Hirdetési felület

therapy_disquiet.jpg

A kilencvenes évek eleje-közepén a rock zenével való ismerkedésem hajnalán, két meghatározó pillanatot a Therapy?-nak köszönhettem. 1: Az MTV-n (az y- és z generációnak: amerikai zene tévé, ami klipeket játszott) láttam párszor a Turn-t, és az a dal annyira elkapta a grabancomat, és telepedett le a tudatalattimba, hogy még rá pár évre is előszeretettel kúszott be a refrén a fejembe, és ragadt ott. Most mondjuk fél óra keresgélésbe telt youtubeon, mire rájöttem, hogy mi a szám címe. 2: Az első rock poszter! Bizony, egy Rockinform közepébe volt ékelve egy Therapy? plakát, Andy Cairns sebészi precizitással borotvált dzsigoló szakállával az előtérben. A választást megkönnyítendő a túlparton egy extra közeli volt Dave Mustaineről. Két élmény a múlt századból, most meg jött egy harmadik a Disquiet albummal.

tovább »



ufomammut-ecate-album-cover.jpg

Mikor először találkoztam az olasz erőtrió zenéjével, az első dolog amire gondoltam az volt, hogy egyrészt zseniális nevet választottak a zenekarnak, másrészt pedig a nevük tökéletesen passzol ahhoz, amit a hangzásukban hoznak. A most a hetedik Ecate című lemezét megalkotó Ufomammut egyébként nálam az utóbbi évek egyik abszolút kedvence. Az pedig, hogy ez az új album egy a három világ felett álló rég elfelejtett istennő nevét viseli, szintén frappáns. Mert az a három világ ugyanis az élőké, az isteneké és a holtaké.

tovább »



aln_cover.jpg
Jó dolog a garázsrock. Még jobb, ha jól művelik. Itt és most pontosan erről van szó. Ez az Audio Love Nation harmadik nagylemezének, a Point of View-nak az első része.

tovább »



lumberjackcommando-theheritage.jpg

Hányszor mondtuk már, hogy itthon virágzik a stoner élet? Hány zenekarra mondtuk már azt, hogy ez tényleg nagyon fasza. Egyszerűen el vagyunk látva itthon jobbnál jobb bandákkal, de valamiért még sem tudnak kitörni az underground "bilincséből" Ez nagyon relatív, hogy jó-e vagy sem egy bandának, ha megmarad a kis körében, nem is erről akarunk most vitázni. Sőt, vitázni se akarok, mert minek? Ízlések és pofonok. Most pedig jöjjön a Lumberjack Commando!

tovább »



enslaved-in-times.png

Az Enslaved új lemezének első szerzeménye hallatán - ami a Thurisaz Dreaming címet viseli - először is hátradőltem és megnyugodtam. Mégpedig azért, mert ez a dal tökéletesen és azonnal közvetíteni tudta számomra azt, hogy a frissen megjelent In Times is egy valódi felnőtt lemez. Aminek saját egyénisége, és egyre markánsabb vonásokkal keretezett arculata van. Ezzel párhuzamosan pedig - mint ahogy az a felnőtt világban lenni szokott - a hosszú évek alatt bejárt út után, az Enslaved érzelmi világa is egyre csak tágul a kezdeti - a szó szoros értelmében - korai lépésekhez képest.

tovább »



psycroptic_cover.jpg
Hatodik albumához érkezett az tasmániai technikás death formáció, amit egyenesen önmagukról neveztek el. Önmagukhoz képest időben érkezett a lemez, hiszen az elődje, a The Inherited Repression 2012-ben jött ki.

tovább »



10906360_762394573815807_3886929201929150089_n.jpg
Három éve, amikor a portugál veteránok kiadták az első olyan lemezüket, amit már a Napalm Records kezelt, látszott, hogy végre újra megindultak előre és hogy a jól megérdemelt helyükre kerültek a gótikus metal színtéren: oda szépen az elejére. Ez volt a fekete-fehér lemez, az Alpha Noir/Omega White, az év egyik legjobb albuma. Mondjuk akkor nem tudtam mire vélni a két teljesen elütő stílusban megírt lemezt, kicsit féltem is, hogy kiírtak minden magukból, szerencsére nem így lett. Az idei Extinct pedig azzal ijesztgetett, hogy amikor az első dalt bedobták, vele együtt a dátumot is, akkor Ribeiro nagymester úgy jellemezte az úgy anyagot, hogy ezzel majd jól megmutatják a fiatal gót generációnak, mi az igazi dark zene. Nagyon reméltem, hogy nem vett a zenekar valami langyi irányt.

tovább »



melecheshenkicover_638.jpg

Elképzelem, ahogy az izraeli Betlehemben, a felkent feltételezett szülőhelyétől két utcányira, egy mecset árnyékával és vastag fali szőnyegekkel beborított kisszobában, három arab srác egy lelakott kétkazettás magnón hallgatja a Bathory Blood Fire Death és az Exumer Possessed by Fire című albumait, és közben figyel, hogy a szülők és a szomszédok azért meg ne hallják. Ez a fantáziakép talán pedig már elég is megmagyarázni, hogy miért is éri meg odafigyelni a Melechesh nevű zenekarra, és a most megérkezett hatodik Enki című nagylemezére.

tovább »



garazsadas_1_cover_1.png

Az e cikkel és nagy svunggal induló GARÁZSADÁS sorozatban Nemesúr mostantól olyan régiókba kalauzolja avatott, fekete körmű (festett vagy koszlott) és bőrbe vont kacsójával rockeri figyelmedet, ahová magától az talán sosem tévedne... Meglepő, bizarr, innovatív színterek, műfajok, előadók, rockkultúrák tablójaként alakulnak majd az adásaink - ha mást, ha újat, ha mait akarsz hallani, akár kimondhatatlan messzeségből, akár egy fővárosi pincéből csupán, lesd az adást a garázsból. Recsegni fog, ráz a kép, nem is érted elsőre, aztán rájössz majd lassacskán, hogy mi hiányzott az életedből (az óriási hellokittys bongon, a piros lávalámpán meg egy igazi románcon kívül). Szóval, övet befűzni, dorcót kikötni, és köszönj előre az új kedvenceidnek!

...Akik a mai, első esetben belgák. A belgák baszottul betegek. Igen, ez a fordulat már másodszorra hangzik el a cikkben, és még csak a 2. bekezdésben botladozunk, DE ez se hiába: nem lehet elégszer elmondani. Amire átlapozod ezt a kis összeállítást, te is ezt fogod szajkózni: csöcsök, torokszorító giccs, istentelenség, undorkeltés, katartikus hisztéria, és végül: nudi rockrandi a Corvintetőn MÁR MOST SZERDÁN!.

tovább »



omega_diatribe-abstract_ritual_2015.jpg

Két évvel ezelőtt jelent meg a Omega Diatribe bemutatkozó lemeze, az Iapetus, mi pedig némi késéssel nagyjából egy éve értekeztünk róla. Az a lemez kompromisszummentes, erőteljes Meshuggah hatásokkal bíró, kőkemény és brutális lemez volt. Egészen színvonalas lemez készült akkor el, ami teljes egészében a srácok munkája (stúdió, mastering, artwork...). Rengeteg elismerést és pozitív visszajelzés mutatta a zenekar potenciálját. Így jutottunk el február 26-ig, amikor a zenekar soron következő kiadványa, az Abstract Ritual EP debütált itt nálunk, a RockStation-ön.

tovább »



articlesharedimage-45245.jpgVolt az ezredforduló, és akkor ott volt Massachusetts, és egyszer csak a semmiből, mintha ultragyorsan serkenő spórával szaporodnának, elkezdtek fej - fej mellett kinőni a semmiből az összetett génállományú, talán kicsit mesterségesen is kikísérletezett, de mindenképpen új populációnak számító metalcore bandák. Ők pedig nem mások, mint elméleti síkon a szupergyorsan terjeszkedő thrash metál, a mélyben gyökerező death metál és az ős primitív hardcore punk keresztezésével próbálkozó, és az egyre megújuló viszonyokhoz így talán jobban alkalmazkodni tudó, újszerű organizmusok. Elméleti síkon. A gyakorlatban viszont - habár a keresztező elemekről alkotott elképzelés és a precíz tervezés jó volt - az új entitások valós életképességéről állandó viták folynak.

tovább »



a2651863423_10.jpg

A Stoned Jesus-ről a tavalyi bulijáig csomó ismerős úgy beszélt, hogy "emlékszem ott voltam az első magyar bulijukon". Mindenkinek azt mondtam, hogy azért elmehet a ... De tavaly teljesült az egyik tétel a bakancslistámon és láthattam a Jézuskát élőben is. Csalódás nem ért, jó kis teltházas buli volt. Most meg így 2015 derekán itt van a legújabb albumuk a The Harvest. Na, és milyen az album? Hajtás után kiderül.

tovább »



a3045949469_10.jpg

Először is feltennék egy kérdést. Mit kapunk, ha összegyúrunk két kultikus metál bandát? Név szerint a svéd Candlemass-ra és az amerikai Trouble-re gondolok. Nagyjából a végeredmény egy ismeretlen, de nagyon király Crypt Sermon névre keresztelt banda Philadelphiából. A banda első lemezéről írtunk most pár gondolatot.

tovább »



handcannoterase.jpg
Nagyon vártam ezt az albumot, ugyanis Steven Wilsont a kortárs prog rock/metal egyik legnagyobb zsenijének tartom, minden, amihez hozzáér a keze, arannyá változik azonnal. A Hand. Cannot. Erase. a negyedik szólóalbuma, mióta jegelte az anyazenekart, a Porcupine Tree-t, de emellett több zenei projektben is részt vett az utóbbi időben. Az eddig kiadott albumok mind átlag feletti teljesítményt sorakoztattak fel, a kérdés csak az, hogy maradt-e energia erre a lemezre is a millió egyéb elfoglaltság mellett.

tovább »



sheerterrror01.jpgManapság olyan információs túlkínálat tombol az internet által, hogy a ránk zúduló oldal mennyiség következtében lesz néhány tucat a főcsapásokon ami elér minket, és lesz kis millió másik, ami azért nem. Vagy nem annyira. Azon a kis millió másikon pedig lesz néhány olyan bandáról szó, akik valahol a világ másik végén rendkívül jól tolják a tisztes földalatti színtéren, de akkora fényt még nem kérnek, vagy kapnak, hogy mindenkihez eljussanak akihez szólni tudnak. Arról nem beszélve, hogy akár a fiatal hardcore bandák száma is olyan magas, mint az élő koncertjeiken okozott szélső értékbe kilengő vérnyomás. Így képtelenség is volna mindet mindig megemlíteni, de hogy azért minél teljesebb legyen a kép a színtérről, itt van öt olyan mostanában lemezzel is előrukkoló csapat, amiről nem tettünk említést, de elég érdekesek ahhoz, hogy ezt pótoljuk.

tovább »



blind_guardian_mirror.jpg

Mi ez? Symphonic metal? Metal opera? Musical? Konceptalbum? Queen-kópia? Progresszív metal? A Beyond the Red Mirror, kérem szépen, mindegyik egyszerre! S a legkevésbé power meg speed metal, pedig elkövetőjének (ha van ilyen, hogy) hivatalos (akkor) besorolása ez. A Blind Guardian három évtizedes történetének nagy részére igaz lenne az ilyesfajta minősítés, de 2015-ben, úgy tűnik, a fenti kérdőjelekbe torkolló mini-mondatokkal lehetne jellemezni munkájukat.

tovább »



24
2015. feb
14:00

Hagyományőrzés okosan: Torche - Restarter (2015)

Szerző: RaczUr Címkék: torche

torche-restarter.jpgAz ugye megvan mindenkinek, hogy a Nirvana az egyik legnagyobb zenei hatásaként anno a Melvinst említette meg? Ennek már jócskán több, mint húsz éve, ráadásul ez alatt az idő alatt megannyi banda rótta le kegyeletét a Melvins munkássága előtt, hogy azt is hihetné az ember, hogy szép lassan avíttá válik a rájuk utalás. Ezt a trendet viszont néhány frissebb banda nem engedte kiteljesedni. A Torche Restarter albuma erre az egyik legjobb példa.

tovább »



aliean_ant_farm.jpg

2001-ben mindenkit elkapott a numetal hullám. Persze a true arcok most azt mondják, hogy ők akkor is csak Slayer-t hallgattak, de szerintem mindenki hallgatott Linkin Park-ot, Limp Bizkit-et, P.O.D.-t Slipknot-ot vagy Korn-t. Egyszerűen ez egy olyan és akkora hullám volt, ami valahogy mindenkihez eljutott. Lehetett nyilvánosan gyűlölni, fikázni, de az elhúzott sötétítő függöny mögött biztos mindenki hallgatott valami ilyen bandát. Most ennek a "letűnt" kornak az egyik bandáját vesszük elő, ugyanis az Alien Ant Farm most hozta ki a legújabb albumát.

tovább »



stick_to_your_guns_disobedient.jpg

A napfénytől sárgára festett, tengercsillámos Kaliforniából jött elő ötödik nagylemezével a Stick To Your Guns nevű ötösfogat, és habár Jesse Barnett, azaz a zenekar frontembere mellett már mindenki kicserélődött a tizenegy évvel ezelőtti megalakulás óta a bandában, a zenei recepten úgy tűnik mit sem változtattak. Legalábbis az albumot megelőző klipnóta a What Choice Did You Give Us meghallgatása után így első blikkre úgy tűnik. Vagyis továbbra is követik a saját hagyományaikat, és a klasszikus hardcore, illetve punk panelek mellett oda - oda szúrják fogós, dallamos énektémáikat, refrénjeiket.

tovább »



visioned_ep.jpg
A várpalotai Visioned Frailty egy demo, egy EP és egy nagylemez után egy újabb EP-t dobott ki szabad prédaként az erre éhezőknek.

tovább »