Hirdetési felület

will_haven_open.jpg

A Will Haven nekem mindig is a világ egyik legalulértékeltebb bandájaként fog megmaradni. Leginkább azért, mert kor- és stílus azonosság a szintén sacramento-i Deftonesszal vonható párhuzamba, utóbbi pedig jócskán megkerülhetetlen név lett a rock-metál zene jelenében. A Will Haven meg ott rekedt az undergroundban. Persze ez betudható annak is, hogy a dühös, pesszimista és komor hangulatból illetve a beton kemény riffekből 20 (mínusz két inaktív) éve nem engednek. Sőt! Mintha az újabb lemezeikkel egyre mélyebbre ásnák magukat a mocsok bugyraiban. Ebben a mindentől való teljes elidegenedésben viszont van valami ellenállhatatlanul imádnivaló.

tovább »



coal_chamber_rivals.jpg
Dez Fafara és társasága úgy gondolta, hogy a 2011-es visszatérés sikeressége elég ahhoz, hogy újra felelevenítsék a nu metal korszak régmúlt dicsőségét és kidobjanak egy albumot. Nem tudom, az előbbire mennyi esély van, hiszen az összes akkori formáció már vagy földbeállt, vagy több (Linkin Park, Papa Roach) kevesebb (Limp Bizkit, Korn) sikerrel próbálnak fennmaradni. Mindenesetre ez egy jól sikerült kísérlet lett.

tovább »



crypt.jpgEmlékszem amikor elkezdtünk a cimboráimmal metál zenét hallgatni, az még nem volt olyan messze azoktól az időktől, amikor a játszótéri nadrágunk térdét koptattuk lukasra a matchbox verdák tologatása közben. Így mikor egy-egy olyan legenda felröppent, hogy a Motörhead frontember Lemmy torka azért olyan reszelős, mert állati hangszálakat műtöttek be neki, abban simán jól megtudott kapaszkodni az élénk kis fantáziánk. Persze azóta eltelt jó pár év és tudom, hogy ez a történet így nem lehet igaz. Ugyanis az egyetlen, aki áteshetett ilyen műtéten az Chris Barnes, az ismét új albummal jelentkező Six Feet Under énekese. Mert ha már szóba került a gyerekkor, akkor nekem ő olyan, mint a rémisztő rajzfilmhős Taz. Sok klassz epizódot ismerek tőle, de emberi hang még egyszer sem jött ki a torkán. Ahogy most a Crypt of the Devil című új albumon sem persze.

tovább »



invictus_cover.jpg
Úgy néz ki, a Nile legénysége egyre jobban belemerül a sideprojektek csodálatos, de zsákutcákkal telített világába. Míg Karl Sanders inkább a keleties vonalat megtartva, de sokkal nyugisabb vizekre evezve valósította meg önmagát (és adott ki két nagyon jó, hangulatos lemezt), addig George Kollias a death metal viharos tengerén evez tovább és adja ki, amit felhalmozott az évek folyamán.

tovább »



apocalypticashadowmakercd_638.jpg
Nem kell mindig rajongónak írni a kritikát és ez mindkét oldalnak jót tehet. Elfogultságról nem lehet szó az írás összeállításánál, másik oldalról pedig új dolgok hallgatása felfrissíti az embert. Pontosan így voltam mostani írásunk tárgyával is. Nem nagyon hallgattam korábban a finn csellós mestereket, egyszerűen nem kerültek hozzám közel. Ennek rengeteg előítélet és prekoncepció az oka, de valahogy ez a csellóra írt metal nálam legfeljebb egy lemeznyi újdonságot tudott ajánlani. Ezért is volt meglepetés számomra az Apocalyptica idei lemeze, a Shadowmaker.

tovább »



royal-thunder-crooked-doors-620x620.jpg

Az atlantai székhelyű Royal Thunder a legutóbbi, áprilisban megjelent Crooked Doors című albumával bebizonyította, hogy úgyis lehet keverni a grunge, a progresszív rock és a klasszikus rock stílusjegyeit, hogy végeredményként igazi, egységes lemezt varázsoljanak össze a rajongóknak, felesleges magamutogatás nélkül. A Mlny Parsonz (ének, basszus), Josh Weaver (gitár), Evan Diprima (dobok), illetve Will Fiore (gitár) felállású kvartett olyan finoman adagolta a felvételt átszövő csalódottságot, félelmet, fájdalmat és haragot, hogy az album egy civilizált szerelmi kivégzés tracklistje is lehetne. És miután ezt leírtam hozzátenném, a lemez - legendák szerint - valóban a szakításról szól, a banda szerint az alkotás tényleg az énekesnő és Mr. Weaver egykori szerelmének romjaiból nőtt ki.

tovább »



faithnomoresolcdcover.jpg

Azt hiszem nem is kérdéses, hogy az alább taglalt új Faith No More lemez az egyik leginkább várt rockzenei anyag volt ebben az évben. Ezen belül pedig a nagy nevek közül én is ezt az albumot vártam leginkább. Pedig az idén új Slayer kiadvány is lesz. Akik nekem pontosan azt jelentik, mint amit a világnak a Beatles. Azonban tőlük mégsem várok olyan meglepetést, mint amit a Mike Patton vezette zenekar most megjelent Sol Invictus című, majdnem tizennyolc éve várt korongjától. Ugyanis a Faith No More egy bűvészdoboz, és a felette álló mágus, azaz Mike előzetes kijelentései szerint bármi előkerülhet belőle. Egy sikkes sétapálcára támaszkodó könnyed sanzon ugyanúgy, mint a reszelős gitároktól reszkető latexbe csomagolt kéjrabszolga kétségbeesett üvöltése. Ehhez jön még a mágus ezerarcú munkássága, ami arra enged következtetni, hogy karizmája épp olyan apró és kidolgozott részletekből áll, mint amilyenekből egy Hieronymus Bosch festmény épül fel, és ami szinte értelmezhetetlen nekünk földi halandóknak, mégis többet és többet akarunk belőle.

tovább »



shining_cover.jpg
Újra megmutatják magukat a messzi észak nem biztos, hogy az élet napfényes oldalát kereső zenészlelkei. Az előző, régi dalokat új köntösben, de vendégénekesekkel felvonultató tavalyelőtti 8 ½ - Feberdrömmar i vaket tillstånd-ot nem számítva 2012-ben jött ki legutóbb nagylemezük Redefining Darkness címmel, így épp ideje volt a következő adag sötétségnek.

tovább »



a3114713390_10.jpgVan az a tendencia mostanában, hogy a feszültség fokozása végett, már nem feltétlenül elég egy szuperhős, egy képregényötlet doppinggal nyakon öntött filmvászon varázshoz. Ezzel párhuzamosan pedig - de persze nem valószínű, hogy ezzel összefüggésben - manapság a mi világunk hősei is sokszor szupercsapatokat alkotva nyomulnak előre. Nagyjából úgy, mint azok a bizonyos amuri partizánok anno a hegyvidéken. Bár azért azt meg kell hagyni, hogy kétféle partizánakció létezik. Az egyik az első roham süvöltésével jön, tele tárral, pattanó nyaki ütőerekkel, tébolyult mártír vicsorral. A másik viszont a szájában sár ízével, kialvatlan, véreres szemekkel, lőszer nélkül és a puszta túlélésre játszva. Az első hallgatás után pedig nekem úgy tűnt, a Tau Cross debütáló lemeze az ígéretes nevek, a penge névválasztás, és a kellően baljós borító, vagy a várakozók hosszú sora után is csak a második, megkopott rohamot képes hozni.

tovább »



action_hannibal_cover.jpg

Egészen biztos, hogy Szaszáék az új lemezük címadásánál Anthony Hopkins által megformált Hannibal Lecter, a pszichopata gyilkos járt a fejükben. De azért tekintsünk egy kicsit visszább a történelem folyamába, egy kétezer-kétszáz év ezelőtti Hannibalhoz, aki ugye Karthato kiváló és tehetséges hadvezére volt a római-pun háborúk idején. Hogy miért is jutott eszembe ez a vonal? Az Action két évvel ezelőtti visszatérése a Pokolból című lemezzel (mármint Szasza által újra életre hívta) nagyon is jóra sikerült, nagy volt a kihívás, de sikerült meglepő dolgokat húzni és ezek jobbára mind ültek is. Ahogy anno a jó Hannibal manőverei is sikerültek az Alpokon át egészen majdnem Rómáig menetelt és párszor tönkreverte a római hadakat. Aztán történt néhány nem várt, kedvezőtlen fordulat és a történelem tanulsága szerint megtört a lendület és sztori vége az, hogy Hannibal hazamenekült egy borítékolhatóan vesztes csata elől, ami később Karthago elestét is okozta. Hogy hol tartunk most az Action sztoriban? Nagyjából a furcsa fordulatok környékén.

tovább »



acidking.jpg

Egy kultikus zenekar új cuccáról írni mindig megtiszteltetés, de egyben roppant nehéz dolog is. A ma hazánkban is koncertet adó kaliforniai stonerekről lesz szó, az Acid Kingről, akik nem régiben hozták ki legújabb anyagukat a Middle Of Nowhere, Center Of Everywhere-t, ami garantáltan meg fogja osztani a stoner zene szerelmeseit.

tovább »



weedeater_goliathan.jpg
A Weedeater mindig segít emlékeztetni, hogy a zeneipar nem csupán hangszerbuzikból vagy pózer pávákból áll, nagy részt amúgy sem. A név már alapból nomen est omen. A frontember Dave „Dixie” Collins meg egy annyira megátalkodott gazember, hogy az élete már most egy filmért kiáltana, de legalább is egy sitcomért! A legutóbbi Jason… the Dragon lemeznél már írtam pár sort róla, de zanzásítva: hősünk párszor behányt a korai koncertjein, ellőtte a nagy lábujját véletlenül, ezzel a vicces tetoválással emlékezett meg a szerencsétlen esetről. Egyébként egy interjúban elmondta, hogy a mai napig hordja azt a cipőt, amit átlyuggatott a shotgunnal. Első személyes élményem a 2011-es budapesti bulin volt, amikor az előttük játszó Zoroaster alatt egy szakadt-törött gyerek esernyőt a feje fölé tartva vegyült el sikertelenül a közönség soraiban.

tovább »



unleasheddawncd.jpg
A svéd death metal veteránok egész pofás albummal álltak elő a múlt hónap végén. A 2012-es Odalheim folytatása olyan súlyt rak az arcunkba, amit kevesen tudnak ebben a stílusban.

tovább »



farao_mienkarockandroll_front_1400x1400.jpg

Valamikor a dicső nyolcvanas évek közepén megjelent a tv képernyőjén (hogy melyik adón, sok választék nem volt) Harcsabajusz Kapitány, vagyis az odáig Karthago-billentyűsként ismert Gidófalvy Attila, és az arcunkba üvöltötte, hogy „elég volt a kifordított szavakból, s a fiúkból lett lányokból”. (A klipben egy nálam pár évvel idősebb cimborám, Tojás is feltűnik néhány képkocka erejéig.)

tovább »



cover-resize-900x900-54fe00ca45572.png

A Poison Idea a nyolcvanas évek punk karcolatában simán egy sokszor aláhúzott név, mellette szintén odakarcolt béna ember figurákkal, és alatta sok-sok aláhúzással meg felkiáltó jellel. Az első nagy punk generáció után közvetlenül érkező csapat olyan nevek hatására kezdett el zenélni, mint a Black Flag és a The Germs, de korai lemezeik sokszor inkább a Discharge kordon bontó bunkó hardcore vonalát képviselték, miközben a zenekar magát csak épp annyira vette komolyan, mint mondjuk a kicsit később érkező bolondos Mucky Pup. Ha azt gondolod mindent tudsz a punkról, és a zenekar nevének hallatán nem ugrik fel előtted azonnal a nyolcvanhármas Pick Your King kislemez borítója Jézus bágyadt ábrázatával, akkor azonnal nyomj egy újratervezést, ami segít bejárni a helyes utat és elvezet majd eddig a most újonnan megjelenő Confuse and Conquer című nagylemezig.

tovább »



enforcer_cover.jpg

Lehet, hogy nagyra becsült olvasóink unják már egy "vén róka" állandó jellegű múltba révedéseit, de talán akad egy-két arc, akit érdekel néhány mondat a romantikus ködbe vesző nyolcvanas-kilencvenes évekről. Az akkor még Metal Hammer Hungaricaként működő legnagyobb és egyetlen rock havilap DEMOnstráció rovatát böngészve rá-rá böktünk egy-egy zenekarnévre, egyébként semmi tudatosság nem volt ebben, előfordult, amikor épp a lehúzó kritika váltotta ki e reakciót, s már küldtük is a kazit a cikk végén megadott címre. Postafordultával jött a kétkazettás magnó (de nagy szám volt ez akkoriban!) által telezenélt szalag. Egész jó csapatok működtek szerte e hazában, csak kár, hogy két tojás hozzájuk képest a változatosság szimbólumaként díszeleghetett volna. Doboz hangzás (akár próbateremben, akár primitív stúdióban lett rögzítve az anyag), mutáló énekhang jellemezte a demókat.

tovább »



4arm_survivalist.jpg

A legnyilvánvalóbbakon kívül az ausztrál zenekarok szinte teljesen kiesnek az átlag rajongó látóköréből, keveset hallunk a ottani metaléletről. Pedig az Encyclopedia Metallum négy oldalon keresztül sorolja fel a zenekarokat, amelyek a heavy metaltól a goregrindig minden irányzatot lefednek!

tovább »



nightwish_endless.jpg

A tét nem volt kicsi. A finnek „nemzeti csapata” immár második énekesnőjétől, Anette Olzontól is botrányos körülmények közt vált el, de ez nem zavarta Tuomas Holopainen billentyűs-zenekarvezetőt egy olyan szólólemez elkészítésében, amely minden metal fannál kiverte a biztosítékot. Innen kellett stabilizálni a zenekart, visszaemelni a Nightwish-vonatot a sínre.

tovább »



 colossal.jpg

… és egyszer csak a szerkesztőség postaládájába bepottyant egy CD egy bizonyos Resolution 13 nevű bandától, akinek ez volt a első nagylemeze. Persze, ennyire nem mesebeli a sztori, de a semmiből jött a megkeresés, hogy van egy srác Finnországban, Dancs Gábor, aki helsinki haverjaival összerakott egy bandát még 2010-ben, ami mostanra jutott el odáig, hogy saját erőből kiadjon egy lemezt, ez lett a Colossal. Már az a tény, hogy ennyit güriztek, érdemel annyi respektet, hogy meghallgatjuk, hogy milyen lett a motyó, de a levélben vázolt "melódikus-alternative-industrial metal" stílus elég érdekesnek hangzott.

tovább »



sigh-graveward-620x619.jpg
A Sigh egy fura zenekar. Kezdhetnénk ott, hogy japánok. Persze, nem minden fura, ami japán, de tegyük a szívünkre a kezünket: ha a japánokról van szó, a technikai dolgok mellett az első dolog, ami az emberek eszébe jut, az a mérhetetlen betegség, ami az Internet legmélyebb bugyraiból feltörve szörnyként csap le a védtelen világra. A Sigh új albumának polipcsápjai pedig engem is berántottak. De nem bánom egyáltalán.

tovább »