Hirdetési felület

propainvoicecd.jpg

Van az a klasszikus kérdés, hogy ha x számú lemezt vihetnék magammal mondjuk Grönlandra, az igen szűkös és ingerszegény pingvin megfigyelő lesre, ahova pár évre leszerződtem, nos azt kijelenthetem, hogy az első két Pro - Pain lemezt ziher, hogy bedobozolnám. Ahogy akkor a kilencvenes évek elején több más metállal is operáló hardcore banda, úgy ők is annyira újszerűen robbantak az első két anyagukkal az arcba, hogy szinte billogként égették nevüket az enyémmel együtt a sok-sok tudatba. Ami viszont ezután esetemben hasonlóképpen éles fordulat lehet, mint amilyen az Üvegtigris Sanyijának mesélt királylányos mesében is bekövetkezett, a többi lemezüket szinte alig ismerem. A Contents Under Pressure című harmadik lemezük óta ugyanis csak egyszer hallgattam meg minden lemezt úgy nagyjából. A most megjelenő Voice Of Rebellion hosszú idő óta az első olyan korongjuk, amit háromszor egymás után is lepörgettem. És nem csak azért, mert dolgom van vele.

tovább »



gorgorothinstint_638.jpg

Nem is olyan régen olvastam egy cikket arról, hogy a norvég állam nem kevés bankjeggyel béleli ki mindazon helyi black bandák töltényhevederről fityegő erszényét, akik abszolút hazai unikumként exportálják az egy Isten lobbitól és nyilván a jó minőségű olajos haltól is fanyar, hervasztó lehelletüket, melyet jellemzően egy véres húsdaráló lyukain keresztül eresztenek a világra. Szóval a Gorgoroth azon túl, hogy zenekar, tulajdonképpen Norvégia gulyáskréme, kovászos uborkája és pálinkája is egyben. Ez pedig így rendben is van. Csakhogy hol van a határ? Mennyire kell tartani a hagyományos black kereteket ahhoz, hogy egy csapatnak élete végéig ne legyen gondja sminkkészletre és szegecsekre? Merthogy az új Instinctus Bestialis című album inkább egy szokványos death metal lemez klasszikus felhangokkal, ha szigorúan a stílusjegyeket akarjuk nézni.

tovább »



30
2015. jún
14:00

A Visszautasíthatatlan: Refused - Freedom (2015)

Szerző: RaczUr Címkék: refused

refused_freedom.jpg

Ha eddig csak a sokat megélt, önjelölt zenekritikusoktól, vagy a szenvedélyes zenegyűjtőktől hallottál a Refusedról, akkor nagy bizonyossággal csak jót hallottál róluk. Joggal. Mert ez a svéd banda nem kevesebbet csinált, mint, hogy kimaxolta a post hardcore/hardcore punk műfajt közel egy évtizeddel azelőtt, hogy abból kinőtt volna a kétezres évek közepi végi emo/screamo nép őrület. 1998-at írtunk, amikor megjelent a legutóbbi albumuk, a The Shape Of Punk To Come, amit ha nem ismersz, jogosan viselheted a tapló titulust, mert a rock történelem egyik legnagyobb lemeze. 1998-ban amikor a Mahasz lista tanúságai szerint idehaza a Hupikék Törpikék és a Modern Talking tarolta a közízlést. Rockzene szintjén is leginkább a heavy metál és a grunge vonal rendelkezett minimális létjogosultsággal. És eközben Umeå környékéről ez a kvartett pofán fosott mindenkit egy olyan lemezzel, ami a mai napig képes letépni a fejed az ösztönös, dühös, és mégis végtelenül okos zenéjével. Időtálló lemez volt és lesz.

tovább »



image2.JPG

Néhanap előfordul velem, hogy nem biggyesztek osztályzatot a lemezkritika végére. Ez olyankor van, amikor adott zenekar tagjait (túl jól) ismerem. Ha jó érdemjegyet adok, bratyizás, netán korrupció vádja illethetne - a végén még Amerikába sem utazhatnék! Szigorú elbírálással pedig miért súljtanék ál-szemérmes módon olyasvalakiket, kiknek annyi "bűnük" van, hogy személyes ismeretség köti őket e sorok írójához?

tovább »



lindemann_skills_in_pills2.jpg

A Rammstein 2009-ben jelentkezett utoljára lemezzel és bár pár évig turnéztatták azt, két éve teljes csend honol a zenekar háza táján. Így aztán várható volt némi aktivitás a tagok körül és azon nagyon nem is lepődünk meg, hogy Richard Z. Kruspe Emigrate nevű projektje kiadta második lemezét, azon már annál inkább, hogy Till Lindemann énekes sem ült tétlenül a seggén.

tovább »



halestorm-wild.jpg

A Hale tesók – a fergeteges hanggal megáldott és szemrevaló frontcsaj Lizzy, na meg a dobos Arejay – vezette Halestormmal való „ismerkedésem” egy nyári fesztiválon kezdődött három esztendeje. Ha nem is szólt kifogástalanul a banda, attól még elsöprő iramot diktált, és a buli után nem tudtam ellenállni a roppant baráti áron kínált, dedikált (!) The Strange Case Of… CD (a három bónusznótával kibővített deluxe változat, bizony ám!) csábításának.

tovább »



high-on-fire_luminiferous.jpg

A hallgató egy furcsa világba csöppen, ahol vérengző disznószerű állatokkal, gorillára hasonlító lovakkal, húst marcangoló bálnákkal, óriás hiénapofájú patásokkal és csapzott medvekutyákkal találja szembe magát a füstben. A medvekutyák hárman vannak, egy méretes fatuskó körül ólálkodnak, szűkölnek és morognak a tuskón elrendezett kőhalomra, ami mint egy oltár áll a kevés fényben; úgy csillog szemük, mintha hinnének benne. Szívják és fújják zihálva a körülöttük terjengő nehéz füstöt. Az egyik böfög és vonyít, a másik mancsaival fújtatva dobbant, a harmadik a tuskó kiálló gyökereit, mint húrokat, a karmaival pengeti. Nevük is van. Matt Pike, Jeff Matz, Des Kensel. Akiket nekünk Istenség-pótlék után sóvárgó ősembereknek, a barlang falára kell festenünk, a kőbe kell vésnünk, mert ezek az állatok tényleg Istenek.

tovább »



between_the_buried_and_me_coma.jpg

Nem titok, hogy ezt az albumot már előre az év albumának könyveltem el. Persze ebbe még beleszólhat a Slayer (és talán a Lamb of God) is, de kétlem, hogy bármi más letaszíthatná ezt a CD-t az évvégi listám éléről.

tovább »



iwrestledabearonce-hail-mary.jpg
Ezt a zenekart annak idején az első lemezzel, azon belül is Tastes Like Kevin Bacon című eposszal ismertem meg (ahogy szerintem szinte mindenki). Nagyon bejöttek a hibbant váltások és az akkori énekes csajszi Krysta Cameron hörgése. A hamiskás énekeivel sem volt gond, a káoszba az is lazán belefért. Aztán kijött a Ruining For Everybody, ami úgy rohant el mellettem, mint egy gyorsvonat, aminek farvizén az sem tűnt fel, hogy időközben az új énekessel kijött az utód is 2013-ban Late For Nothing néven. Aztán jött a Hail Mary

tovább »



09
2015. jún
14:00

Kényszeres lázadók: KEN Mode - Success (2015)

Szerző: RaczUr Címkék: ken mode

kenmode2.jpg

A változatosság gyönyörködtet. A nonkonformista hozzáállás is elismerést csikar ki belőlem. A Kill Everyone Now (közismertebb nevén, és leírva is szebben mutató KEN) Mode viszont rendesen megdolgoztatott, hogy ezekhez az elvekhez tartsam magam a továbbiakban is. Néha meredek dolgok váltják egymást, és a post-hardcore, punk hardcore legbetegebb zenekarai ugranak be pillanatokra, így kialakítva azt a néhol kellemes, néhol teljesen elborult hangulatot, amit ha végig hallgatsz akarva-akaratlanul, pislogsz, hogy mi van!?

tovább »



tthm_screenshot20150309at191038.png

Volt egyszer egy legenda. Ez a legenda pedig úgy szól, hogy a Neurosis addig volt punk banda, amíg Steve Von Till a színre nem lépett, mert minden ami azután történt már mítosz. Ez pedig nem a szokásos metafora, amivel illik illetni egy ekkora kalibert, mert ha ismered a zenekar világokat átmozgató energiáit, és a végtelenbe üvöltött szövegeit, akkor tudod, hogy itt valóban archaikus rituálék krónikásairól van szó. Ezért nem is meglepő, hogy Steve mindamellett, hogy zenész, történelem tanár is. Olyan valaki, aki letűnt idők emlékét tartja életben. Ezek tudatában pedig már az sem lehet váratlan fordulat, hogy emberünk szólólemezeken is meséli történeteit, a legöregebb amerikai zenei gyökerekbe kapaszkodva, egy szál gitárral, a legegyszerűbb és legbölcsebb elbeszélők stílusában.

tovább »



aitm_cover.jpg

Úgy tűnik eljött az idő, amire már régóta vártak az igényes, kiforrott, mégis dühös és zsigeri rock/pop/grunge/punk albumot kereső megszállottak. A budapesti Alone in the Moon ugyanis anélkül hozta létre az utóbbi idők egyik legerősebb magyar albumát, hogy közben szépen bevált szokás szerint címkézte volna át valamelyik korábbi bálvány arculatát, vagy a Kárpát-medencéhez igazította volna az éppen legművészibbnek kikiáltott  brit zenei hullámot.

tovább »



veilmatriach.jpg
Akárhogy nézzük, a Veil of Maya a nem igazán kedvelt (és már kifutóban lévő) djent irányzattal jutott a csúcsközelbe még ha a deathcore irányából is csusszantak röppályára. Mint Sumerian Recordsos banda, persze ott voltak a tűzközelben és valljuk be: nem áll messze tőlük a még épp divatját élő ritmikai komplexitás. Most mégis változtattak a bevált recepten.

tovább »



armored_saint_win.jpg
Hol volt, hol nem volt… lehetne ez egy mese eleje is, de az Armored Saint munkásságát is lehet tökéletesen jellemezni ezzel a szépen bejáratott, de szerintem cseppet sem unalmas frázissal. A heavy metal újbóli feltámadásának köszönhetően az idén krisztusi korba lépett Armored Saint szerencsére nem tűnt el egy újabb album után, hanem folytatták a munkát, amit a 2010-es La Raza-val kezdtek újra.

tovább »



paradise_lost_the_plague_within.jpg

Nagyon szeretjük a Paradise Lostot, nagyon rég óta. Azóta, hogy külön stílust alapítottak a 90-es évek elején a Gothic-Icon-Draconian Times érával. Akkor is szerettük - bár kicsit fanyalogtunk - , amikor az ezredforduló környékén kissé letértek a keményebb metal vonalról a Host-Believe In Nothing környékén. Aztán igazán akkor emeltük meg a kalapunkat, amikor visszaeveztek azokra a vizekre, ahol ők igazán komfortosan mozognak. A legutóbbi, 2012-es Tragic Idol év lemeze gyanús produkciójával pedig úgy érezhettük, hogy szinte bármit csinálhatnak, nem hibáznak. Szinte.

tovább »



wbtbwb-wgcover.JPG
Gondolom, mindenki ismer legalább egy olyan zenekart, amire pont a hülye név miatt figyelt fel. Igen, ezt a csodálatosan epikus és mély értelmű nevet és ezáltal a germánok e megnevezés alatt alkotó ifjú fiait is így sikerült megtalálnom. Azt kell, hogy mondjam, hogy egy jó kis albumra akadtam rá a névnél is furcsább borító mögött.

tovább »



antiflagamericanspring.jpg
A hardcore-os dallampunk pittsburghi veteránjai továbbra sem tervezik letenni a lantot. Ennek ékes példája a jelen kritika tárgyát képező új lemezük, az American Spring.

tovább »



26
2015. máj
14:00

Ez óriási! Arcturus - Arcturian (2015)

Szerző: sebiszabi Címkék: arcturus

arcturus-arcturian.jpg
Nagyon régi és nagyon halvány emlékeim voltak az Arcturus zenekarral kapcsolatban, így a május 8-i megjelenés környékén jövő igény, hogy de jó lenne nem figyelmen kívül hagyni az tíz év után megjelenő Arcturian-t, mély kutatásokra serkentett. A zenekar még a 2007-ben csomagolta össze a cájgot és húzta le a rolót, meghagyva az utókornak a 2005-ben megjelent Sideshow Symphonies lemezt. Nem semmi minőségű búcsú volt az a kiadvány, de szerencsére nem volt végleges döntés: 2011-ben újra összeálltak és nekiláttak egy új lemeznek. De jól is tették, hogy ezeket az ötleteket nem hagyták polcban porosodni!

tovább »



will_haven_open.jpg

A Will Haven nekem mindig is a világ egyik legalulértékeltebb bandájaként fog megmaradni. Leginkább azért, mert kor- és stílus azonosság a szintén sacramento-i Deftonesszal vonható párhuzamba, utóbbi pedig jócskán megkerülhetetlen név lett a rock-metál zene jelenében. A Will Haven meg ott rekedt az undergroundban. Persze ez betudható annak is, hogy a dühös, pesszimista és komor hangulatból illetve a beton kemény riffekből 20 (mínusz két inaktív) éve nem engednek. Sőt! Mintha az újabb lemezeikkel egyre mélyebbre ásnák magukat a mocsok bugyraiban. Ebben a mindentől való teljes elidegenedésben viszont van valami ellenállhatatlanul imádnivaló.

tovább »



coal_chamber_rivals.jpg
Dez Fafara és társasága úgy gondolta, hogy a 2011-es visszatérés sikeressége elég ahhoz, hogy újra felelevenítsék a nu metal korszak régmúlt dicsőségét és kidobjanak egy albumot. Nem tudom, az előbbire mennyi esély van, hiszen az összes akkori formáció már vagy földbeállt, vagy több (Linkin Park, Papa Roach) kevesebb (Limp Bizkit, Korn) sikerrel próbálnak fennmaradni. Mindenesetre ez egy jól sikerült kísérlet lett.

tovább »