Conan - Revengeance (Napalm Records, 2016)

Mersey-parti barbárkodás

2016. február 09. - RaczUr

conanalbumoct.jpg

A Conan neve ismerősen csenghet azoknak, akik fejest ugrottak már a mélyre hangolt, agyon torzított, lassú és lomha lápi doom/sludge/drone zenék hitvány világába. Pedig relatíve friss bandáról van szó (tíz éve alakultak, ám az első nagy lemezük 2012-ben jelent meg), de gyorsan a műfaj egyik kirakat bandájává nőtte ki magát a liverpooli trió. A Revengeance a harmadik albumuk, és ahogy az elvárható, továbbra sem az élet derűs oldalát piszkálgatja a Conan.

Tovább

Rhapsody Of Fire - Into the Legend (AFM Records, 2016)

Verdi metal

rhapsody_of_fire_into.jpg

Itália és a muzsika együttes említésekor a hétköznapi - mondhatnánk: normális - embernek pont nem a heavy metal jut eszébe. Viszont szégyen, vagy nem szégyen, de a magunkfajta lény gondolatiságában Verdit, Rossinit előzve a Rhapsody Of Fire együttes ugrik be elsőként. A laikus azt kérdezhetné: hogy jön össze a pacalpörkölt a habostortával, vagyis a heavy metal az olasz zenei hagyományokkal? De mi már tapasztaltuk, hogy a leánykori nevén csak egyszerűen Rhapsody (jogi problémák miatt került mögé az Of Fire kitétel) ügyesen sáfárkodott a olaszhoni klasszikus örökséggel, jófajta speed metallal vegyítve azt. Mivel is indíthatnánk ütősebben az évet, mint - köszönet az AFM Recordsnak - az olaszok friss albumával?

Tovább

Drowning Pool - Hellelujah (EOne Music, 2016)

Súlytömeg

drowningpoolhellelujahcdjpg.jpgJátsszunk egyet! Én mondok egy zenekarnevet, te meg rávágsz egy dalt tőlük, ami hirtelen eszedbe jut. Azt hiszem, ez nem egy nehéz játék. Kezdjük egy közepes erősségű kérdéssel. Drowning Pool. Micsoda? Csak nem a Bodies-t hallottam? Egy kisebb Éjjel-nappal Budapest szintű meglepődést azért bevállalok, de a színpadias mozdulatokat engedelmetekkel kerülném. Sajnos akárhogy nézzük, az amcsi kvartett az eddigi öt albumáról akármelyik dal lehetett volna a nagybetűs befutó, mégis 95%-ban biztosan ezt vágták volna rá az emberek. Öt albumot írtam volna? Már itt van a hatodik versenyző is, a Hellelujah!

Tovább

Black Tusk - Pillars Of Ash (Relapse, 2016)

Az Istenek is vakációznak néha

2016. február 03. - KoaX

black_tusk_pillars.jpg

Lassan egy éve annak, hogy a Black Tusk a KVLT-ban játszott. Ez a koncert az egyike volt azon első európai koncerteknek, amiken már Joanathan Athon (R.I.P.) már nem játszott. Abban a percben lehetett érezni, tudni, hogy a Black Tusk-ot nem szabad leírni, a Black Tusk-nak van még jövője. És most itt az új album, a Pillars Of  Ash.

Tovább

Steven Wilson – 4 ½ (2016)

Félig lemez, félig nem

4_12.pngVannak, zenészek, akik nem tudnak a hátsójukon ülni, folyton motoszkál valami a fejükben. Sőt, valószínűleg bele is őrülnének, ha akár egy hónapot is tétlenül kellene üldögélniük a nappaliban. Pontosan ilyen a brit Steven Wilson is, aki a tavalyi epikus hangulatú konceptalbum, a Hand.Cannot.Erase. után már egy újabb anyagot pakolt le az asztalra. Most egyelőre nem egy friss nagylemezzel van dolgunk, hanem "csak" egy EP-vel, amivel a két soralbum közötti időt hivatott kitölteni. De tudjuk, hogy ez Wilson úrnál nem feltétlen a szekrény mélyéről előásott resztlikupac kiürítését jelenti, annál inkább csak ilyen-olyan okokból kimaradt, lemaradt, de igényes, nagy ívű nótákat - olyan Steven Wilson módra. Na, lássuk mit tud a "négyésfél".

Tovább

Dream Theater - The Astonishing (Roadrunner, 2016)

A véget nem érő fonalgombolyag

dream_theater_astonishing.jpg

Nem szoktam kötni. Mármint pullóvert, sálat - egy sima, egy fordított - vagy ilyesmi. De valahogy azt gondolom, ha valakinek azt mondjuk, hogy addig nem állsz fel ülő helyedről, mint egy komplett karácsonyi kötött garbó nem készül el, az minket válogatott káromkodások közepette utasít vissza. Kissé az új Dream Theater album is emlékeztet erre, hiszen a The Astonishing 130 (!) perce kemény helyzet elé állítja a hallgatót: keress magadnak (lehetőleg többször) több, mint két óra szabadidőt, amit csak és kizárólag arra szánsz, hogy a progresszív metal alapvetéseinek új lemezét meghallgatod! Mert mint minden Dream Theater lemez, ez is igényli a száz százalékos figyelmet. Talán még inkább, mint a korábbi lemezek. A tökéletességmániás banda minden projektje más, mint a korábbiak, mindig egy kicsivel összetettebb, eggyel tovább csavart, természetesen konceptalbum, de most talán egy lehelettel túlmentek azon, mint amit várni lehetett. Az előző lemezük óta eltelt három év, szóval így azért össze lehet rakni egy ennyire grandiózus művet, de közben azért koncerteztek is bőven, ezért ez így ez nagy teljesítmény. De nagy kérdés, hogy a ultraprogresszív-megaösszetett-szupergrandiózus terv közben maradt-e arra hely és tudás, hogy a lemeznek maradjon egy kis lelke?

Tovább

Beehoover - Primitive Powers (2016)

Meglepő, mint egy Shakira póló, egy doom koncerten

a1660217539_5.jpgHa azt nézem, hogy hány remek bandába sikerült belefutnom az elmúlt időkben a Bandcamp oldalain szörfölgetve, akkor azt hiszem simán ki lehet jelenteni, hogy ez a dolog majdnem akkora beteljesülés, mint ugyanez a tevékenység - mármint a szörf - az államok habjain aszerint a régi Beach Boys sláger szerint. A legújabb ilyen élményhez pedig egy bravúros német duó csapatja a hullámokat. Az alapvetően egy ritmusszekcióra épülő két tagú Beehoover zenéje ugyanis még simán tud olyan meglepő lenni, mint egy Shakira póló egy doom koncerten, és van annyira sokrétű, mint a rockfesztiválokra felvonuló állatok változatos és színes faunája. Négy eddig megjelent nagylemezük műfajilag is nehezen behatárolható, de sok tekintetben egymástól is eltérő vonalon mozog, mint ahogy a most megjelenő és teljes egészében meghallgatható ötödik Primitive Powers sem az, ami mondjuk az előző lemezük volt.

Tovább

Hattyúdal az űrben - David Bowie ★ Blackstar (RCA/Columbia, 2016)

blackstar_album_cover.jpg

Nem azért írunk David Bowie utolsó lemezről, mert meghalt a Vékony Fehér Herceg. Nem is azért, mert élt, hogy tisztelegjünk az emlékének. Nem, ezekre mást írunk. Nem holmi alamizsna-cikket, kínos tiszteletadó hogyvolt!-ozást. Nem, nem, nem. Azért beszélünk, azért írunk David Bowieról, mert David Bowieról beszélni, írni KELL. Nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni, a létezés bármely síkján is tartózkodjék, ez az album pedig több dimenziós egészében válik értékessé, túl a zenei oldalán, akárcsak David Bowie alakja maga.

Tovább

Abbath - Abbath (Season Of Mist, 2016)

Észak felől hóvihar várható

abbathsoloface_638.jpgVégre valahára szerencsém volt többször is meghallgatni Olve mester, azaz hétköznapi nevén Abbath debütáló albumát, amely azonnal eloszlatta a kérdéseket, amelyek az Immortal és a bandával kapcsolatos dolgok idején felmerültek bennem. Szó sincs arról, hogy valaminek is vége lenne, maximum más néven, de folytatódik tovább a norvég-saga. Nincs itt semmi probléma kérem szépen, mivel a lényeg nem változott, brutális mégis hangulatos északi muzsikát szoktunk meg eddig a mestertől és most is azt kaptuk az arcunkba az új lemezen.  

Tovább

El Caco - 7 (Indie Recordings, 2016)

A reggeli meglepetés a kávéd mellé

12238488_10153712929888550_4811510772497126840_o.jpg

Van úgy néha, hogy ülök reggel a metrón (ha szerencsém van) és azon gondolkodom, hogy hiányzik valami új zenei élmény. Unalmas, hogy reggel állandóan ugyan az a cucc ordít a fülemben. Szeretem az adott zenekart, de azért jólesne néha valami más, valami olyasmi ami kicsit kiszakít a megszokott dolgokból. Ilyenkor van az, hogy mikor netközelben vagyok egyből elkezdem bújni a bandcampet és a többi oldalt, hátha.....

Tovább

Megadeth - Dystopia (UME, 2016)

Az elmúlt 15 év legerősebb Megadeth lemeze

megadeth-dystopia-album-art.jpg

Nagyon jól kezdődik ez az év: januárban Megadeth, februárban Anthrax, márciusban Metal Church lemez. És ez csak az első három hónap! Leginkább a Megadeth lemezt vártam, mivel a másik két zenekar esetében nagyjából előre elkönyvelhető a minőségi végeredmény, addig a Megadeth tagcserével és beugró dobossal futott neki a 15. lemez készítésének miután Chris Broderick és Shawn Drover egyszerre léptek le a Megadethből (és szinte azonnal zenekart is alapítottak Act Of Defiance néven), a Rust in Peace-éra felállásának újraélesztése elvetélt próbálkozás volt és a Super Collider után sok jóra nem számítottam...

Tovább

Manhandle - This Massive Load (2015)

Slágergyár egy mocsárvidéken

a0966908919_10.jpgAhogy pörgettem az aktuális megjelenések listáját valamikor a tavalyi év végéhez közeledve, ott találtam rá erre a lemezre, illetve első körben a lemez borítófotójára, amit mindjárt meg is állítottam nézőhorizontban. Bár nem tudtam eldönteni, hogy a képen látható valami, az egy kamionos adóvevő, sztereó magnó kombináció, vagy a gonosz Transformers egység egy nyugalmi állapotban lévő közkatonája, de az mindenesetre színpatikus volt, hogy a sludge címke ellenére nem olyasmit látok, ami felér három fekete lyukkal, ami éppen most nyeli el az összes fényrészecskét, hogy a jövőben már egy fotó se készülhessen - amit fel lehet tölteni a közösségi oldalakra - plusz még hét crucifix, hanem csak egy illusztráció, ami nem veszi magát túl komolyan. Aztán miközben elkezdtem hallgatni az első Hands Of Man című számot a lemezről, az is kiderült, hogy a basszus recseg olyan aljasan, mint a konyha ablakba akasztott szokol rádió, mikor egy komolyabb vihar megtépázza a hozzá beérkező jelet. Amíg az viszont még egy heveny nézelődés után sem derült ki, hogy a Manhandle a New Brutalism nevű banda sideprojectje, vagy pedig éppen fordítva.

Tovább

Venomous Concept - Kick Me Silly - VCIII (Season Of Mist, 2016)

Álomcsapat tekeri a darálót!

venomous-concept-kill-me-silly-vciii-lp.jpgAz ahogy a Venomous Concept név és felállás megszületett, talán az egyik legszebb történet amit valaha halottam. Ugyanis egyszerre játszott benne fontos szerepet a pizza, a Poison Idea, a Black Flag, a sör és a Napalm Death. Vagyis majdnem az összes csodálatos dolog, ami jelentősen emelheti a lét minőségét ebben a kurva életben. A történet pedig úgy szól, hogy Kevin Sharp volt a Napalm Death The Art of Noise nevű körútjának turnésofőrje, ahol egyik este a buli után fogták magukat Shane Embury-vel, leültek pár sör és egy pizza mellé, elkezdtek együtt rajongani közös kedvenceikért, a nyolcvanas évek gyöngyszemeiért, és aztán elég hamar eljutottak ahhoz a kérdéshez, hogy vajon miért nincs még nekik közös zenekaruk. Ezután felhívták fészekfejű cimborájukat Buzz Osborne mestert a Melvins soraiból, agitáltak még az ügy mellett Danny Herrera dobosnak és abban az évben már meg is született az első Retroactive Abortion című lemez. Aztán most, tizenkét évvel később eme remek történet folytatódik tovább, mert itt a harmadik lemez aminek Kick Me Silly lett a címe.

Tovább

AVANTASIA – Ghostlights (Nuclear Blast, 2016)

Metal opera már sokadik alkalommal

avantasia_ghostlights.jpg

Van egy olyan érzésem, hogy idén sem fogunk unatkozni, hisz rendesen el leszünk látva „kivesézni való”, reményeink szerint jobbnál jobb lemezekkel. Alig léptük át az újév küszöbét és máris itt az első ínyenc falat. Németország egyik legnépszerűbb metál zenekara, az Edguy frontembereként ismertté vált Tobias Sammet, 1999-ben alapított, eklektikus operába áthidaló szimfonikus metál projektje az ezredforduló kapujában alapított Avantasia, a nyáron tett ígérethez híven új – sorban a hetedik – nagylemezzel, a 2013-ban kiadott The Mystery Of Time folytatásával örvendezteti meg a becses nagyérdeműt.

Tovább

Fleshgod Apocalypse - King (2016)

Királyság!

king.jpgNem könnyű feladat végighallgatni a Fleshgod Apocalypse új albumát, holott egy zseniális CD-vel van dolgunk. Amíg az elejét már én is szinte kívülről fújom, de a végéig ritkán jutok el, mert a tömény (szimfonikus) zúzás valahogy hosszútávon megüli az ember gyomrát. Háttérzenének viszont nem lehet, pontosabban nem célszerű hallgatni, mert végig követeli a figyelmet. Cserébe viszont, ha kellő időt kap a hallgatótól, többszörösen meg tudja azt hálálni!

Tovább

Ignite - A War Against You (2016)

Múlt vagy jelen? Ez itt a kérdés!

ignite_war.jpgA minap ahogy hajtogattam a facebook hasábjait - megszokásból megnyalva az ujjam végét egy újabb lapozás előtt - beleszaladtam az Ignite A War Against You című új anyagának érkezését letöltő linkkel ünneplő egyik posztba, ami alatt egyetlen hozzászólás állt :"Mi ez? Scorpions?" Ami bevallom megijesztett, mert én akkor még nem hallottam az albumot, de tudtam már, hogy én fogom megírni hozzá a kritikát. A mindenképpen kicsit erős cink pedig azért mégiscsak azt sugallta számomra, amit igazából sejtettem is, hogy az új lemez valószínűleg még inkább megy majd egy populárisabb irányba - ha lehet ezt így mondani - és megint megfog majd osztani engem, a korai lemezek felé abszolút elkötelezett Ignite rajongót. Pont úgy, mint az utolsó Our Darkest Days is tette ezt velem tíz évvel ezelőtt.

Tovább

Baroness - Purple (2015)

Amikor a lila nem a pirosból és a kékből áll

baroness_purple.jpg

A Baroness tizenkét éve alakult, és az egyik legötletesebb koncepcióval dobja ki a lemezeit. Először volt a Red majd a Blue, míg legutóbb a Yellow & Green dupla lemezük. Mindegyiknek eszméletlenül fasza grafikai munkával a borítón, köszönhetően az énekes/gitáros John Baizleynek. A színkoncepciót követve év végére becsúszott a Purple, ami ugye adná magát, hogy a piros és a kék keveréke lenne. Hát nem az.

Tovább

Bakos Attila – Aranyhajnal (2015)

Szavakat keresve…

aranyhajnal.jpgBakos Attila neve a magyar underground metal szerelmeseinek nem hinném, hogy nagyon idegen lenne. Több helyen lehetett találkozni már a nevével, de leginkább, mégis a két saját projektje, a Woodland Choir és a Taranis mindeneseként, vagy a Thy Catafalque Róka Hasa Rádiójának és Rengetegjének tiszta vokáljaiért felelős embereként lehet a legkönnyebben azonosítani. Most egy újabb, általa kicsit érintetlenebb világba kalauzol el az egyedi, telt orgánummal rendelkező énekes az Aranyhajnal révén, melyet saját nevén adott ki, elválasztva minden eddigi projektjétől.

Tovább

Trans-Siberian Orchestra – Letters From The Labyrinth (2015)

Diétás gyári szaloncukor

tso-letters-from-the-labyrinth.jpg

Hat évvel a dupla Night Castle után – miközben egy EP és egy válogatás is kijött – látta elérkezettnek az időt az új Trans-Siberian Orchestra albumhoz Paul O’Nell producer és a zenei agytröszt, Jon Oliva (itt a billentyűs hangszereken kívül gitározik és basszusozik is), a zenekar két szülőatyja. A megjelenést nem közvetlenül a karácsonyi piacra időzítették, de a lemez koncepciója sem az ünnep köré épül. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem került sokaknál ajándékként a fa alá…

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum