Neked írta a dalt - Somló Tamásra emlékezünk

2016. július 22. - Nemesúr

somlo_saxmachine_eff_keret.png

Szóval, meghalt Somló Tamás. Esterházy Péter után frissen ráadásul. Úgy látszik, nagyon megritkultak az angyalsérós, "tisztességben megőszült" fők Odafönn, és bekértek párat. Talán ott is sötétedik. "Vacakabb lett a világ", mondja Presser Gábor. 

"Na, ezek is lehozzák a kötelező kegyeletposztot", vágják erre sokan rá mifelénk. "Jól van, banyek, essünk túl rajta." Nos... Talán nem látszik így elsőre egy Márhíívó vagy Agyarország felől nézve, de mindent áthatnak és örökre meghatároznak ebben az országban, a magyar zenei kultúrában azok a zenekarok, amikhez Somló Tamásnak valaha is köze volt. Az életrajzi adatokra ott vannak a többi emlékező cikkek, nem tudom és nem is akarom átfesteni vagy ünnepi díszbe öltöztetni a témát. Nincsenek közös sztorijaim, nem is érthetek úgy a munkásságához, mint aki évek óta követi, mert nem, én se követem. Mert magamtól én se nagyon veszegetem elő az Omega-bakelitet (és most tessék, meg kereshetem gőzerővel).

De ettől még fontos összegezni és elmondani, mit tett le az asztalra és az éterbe Somló Tamás. Hogy bármit gondolj róla vagy a munkásságáról, miért érdemes egy csipetnyi hálával megtolni azt a kósza gondolatot.

Tovább

Töltsük a Könyvhetet Viliricsivel!

villax.jpg

Az idei, sorrendben 87. Könyvhét részünkről duplán megérdemli az ünnepi jelzőt. Talán néhány olvasónk emlékszik még a blogunkban viliricsi nick név alatt publikáló Villax Richárdra, aki öt év után hagyott el minket - igaz, nem véglegesen, hiszen írásai befigyelnek néha a rockstation oldalon. Túlnyomó részt azonban regényirodalommal foglalkozik mostanság, és hogy nem eredménytelenül, arra bizonyosság, hogy az Ad Librum kiadó megjelentette a Könyvhét alkalmából Fanyűvők (Nemzeti jeti) címet viselő misztikus horror-krimijét.

Tovább

Miért a Moby Dick a magyar Slayer?

slayer-mobydick.jpg

Ha a Kedves Olvasó furcsának találja eme írásnak a címét, nem lepődök meg. Hiszen - habár vannak hasonlóságok, elvégre mégiscsak rockzenekarokról van szó - sokak számára nagyjából olyan lehet ez a felvetés, mintha az almát akarnánk nem is a körtével, hanem egyenesen a banánnal összehasonlítani. Viszont ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat a dologba, rájöhetünk, hogy mégiscsak vannak - természetesen nem szándékos, vagy egyáltalán nem tervezett - hasonlóságok a két zenekar pályafutásában. Mielőtt még máglyán akarná megégetni bármelyik Olvasó, fontos leszögezni, hogy a cikk írója mind a két bandát tiszteli és szereti (sőt!), így pusztán csak mint játékot kell felfogni a most következő bejegyzés tartalmát. Jó szórakozást hozzá!

Tovább

Vajon milyen lenne Axl Rose az AC/DC énekeseként?

A legpocsékabb ötlet evör? Vagy mégsem?

axl-rose-angus-young-rumor-acdc-guns-n-roses.jpg

Axl mint az AC/DC frontembere? Valaki valahol igen vaskos térfát űz velünk... vagy mégsem?

Nos, mindnyájunkhoz eljutott a híre annak, hogy Axl Rose-t az AC/DC-vel egy napon látták eltávozni egy atlantai stúdióból/próbahelyről, igaz?

Ezáltal is beigazolódni látszik a pletyka, miszerint a GN’R énekese helyettesítheti Brian Johnsont a Rock Or Bust amerikai turnéjának hátralévő részében. Mert hát mégis mi dolga volna Axlnek Atlantában? Milliomos rocksztárként pusztán szeszélyből tett volna meg több ezer mérföldet, hogy bekopogtasson a bandához, és aláírassa a tagokkal a High Voltage lemezt?

Bár az AC/DC továbbra is mélyen hallgat arról, ki tölti be Brian Johnson helyét jövő hónapban a turné folytatásán, a kérdésre hamarosan megkapjuk a választ. Addig is próbáljuk meg elképzelni, mi lesz, ha az Axllel kiálló AC/DC valósággá válik...

Tovább

GUNS N' ROSES: A visszatérés és ami mögötte van

Kimaradt próbák? Heves összetűzések? Sérülékeny egok? Hárommillió dollár fellépésenként? És hol van Izzy?

gnr_nagy.jpg

Axl Rose ma is a Mailbura néző házában él. Előtte a szűk és kanyargós Latigo Canyon Road fut, oldalt pedig, az arra járó autók kerekei mellett alig néhány méternyire, mély szakadék tátong. A négyholdas birtokra egy kamerával és csengővel felszerelt, roppant nehezen megtalálható kapun át vezet az út. Itt, ennek a pompás dél-kaliforniai uradalomnak a kapujában történt Axl szavai alapján 2005 októberében, hogy egykori Guns N’Roses-beli zenésztársa, Slash „hajnali 5 órakor, bejelentés nélkül” jelent meg, és becsmérlő szavakkal illette akkori Velvet Revolveres kollégáit, Duff McKagant, Matt Sorumot és Scott Weilandot.

Tovább

Te adtad az érzést, és mindent, amit kértem - búcsúzunk a Replikától

replika_rip_png_1.png

Régen érzett haraggal írok most. Haraggal ugyan, amit a zenekar, amiről írok, ellenjavall, és mégis csak: haraggal, mert nem lehettem ott az estén, amikor utoljára játszanak nekünk. Amiért ez egy életút-cikk, és nem egy koncertbeszámoló. Az 1994-'95-ben Debrecenben alakult Replika, a mindenkori magyar keményzene kultikus, meghatározó zenekara, ahogy e sorokat gépelem, ott fejezi be a pályafutását, ahol elkezdte. Spirális út ez, mint a léleké, ha jó: ugyanabba a pontba jut vissza, csak magasabb szinten.

Tovább

Te és a Motörhead - Várjuk a történeteiteket!

motorhead_sztorik_header_png.png

Mielőtt tovább nyögnénk annak fájdalmát, hogy a Rock'n'Roll egyik halandó istensége most már a fenti flipperbe löki a pennyt... És mielőtt addig hajtogatjuk egymásnak, micsoda veszteség ez, mire már önkéntelenül utálni kezdjük a Lemmy nevet... Azért álljunk meg egy szóra.

Vagy inkább egy teljes beszélgetésre!

Tovább

Játszd újra, Lemmy! – Ég Önnel, Kapitányom

2015. december 29. - BETH

1078992_978787222194993_2805512864122212665_o.jpg

Megsiratni egy olyan embert, aki nem csupán egy másik generáció/ország/kontinens, de gyakorlatilag egy itthon sokszor elképzelhetetlen művészi hozzálllás képviselője is egyben? Lemmy Kilmister halála óta baromi egyszerű. A gender háborúk, a karakter nélküli lájkvadászok, vagy a vadul törtető középszerűség idején csak távoli emléknek tűnnek a hozzá hasonló ikonok, akiket legalább három generáció követel magának a kulturális játszótéren, hogy végül egy hajnali órában örökre elengedje a látható világból.

Tovább

A vaskeresztes fenegyerek Lemmy 70 éves!

lemmy_1.jpg

Nem is tudom kinek szól a legnagyobb köszönet azért, hogy inspirálta, vagy más módon egyengette az öreg Lemmy útját úgy, hogy az ma ott tartson ahol tart, és olyan fontos legyen mindannyiunknak, mint amilyen fontos. Talán először megköszönhetnénk Mr. Braunsword-nak, az öreg állítólagos egykori főnökének, aki egy életre elvette a kedvét attól, hogy minden nap bejárjon melózni ugyanoda. Vagy talán megköszönhetnénk a Beatles tagjainak, hogy a tizenhat éves, már akkor is Lemmy csúfnéven futó ifjú angol tróger életébe elhozták az élő rock and roll varázsát, ami szintén az a szikra volt, amiről a mester mindig beszél. Na meg óriás köszönet jár a Hawkind zenekarnak is, Lemmy sokadik bandájának, amiért végül egy kanadai drogincidens után kidobták őt a csapatból. Mert valószínűleg ezek mind szerepet játszottak abban, hogy aztán a smirgli hangú basszusgitáros a Motörhead élére álljon, amiről még maga Ozzy is azt mondja, hogy valószínűleg ez minden idők első igazi Heavy Metal bandája az egész univerzumban.

Tovább

Farkas Zoltán & Kiss László - Outcast, kitaszítottan a világhírig

Ordítva a világhírig

2015. november 08. - KoaX

11203701_993979530654750_4576965262350341335_n.jpg

Október vége egyértelműen az Ektomorfról szólt. Megjelent a gyilkos groove-okat toló banda legújabb, szám szerint a tizenharmadik stúdióalbuma az Aggressor. Ellenben most nem erről fogunk beszélni, hanem a frontember, Zotya életrajzi könyvéről, ami az Outcast - Kitaszítottan a világhírig címet viseli. Nem igazán szoktunk könyvismertetőt írni, így talán érdemes minél gyorsabban a hajtás gombra kattintani.

Tovább

Miért lesz mindörökké a Black Sabbath minden idők legnagyobb metal zenekara?

Sabbath nélkül nincs élet!

black_sabbath_1970.jpg

Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És a setétségben teremté Isten a Black Sabbathot. És döbbenten tekinte Isten, midőn Tony Iommi az ördög hangközét játszá, és a földet elborítá a setétség. És monda Isten: „Picsába ezzel, én végeztem! Tiétek a pálya, fiúk!”

Tovább

30 év után bezár a Petőfi Csarnok

petoficsarnok.jpg

A jövő hétvégén másodjára, most már valószínűleg utolsó alkalommal búcsúztatják el a Petőfi Csarnokot, vagy ahogy ma hívják Petőfi Rendezvényközpontot, vagy ahogy mindenki ismeri, a PeCSa-t. A PeCSa-t, amely egyben a rockzene egyik fellegvára is volt. Stílszerűen a búcsú is rockzenével történik, október 24-én Tunyogi Péter emlékest, míg másnap a Kalapács zenekar 15 éves születésnapi bulijára kerül sor. 

Tovább

A Kurt Cobain összeesküvés – Soaked in Bleach (2015)

2015. szeptember 29. - BETH

soaked-in-bleach-kurt-cobain.jpg

A hithű Nirvana rajongóknak valószínűleg nem újdonság a júniusban megjelent Soaked in Bleach című film, amely leginkább Kurt Cobain 21 évvel ezelőtti öngyilkosságát és annak furcsaságait idézi fel. Nyilván már 1994 óta furcsának és idegennek hat az, hogy az utolsó rocksztárként is emlegetett Kurt egyszerűen fejbe lőtte magát, de a tragédia egyes részletei annyira homályosak, hogy még a mai napig is lázba hozzák az összeesküvést és cselszövést sejtő kutatókat.

Tovább

Roger Waters – A Fal (koncertfilm, 2015)

A Fal adja a másikat!

roger_waters_1.JPGA tavalyi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott A Fal koncertfilm/roadmovie szeptember 29-én, a világpremierrel egy napon debütál a magyar mozikban. Volt szerencsém elmenni a premier előtti sajtós vetítése, így a remélhetőleg nagy tömeget megkerülve tudtam átélni ezt a nem egyszerű művet. Már előre sejtettem, hogy egy komoly filmmel lesz dolgom, de arra nem gondoltam, hogy ekkorát fog koppanni az állam a földön.

Tovább

Fókuszban a közönség, avagy rajongó-e vagy?

00102.jpg

A rajongó lélektanáról nem sok cikk születik. Mi amolyan mostohakölykei vagyunk ennek a vadul zakatoló showbiznisznek, amit üzemeltetünk. Komoly elvárásoknak kell megfelelnünk. Megfelelő lemezeladásokat produkálni, megfelelő mennyiségű merchandise eladásokat produkálni, és biztosítani a zenekar számára, hogy a színpadon töltött perceket úgy élhesse meg, ahogyan azt álmaiban elképzelte. Legyen szó stadionokat megtöltő megaprodukcióról, esetleg Szófia leglepattantabb klubjáról, rajtad, rajtunk múlik, hogy emlékezetes este vagy totális katasztrófa lesz a végeredmény.

Tovább

A Ganyé Veszt? - tömegkultusz és önbecsapás a Bohemian Rhapsodyn innen és túl

 

bohemian_kanye.png

Kanye West, a XXI. század nyugodtan kimondhatjuk: legünnepeltebb hip-hop/R&B sztárja, a modern zenei (és nem csak a popzenei) világ önjelölt, de tömegek által ünnepelt Yeezusa a Glastonburry Fesztiválon (e cikk megjelenése előtt épp egy héttel) "előadta" a Queen örökbecsű slágerét, a Bohemian Rhapsodyt.

"...Oké." Ez az egyetlen reakció, ami egy rockot szerető, vagy akár egy ÍZLÉSSEL vagy alapvető hallóképességgel rendelkező ember képes kipréselni magából, a "műsor" megnézése után. De mi a frászt keres EZ itt, a Rockstation?

Nagyon is sokat.

Sokkal, sokkal többről van itt szó, mint egy rockopusz "meggyalázásáról"...

Tovább

Montage of Heck – Egy újabb jelentéktelen Nirvana dokumentumfilm

moh2.jpg

Aki arra számított, hogy az idei Sundance fesztiválon debütált Montage of Heck majd pótolja az előző Nirvana életrajzokból kimaradt hiányosságokat lehet, hogy csalódni fog. Persze a Brett Morgen rendezésében napvilágot látott mű erős vigaszt nyújt a kellemes animációkat kereső nézőknek, de fájó űrt hagy a történet egészére kíváncsi érdeklődőkben.

Tovább

Alternative Tentacles - Avagy: Egy kiadó, és öt érdekes előadó...

jello_biafra.jpg

Hát, ez a történet úgy kezdődött, hogy egy East Bay Ray nevű tag valamikor az egyezményes időszámítás szerinti 1978. évben letalált egy akkor már punknak aposztrofált zenekar bulijára Kaliforniában, és ennek az elsöprő beteljesülésnek a hatására rajta is átégett a kinyilatkoztatás utáni vágy, így hirdetést adott fel néhány helyen, ahol hasonló izzástól kínszenvedő fazonokat keresett, egy új zenei forradalomhoz. Ez az üzenet volt aztán ami megtalálta az épp a Jethro Tull élménytől megrészegült, általános amerikai jókedvből kiutat kereső Jello Bifara nevű urat, akiben akkor már szintén pattanásig feszült a zenei inspirációk húrja. Aztán alig pár hónap múlva már Dead Kennedys néven üvöltött belőlük a California Über Alles, és minthogy úgy kerülték a hagyományos zeneipart, mint a drogoktól lepukkant vietnámi veteránok a munkát, meg persze a név választás és az üzenet sem volt kompatibilis a John Wayne filmek bűvöletében élő átlag amerikai popcorn cowboyok világával, így teljesen egyértelmű volt, hogy a teljes függetlenséghez saját kiadóra van szükség. Így született meg az Alternative Tentacles.

Tovább

Bridge Nine Recordings - Avagy egy kiadó, és öt érdekes előadó...

top.pngA kiadókat bemutató sorozatunkban szereplő istállók eddig is kis lépéseket és igazi földalatti hangokat egybeolvasztó, de piszkosul hangos és nagy tiszteletnek örvendő történeteket mutattak meg. Az Ipecac Recordings és a Neurot Recordings élén azonban olyan sokat látott fickók állnak, akik már mindent letettek a zene asztalára, amit lehetett, így gondolhatnánk OK, egyértelmű, hogy pár kultikus bandával az égisze alatt egy kiadót is simán összedobnak. A most bemutatott bostoni Bridge Nine Records viszont tényleg a zéró pontról, a színtiszta és csóró, lelkes idealizmusból indított.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum