Hirdetési felület

24
2015. máj
08:45

Ez minden idők 10 legjobb Slayer dala

Szerző: sunthatneversets Címkék: slayer

slayer_band.jpg

Nincs is annál reprezentatívabb, ha a rajangók mondhatják meg, hogy szerintük egy zenekarnak melyik 10 dala a legjobb. Most az angol Metal Hammer szavaztatta meg a Slayer legjobb 10 dalát. Alább a végeredmény, aminek mi heves headbangelés közepette örültünk. Annak meg még inkább, hogy szeptemberben jön a banda új lemeze

tovább »



23
2015. máj
09:00

TOP 10 idén 30 éves rock/metal album

Szerző: sebiszabi

top10_30ev_2015.jpg 

Elsőre azt hittük, amikor elkezdtük összeszedni a listát, hogy azzal lesz nehéz dolgunk, hogy összeszedjünk 1985-ből tíz olyan lemezt, ami még ma is érezteti hatását. Aztán a végén még le is kellett hagyni párat. Igaz, giga klasszikus lemezek nem készültek olyan számban, mint például egy évvel korábban, de azért a felhozatal így sem rossz. Mint írtuk, hagytunk ki, de hogy kinek mi hiányzik a listáról, dobja be a közösbe. 

tovább »



david_letterman.jpg

Május 20-án visszavonult a műsorvezetéstől David Letterman, aki 32 éven keresztül vezette a Late Night című műsort. Ezalatt az időszak alatt számtalan híres rock- és metálzenészt hívott meg éjszakai műsorába. A Metalinjection most ezek közül szemezgetett, mi meg ezekből mutatunk meg párat. 

tovább »



0terror2012_14.jpgÜdvözlet ismét a kedvencekről listákat készítők világában! Mi is kedveljük a favorit előadóink listákba rendezgetését, de most valahol valakik ismét jó ötletnek tartották, hogy kedvenceinket is megkérdezzék kedvenceikről. Így találtunk rá Scott Vogel a Terror nevű hardcore banda énekesének tíz mindenkori leginkább kedvelt számára, amit egy - két mondatban be is mutat nekünk a saját szavaival.

tovább »



16
2015. máj
09:00

Kis Rockerhatározó

Szerző: sebiszabi Címkék: rocker

rockerhatarozo_final.jpg

A metallal nem viccelünk. Jó, néha azért lehet. Például, amikor koncerteken mindig nagyjából ugyanazokat a rockertípusokat fedezed fel és fejben már simán be is soroltad az embert a kinézete alapján. Ezzel szórakozni azért vicces tud lenni. Egy, az internet rég elfelejtett bugyrában találtunk egy ilyen sorozatra, amiben az ötletgazda, egy portugál srác, Luso szedte össze ezeket az archetípusokat vicces rajzos formában. Ezt tárjuk most elétek könnyed lapozgatós, képnézegetős formában. Aki meg magára ismert, hát sorry...

tovább »



influential_guitarist_metal_art.jpg

Napjaink legnagyobb hatású metal gitárosairól listát összeállítani kemény feladat! Ezzel tényleg nem lehet mindenki kedvére tenni. Mindenesetre megpróbáltuk felmérni, mely gitárosok hatása érződik leginkább az új nemzedékek rock / metal zenekarain és zenei mozgalmain. Kinek az öröksége állta ki az idő próbáját? Miért nagyobb hatású „A” gitáros, mint „B”? Lehet-e konkrétumokkal alátámasztani az ilyen érveket? Súlyos kérdések ezek. Vannak olyan káprázatos gitárosok, akiknek nem jutott hely az alábbi listán – pusztán azért, mert jelentőségük egy ideig még nem lesz tudható. Vannak aztán olyanok is, akik kezdetben komoly hullámokat keltettek, de az utóbbi években ezek a hullámok elcsitultak. És vannak műfajok, pl. a black metal, amelyekben nehéz lenne kiemelni egy vagy két kimagasló gitárost.
Minden azzal kezdődött (vitán felül), hogy Tony Iommi ujjait levágta a gép ama bizonyos balesetben, ám a metal gitározás nagy utat tett meg ötven év alatt. Reméljük, a lista a maga hiányos és tökéletlen mivoltában is élvezetes olvasmány lesz! (A cikk teljes egészében a VH1 írása alapján készült, annak fordítása.)

tovább »



25-incredible-band-photos-that-will-restore-your-faith-in-good-music-.jpg

Minden zenész zenekar készíttet magáról promófotókat. Mert azt úgy szokás. Lemezmegjelenés, turnéplakát adhatja az apropót, de ezekben a képekben túl sok élet nincs. Na, de ha a zenészt kiengedik természetes közegébe a színpadra, vagy egyszerűen csak egy próbán fényképezhetjük le. Mindjárt lelke lesz a képeknek. A SoBadSoGood ezekből válogatott össze huszonötöt, jórészt pár évtizeddel ezelőttről, mi meg megmutatjuk nektek. Azért de lettünk volna a fotósok helyében ...

tovább »



top10_iron_maiden_borito.jpg

Nemrég az angol Teamrock megszavaztatta az olvasóit, hogy ugyan mondják már meg szerintük melyek a legjobb Iron Maiden lemezborítók, mert az mégiscsak reprezentatívabb, mintha ők mondanák meg. Jött is a több ezer szavazat, amely alapján lett is végeredmény, némileg talán meglepő is. Ezt alább közszemlére is tesszük, a cikk végén aztán várjuk a Ti szavazataitokat is.

tovább »



goriest_cover.jpg 

A brit Metal Hammer egyik művész kritikusa, Monsieur De Suede Pompeux stíluselemezgetett egy picit. Elé toltak néhány death/gore/grind lemez borítóját, hogy írjon róla pár szót. Ezekből válogattunk most mi is. Természetesen nem a leg-leg-leg artwork-öt vannak itt, mert a pokol eme bugyra olybá tűnik, hogy feneketlenül mély. Minél jobban ássuk magunkat a témába, mindig tudunk még lejjebb jutni, még undorítóbb témákba futni. Szóval ehelyett nézzünk néhány véres borítót, némi kommentárral, amik inkább a szerző véleményét tükrözik.

tovább »



south-park-s02e04c01-drugs-are-bad-16x9.jpg
A rock és a mértéktelenség együtt jár. Az egyik elképzelhetetlen a másik nélkül. Vegyük például Lemmyt. Pár évvel ezelőttig naponta cigizett, vedelte a viszkit és kavart sztriptíz-táncos csajokkal, a színpadon mégis gyilkos formában játszott. A dokik azóta jelezték neki, hogy vissza kell vennie a tempóból, de hát Lemmy esetében az olyan, mintha az oroszlánt próbálnának vegan étrendre áttéríteni: nem egyik napról a másikra fog végbemenni a dolog... Mindez nem azt jelenti, hogy a pia és a drogok mellett foglalnánk állást, az azonban biztos, hogy rock idoljaink jó néhány PISZOK JÓ nótát írtak és vettek fel ezek hatása alatt. Ezeket a függőségről szóló himnuszokat nem méregtartalmuk, hanem súlyosságuk alapján rangsoroltuk. Csak szabadidős felhasználásra ajánlott! Íme a drogokról szóló dalok 10-es listája:

tovább »



acdc_2015.jpg
1975-ben, azaz 40 éve jelent meg az AC/DC elsõ albuma High Voltage címmel. Még abban az évben kijött a T.N.T. is, igaz az az elsõ két lemezt még csak Ausztráliában lehetett kapni. 1976-ban lényegében az elsõ két albumot újra kiadták - most már világszerte - High Voltage címmel és innetõl egy rocktörténeti karrier indult el. Egy rocktörténeti karrier, mely sikerrel volt kikövezve, meg Bon Scott 1980. február 19-én bekövetkezett tragikus halálával. Azonban innen is volt visszaút, mit visszaút, egyenesen a csillagokba repülés, hiszen talán nincs még egy olyan erős album a rock történetében, mint a Back In Black, amely Bon Scott halála után következett.

tovább »



scorpions-band-2015.jpg
A zenebizniszben már egy-két eltöltött évtized is megsüvegelendő, hát még, ha fél évszázadról van szó. Márpedig a német Scorpions 1965-ben indította el pályafutását, noha első lemezük csak 1972-ben jelent meg. Szóval idén ünnepli 50 éves születésnapját a banda és bár sokaknak ciki a csöpögős balladák tucatjait megalkotó germán ötös, egyet ne felejtsünk el: 150 millió lemezt nem véletlenül ad el egy banda, és ez még akkor is igaz, ha évtizedekkel ezelőtt egészen más szokások uralkodtak, ha lemezvásárlásról volt szó.

tovább »



28
2015. feb
09:05

TOP 10 idén 40 éves album

Szerző: sebiszabi

top10_40ev_2015.jpg

A tavalyi hagyományok alapján idén is összeszedjük a ma már klasszikusnak számító albumokat. Most is a nagy öregekkel kezdjük, akik negyven évvel ezelőtt is már nagyot robbantottak és nagy részük még ma is aktív. Szóval hajtás után 10 nagy hatású lemez, amely 2015-ben ünnepli negyvenedik születésnapját. Maxireszpekt és nosztalgiázzunk!

tovább »



15
2015. feb
10:15

TOP10 Metallica dal

Szerző: sunthatneversets Címkék: metallica

 metallica_1280x720.jpg

A héten a brit Metal Hammer 1.300.000-es facebook táborával megszavaztatta minden idők 10 legjobb Metallica dalát. Ugyan a legviccesebb szavazatok között volt Megadeth dal is, de végül csak kialakult a legjobb 10 mezőnye. Annyit elárulunk előre, hogy 1988 utánról egy dal sem szerepel a listán.

tovább »



0limpbizkit2014_27.jpg

A Limp Bizkit excentrikus gitárosa mostanában töltötte be a negyvenet, és színpadi öltözetei már önmagukban megérnek egy misét. A brit Metal Hammer pedig arra gondolt, felidézi a legjobb és legőrültebb színpadi szerelését az utóbbi évekből. Ilyennek szeretünk, Wes, eszedbe ne jusson megváltozni!

tovább »



valentine_cover2.jpg
Hogyan is tudnák kihagyni azt a ziccert, hogy amikor mindenfelé cuki szívecskék fognak pattogni a zinterneten, akkor mi egyszerűen megfeledkezünk a Bálint (oppardon: Valentin) napról. Na jó, megemlékezünk, de hogyan? Természetesen trvu metalos módon. Az alábbi galériában vicces, néhol elmebeteg metalos üdvözlőkártyákat mutogatunk az internet bugyrából. Felkészülni és rajt (kis angol tudás nem árt, a mayhemes képekért előre is sorry)!

tovább »



07
2015. feb
09:00

TOP 10 mashup

Szerző: sebiszabi

top10_mashup.jpg

Vannak emberek, akik a rengeteg szabadidejüket arra pazarolják (és ezt külön köszönjük is nekik), hogy egymástól teljesen idegen zenei stílusokat keverjenek össze - az ilyeneket hívja a népi internet mashupoknak. Most tíz olyan mashupot gyűjtöttünk össze, amely passzol zenei profilunkhoz és nem mellesleg elég jó (vagy épp elég borzasztó) ahhoz, hogy hozzá lehessen szólni, szóval magatokban ne tartsátok semmiképp a mondanivalót!

tovább »



slipknot2015_png.jpg

Február 5-én Budapesten lép fel a maszkos-metál muzsikák number one-ja a Slipknot, akik az elmúlt években vitán felül a rockzene elitkategóriájába katapultálták magukat. Fellépésük kétségtelenül a 2015-ös év egyik legnagyobb durranása lesz, amiről a zenén kívül élő fellépéseik látványvilága is gondoskodik. Mi pedig ebből az alkalomból meg is mondjuk, hogy melyik az a 10 legjobb dal, amely elhangzik majd a koncerten. 

tovább »



31
2015. jan
09:00

TOP 10 (+2) Állati rossz albumborító

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

top10allati_borito.jpg

Az alábbiakban tizenkét olyan elrettentő példát mutatunk be, amikor ismert, elismert és népszerű, vagy kultikus, esetleg totál underground zenekarok és előadók állatokat használnak fel egy-egy lemezük borítójához, és amikor a mutatvány minimum gyengén, de inkább szánalmasan vagy egyenesen botrányosan sül el… (via Classic Rock)

tovább »



top10stagenames.jpg

Nyilvánvaló, hogy a zenészek nem mindig azzal a névvel lépnek színpadra, ami a születési anyakönyvi kivonatukban szerepel. Kovács Jánosként nyomni annyira snassz, nem? Legyen már akkor John Brutal Smith a név, mindjárt jobb. A MetalInjection nyomán összeszedtünk 10 legendás metalzenészt, akikről tudtuk, hogy művésznévvel nyomulnak/nyomultak, de az eredeti nevük a múlt jótékony homályába veszne, ha hagynánk. Emellett, ha valami érdekes sztori is tartozik a művésznévhez, hát azt is elmondjuk, mert ilyen jófejek vagyunk. 

tovább »