Hirdetési felület

slipknot2015_png.jpg

Február 5-én Budapesten lép fel a maszkos-metál muzsikák number one-ja a Slipknot, akik az elmúlt években vitán felül a rockzene elitkategóriájába katapultálták magukat. Fellépésük kétségtelenül a 2015-ös év egyik legnagyobb durranása lesz, amiről a zenén kívül élő fellépéseik látványvilága is gondoskodik. Mi pedig ebből az alkalomból meg is mondjuk, hogy melyik az a 10 legjobb dal, amely elhangzik majd a koncerten. 

tovább »



top10stagenames.jpg

Nyilvánvaló, hogy a zenészek nem mindig azzal a névvel lépnek színpadra, ami a születési anyakönyvi kivonatukban szerepel. Kovács Jánosként nyomni annyira snassz, nem? Legyen már akkor John Brutal Smith a név, mindjárt jobb. A MetalInjection nyomán összeszedtünk 10 legendás metalzenészt, akikről tudtuk, hogy művésznévvel nyomulnak/nyomultak, de az eredeti nevük a múlt jótékony homályába veszne, ha hagynánk. Emellett, ha valami érdekes sztori is tartozik a művésznévhez, hát azt is elmondjuk, mert ilyen jófejek vagyunk. 

tovább »



17
2015. jan
09:00

2014 legjobb koncertfotói

Szerző: rockstation Címkék: koncertfotó

2014legjobbfotoi.jpg

Fotós szemszögből is nehéz visszatekinteni az elmúlt évre, amikor folyamatosak az új kihívások. Újabb kalandok, színek és árnyak vannak a láthatáron. Ezért kérdéses, hogy Réti Zsolt kollégánknak az alábbiak az év képei? Ma talán igen. Holnap mások. Holnapután megint mások. Az ember megújul, érzelmeket visz bele és változnak a múlt képei is. Neki ezek. Nektek más. Ha mégis valamit nagyon szeretettek, esetleg Zsolt kihagyott valamit, írjátok meg, örülünk neki. A képekhez Zsolt írt kommentárt.

tovább »



im_cover0.JPG

A brit Metal Hammer a közelmúltban óriás-posztert jelentetett Eddieről, az Iron Maiden kabalafigurájáról, a másik oldalán néhány további klasszikus Maiden borítóval az 1980 és 1989 közötti korszakból. Aki ezt kiragasztja otthon a falra, annak a szobája igazi Iron Maiden kegyhely lesz. A poszterre került kislemezekről már olvashattatok egy összeállítást a készítő Derek Riggs kommentárjaival, azonban hely hiánya miatt nem került poszterre az összes kislemez, ezekről az újság internetes oldalán lehetett olvasni még két részben. A második részt ITT olvashatjátok, alább pedig a befejező 3. rész.

tovább »



2015leginkabb_vart_lemezei_01.jpg

A 2014-es év rockzenei szempontból nem sikerült túl erősre. Na, de majd 2015! Ehhez persze két dolog mindenképpen kell: 1. Igazi kultzenekarok jelentkezzenek albummal, 2. A nagyágyúk ne csak ígérgessenek, hanem végre valamit tegyenek is le az asztalra. Márpedig manapság, amikor jól tudjuk, hogy a koncertezésben van a pénz, nem pedig a lemezkészítésben mindkét elvárás eléggé magas. Viszont jópár zenekar van, akik valamelyik feltételnek meg fognak felelni idén. Nézzük is kik ők!

tovább »



scott-kelly-john-baizley.jpg

A rock zene tagadhatatlanul leginkább amerikai gyökerekkel rendelkezik. Az amerikai rock zene pedig mindig visszamutat a rock and roll robbanásra, mint ahogy az meg a blues és akár a country irányába. Számtalan ikon mesélte el már a huszadik század elejétől kezdve történeteit lírikus dalok formájában egy szál gitárral. Ezek pedig, ha nem is mindig tudatosan, de mint olyanok, amit nagy kedvenceink szülei hallgattak vagy játszottak, és hatásként abszolút jelen vannak akár még a legextrémebb irányokban mozgó zenészeknél is.

tovább »



irma_cover_0.JPG

A brit Metal Hammer a közelmúltban óriás-posztert jelentetett Eddieről, az Iron Maiden kabalafigurájáról, a másik oldalán néhány további klasszikus Maiden borítóval az 1980 és 1989 közötti korszakból. Aki ezt kiragasztja otthon a falra, annak a szobája igazi Iron Maiden kegyhely lesz. A poszterre került kislemezekről már olvashattatok egy összeállítást a készítő Derek Riggs kommentárjaival, azonban hely hiánya miatt nem került poszterre az összes kislemez, ezekről az újság internetes oldalán lehetett olvasni még két részben. Alább most a 2. részt olvashatjátok. 

tovább »



04
2015. jan
10:00

Ezt várjuk rockerként 2015-ben

Szerző: sunthatneversets Címkék: 2015

top102015legjobbanvart-1.jpg

A rocker különös "állatfaj". Úgy tud lelkesedni valamiért, várni valamit, elindulni valamiért, mint talán egyetlen más zenei műfaj rajongói sem. Márpedig 2015-ben is lesz mit várni, lesz miért elindulni egy jó buli erejéig a rockerseregeknek. Nyilván mindenkinek az ízlését nem ismerjük, így alább megmondjuk, hogy rockerként mi mit várunk a 2015-ös évtől.

tovább »



top10magyarvideo2014.jpg

2014 örvendetes volt abból a szempontból is, hogy egyre több rockzenekar gondolja úgy, hogy klipet készíteni márpedig hasznos dolog. Ráadásul itthon a zenei videók műfaj készítésének műfajához igencsak sok szakember ért, nagyon is jól. Így aztán még válogatni is volt miből. Alább tehát a múlt év legjobb hazai rock/metal videói.

tovább »



02
2015. jan
14:00

2014 legjobb rock és metal videói

Szerző: sebiszabi Címkék: videó

top10_2014vid.jpg

A lemezeladások folyamatos csökkenése mellett, talán még a videóba érdemes valamennyi pénzt ölnie egy kiadónak/zenekarnak, hiszen a nagyrészt (még) ingyenes videómegosztókon, valamint a közösségi portálokon azért van keletje ezeknek. Az egyre népszerűbb és valószínűleg sokkal olcsóbb dalszöveges videók mellett, azért 2014-ben is születtek olyan rock/metal muzsikákra készült alkotások, amelyek megérdemlik, hogy a legjobbak között emlegessük őket.

tovább »



top2014_magyar.jpg

2014 a magyar rock- és metalzenék egyik legjobb éveként fog szerepelni a zenei történelemkönyvekben, már ha lesznek ilyenek. Nem véletlen, hogy év végi listáinkon nem egy hazai album szerepelt, ami a kiváló zenei minőség mellett egyre inkább annak is szól, hogy az elmúlt években bizony itthon is lehet teljesen nyugati minőségű munkát csinálni. Idén rengeteg nagyon jó kiadvány jelent meg, amelyből objektíven eldönteni, hogy melyik a legjobb 10, igencsak nehéz. Mi azért megpróbáltuk, alább az év legjobb hazai rock- és metal lemezei.   

tovább »



metalxmas2.jpg

Egy trve metálos Karácsonykor sem érzékenyül el (na jó, csak egy kicsit) és kiütést kap a Mennyből az Angyal és a Kis Karácsony, Nagy Karácsony című daloktól. De a fémszív is megdobban egy kicsit, ha ezeket a dalokat metal köntösbe öltöztetik. 

tovább »



20
2014. dec
09:00

TOP 10 karácsonyi ajándék metálosoknak

Szerző: sebiszabi Címkék: metal top10

top10_kari_aji_2.jpg

A karácsonyt mindenki szereti (biztos), jó kapni de még jobb adni és egyéb közhelyek. De ha az ajándékozni kívánt személy történetesen keményzene rajongó, adunk néhány tippet, amivel tutira nem fogtok mellélőni. Hasznos és haszontalan ajándékok listája következik a hajtás után, melyek közös jellemzője, hogy mind nagyon METAL! 

tovább »



11
2014. dec
21:50

TOP 10 idei album a szakma szemével

Szerző: csigaur

burning_mic.png

Mint minden évben, természetesen idén is jelentkezünk TOP 10 albumlistával. A zenészek mellett fotósokat, koncertszervezőket és szakmabeli fiúkat és lányokat kérdeztünk meg, hogy szerintük mi volt az leglegleg a 2014-es évben. Cikkünk folyamatosan frissül! 

tovább »



top10_2014_2.jpg

Ez az év is szépen lepergett, de azért visszatekintve azt mondhatjuk, hogy szerencsére nem nagyon unatkoztunk és szintén szerencsére nem okozott könnyű perceket az idei év legjobb lemezeinek kiválogatása. De szeretünk listákat gyártani, ezért a szerkesztőségünk tagjai összepakolták a saját kis top (többségében) tízes összesítésüket és ezt adjuk most közzé nektek. Így láttuk mi, szerintünk ezek voltak a legjobbak 2014-ben. A lista természetesen szubjektív, vitázni lehet, de mindegyik lajstrom tükrözi szerkesztőjének ízlését. Ahogyan az is, hogy számunkra melyek voltak a legszebb koncertélmények, vagy éppen miben csalódtunk nagyokat. További duma helyet hajtás után az idei év summázása.

tovább »



06
2014. dec
09:00

Minden idők legfurcsább turné-riderei

Szerző: magnetic star Címkék: rider turné

foo.jpg

Hogy mi a közös egy Red Hots cukorkával teli emberi koponyában, ötven bárányfejben és egy Bob Hope hasonmásban? Ezek mindegyike szerepelt a legnagyobb rock és metal bandák némelyikének turné-riderében! A rider a zenekar igényeinek listája, amely a turnéállomások helyszíneinek kerül megküldésre. Egy zenekari rider hihetetlenül fontos dolog! A rockklubok számára nyilvánvaló, hogy a magas színvonalú buli érdekében a koncert előtt, alatt és után is a zenészek kedvében kell járni. Egyetlen fellépés is több milliós anyagi ráfordítást igényelhet, de ha csak egy zenekari tag elégedetlen a meditációs helyiséggel vagy hiányolja a szalonnát, netán a zambonit, máris homokszem kerülhet a koncert-gépezetbe, még a buli kezdete előtt. Összeszedtük a legkülönösebb, legröhejesebb és legdöbbenetesebb zenekari igényeket, hogy betekintést adjunk a rocksztárok nehezen követhető szükségleteibe.

tovább »



29
2014. nov
09:00

TOP 10 Pop-dal Metálosítva

Szerző: sunthatneversets Címkék: pop metal andy rehfeldt

TOP10 Andy 2.jpg

Andy Rehfeldt zeneátalakító-guru munkásságának már a múlt héten adóztunk egyszer. Akkor azokat a darabokat veséztük ki, melyek eredetileg rockdalok voltak, de a mi drága Andynk valami egészen mást csinált belőlük. Na, de most! Itt van 10 - na jó bónuszokkal együtt 12 - olyan mestermű, melyek eredetileg pop, de semmiképpen sem rock/metal dalok voltak, viszont azokká váltak. De még milyenekké! Őszintén szólva, ha eredetileg is ilyenek volnának még rajongók is lehetnénk.

tovább »



Top10 Andy.jpg

Andy Rehfeldt neve nem biztos, hogy egyből beugrik az egyszeri zenehallgatónak, de ha azt mondjuk, hogy ő az a csóka, aki különböző pop dalokból halál metal slágereket gyárt és fordítva, akkor talán már többeknek ugrik be kiről is van szó. Nekünk talán egyértelműbb lett volna most egy olyan listát összeállítani, ahol kedvenc átalakító művészünk metal dalokat fabrikál mindenből, aminek köze sincs a metalhoz (ami késik mondjuk nem múlik), azonban most azt a tíz (plusz 1, de micsoda plusz 1) jazzbe, reggae-be, polkába, satöbbibe átgyúrt rock/metál slágert gyűjtöttük össze, ahol a végeredmény teljesen önálló életre kel. Ha valaki az elmúlt pár évtizedet barlangban töltötte volna, az az eredeti verziókra is kattinthat.

tovább »



15
2014. nov
09:00

20 érdekes tény a Motörheadről

Szerző: magnetic star Címkék: motörhead

motoerhead-2012.jpg

A hard rock muzsika nagy underground harcosa, a Motörhead hosszú és sokszor göröngyös utat járt be. A csapat egyedülálló módon tette hozzá a magáét a súlyos zene történetéhez és ez, mondhatni, univerzálisan elismert tény. A bandával azonosított Ian „Lemmy” Kilmisterrel az élen a Motörhead 1975 óta több bulit nyomott, több lemezt készített és több mérgező kemikáliával tömte magát, mint bármely más zenekar… mindezt ráadásul többnyire trió felállásban vitte véghez! Egy ilyen formáció tehát vitán felül megérdemli, hogy legalább húsz olyan tény kerüljön egy csokorba, amelyek talán nem annyira köztudottak vele kapcsolatban. (via Loudwire)

tovább »



08
2014. nov
10:00

TOP 10 piromániás rockzenekar

Szerző: sebiszabi Címkék: top10

TOP10_PIROMAN.jpg

Egy rock-koncertnél csak egy jobb dolog van, mégpedig egy lángoszlopokkal, tűzijátékkal és robbanásokkal megspékelt rock-koncert. Ha létezik zenei műfaj, amely csúcsra járatta a pirotechnikát az elmúlt évtizedekben az kétségtelenül a rock. És hogy zenészként nem is könnyű robbanótöltetek alatt/felett, lángoszlopok mellett muzsikálni az az alábbi a Metal Hammer cikke alapján készült összeállításból is kiderül. Bővebben a koncerteken használt effektekről köztük a pirotechnikáról egy korábbi interjúnkban ITT olvashattok. (Fotó: Réti Zsolt)   

tovább »