Hirdetési felület

mdfoldipokol.jpg

A legutolsó dolog, amivel meg lehet vádolni a Moby Dicket, hogy túl sűrűn adnak ki lemezeket mostanában. A visszatérésük óta, ami 11 éve volt, ez a negyedik album, Smiciék érezhetően tartaléklángon kezelték, kezelik a Fehér Bálnát. Netán az annak idején mellékzenekaroknak indult formációk fontosabbak lennének, mint az anyabanda? Ha igen, akkor csak egy rutinlemezzel lenne dolgunk, amivel csillapítani tervezték a bálnára éhes rajongók éhségét?

tovább »



ignotius.jpg

Eszméletlen régóta nem írtam már lemezismertetőt. Legjobban interjút- beszámolókat szeretek írni, de azért most jól esik egy hazai igazi metal banda friss EP-jéről írni. Hiába, kell a változatosság néha. Ezért is van az, hogy most nem stoner-doom anyagról firkálok, hanem egy progresszív melodeath  brigádról, akikben talán van potenciál. A hajtás után kiderül, hogy mit tud az Ignotus Enthropya .

tovább »



nomad_hotel-polimer.jpg

Hogy mióta van nálam a Nomad zenekar új lemeze, a Hotel Polimer, nem tudom. Azt sem tudom megszámolni, hogy hányszor hallgattam már végig az albumot. Ahányszor hallgatom, annyiszor van más véleményem, és a nagyobb baj az, hogy a véleményem a hangulatomtól függően a skála két vége között mozog és nem hajlandó valahol megállapodni. Az egykori Bedlam tagokból és a Csillag Születik című tehetségkutató műsorból megismert Juhász Marci énekessel összeállt Nomad nem könnyítette meg a dolgomat, így a hajtás után inkább a kínlódásaimat olvashatjátok, mintsem a lemez kritikáját.

tovább »



1057.jpgAmikor leülök írni egy lemezről úgy hiszem fontos, hogy szerepeljen a bevezetőben néhány sor, ami bemutatja kicsit a zenekart. Én most mégis önmagam bemutatásával kezdeném ezt az első pár sort. Mert mielőtt bármit is írnék, muszáj beismernem, hogy mennyire korlátolt vagyok. Ugyanis aki skatulyákban gondolkodik, és az előítéleteire hallgat, arra ezt a kifejezést szokták használni. Ez a pofonerős szembesülés pedig pontosan az ír Primordial új lemeze kapcsán csattant az arcomba megint. Hét korábbi lemezük mellett slisszoltam el, és néztem direkt félre, csak mert a pagan, folk, illetve black jelzőkkel voltak felcímkézve. Ezen stílusok képviselői elé jómagam pedig húztam valamikor a kilencvenes évek közepe táján egy vaskos falat, amin azt hiszem az említett banda most megjelenő nyolcadik Where Greater Men Have Fallen című albuma tudta átfúrni magát azóta először, és tanított meg arra, mennyi értékes dolog mehet el mellettem az életben, ha nem tudok nyitott maradni.

tovább »



smashing-pumpkins-monuments-to-an-elegy.jpg

A dús hajú Billy Corgan folytatja az utóbbi években elkezdett Teargarden by Kaleidoscope albumsorozatát. Lassan a végéhez ér a 44 számosra tervezett dalciklus, a jelen kritika tárgyát képező Monuments to an Elegy után már csak a záródarab van, a Day for Night, melyet jövőre tervez megjelentetni a kvázi egyszemélyes vállalkozás.

tovább »



kmfdm_outtimewillcome.jpg

Egy kissé megkésett írás ez a legendás német indusztrial metalosok vadiúj lemezéről, hiszen az Sascha Konietzko által vezetett KMFDM idei, Our Time Will Come című lemeze már október közepe óta elérhető. Őszintén nem is nagyon vártam sokat, hiszen az alakulat előző két nagylemeze finoman szólva sem ütötte meg azt a szintet, amit kellett volna. A 2011-es WTF!? még csak elment valahogy, de a 2013-ban megjelent Kunst, hát az nem lett nagy kunszt, inkább csak fájdalmas perceket és kínt okozott. Így aztán akármennyire szerette volna a zenekar a Facebook-on beletolni az arcomba az új részleteket az idei lemezről promó gyanánt, nem hagytam magam. Aztán egyszer csak megjelent, és ha már így alakult, akkor tettem vele egy próbát. Hadd pörögjön a legendás német ipartelepi gyerekek 19. (!) nagylemeze.

tovább »



Skyharbor-guiding_ligths.jpg

Két évvel ezelőtt egy a djent szcénában jól csengő nevekből összeállt szuperalakulat Blinding White Noise: Illusion and Chaos címen kiadta első lemezét, ami nagyon is jól sikerült. Jól bevált receptet használva egy tipikus, ám mégsem unalmas debütáló lemez a színtér egyik legjobbja lett abban az évben. Azóta azonban a vihar gyorsan fejlődő progresszív metal műfajon belül rengeteg változás történt, ezért kíváncsian vártam, hogy Guiding Lights milyen irányban mozdult el. Tekintve, hogy Daniel Tompkins és TesseracT útjai elmúlt két év alatt párszor keresztezték egymást – az énekesi poszton történt csiki-csuki után úgy tűnik most, hogy mindkét zenekarnak frontembere és bár a legutóbbi TesseracT lemez munkáiban nem vett rész Tompkins, mégis tetten érhető annak hatása az új Skyharbor lemezre. Előzetesen még a nyáron dobták be az Evolution című tételt, megelőlegezve, hogy ilyen dalokat fogunk hallani, ha összedobjuk a pénzt közösségileg a PledgeMusicon. Össze is jött a lóvé szépen, lássuk, hogy mennyire mondtak igazat.

tovább »



septicmen_glamorama.JPG

Két magyar zenekar lemeze is nálam landolt, mindkettő thrash metal, mindkettő komoly múlttal rendelkező zenekar műve, sőt a Septicmen már valóságos veteránnak számít a hazai zenei színtéren. Az 1992-ben alakult várpalotai Septicmen zenekar több mint húsz éve tevékeny szereplője a magyar undergroundnak. 2000-ben jelent meg az első lemezük és azóta is töretlen lendülettel ápolják a thrash hagyományokat. A tavalyi évük az újraindulásról szólt, de azért két rövidebb anyagot is  összeraktak, így 2014-ben már jelentkeznek egy 3 számos EP-vel (Paranoia), majd nem sokkal később jelent meg a Glamorama amely szintén 3 dalt tartalmaz.

tovább »



867.jpgMég egy - két elsuhanó évtized és aztán eme zenekar történetének bevezetője is kezdődhet hasonlóan, mint mondjuk a Csillagok Háborúja egy újabb epizódja. Csak itt valahogy majd úgy kell szólnia a mindenki által jól ismert frázisnak, hogy réges - régen egy messzi messzi tájon, azokban az időkben, amikor ott a sötétségnek is sokféle új arca lett, született meg az At The Gates. Hiszen már most is majdnem két hosszú évtized távlatából kell visszatekinteni a csapat múltjára - és utolsó kiadott lemezére - ami a mai felgyorsult időkben már lehet, hogy valakinek így is egy messzi messzi galaxis. Azonban ami ezt a majdani megemlékező jövőt és a feledhetetlen, de távoli múltat képes összekötni, az természetesen a jelen. Vagyis egészen pontosan az At War With Reality című új album.

tovább »



rotnswelcame.jpg

A minap futottam bele ebbe a Manga elemeket a hardcore-ral vegyítő csoportosulásba. Elég gyenge hangszórókon hallgattam a zenéjüket, de az lejött, hogy van húzása a témáiknak, úgyhogy adtam egy esélyt az egész albumnak. Nem bántam meg.

tovább »



acdcrockorbustart.jpg

Az AC/DC előtt már azért kalapot kell emelni, mert időről időre úgy érzik, hogy nekik aztán mindenképpen a világra kell szabadítaniuk egy új lemezt. Pedig ők biztosan az a kategória, akiknek egy turnéhoz éppen csak elő kellene venni valamelyik jubiláns lemezt. Az AC/DC azonban mégsem a Fly On The Wall 30., vagy a Ballbreaker 20. évfordulója alkalmából csinál turnét jövőre, hanem a vadonás új Rock Or Bust-tal indulnak útnak az öregek.

tovább »



Emigrate Silent.png

...mert ugye milyen rossz, ha az anyazenekar pihenőn van, esetleg évente adnak pár kiemelt bulit, de ezt leszámítva semmi nem történik. Ezt a helyzetet unta meg Richard Z. Kruspe, a Rammstein bárdistája és felébresztette az egyszer már pihenőpályára állított Emigrate nevű projectjét.

tovább »



Bloodbath-GrandMorbidFuneralLarge.jpg

Vajon de Sade márki, Edgar Allan Poe vagy Aleister Crowley, ha a maguk idejében megismerhették volna a death metal műfajt, rajongójává válnak? Élvezték volna például, ahogy az arcukba vért zokog a dermedt sikolyokkal kísért, svéd szélben álló Bloodbathl? Ha pedig igen, akkor melyik lemez inspirálta volna őket leginkább egy újabb halállal álmodó filozófia megalkotására, vagy egy minden emberi normát megfeszítő tivornyára? Az első és a harmadik album? Ami az Opeth frontember Mikael Akerfeldt fülsértéseivel horzsol? A második Nightmares Made Flesh a Hipocrisy alapítótag Peter Tagtgren morózus morgásaival? Vagy ez a mostani Grand Morbid Funeral, ahol a Paradise Lost soraiból ismert Nick Holmes próbál a legádázabb lenni?

tovább »



Ordog.jpg

Így kell egy korszakváltásnak lezajlani! Még tavaly sikerült a Superbutt egyik utolsó koncertjét elcsípni Tatabányán a Roxxyban (szégyenteljesen kevés ember előtt), amikor az akváriumbeli búcsúkoncertjükre készültek, majd idén Megyeren újra sikerült beléjük futnom, de már az új néven működő régi-új felállással. Itt a még Superbutt számokra épülő koncerten előzetesként megmutatták az új zenekar által világra hozott Késképkézt. A szám hallatán, illetve a zenekar tagsága láttán tudtam, hogy nagy baj nem lesz a lemezzel. Nem is lett!

tovább »



25
2014. nov
14:00

Akusztikus halál: P.O.D. - SoCal Sessions (2014)

Szerző: KoaX Címkék: p.o.d.

POD SoCal.jpg

Emlékeztek még a középsulis zenékre? Esetleg arra, hogy az általánosban éppen mi volt a nagyon menő, amit mindenki hallgatott? Én még erősen az a generáció vagyok, aki a rádió előtt ült, hogy hallja egy kedvenc dalát (Tudom, hogy hihetetlen, de régen a rádióban még zene szólt) nézte az MTV-t, hogy elkapja a legújabb Limp Bizkit klipet, aztán mikor befejeződött rohant fel a szomszéd gyerekez, hogy ugye-e ő is látta a klipet? Természetesen, előtte is hallgattunk már más király bandákat, de akkor a numetal nekünk friss dolog volt, valami különleges. Aztán jött a P.O.D. a Satellite albummal, ami totál levett minket a lábunkról. Igaz, hosszú ideig nem tudtuk, hogy mit is jelent P.O.D. , de akkor is imádtuk a zenekart! Na, és mi van most? Ez derül ki a hajtás után.

tovább »



24
2014. nov
14:00

OMG!: Old Man Gloom - The Ape Of God (2014)

Szerző: RaczUr Címkék: old man gloom

Old_Man_Gloom_-_The_Ape_Of_God_1415632578.jpg

Nem kicsit érzem magam hülyének, amikor 2014-ben kell szembesülnöm az Old Man Gloom zenekarral, főleg azután, hogy idén a hetedik albumukkal jelentkeztek, és az tizenöt éve alakultak. Persze nem nehéz fasza zenékről sem lemaradni, de itt még egy annál is fajsúlyosabb dologról van szó. Az Old Man Gloom ugyanis egy igen válogatott supergroup. Az meg mindig különleges. Többnyire nem kiugróan jó, vagy rossz, de mindenképp különleges.

tovább »



The Devils Trade Those.jpg

Makó Dávidnak, a Haw énekesének első, egyéni, igen bensőséges és letisztult szólóalbuma körülbelül egy hónappal ezelőtt, október 24-én jelent meg. A nyolc dalból álló, nagyjából fél órás felvétel - a zenészt idézve - az egri Standing Wave stúdióban, Sohinál készült el, és magában foglalja az összes olyan koncepciót, mondanivalót, és ”színt”, amit az eddigi zenekari munkássága során nem tudott beilleszteni az adott formáció profiljába.

tovább »



nickelnofixed.jpg

Lassan bebizonyosodik az a képzetem, hogy nem vagyok teljesen százas. Miért? Mert képes voltam a Black Veil Brides után egy újabb mazo kategóriás lemezt bevállalni. Ha ezt olvasod, valószínűleg már rájöhettél, hogy napjaink talán másik legnagyobb zenei közellensége, a Nickelback új kiadványa, a No Fixed Adress a kritika tárgya.

tovább »



a3445018481_10.jpgAzt hiszem azt, hogy az Obituary minden lemezével együtt időtlen a legirgalmatlanabbak között, és mindig prioritás marad az extrém metál berkein belül, már most leszögezhetjük. Mint ahogy azt is, hogy pontosan ezért, várni tőlük egy újabb, remélhetőleg lélekbe rágó alkotást öröm. Meg persze izgalom. Főleg, ha az első találkozás a csapattal - és a vérért acsargó John Tardy hangjával - a Slowly We Rot és a Cause Of Death című lemezeken, az érzésben nekem például olyan volt, minta felnéztem volna az elboruló égre, és onnan egyszerre potyogott volna le döglötten minden földön létező madár. Ehhez aztán még hozzájön, hogy ezután sem született soha gyengébb lemez. Hogy a most megjelent Inked In Blood albumra várni kellett öt hosszú évet, és hogy közben olyan érdekes dolgok történtek a zenekar háza táján, mint a sokak által nagyra értékelt - és az utolsó két lemez hangzásában meghatározó szerepet játszó - Ralph Santolla távozása. Illetve a Death Spiritual Healing lemezén Chuck Schuldiner zeneszerzőtársaként, és a Six Feet Under pályafutását szinte végigpengető bőgőseként ismert Terry Butler érkezése.

tovább »



brantb.jpg

Igazándiból nem történt semmi váratlan. Brant fogott egy puha rongyot, áttörölgette sivatagi porral vastagon borított gitárját, egy szál alsógatyában, és kígyóbőr csizmájában kiült a lakókocsija elé, kevert magának egy italt, tekert egy bitangot, majd rácsatlakozott az univerzumra, és együtt pulzált vele pár órát. Nagyjából ennyi lehet egy Brant Bjork lemez előélete. Túl nagy megfejtés nincs benne. Pusztán adott egy ember, aki képes uralma alá hajtani a természet erőit, majd azt áttranszformálva kiokádni magából egy igazi low desert gyöngyszemet.

tovább »