Hirdetési felület

Top10 Andy.jpg

Andy Rehfeldt neve nem biztos, hogy egyből beugrik az egyszeri zenehallgatónak, de ha azt mondjuk, hogy ő az a csóka, aki különböző pop dalokból halál metal slágereket gyárt és fordítva, akkor talán már többeknek ugrik be kiről is van szó. Nekünk talán egyértelműbb lett volna most egy olyan listát összeállítani, ahol kedvenc átalakító művészünk metal dalokat fabrikál mindenből, aminek köze sincs a metalhoz (ami késik mondjuk nem múlik), azonban most azt a tíz (plusz 1, de micsoda plusz 1) jazzbe, reggae-be, polkába, satöbbibe átgyúrt rock/metál slágert gyűjtöttük össze, ahol a végeredmény teljesen önálló életre kel. Ha valaki az elmúlt pár évtizedet barlangban töltötte volna, az az eredeti verziókra is kattinthat.

tovább »



15
2014. nov
09:00

20 érdekes tény a Motörheadről

Szerző: magnetic star Címkék: motörhead

motoerhead-2012.jpg

A hard rock muzsika nagy underground harcosa, a Motörhead hosszú és sokszor göröngyös utat járt be. A csapat egyedülálló módon tette hozzá a magáét a súlyos zene történetéhez és ez, mondhatni, univerzálisan elismert tény. A bandával azonosított Ian „Lemmy” Kilmisterrel az élen a Motörhead 1975 óta több bulit nyomott, több lemezt készített és több mérgező kemikáliával tömte magát, mint bármely más zenekar… mindezt ráadásul többnyire trió felállásban vitte véghez! Egy ilyen formáció tehát vitán felül megérdemli, hogy legalább húsz olyan tény kerüljön egy csokorba, amelyek talán nem annyira köztudottak vele kapcsolatban. (via Loudwire)

tovább »



08
2014. nov
10:00

TOP 10 piromániás rockzenekar

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

TOP10_PIROMAN.jpg

Egy rock-koncertnél csak egy jobb dolog van, mégpedig egy lángoszlopokkal, tűzijátékkal és robbanásokkal megspékelt rock-koncert. Ha létezik zenei műfaj, amely csúcsra járatta a pirotechnikát az elmúlt évtizedekben az kétségtelenül a rock. És hogy zenészként nem is könnyű robbanótöltetek alatt/felett, lángoszlopok mellett muzsikálni az az alábbi a Metal Hammer cikke alapján készült összeállításból is kiderül. Bővebben a koncerteken használt effektekről köztük a pirotechnikáról egy korábbi interjúnkban ITT olvashattok. (Fotó: Réti Zsolt)   

tovább »



01
2014. nov
09:00

20 érdekes tény a Panteráról

Szerző: magnetic star Címkék: pantera

pantera.jpg

A Pantera a valaha létezett legsikeresebb heavy metal zenekarok egyike volt, egyszersmind az 1990-es évek legfontosabb metal bandája. Az 1980-as években azonban a Pantera jó ideig szinte észrevétlenül működött. Majd hihetetlen sikerszériát futott be, végül pedig tragikus körülmények törték meg a pályáját és tették gyakorlatilag lehetetlenné az újjáalakulását. Most visszatekintünk a csapat életútjára húsz olyan ténnyel, amelyeket eddig talán nem is tudtatok a Panteráról. (via Loudwire)

tovább »



top10_halloween.jpg

Egy hét múlva ilyenkor Mindenszentek lesz, a világ amerikaibb felén pedig az ehhez nagyon hasonló ünnepet ugye Halloween-nek hívják. Persze az ottani szokások már kezdenek ide átszivárogni divat formájában. Ennek ugyan nem szeretnénk természetesen felülni, de legendás zenészek és bandák annyiszor énekelték meg a "tökös" ünnep(ük)et, hogy ide kívánkozik egy kis összeállítás. Szóval a hajtás után 10 rock/metal dal, ami a Halloween témában íródott, vagy akár akkor is szólhatna; sallang és duma nélkül, csak a videók. Hajrá!

tovább »



sanctuary_1.jpg

A brit Metal Hammer novemberi számához (itt lehet hozzájutni) spéci melléklet jár: tíz Iron Maiden kislemezborító poszter formájában. Bónuszként honlapjukon néhány mondatban összefoglalják azok háttértörténetét, amihez sok esetben a készítő, Derek Riggs saját kommentárja is hozzájárul (ezt dőlt betűvel szedtük). Valószínűleg folytatják ezt a jó szokásukat, és további kislemezborítókat is kiveséznek, addig is mi lefordítottuk az aktuális listát, hátha valakinek elkerülte a figyelmét vagy csak kevésbé tud angolul, mert egész érdekes.

tovább »



ACDC2014.jpg

Szokták mondani, hogy az AC/DC-nek csupán négy szövegtémája van: dugás, rock, pokol és golyók. Habár a legtöbb nótájuk ilyen vagy olyan módon valóban a szex témáját járja körül, jó néhány olyan daluk is van, amely a rock n’ roll muzsikáról, illetve a rockolásról szól. A csavar az egészben az, hogy maga a “rock n’roll” kifejezés is a nemi aktusnak egy eufemisztikus megfelelője, szóval ezek szerint mégiscsak a dugás körül forog minden. Na persze a pokol és a golyók mellett. A lényeg azonban nem ez. Lehet, hogy nem az AC/DC minden idők legnagyobb rock bandája, de minden bizonnyal a legtökösebb, ráadásul ők énekelnek a legtöbbet a rock n’rollról. Szinte minden lemezükön. A „rock” szó egyenesen három albumuk címében szerepel, ideértve a novemberben megjelenő új lemezt, a Rock Or Bust-ot is, amelyen további három nóta szól a rock(olás)ról. Eljött hát az idő, hogy rangsoroljuk azokat az AC/DC számokat, amelyek címében ott a „rock” szó – a legtökösebbektől a „nem annyira tökös, mint az előzőek, de azért bármi máshoz képest elég tökös” jellegűekig. Itt van mind a tizennyolc. Hadd szóljon!.. (via VH1)

tovább »



18
2014. okt
09:00

TOP10 jócsajos rockvideó

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

top10jocsajos_video.jpg

Anno, amikor elkezdtük összerakni a TOP10-es listáinkat, akkor volt egy TOP10 női frontember című összeállításunk. Mi is meglepődtünk aztán, hogy a cikk megjelenése után egy feminista blog megtalált minket, hogy mennyire alja senkiházi hímsoviniszta disznók vagyunk, hogy ilyen lealacsonyító módon nyilvánultunk meg a hölgyekről. Pedig akkor még a szándékaink teljesen tiszták voltak. Nem úgy, mint most. Nem tehetünk róla, imádjuk a csöcsös-csajos videókat, így összeszedtünk párat, mondjuk tízet, Ti meg hozzátok hozzá a saját kedvenceiteket, mert tudjuk, hogy Te, ott a monitor túlsó felén, Te is csipázod az ilyet!

tovább »



11
2014. okt
09:00

20 érdekes tény a Slayerről

Szerző: magnetic star Címkék: slayer

Slayer 2013.jpg

Kevés metal zenekar van manapság, amelyik olyan masszív védőbástyája lenne a műfajnak, mint a Slayer. Rossz Slayer koncert nincs, tartja a mondás és bár Jeff Hannemann gitáros 2013 májusában távozott az élők sorából, Dave Lombardo dobost pedig kitette a zenekar a Slayer bármilyen felállásban pusztító. A Loudwire a zenekar előtt tisztelegve 20 olyan érdekes tényt szedett össze, melyet még a zenekart kívülről-belülről ismerők sem biztos, hogy tudnak.

tovább »



04
2014. okt
09:00

TOP15 animációs videó metálzenére

Szerző: sebiszabi Címkék: videóklip top15

TOP10_animációs.JPG

Szeretjük az animációs videóklipeket. Talán több a lehetőség az ötletek (még ha azok teljesen agyatlanok is) megvalósítására, sokkal szabadabb ez a műfaj; mint az élőszereplős. Próbáltunk összeszedni a 15 legjobb ilyen klipet a témában, ezt találjátok a hajtás után. Van itt rajzfilm, bábfilm, átrajzolt videó, véres-beles, ötletes, látványos és vicces. És, hogy ha hozzátennétek? Nosza, rajta! De videólink legyen ám!

tovább »



27
2014. sze
09:00

TOP 10 idén 10 éves rock/metal lemez

Szerző: dzsi. Címkék: top10

TOP10_10EV.jpg

Az idén jubiláló legjobb rock/metal lemezek utolsó részéhez érkeztünk, melyben a 2014-ben kiadásuk 10. évfordulóját ünneplő korongok között néztünk szét. Hát, nem mondhatnánk, hogy 2004. aranybetűkkel írta be magát a rockzene évkönyveibe, hiszen ha szigorúan nézzük, nemhogy korszakalkotó, netán stílusteremtő, de még klasszikus lemezek sem igen születtek ebben az évben. Megjelent viszont jópár olyan album, amely az adott banda karrierjében mérföldkőnek számított. A mindenféle sorrendiséget nélkülöző lista alább, aki pedig kíváncsi a sorozat előző részeire is, az az idén 40, 30, 25, és 20 éves lemezekért kattintson a számokra.

tovább »



05
2014. júl
08:00

TOP 10 idén 20 éves metal-album

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

 top10_20EV.jpg

Az 1994-es év a keményzene történetében egészen különleges helyet foglal el. Amellett, hogy rengeteg nagyszerű album jelent meg, aminek egy részét megpróbáltuk listába gyűjteni, a legfontosabb pillanata az évnek egy nagyon tragikus hír. A Nirvana frontembere, Kurt Cobain ez év április 5-én vetett önkezével véget életének. Ezzel együtt pedig a Nirvánának is és a mainstream grunge-nak is. Ugyan ez az esemény elvette a fókuszt rengeteg nagyszerű kiadványról az évben, de mi azért koncentráljunk a 20 éve megjelent, ma már klasszikusnak, sőt alapvetésnek számító metalalbumra. Tudjuk, hogy kihagytunk egy csomó nem kihagyhatót (Darkthrone, Dream Theater, Megadeth, Cannibal Corpse...), de pont ezért kérdezünk meg Titeket, hogy nektek mi volt a TOP 10, mi az ami nektek meghatározó volt 1994-ből. (A nyitókép innen van)

tovább »



21
2014. jún
08:00

Ha az albumborítók valóban őszinték lennének

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

avanged_black_album.jpg

A Facebook-on találtunk (illetve a MetalInjection.net találta, mi meg ott) egy jópofa oldalt, Honest Album Art-ot. Az oldal lényege, hogy némi utólagos korrekcióval az eredeti album borítókat úgy alakítják át, hogy azok némi őszinteséget sugározzanak. Igen, van ezekben a képekben egy valag irónia is, de pont ezért jók. Az oldalon található művek közül szemezgetünk párat, ezek vannak a hajtás után a galériában. 

tovább »



22
2014. már
08:30

TOP10 idén 25 éves rock/metal album

Szerző: sebiszabi Címkék: top 10

TOP10_25EV.jpg

Minisorozatunk következő része a 25 éves évfordulójukat ünneplő albumok. Szóval 1989-ben járunk, omlik berlini fal, rendszerváltozás idehaza, szakad a vasfüggöny, de a  metalzene nem pihen. A még mindig divatos hajbandák mellett kezd megszilárdulni egy új és brutális irányzat, a death metal. Izgalmas évek ezek az extrém irányzatok számára. Emellett már kopogtat az ajtón a grunge. Ha nem is szándékosan, de tudjuk, hogy néhány klasszikus kimaradt a listánkról. A feladat a következő: a lemaradtak felkutatása. Hajtás után '89-be repülünk vissza.

tovább »



08
2014. már
09:00

TOP10 idén 30 éves rock/metal album

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

TOP10_30EV_1.jpg

Itt már könnyebben válogattunk, mint a múlt héten, hiszen az idén 30 éves lemezek esetében már a bőrünkön is éreztük a jóságot. Ezen albumok esetében már konkrét emlékeink vannak, ronggyá hallgatott "lengyelpiaci" kazetták képében. Izgalmas időszak ez a kemény zene történetében, hiszen ez időben kezdenek kialakulni új stílusok (thrash, black) és kezd egyre szerteágazóbbá válni a metalzene. Nézzük hát, hogy a los angeles-i csonka olimpia évében milyen rock és metal albumok jelentek meg, amelyek aztán bőven kiállták az idő próbáját. Hajtás után a lista, lehetőség pedig a Tiétek, ha kihagytunk volna valamit.

tovább »



01
2014. már
08:00

TOP10 idén 40 éves rockalbum

Szerző: sebiszabi

TOP10_40EV.jpg

Egy minisorozatot kezdünk ezen a héten a TOP10-es sorozatunkon belül. Megpróbáljuk hét-hétre összeszedni, hogy melyek azok az albumok, melyek idén, 2014-ben ünnepelnek valamilyen kerek évfordulót. jellemzően tíz évnél régebbi lemezekben gondolkodunk, ezekről dönthető - talán - már el jól, hogy kiállták-e az idő próbáját. Kezdjük is el az elején, repüljünk vissza 40 évet és nézzük meg, hogy milyen volt a világ rockerebb része 1974-ben. Szívesen várjuk az autentikusabb hozzászólásokat is, hiszen ekkor még legtöbbünk meg sem született (ahogy én sem), hogy látják ők azokat az időket. A hajtás után nézzük, mi történt abban az évben, amikor az NSZK nyerte meg második vb címét labdarúgásban.

tovább »



top10_fos_album.jpg

Ugye megvan az az érzés, amikor kedvenc bandád új lemezét már tűkön ülve várod, és amikor végre megvan és kicsomagolod és betolod a lejátszóba és ... jön a döbbenet! Ez meg mi a f....?!! Na, ilyen lemezeket szedtünk össze mai válogatásunkban. Amikor a koncepció nem jött be, amikor csak a zenekar tudta a miértet, senki más. A hajtás utáni listánk szereplői az adott zenekar életművéből olyan szinten lógnak ki, hogy az már szinte fájdalmas. A sort természetesen most is tudtuk volna folytatni, nem fért fel a Virtual XI (Iron Maiden), a The Path Of Totality (Korn), vagy a Super Collider (Megadeth), de tudjátok mit? Folytassátok Ti a sort! 

tovább »



2013top_rockmetal_magyar.jpg

Visszatekintő TOP listáink végéhez közeledve meg kell emlékeznünk az elmúlt év legjobb magyar teljesítményeiről. Szerencsére azért volt miből szemezgetni, mert tényleg minőségi kiadványokat kaptunk a kezeink közé, bármilyen stílusról is legyen szó. Így a hajtás után a 2013-as év legjobb rock/metal dalairól készítettünk egy jó kis összeállítást. Természetesen beszólni most is ér a szokásos fórumokon.

tovább »



11
2014. jan
08:00

TOP 15 metal-videó 2013-ból

Szerző: sebiszabi

top15video2013.jpg

Hogy milyen a jó videóklip? Vicces vagy nyomasztó - esetleg legyen politikai mondanivalója, vagy egyszerűen az őrült belezős a kedvenced? A tuti megoldást persze mi sem tudjuk, de a szerkesztőség összedobta azt a listát, amit 2013-ban videó témában nem lehetett kihagyni. Hogy ezzel Ti mennyire tudtok egyet érteni, azt nem tudjuk, de nagyon kíváncsiak vagyunk rá odalent a kommentek között, vagy a Facebook-on. A hajtás után pedig jöhetnek a videók.

tovább »



04
2014. jan
08:00

2013 legjobb koncertfotói

Szerző: sebiszabi

top2013concert.jpg

Pár nappal ezelőtt az év végi összefoglalónkban írtuk, hogy tavaly rekordszámú koncerten jártunk, több mint 100 eseményen vettünk részt és tudósítottunk ezekről. Ezeken a bulikon fotós kollégánk, Réti Zsolt jóvoltából kattogott is a fényképezőgép rendesen, így volt lehetőségünk bőven kiválogatni 2013 legjobb koncertfotóit. Az idei termést Flickr oldalunkon itt tudjátok tovább nézegetni, a hajtás után pedig a szerintünk legjobbak.

tovább »