RockStation


Premieren a Bonilevine első albuma, a Ha nem itt lennék

2024. április 19. - sunthatneversets

main.jpgA 2021-ben alakult budapesti, grunge és alternatív rock vonalon működő Bonilevine az elmúlt években két kislemez és jópár single után végre első, immáron magyar nyelvű nagylemezével jelentkezik. Az Iklódi Tamás (gitár/ének), Koronczy Gergely (basszusgitár/vokál), Petróczi-Farkas Ádám (gitár) és Tasos Nikosz Vangelisz (dobok) alkotta zenekar egy éve dolgozott ezen az anyagon, mely javarészt a próbatermükben és Iklódi lakásán került felvételre. A srácok a kezdetek óta aktívan koncerteznek, a nagylemez bemutatójára pedig május 3-án a Turbinában kerül sor a Midnight Millers és a Bokrok társaságában. /Fotó: Bikali Sándor/

Tovább

Megjelent az AWS új dala

unnamed_2024-03-01t054431_936.jpgFinisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Constellation”. Elindult a lemez előrendelés is, amiből megtudhatjuk, rendhagyó módon társasjátékkal készült a kiadvány.

Tovább

Semmi se ment meg minket egymástól

Új dallal és klippel jelentkezik az Esti Kornél

ek24.jpgMásodik kislemezét mutatta be most készülő hetedik albumáról az Esti Kornél. A Semmi se ment meg minket egymástól című dalhoz, Farkas Marcell készített klipet olyan szereplőkkel, mint Walters Lili (Drakulics elvtárs, Űrpiknik) vagy a berlini filmfesztiválon a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve díjazott Kizlinger Lilla (Valami madarak, Rengeteg – Mindenhol látlak).

Tovább

DΛRKMESS - Khronos címmel új klipes dal az ősszel érkező nagylemezről

00012_dsc3757_lr.jpgTöbb, mint egy év után új anyaggal jelentkezett a budapesti kísérletezős groove/death vonalon mozgó DARKMESS. Az előző év Khaos EP-je után a banda még vadabb vizekre evez, továbbra sem kímélve a hallójáratokat. Az új Khronos című dal, nem csupán az őszi nagylemezük előzetes ízelítője, hanem egyben a saját hangzásuk egy új, merész irányának megtestesítője.

Tovább

Vadonatúj doom himnuszok a Magma Rise-tól

Megjelent a Neither land nor sea album

magmarise2024.jpg

Három évvel a To Earth to Ashes to Dust album után új nagylemezzel örvendeztette meg a doom metal itthoni és külföldi rajongóit a színtér hazai zászlóvivője, a Magma Rise. Az idén 15. születésnapját ünneplő zenekar Neither land nor sea című 9 tételes anyaga a stílus tökéletes esszenciájaként jellemezhető - a stúdiómunkálatok az MD Stúdióban zajlottak, Schmiedl Tamás vezetésével.

Tovább

MARBLEBOG / ODVAS: RELINQUISHED / ORCHESTRA OF BLOODSHOT DAWN - kazetta ajánló (Fekete Terror Productions, 2023)

357832586_739721321489897_416687716391392111_n.jpg

Tavaly ősszel egy rendhagyó megosztott kiadvány jelent meg a hazai underground egy jól és egy kevésbé ismert formációjától. A kazetta – ha az információforrásaim nem tévednek – a Marblebog történetének záró köve. A negyedszázados múltra visszatekintő és háta mögött több tucatnyi kiadványt tudó formációt a név mögött álló Varga Gábor előzőleg már két esetben is elbúcsúztatta, de ezidáig mindkét alkalommal volt visszaút.

Tovább

2024-ben is Wacken Metal Battle!

fb_w24.jpg

2024-ben is elindult a Wacken Metal Battle, a világ legnagyobb metál-tehetségkutatója és zenekari versenye. A tét idén is az, hogy ki képviselheti Magyarországot a verseny nemzetközi döntőjében a Wacken Open Air fesztiválon. A jelentkezés április 15-én éjfélig tart a metalbattle.hu weboldalon, majd az ott regisztrált zenekarok közül a zsűri kiválasztja azt a 10-et, akik élőben is összemérik erejüket a Barba Negra színpadán május 26-án.

Tovább

Új dobossal büszkélkedhet a Böiler

434479422_18408636505070127_6540233887200526246_n.jpgÉn vagyok a feltámadás és az élet ! Újra probálunk Makai László irányít minket és váltja meg a bűneinket…ja és vezet a fény felé !  Olvasható a Böiler, street punk zenekar Facebookján. László megerősítette a hírt, hogy mostantól fix tag a zenekarban, de erről a zenekari fotó is árulkodhat. Leghamarabb május 29-én lehet a fiatalembert a zenekar tagjaként látni élőben. Jó szórakozást! 

Tovább

Dying Wish - A Világ Peremén (H-Music, 2024)

Egy erős harmadik, amely az ötödik

431057578_924880966304982_7700714900854192013_n.jpgRégi berögződés, egyúttal bármikor puffogtatható közhely a harmadik nagylemez jelentősége, kvázi vízválasztó jellege. A világ peremén című friss CD kapcsán pedig a két év múlva már az alapítása harmincadik évfordulóját ünneplő Dying Wish esetében is felhívható ez a bizonyos harmadik albumos dolog.

Tovább

MALEDICTION: A Night In The Valley Of Death (Live In Blue Hell 2023) – kazetta ajánló (Fekete Terror Productions, 2023)

r-28542220-1696848901-5719.jpg

A komlói Malediction története a hazai underground viszonylatában is egy rendhagyó fejezet. A lassan három évtizedes múltra visszatekintő zenekar neve mögött mindössze egyetlen nagylemez sorakozik, noha papíron az 1996-os alapítás óta folyamatosan léteznek.

Tovább

Tremor - Tape Collection 2003-2008 – kazetta ajánló (Fekete Terror Productions, 2024)

A magyar nyelvű thrash metal híveinek

0fd78f56-009b-469d-8325-ae8808ba22ad.jpgKevés olyan hazai thrash megjelenés létezik, melynek mindhárom fizikai formátumot sikerült megélnie. A Moby Dick: Ugass kutya! és az Atomic: Slashing Victory című lemezei mellett csak az Undertaking demo felvétele az, ami LP, CD és kazetta változatban is begyűjthető. A Fekete Terror Productions fanatizmusának hála, ezt a rövid felsorolást még egy kiadvánnyal egészíthetjük ki, a fővárosi Tremor: A falakon belül című egyetlen nagylemezével, mi több, kapásból egy komplett gyűjteménnyel...

Tovább

Militia - Psalms Of The Crimson King EP – kazetta ajánló (Fekete Terror Productions, 2024)

Minden thrashernek jó választás lehet

a1794206736_10.jpgSokan és sokszor leírták már, hogy az egyes alirányzatok közül a thrash a leginkább behatárolt, megújulásra, változásra képtelen leágazás. A megállapítással magam is egyetértek, legyen szó a retro jegyében felvarrós farmermellényt öltő huszon-harmincéves korosztály képviselőiről, az esetenként évtizedes szüneteket követően visszatérő veterán alakulatokról, akár pedig azon kevesekről, akik dekádok óta töretlen lelkesedéssel riffelnek.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum