Hirdetési felület

marilynmansondeepsixvid.jpg

Pár napja mutattuk be a Deep Six című Marilyn Manson-dalt, mely a január 19-én megjelenő The Pale Emperor című albumon kap majd helyet. A dalhoz most videó is készült melyet alább nézhettek meg. A lemezt a zenész saját kiadója gondozza majd és a dalok megírásában Tyler Bates is közreműködött, aki olyan filmek zenéjének komponálásában vett részt, mint a Galaxis Őrzői, a 300, vagy a Watchmen.

tovább »



pb_bw_eff.jpgNémeth Zsófi egy asszonyi formatervű zenegép. Itthon fantomsztár státuszban leledzik - a Piresian Beach a rock-underground, a 2010's évtized első felét átfésülő budapesti lo-fi hullám, a tumblr-fetisiszták és a Coollisták ünnepeltje lett, mialatt az ország java még megjegyezni se tudja bandái nevét (ld. még Summer Schatzies)... Most, egy kisebb alkotói válság, egy nagyobb hallgatás és 2 friss, baszotterős, fülbe festett körmöket mélyesztős visszatérő EP után körülnéztünk hálószobatáján... na, nem úgy, mint a Velvet tenné, hanem kizárólag zeneileg: itt készül a hangjegyekbe oltott lélekmarcang. A magyar garázsrock gardedámja némi fényt csiszol a földmélyi félhomályba nekünk...

tovább »



141012_entershikari01.jpg

Január 19-én jön az új, negyedik Enter Shikari nagylemez, The Mindsweep címmel. Az új albumról rögtön itt van három új szerzemény, meg is hallgatható a hajtás után. Lesz ott még dallista és albumborító is. 

tovább »



dddd.jpg

A finn black metal horda a Saturnian Mist egy új videóval kedveskedik nekünk, hogy még örömtelibb percekkel tölthessük a várakozás idejét a Kisjézus születése napjáig. Íme egy majdnem négy perces adventi hangulatú dalocska a finn srácoktól.

tovább »



dark-funeral-4e6e082c14086.jpg
A brutális black metal királyai visszatértek!!! Úgy gondolom, hogy a Dark Funeral nevét senkinek sem kell bemutatni, aki szereti, az szereti, aki nem az nem, de bármely csoportba tartozol az tuti, hogy hallottál már róluk. Íme egy új official video tőlük, Nail Them To The Cross címmel.

tovább »



16
2014. dec
12:00

Crass film: Egy kis punk történelem

Szerző: sandroo Címkék: crass

07008l.jpg
Aki kicsit jobban beleásta magát a punk dolgokba és tovább látott a Sex Pistols-on és a kannás boron, azok számára a Crass név ismerősen csenghet. A Crass a punk egyik legnagyobb hatású bandája volt, társadalomkritikus, szókimondó, politikai töltetű szövegeikkel és akkor és igazából most is rendhagyó világszemléletükkel, joggal hívhatjuk őket legendás punkbandának. 2006-ban dokumentumfilm készült róluk Crass - There is No Authority but Yourself címmel, most ezt magyar felirattal megnézhetjük. Hajrá!

tovább »



mmr_werk_by_gyuricza_matyas.jpg

A neo-psych rock banda novemberben teltház előtt mutatta be debütáló nagylemezét, a Supersonic Overdrive-ot, melyről a Multicoloured Drive-ot már a Petőfi Rádió is játssza. A klipet Freund Ádám rendező és Nagy Marcell operatőr készítette, akik a Run Over Dogsnak forgatott videójukért tavaly megnyerték az Origo „az év legjobb klipje” díját is.

tovább »



rsz_evilinvaders.jpg
Egy újabb speed/thrash/heavy metal bomba robban az arcotokba !!! Örömömre szolgál, hogy bemutathatom nektek, bár biztosan vannak olyanok, akiknek nem kell, ezt a belga csodát, azaz Evil Invaders nevű négyes fogatot. A gonosz betolakodók hordája most dobta ki első videóját, amelyet jól meg is nézhetünk, megfelelő hangerőn hallgatva akár még a szomszédokat is az őrületbe kergethetjük vele.

tovább »



05
2014. dec
12:00

Koncertvideóval jelentkezett a Trouble

Szerző: sunthatneversets Címkék: trouble

0trouble2014_09.jpg

Az év egyik legjobb koncertjét a Trouble adta múlt hónapban a Dürer Kertben. A csapat most egy koncert-videóval jelentkezett melyet a tavaly kiadott The Distortion Field album Paranoia Conspiracy című dalához készítettek. A csapat egyébiránt várhatóan jövőre új albummal jelentkezik. A csapat két meghatározó tagjával Budapesten interjút is készítettünk, melyet ITT olvashattok.

tovább »



05
2014. dec
10:00

Whisper - Itt az új Ektomorf-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: ektomorf

Ektomorf 2013.jpg

Idén jelent meg az Ektomorf új lemeze Retribution címmel. A Farkas Zoli vezette zenekar december közepétől egy német turnét nyom le, melynek állomásain a teljes Outcast lemezt eljátsszák. A turné alkalmából egy új koncertvideó is készült Whisper című dalhoz, ez nézhető meg alább.

tovább »



king_810.jpg

Új videóklippel jelentkezett a michigani King 810. A csapat Memoirs Of A Murderer címmel augusztusban kiadott lemezétől mi ugyan nem dobtunk hátast, de ez elég volt a Roadrunnernek ahhoz, hogy a csapatot pakolja a Slipknot elé a jövő év elején esedékes turnén így február 5-én Budapesten is ők játszanak majd. Alább az új videó.

tovább »



grandmagus-band-2014.jpg

Még január végén jelentkezett egy nagyon jó lemezzel a svéd Grand Magus. A Triumph And Power című lemez Steel Versus Steel című dalához most egy hótegyszerű koncertvideó készült, de a szám van annyira jó, hogy megmutassuk.

tovább »



tetema-ws-710.jpg

A Faith No More frontembere eddig sem foglalkozott kevés dologgal egyszerre, de azért még egy vadiúj zenekar összekalapálása simán belefért. Na ez lett a Tētēma. Hogy milyen zenét is játszik az új formáció? Mittomén, tessék inkább belehallgatni - szerintem Patton úrfi találkozott Grandpierre Attilával, de muszáj még egyszer meghallgatni. 

tovább »



gmw_bic_2014_web.jpg

A Birds In Cage című dalhoz forgatott videó már a második hivatalos klip az idén márciusban megjelent Hell Sweet Hell nagylemezről. A tavasszal bemutatott Fisherman's Tale nagyszabású munkálataival ellentétben ez alkalommal mondhatni műhelymunka keretében készült az anyag. A videó rendező-operatőre, a zenekar közeli barátja, Somlai Tamás Tonyő volt, továbbá a vágás, az animáció és az utómunka is teljes egészében neki köszönhető. A komplett stábot és asszisztenciát maga a zenekar alkotta, a forgatás pedig az R33 épületének padlásán és a zenekar nyári balatoni turnéjának szabad perceiben zajlott.

tovább »



25
2014. nov
12:00

Babel's Tower - Új Primordial-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: primordial

Primordial 2014.jpg

Mielőtt a múlt héten Where Greater Men Have Fallen címmel megjelent szokásosan monumentális új Primordial albumot górcső alá vennénk mutatunk nektek egy új videót, mely az album Babel's Tower című dalához készült.

tovább »



korean_kids_meshuggah.PNG

Na jó, nem igaziból ám, hanem csak ismét egy népi internetművész volt vicces kedvében és valamilyen neten talált cuki koreai kisgyerekek által előadott helyi jellegzetességet szinkronizálta össze a legendás svéd mesterek Bleed című nótájával. Az eredmény megsemmisítő, a hajtás után.

tovább »



24
2014. nov
08:15

Rock Or Bust - Itt az új AC/DC-videó

Szerző: sunthatneversets Címkék: acdc

AC DC Rock videó.jpg

Megint az AC/DC-vel kezdődik a hét. A múltkori enyhén ratyi Play Ball után most az új lemez címadó dalára a Rock Or Bust-ra készült videó. Ezt is David Mallet rendezte és ez sem lett sokkal ötletesebb. Egy stúdióba behívtak párszáz AC/DC rajongót, hogy csináljanak egy kis hangulatot, amíg a zenekar játszik. Senki sem teszi túl nagy meggyőződéssel a dolgát.

tovább »



21
2014. nov
15:00

I Won’t Go - Itt az új Iron Reagan videó

Szerző: sandroo Címkék: iron reagan

10354598_726211167455123_5892528453006094371_n.jpg
Hölgyeim és Uraim!! Itt van a kétszeres bajnok, a crossover punk/hardcore/thrash all star brigád, az arcletépős szögelések koronázatlan királya, a kék sarokban az Iron Reagan ....és az új videójuk. 

tovább »



at_the_gates_promo.jpg

Hamarosan jövünk egy At The Gates albumkritikával. Amíg azonban ez nem érkezik meg, be kell érnetek egy zsírúj videóval a dallamos death metal alapvetéstől. Az animációs videót Costin Chioreanu készítette és a Heroes And Tombs című dalra készült.

tovább »



428670_10150609496428882_1603196315_n.jpg
A svájci avant-garde extrém metál banda a Triptykon ismét egy új  és igényes videóval jelentkezett, még mielőtt Európa portyára indulnak az At the Gates társaságában. 

tovább »