A fővárosi koncertre december 13-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban, a Fatal Error és a Magic Cats Rockabilly Trió felvezetésével.

tovább »



Bloody Roots1.jpg

December 6-án a kolozsvári Flying CIRCUS Pub-ban kezdi a Bloody Roots két hétvégét érintő, 5 állomásos erdélyi turnéját, majd másnap Marosvásárhelyen a Jazz and Blues Clubban lépnek fel! A következő hétvégén Temesvár, Arad és Nagyvárad következnek!

tovább »



01
2014. dec
13:00

Budapesten a Morcheeba!

Szerző: rockstation Címkék: morcheeba

18.jpg

A brit Morcheeba idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A ’90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (DJ Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben trip hopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható pop zene irányába húzó zenekart. (Fotó: Réti Zsolt)

tovább »



Eluveitie.jpg

A folk metal színtér idei legjelentősebb hazai eseményére december 10-én kerül sor a Club 202-ben. Az este folyamán a szcéna két élvonalbeli zenekara, a kelta-folk metalt játszó, svájci Eluveitie, és Oroszország vezető metalcsapata, az Arkona mellett, az egyre népszerűbb viking metalos  izlandi Skálmöld, valamint két hazai folk metal reménység, a Niburta és a Kylfingar lép színpadra.

tovább »



Dying Fetus.jpg

A death metal számos válfajával tehet próbát a budapesti koncertlátogató az idei ősz és tél folyamán: a Dark Tranquillity dallamos vonala és a Cannibal Corpse old school brutalitása után, de még az Obituary januári érkezése előtt várja az érdeklődőket az amerikai Dying Fetus technikás death metalja december 5-én, a Kék Yukban. Az 1991 óta működő bandát a szintén jól ismert Goatwhore, valamint két fiatalabb, kiemelkedően tehetséges csapat, a Fallujah és a Malevolence kíséri el a turnén.

tovább »



0tankcsapda2014_24.jpg

Talán túlzás nélkül állítható, hogy a Tankcsapda jelenleg Magyarország első számú rockzenekara. Erre épp elég bizonyíték, hogy 2014-ben még mindig „Urai a helyzetnek”, teltházas győri koncerttel indították a hazai térképet többé-kevésbé teljesen lefedő 25 éves jubileumi turnét, melynek során már Rotterdamot, Brüsszelt és Párizst is bevették. A Barba Negra Music Clubba egyenesen két koncerttel érkeznek, s „kétszer két óra Tank-esszenciát” ígérnek. Aki semmiről sem akar lemaradni, annak érdemes november 28-án és 29-én is ellátogatnia a Barbába, ugyanis két egymástól teljesen eltérő műsorral készülnek a srácok, melyekre kedvezményes, kombinált belépő is váltható. Tovább infók ITT és ITT. (Fotó: Réti Zsolt)



colosseum01.jpg

2010 után ismét Budapesten játszik a fúziós zene úttörő zenekara, a Colosseum. Az eredetileg 1968-ban alakult brit jazz-rock csapat november 23-án lesz látható a Petőfi Rendezvényközpontban, ahol többek között a Time On Our Side című új lemezt is bemutatja.

tovább »



Sólstafir 2014 2.jpg

Furcsa nevek, misztikus borítók, nehezen bekategorizálható hangfolyamok. Ez csak egy része annak, amit az évtizedes múltra visszatekintő Sólstafir formáció nyújtott a világnak. A magyar közönség 2014-ben pedig nem csupán az elsöprő energiájú nagylemezek és a nyár végén megjelent új album, hanem a zenekar közelgő budapesti fellépése miatt is örülhet, hiszen ma este a Dürer Kert színpadán is bemutatják Ótta című új anyagukat.

tovább »



hu02.jpg

Majd tíz éves pályafutása során először érkezik Magyarországra a modern rock megkerülhetetlen Los Angeles-i alakja, a Hollywood Undead! A zenekar világszerte képes megtölteni a klubokat, arénákat, számos nagyszabású bulijuk mellett idén nyáron játszottak már a Korn mellett is. A mostani klubturné több állomása a hírnevüknek megfelelően már jó ideje teltházas, a hazai eseményre június vége óta nem lehet jegyet kapni. Az érdeklődés és a várakozás tehát hatalmas, és várhatóan a zúzás sem lesz kisebb. November 19-én az Akvárium színpadán a Hollywood Undead!

tovább »



Dragged-Into-Sunlight_2012_promo-photo-1024x635.jpg

Sajnos lassan búcsúzik tőlünk a pesti Kontra klub (tudjátok, itt volt az M.O.D., a BLACK TUSK stb...), de még egy metál buli tuti lesz... Méghozzá november 16-án a baszk The Rodeo Idiot Engine fogja lehetetlen méretű darabokra tördelni csontjainkat. Elég nehéz, matekos, mondhatni Converge szerű zenéjükre már csak hallgatva is beindul az ember.... Az estét az idén 25 éves Igor nyitja majd, az igor nem egy, hanem három tahó. Természetesen szinte ingyen látogatható a koncert, további infók ITT.

tovább »