Az Ipecac Recordings bemutatja - Elérhető a Seismic című Spotlight lemez

2017. október 17. - johndoesbasement

spotlights-brooklyn.jpgAkik előtt az uniqum díjas underground nem egy szigorúan lezárt pinceajtó, azoknak az Ipecac Recordings neve akár garancia is lehet, ami mindig egy újabb különleges találkozást ígér. Ahelyett viszont, hogy most hosszas felsorolás következne azon bandák nevével, akik itt jelentettek meg lemezeket, legyen elég annyi, hogy részben Mike Patton ínyenc zenei ízlése válogatja a kiadóval együttműködő bandák listáját. Azután pedig, hogy ezt a listát korábban az Isis neve is díszítette, már korántsem meglepő, hogy a Spotlight második lemeze is ugyanitt jelent meg a napokban.

Tovább

Veszett világ ez a műsor - Új lemezen tombol a Ho99o9

ladygunn_ho99o9_donohue_1.jpg"Veszett a világ és benne mi veszett kutyák." David Lynch kultikus mozijának eme kulcsmondata akár össze is foglalhatná a két fővel számoló Ho99o9 zenéjének tömör lényegét. Hiszen a srácok minden megnyilvánulása provokáció. Hivalkodó figyelemfelkeltés, csúnyán torz tükör. Száz százalékos punk magatartás, azaz reakció. Mondjuk a Bad Brains, a Public Enemy, a Beastie Boys és a Death Grip mintájára. Zeneileg is nagyjából ilyen eklektikus mixet hozva össze. Azon az első albumon is, ami idén jelent meg United States of Horror címmel. Amit természetesen koncertek követtek és követnek most is, néhány európai alkalmat leszámítva főleg az államokban. Ahol ezek a srácok tényleg állatban nyomják és úgy borítják lángba a népeket, mint egy jól irányzott molotov koktél. Hogy a mi kezünk se legyen üres, mi pedig ide lejjebb dobáltuk be őket, vagyis két idén készült klipjüket és egy nemrég rögzített teljes koncertet, amolyan hiánypótlás végett.

Tovább

Brother Firetribe: hard rock és glam est a Nightwish gitárosával

brotherfiretribe_1.jpg

Elsőre talán furcsán hangzik, de október 28-án két olyan finn csapat érezik a Dürer Kertbe, amelyek zenéjét hallgatva egy csapásra a napfényes Kaliforniában érezhetjük magunkat, valamikor a '80-as években: a Brother Firetribe igazi hard rock zenével érkezik, a Shiraz Lane pedig a sleaze / glam rock új hullámos képviselőjeként szántja majd fel a színpadot.

Tovább

Néhány kallódó intimbetét a vérző kicsi szíveknek...

lanegan-and-isobel_1.jpgSokféle dal van. A legjobb dal azonban az, amelyik tökéletesen illeszkedik hozzád. Valahogy személyre szabottnak hat, hozzád simul. Bizonyos időközönként érzed, hogy szükséged van rá, nem tudsz nélküle élni. Abszolút személyes dolog, amihez diszkréten és félve nyúlsz csak. Nem mutogatod meg mindenkinek pedig az első találkozás óta, valahogy ott van veled örökké. Hogy amikor az a legpuhább féltett kincs majd megint vérezni kezd, azonnal utána nyúlhass. Mert az a legpuhább féltett kincs valójában a kicsi dobogó szíved. Szóval a dalaid tulajdonképpen intimbetétek mind, amiket azért gyűrsz be a szíved alá, mert azt reméled, hogy magukba tudják szívni a fájdalom minden egyes cseppjét, amitől természetes, hogy szabadulni akarsz és legszívesebben már lehúznád az egészet klotyóba. Mi pedig nem tettünk mást ezen a szép őszi vasárnapon, mint összesepertünk pár kallódó intimbetét videót a vérző kicsi szíveknek, amik alatt tátonghat néhány üres rés, ahova még nem gyűrtek be ilyesmiket.

Tovább

Péntek 13 - Skinny Puppy 1987

dsc_6318.jpgA jobb arcoknak egészen biztosan nem egy Bikini szám ugrik be először, mikor megint péntek van és 13. Hanem inkább valami egészen más. Olyasmi, ami kellőképpen hajmeresztő és amikor csak lehet, rendesen tocsog a vérben. Mint Nivek Ogre. Az egyik legsúlyosabb fazon. Akiről a meresztett haj és a vérfürdő is azonnal befog villanni. Hiszen társaival közösen, művészetük minden vasízű, ragadós cseppje a horrortól csöpögött. A nyolcvanas évek legelejétől, például H.P. Lovecraft és Edgar Allan Poe műveinek hatására. Olyan zenészektől inspirálva még, mint a Kraftwerk és persze Joy Division. Mind mozaikok a Skinny Puppy vészjóslóan zajos, géphideg történetében. Ami tökéletesen passzol a misztikus számhoz. Szóval, ha péntek van és 13, akkor Skinny Puppy és 1987. Az alkalomhoz tehát előkapartuk a banda egyik emlékezetes torontói koncertjét.

Tovább

Pár nap múlva Budapesten koncertezik a BAD OMENS

bad_omens.jpg

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, október 18-án egy fiatal, magát alt/rock, metalnak tituláló los angeles-i csapat, a Bad Omens érkezik Budapestre. Az erőteljesen érezhető Bring Me The Horizon hatások ellenére a Sumerian Records gondozásában egy igazán fogós debüt albummal robbantak be tavaly.

Tovább

Mick Jagger, Josh Homme és Billy Corgan összekeverve – a Sons of Anarchy segédmotorsa Budapesten lép fel

battleme_cultpsychotica_press_1_preview.jpg

A legmenőbb motoros sorozat, a Sons of Anarchy egyik legfoglalkoztatottabb dalszerzője saját zenekarával érkezik Budapestre – november 1-jén a Dürerben játszik a Battleme, az USA-ban már jelentős hírnévre szert tevő Matt Drenik zenekara, akik a napokban jelentették meg legújabb, Cult Psychotica című albumukat.

Tovább

Új Eighteen Visions-videó - Az Every Time I Die gitárosának közreműködésével

screen_shot_2017-10-10_at_3_44_44_pm_0.pngTizenegy év albumcsend után hozott ki új lemezt az idén az Eighteen Visions. A kaliforniai metalcore pionírok hatodik lemezének címe pedig XVIII lett és egészen pontosan június 2 - án jött ki a Rise Records gondozásában. A tíz számos lemez egyik tételéhez pedig a megjelenést megelőzően is készült már videó, amit most újabb követ. Az Every Time I Die gitáros Andy Williams közreműködésével méghozzá, az Underneath My Gun című számból építkezve. Michael R. Garcia és Michael Elinn rendezők segítségével, akik a klipet készítették. Ami itt figyel a hajtás után.

Tovább

Ma este Der Weg Einer Freiheit-koncert a Dürer Kertben

der_weg_einer_freiheit.jpg

Október tizedikén Budapestet is eléri a kurrens extrém zenei színtér egyik komoly turnéja! Nem csak visszatér Budapestre a Season Of Mist kötelékeibe tartozó, a Dissection- vagy a Sacramentum-féle riffközpontú, egyszerre dallamos és agresszív black metált játszó Der Weg Einer Freiheit, de kiváló előzenekart is hoz magával, mégpedig a francia Regarde Les Hommes Tombert, akik az éjsötét sludge, a black és a poszt metál háromszögéből kiindulva alapozzák majd meg az este hangulatát kíméletlen szonikus terrorjukkal. Az estét hazai részről a Torn From Earth nyitja majd.

Tovább

Septicflesh - januárban Budapesten az Inquisition társaságában!

septicflesh_band.jpg

Codex Omega címmel szeptember elején jelent meg a szimfonikus, atmoszférikus death metalt mesterien játszó görög SepticFlesh tizedik albuma, a 2014-es Titan lemez folytatása. A zenekar az új anyaggal turnéra indul, ráadásul az USA-ban székelő kéttagú black metal csapással, az Inquisition zenekarral karöltve.

Tovább

Stílusos és elegáns női blues

Novemberben a szomszédban koncertezik Beth Hart amerikai blues-rock/soul/jazz fusion énekesnő!

beth_hart.jpg

Két évvel ezelőtt megjelent nyolcadik szólólemezével (Fire on the Floor) Beth Hart újfent lángra lobbantotta… nem csupán a padlót, de a világ blues-rock/soul/jazz fusion zenei színterét is. 2015 nyarán a kaliforniai énekesnő Pakson a 23. GastroBlues Fesztiválon lépett fel kirobbanó sikerrel és jóllehet idén elkerüli hazánkat, így sem kell lemondania róla annak, aki nem sajnálja az anyagi, idő-és energia-ráfordítást egy környékbeli kiruccanásra.

Tovább

Black Sabbath – The End Of The End (2017)

Ha ilyen lesz a vég, én vállalom

rs-the-end-of-the-end.jpg

A Black Sabbath feloszlása egy korszakot zárt le a rockzene életében. Pont azét, amit ők indítottak el. Hiszen Tony Iommi és mindenkori társai nem kis szerepet játszottak abban, hogy a rock és metalzene világa úgy nézzen ki, ahogy. Egy egész sor stílus közvetlenül, vagy közvetve nekik köszönhető, alig van olyan gitárzenét szerető ember, aki ne ismerné a csapatot, annak dalait. Ennek a legendának az utolsó koncertjét és körülményeit volt hivatott megörökíteni a The End Of The End koncertfilm, amiről előzetesben is el lehet mondani: méltó lezárása lett a majd’ negyven éves karriernek. (a képek - a nyitókép kivételével - a budapesti koncerten készültek)

Tovább

I'm Away - Új videóklip a Hellfreaks-től

hellfreaks_final_2_00004.jpg

A Hellfreaks zenekar háza táján úgy tűnik új tradíció van kialakulóban. A Burn The Horizon után, új klipjük, amit az I’m Away című számra (Astoria, 2016, Wolverine Records ) készített a Mihaszna Film stábja, szintén több országban lett leforgatva. Külön érdekesség, hogy a klip pénzügyi hátterének egy részét a rajongók finanszírozták egy Indiegogo kampányon keresztül, támogatásukért cserébe pedig olyan relikviákhoz és merchendise-okhoz juthattak hozzá, mint például Shakey Sue fűzője, amit a majdnem ötmilliós nézettségű Boogie Man klipben is viselt.

Tovább

Raise Your Fist and Rock the Night – együtt játszik Bécsben Alice Cooper és a Europe!

0alicecooper2017_11_eredmeny.jpg

Ha az embernek egy „Spend a night with Alice Cooper” elnevezésű eseményen akad meg a szeme, amely ráadásul a mester legnagyobb sikerszámait ígéri, akkor a kísértésnek nehéz ellenállni. Nem szólva arról – magunk is állandóan hangsúlyozzuk –, hogy a hozzá hasonló korú vagy még idősebb rock legendák aktuális turnéja bizony az utolsó is lehet. (Öreg barátunk nem számol ezzel az eshetőséggel, így a The Last Temptation utalás, bármennyire kézenfekvő lehet, most ne tekintsük időszerűnek…) Az idén Paranormal címmel új lemezzel jelentkező, a fehérvári FEZEN fesztivált is durván lesokkoló Alice mindenesetre november 27-ére (hétfő) a bécsi Stadthalléba várja a fenti címen futó rendezvényére a borzongani vágyó, minőségi élő zenére és káprázatos show-ra kiéhezett rajongókat. /Fotó: Réti Zsolt/

Tovább

A Damnation A.D. tiszteleg - A Pornography című The Cure album hardcore átirata

33d9643db8c0496f933850a34b31bd43.jpgNem csaptunk le azonnal a hírre, ez biztos. Viszont, ha a straight edge hardcore vonalon mozgó Damnation A.D. adott huszonöt évet annak, hogy ez az ötlet a maga teljes egészében forrhassa ki magát, akkor talán mi sem vagyunk elcsúszva olyan nagyon. Ugyanis az első The Cure feldolgozás a Pornography című lemezről már valamikor a kilencvenes évek elején megszületett, a Battery tagjait is magába foglaló banda korai éveiben. Az ötlet, hogy az egész lemezt feldolgozzák pedig valahogy mindig ott volt az elmúlt huszonöt évben és dolgoztak is rajta folyamatosan, de titokban.

Tovább

Kelj fel és félj - A Terra Tenebrosa új videójában a maszk ott van megint

4d504ba81402055f5e91c7fb96ca22aa.jpgA Terra Tenebrosa új videójában megint ott van a maszk, amire ez a szürrealista, rémálom szerű, bizarr vízió részben felépül. Viselőjének homályos alakja mögött pedig nem más van, mint a zenekar frontembere The Cuckoo. Aki a lentebb látható új videót is rendezte a tavaly megjelent The Reverses című album egyik dalához. Hatásosan illesztve azt a zene hangulatához, amely a borult szintetikus hangoknak köszönhetően inkább lidérces horrorfilmbetét és csak azután lesz része a black metálból megszülető groteszk művészeti törekvések csoportjának. A Breach nevű kultikus svéd poszt-hardcore csapat két ex tagjával a háttérben. A három nagylemezt és a két EP kiadványt felölelő történetben végül is folyamatosan. Tehát kelj fel és félj! Sugallja az Exuvia a hajtás után.

Tovább

Queen, Lynyrd Skynyrd, Slayer és a többiek - Most pincesötét feldolgozásokban odalent

0003910348_10.jpgNeurosis és Patti Smith. Crowbar és Led Zeppelin. Matt Pike nyomja a Judas Priest klasszikust. Az Earth meg Jimi Hendrix számot pattint a saját lemezére. A felsorolást pedig nyilván hosszú percekig nyújthatnánk még, hogy ez az írás is olyan legyen, mint egy végtelenül hullámzó intro, valamelyik doom favoritunk elején. A lényeget azonban talán enélkül is mindenki levágta. Hogy az underground, ha a saját szintjén túl nem is kíván mozogni, időnként az Istenek dicsőségcsarnokába mégis berongyol és feldolgozásaival megköveti az előtte járókat. Vagy fogja amit ott talál - mint a sludge bandák némelyike - lehurcolja azt egy sötétebb pincébe és lejjebb hangolja saját keserűbb szájíze szerint. Csakhogy mi is dokumentálhassuk: A népszerű bandák klasszikusai úgy tűnik függvények is egyben, amelyeket lefelé és balra is simán el lehet még tolni. A negatív mezők felé...

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum