Igorrr - Savage Sinusoid (Metal Blade Records, 2017)

Kellemes elmezavarral egybekötött spontán reset az agynak

2017. július 18. - Árposz

igorrr_savage.jpg

Alábbi írásomban egy megfejthetetlen zenei jelenséget próbálok majd szavakba önteni, de előre leszögezem, hogy akárcsak a H.P. Lovecraft novellák elmebajra és örök rettenetre kárhoztatott elbeszélői, én sem tudom majd teljes egészében értelmezhetően felvázolni a felfoghatatlant. Hogy ki vagy mi is az az Igorrr?

Tovább

Stone Sour - Hydrograd (Roadrunner Records, 2017)

Hangulatos kutyulék

stonesourhydrogradcd.jpg

A Stone Sour és a Nickelback új lemezmegjelenésének környékén, monumentális cicaharc robbant ki. Chad nyilvánosan beszólt Corey-nak, az visszaszólt és kész volt a ribillió. Hosszan lehet vitázni róla, ki a főhomár, de lássuk a produktumot. A Feed the Machine-ról már írtunk - lelkesen-, jöjjön a Hydrograd!

Tovább

House Of Lords – Saint Of The Lost Souls (Frontiers Music, 2017)

Főúri elegancia, komoly relevancia

house_of_lords_-saints_of_the_lost_souls_5898b39459ce4.jpg

…És de hiszen nocsak! Úgy indul a Lordok Házának tizenegyedik albuma („Elveszett lelkek szentje” – milyen sajátosan hangzik ez így kecskenyelven elmekegve…), mintha az egészen korai remekműveik hangulata térne vissza! Gregg Giuffria helyett – ő utoljára a banda World Upside Down lemezén vendégszerepelt 2006-ban – az olasz Michele Luppi bűvöli a billentyűket a Harlequin nótában, de ha a hangzás nem is, az érzésvilág felettébb hasonló.

Tovább

Bison - You Are Not The Ocean, You Are The Patient (Pelagic Records, 2017)

Inkább beteg, mint óceán

bison_bc_front.jpgA Bisonról kevesen gondolták, hogy ki tud mozdulni a tetszhalál állapotából, amiben minimum 3, de inkább 5 évet töltött. Az utolsó EP még 2014-ben jött ki, sorlemez pedig 2012-ben, és azóta nagyjából teljesen eltűnt a térképről a vancouveri négyes. Idén azonban új basszusgitárossal - Shane Clark a 3 Inches Of Bloodból -, új dobossal, túl egy-két családalapításon, szinte előzmény nélkül jött ki a You Are Not The Ocean, You Are The Patient.

Tovább

Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, Columbia)

Ha ez hattyúdal, akkor annak tökéletes

ittlwrw.jpg

Roger Waters személye, személyisége eléggé megosztó, alapvetően a Pink Floyd-ot szerető emberek kétféle módon viszonyulnak hozzá. Egyik fele szerint korszakos zseni, aki nélkül Pink Floyd nem lehet igazán az, a másik felük szerint pedig egy pénzsóvár tróger, akinek önzése és irányításmániája szétbaszta Pinky-t. Én személy szerint Gilmour zsenijét nagyobbra tartom Waters-énál, és a Waters utáni Pink Floyd simán megállja a helyét a világban (mi az hogy megállja!), ugyanakkor Waters szóló karrierje közel sem annyira értékelhető. A The Wall giga-monumentális turnéja viszont Waters keze alatt tökéletesen működik, nagyon is testhezálló számára az a közeg. Korábbi saját lemezei sem érintettek meg soha, nagyon hektikus és kapkodó kötelező önmegvalósító albumok voltak nem kevés izzadságszaggal. Szóval ezek után nekiállni Waters újabb (utolsó?) projekt lemezének finoman szólva is elvárásoktól mentes volt.

Tovább

Lemurian Folk Songs - Maro (2017)

maro.jpgBeköszöntött a valódi nyár. Izzadnunk ahol csak lehet, már attól is ömlik rajtam a  víz, hogy a széken ülök és nem csinálok semmit. kellett ez nekünk? Alap, hogy kellett mert ebben a szenvedős időben totál megjön a kedved egy kis stoner zenéhez. Oké, máskor is toljuk ezerrel, de lássuk be a negyven fokban nem nyerő annyira Opeth-et hallgatni. Hevítsünk fel a forró aszfalton most egy hazai zenekart. Itt a Lemurian Folk Songs új albuma a Maro.

Tovább

Nickelback - Feed The Machine (BMG, 2017)

Aztabetyármindenitneki!

nickelback_feed_the_machine.jpgAzt, hogy a Nickelback mennyire ki van téve a rock/metalvilág pocskondiázásának, nem akarom részletezni, úgyis tudja mindenki. Ennek ellenére egy olyan zenekarról van szó, akik amerre járnak, megtöltik az arénákat, továbbra is ott vannak a rádiós játszási listákon, nem kis sikerrel. Viszont az új albumra, ellentétben az előző próbálkozással, szorult egy jó adag kemény, ízes rock, már majdnem metal is! És tudjátok mit? Ki merem mondani, igazán veretes lett!

Tovább

Arcadea - I (Relapse, 2017)

Cyberpunk-metál, erős idegzetűeknek

arcadea_front.jpgAz Emperor of Sand megjelenésével a Mastodon végérvényesen a hibázni nem tudó intézmények közé került. A zenekari evolúció egyik altípusa ilyenkor dupla-tripla-tetra lemezeket, szimfonikus zenekarral kiegészült, hárfákban dús konceptalbumot az ózonpajzs elvékonyodásáról eredményez. Mivel ezek a legritkább esetben viszik jó irányba az adott zenekart, a másik altípus a jobbik eset: jönnek a tagok szólólemezei. Az életmű fényében magától értetődő, hogy a Mastodon tagjai egy harmadik utat járnak azzal, hogy ráérő idejükben egy rakás különféle alkalmi társulásban zenélnek. Jelen írás az egyik legborultabb ilyen anyagot tárgyalja: terítéken a Brann Dailor-féle Arcadea első albuma.

Tovább

Nagaarum - HOMO MALEFICUS

Vörösiszappal szennyezett post metal koncepció az emberi gyarlóságról.

homomaleficus.jpgNagaarum kiszámíthatatlanságát egyedül a nyughatatlansága képes felülírni. Olyan gyakorisággal ontja magából a kiadványokat, hogy mire megemésztenénk az előzőt, már itt is a következő. Minden túlzás nélkül, mintha tegnap lett volna, hogy napokon át tartó levélváltásokon keresztül faggattam Őt az Astruval közösen megjelentetett ...a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… split kiadványról, ami a digitálisan elérhető anyag mellett igazi kuriózumként, kézzel számozott kazetták formájában öltött testet.

Tovább

Rancid - Trouble Maker (Hellcat/Epitaph, 2017)

Tradicionális bajkeverés

rancid_trouble_maker.jpg

1991-et írtunk, amikor kis Hazánkat hivatalosan elhagyta az utolsó szovjet katona, megjelent a Beatrice Utálom az egész XX. századot kiadványa, mindeközben a világ túlsó felén Berkeley-ben összeállt a Rancid. Az alapító tagok a már akkor veteránnak számító gyerekkori barátok, Tim Armstrong és Matt Freeman, akik korábban a Operation Ivy nevű ska punk bandával gyakoroltak jelentős befolyást az ottani színtérre. Megalakulásukat azon mesébe illő ok motiválta, miszerint Armstrong az alkohollal való küzdelmében a zenére fókuszáljon. A projekt abból a szempontból biztosan sikeres, hogy már a kilencedik lemeze jelent meg most a srácoknak Trouble Maker címen.

Tovább

Kasabian - For Crying out Loud (Sony, Columbia 2017)

Kánikula, poprock stb.

kasabian_for.jpg

Nem mindig kell felülni a savazó hangnemet kritikaként hirdető hullámvasútra – vannak bandák és albumok, amelyek pont azért működnek mert megfelelnek az elvárásoknak, de azért nem ragadtatják el magukat túlságosan. A Kasabian For Crying out Loud albuma is pontosan ilyen: jó néhány slágeres rock dalt termelt ki, amik jól szólnak majd sorozatokban, reklámokban és a kocsinkban is, de közben nem markolt sokat, és vállaltan nem is célzott meg ennél többet. Rövid lemezajánlónk következik.

Tovább

DragonForce - Reaching into Infinity (Electric Generation Recordings, 2017)

A hős lovag ismét elrobog a sárkány barlangja mellett…

dragonforce_reaching.jpg

…a szerencsétlen hercegnő meg csak pislog egy nagyot, majd beletörődve megadja magát a sorsának. A neoklasszikus ihletésű dallammetálban utazó londoni urak zászlajukra akár azt is írhatnák, hogy „ha már mások lekövezték előtted az utat, próbálj meg azon a leggyorsabban végigrohanni”.

Tovább

Mutoid Man - War Moans (Sargent House, 2017)

Ahogyan a zsenik töltik szabadidejüket ...

mutoid_man_war.jpg

Ez pofátlanság! Kinek képzeli magát ez a Brodsky, hogy úgy játszadozik a stílusokkal, mint thai lányok a fütyijükkel!? Ha a Helium Head nem tette világossá, hogy ez a trió bizony lebont pár kerítést, az a Bleeder után egészen biztos lehetett benne. Ahogyan az a lemez útjára indul, az egyszerre definiálja újra a heavy metált, a thrasht, és a hardcore-t, ami már így leírva is képtelenség. Persze nincs ez kőbe vésve, csak én gondolom azt, hogy a Bridge Burner a XXI.század egyik legnagyobb metál himnusza, miközben gondoskodik arról, hogy azért úgy döngöljön földbe, hogy kétséged se legyen afelől: ezek az arcok nem éppen a klasszik metál színtéren szereztek nevet maguknak.

Tovább

Anathema - The Optimist (Kscope, 2017)

Progresszív rock altatódalok gyűjteménye

anathematheoptimistcd.jpg

Hogy miért lett az Anathema az új lemezzel ana_thema és hogy az új éra első albumának szánt The Optimist borítója hogy hivatott mindezt szemléltetni, nem tudom. Ugyan a sötétben az út közepén állva és látva két fényes pontot, értem én, hogy baromi nagy optimizmus azt gondolni, hogy az két motor és nem egy autó, de ez még nem ad okot arra, hogy a lemez belső tartalma miatt feltétlen jó hangulatunknak adjunk hangot. Ugyanis.

Tovább

Elder- Reflections of a Floating World (Stickman Records, 2017)

Csodás világunk csodás tükörképe

elder_reflctions.jpg

Van az úgy, hogy az emberfiára hiába tukmálják rá a zenei mélytengeri igazgyöngy búvárok a jóságot, nem akaródzik megnyílni az a fránya full album youtube link. Pedig most feketeöves rock-metál zenedílerekről beszélünk. Szóval kb. két évnyi noszogatás, és megannyi „ezt csekkold le!” után csak megnyílt az a fránya youtube link, ami az Elder Death Roots Stirringjére vezetett el. Ééés.. nem tetszett. A lelkesedésem nem apadt viszont, így eljutottam a Lore albumig, ami viszont úgy pofán csapott, hogy a felocsúdásom a mai napig tart. Azért csak eddig, mert ugye itt az új lemez, a Reflections of a Floating World.

Tovább

Papa Roach - Crooked Teeth (Eleven Seven Music, 2017)

Foggal-körömmel a nosztalgia ellen

paparoachcrookedteethalbumbigger.jpg

Élesen emlékszem, egy tököli, viszonylag elit presszóban üldögélve pattantak a fülemnek a következő szavak “ja, sok b*zi csuklószorítóban…”, mire cimborámmal röhögve emeltük a csuklószorítós kezünkkel az arcunkhoz a sörünket, a bizonyos “A” betűs márka melegítőfelsőiben feszítve. Utóbbiak természetesen agg darabok voltak, turkálóból kotorva, mivel tru arcok voltunk és akkoriban nagyon gimnazisták. Az ködbe vész, mit is kerestünk Tökölön.

Tovább

Incubus - 8 (Island Records, 2017)

Nekem nyolc

incubus-8-album-new-2017.jpgAz Incubusról ez előtt a lemez előtt nem sokat tudtam. Tisztában voltam vele, hogy léteznek, az azóta jobb létre szenderült Kettőnégy velük készített adása miatt nagyjából sejtettem is, hogy mi fán terem az amcsik muzsikája, de úgy konkrétabban sosem ástam bele magam mélyebben a körülöttük lévő történésekbe. Persze most is csak véletlen jött a bratyiság, de amúgy is így szeretek zenéket megismerni, szóval az ómen nem volt rossz.

Tovább

At The Drive In - in • ter a • li • a (Rise Records, 2017)

Az év eddigi legnagyobb meglepetése

atthedriveintercd.jpg

17 év után lemezt készíteni egyszerre vakmerő, hálátlan, és felelőtlen. Minden ilyen próbálkozás hallatán felhúzom a szemöldököm, de jelen esetben erre nem került sor, mivel lövésem sem volt, hogy a pár reunion bulin felül lemezt is írnak. Főleg nem annak tudatában, hogy 2001-ben milyen dicstelenül tűntek el a balfenéken. Vagy azért sem, mert szemmel láthatólag a The Mars Volta beváltotta a Lopez - Zavala páros álmait, amit még tetéztek is az Antemasque-kal. Szóval nem volt benne a levegőben az Inter Alia, és ennek megfelelően semmilyen elvárásom nem volt, ami beletorkollt egy többnapos At The Drive In maratonba, mivel ez a lemez kibaszott jó lett!

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum