Van aki kutyát tart, vannak a macskások és olyan is van, aki egy rock 'n’ roll vadállatot tudhat a háztartásban. Mivel a legtöbb kedvenc jobbára hímnemű, ezzel az írással elsősorban hölgy olvasóinknak igyekszünk útmutatásul szolgálni, különös tekintettel a karantén helyzet okán megváltozott tartási körülményekre fókuszálva.

Az Ikozhahedron egy konvex, szabályos poliéder, melyet húsz háromszöglap alkot –  ezekből a csúcsokon öt-öt találkozik. Tizenkettő csúcsa és harminc éle van. 

Nyakunkon az ősz és megkönnyebbülten sóhajthat fel minden valamirevaló keményzene kedvelő: végre nem kell  kellemetlenül teleizzadni kedvenc Immortal pólónkat, sőt mi több lelkiismeretfurdalás nélkül lehet My Dying Bride-ot hallgatni miközben az ablakon végigfutó esőcseppek táncában gyönyörködünk.

Járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, ám még a legkövetkezetesebb zenészt is megcsapja néha napján a változás szele, ami végül arra sarkallja, hogy új elemekkel színesítse a repertoárt vagy akár homlokegyenest valami mást csináljon.

Az ékes német nyelven elropogtatott indusztriál metált nem a Rammstein találta ki, bár vitathatatlanul ők a legismertebbek a zsáner zenekarai közül, ám korántsem az egyetlenek.

Maga a The Beatles és a zenéjük sokat tett a mai rockzenéért, még ha sokat nem is így gondolják. A négy zseninek egyszerre voltak romantikus dalaik, komor tételeit, sőt, idővel, ahogy megszaladtak bizonyos módosító dolgok a tudatukban, hozták elő a pszichedelia, a progresszívebb és a kísérleti tételeket. Ezek nagy része bele is égett az egyetemes popkultúra pantheonjának falaiba, így nem véletlen, hogy időről időre a rockzene és a metalszcéna nagyjai is megemlékeznek róluk, feldolgozzák azokat. Ezekből az átiratokból mutatunk meg egy párat, a listán többek között Alice Cooper, a Ghost, a Led Zeppelin, Ozzy és a Metallica is megjelenik, de ez messze nem a teljes névsor!

Nyakunkon a nyár és ilyenkor bizony a legkeményebb rocker szívéről is leolvad a jégpáncél pár hónap erejéig. A jó idő beköszöntével szabad nyitni a könnyedebb műfajok felé, mert bár nyilvánvalóan funeral doomra is lehet strandolni, az mégsem arra való. Van azonban egy műfaj (nem a kalipunk), ami tökéletesen megfelel a célnak, sőt mi több erre lett kitalálva. Elő a strandlepedővel, meg a naptejjel és ismerkedjünk meg a surf rockkal a változatosság kedvéért ezúttal ábécé sorrendben.

Újabb zenével foglalkozó könyv, újabb olvasnivaló, újabb gondolkodás nélküli vásárlás. Az elmúlt években eléggé rendesen el lettünk látva zenei kiadványokkal, hogy a buszon, metrón, a karosszékben legyen mivel elütni az időt. Meglepő lett volna, ha a Metallica is kimarad ebből a szórásból. Noha, volt már a zenekarnak jó pár könyve, azért most megleptek minket a Történelem A Dalok Mögött című szerzeménnyel. Mi meg neki is estünk azonnal, ahogy kézhez kaptuk!

Ahogy annak idején a Neurotic is megénekelte, a rock'n'roll az nem egy tánc. De nem is csak zene, vagy szex, meg drogok,  hanem jó adag póz, mert bizony a lázadásnak a külsőségekben is meg kell mutatkoznia.

A Roger Miret által tollba mondott, és Jon Wiederhorn által lejegyzett Lázadásom betekintést enged az erőszaktól túlfűtött, mámorban, szennyben és kreativitásban tobzódó New York semmihez sem hasonlítható korszakába. Keresve sem találhattak volna hitelesebb embert ennek a korszaknak a bemutatására! Olvasás közben az arcunkba csap a valóság: érezzük az orrunkban az utca bűzét, bőrünkön a ráfröccsenő vért, a lelkünket gyötri és facsarja az a rengeteg erőszak, árulás és dráma, amiben hősünk élte napjait, miközben a szemünk láttára ölt testet maga a New York Hardcore, annak minden dühével, frusztráltságával, kirekesztettségével és erejével.

Egyre-másra jönnek a sokat látott, sikeres zenészek önéletrajzi könyvei, és végre magyar fordításban is olvashatjuk a Judas Priest emblematikus alakjaként ismert gitáros, K. K. Downing visszaemlékezéseit. Az ő esetében legkevésbé sem túlzás eme jelző használata, hiszen egyénisége és játéka négy évtizeden át, egészen a 2011-ben bekövetkezett kilépéséig meghatározó részét képezte az angol heavy metal legenda hangzásának.

Egy amerikai kutatás szerint az emberek gyakran nemi alapon osztályozzák a hangszereket, ez alapján került például a klarinét, vagy a fuvola a női hangszer kategóriába, míg a dob vagy a harsona férfiasnak számít. Azt nem tudom, hogy a basszusgitárt hová sorolta a tanulmány, de mára kétségtelenül unisex hangszerré vált.

Tudjuk, hogy a "mi lett volna..." nem egy reális kérdés semmilyen esetben sem, de azért érdekes dolog eljátszani vele alkalomadtán. Például mi lett volna, ha John Petrucci helyett egészen véletlenül Mikael Akerfeldt kezébe akadt volna bele az eredetileg a Dream Theater 2011-es nagylemezén, az A Dramatic Turn Of Eventsen megjelent On The Backs Of Angelsnek a témája? Ezen gondolkodott el Lucas de la Rosa és ültette át az Opeth köntösébe a jól ismert dalt, az eredmény pedig... Meglepően remek lett!

Az Internet olyan csodás, olyan dicső hely! Az emberi leleményesség meg olyan határtalan! Persze nem újkeletű találmány konyhai robotgéppel gitáron riffelni, elég csak egy-két ezer éves Taxi-feldolgozásra gondolni, biztos tudjátok, miről van szó. Sőt, az ebből hagyományt űző Miloš Batoćaninnak sem ez az első ilyen filmecskéje, de mégis: már-már művészi szinten űzi az arc ezt az egészet! Ki a fene gondolna arra, hogy most leül és teker egy kis Gojirát a mixerrel?

A Deutschland, és főleg okosan összerakott, jelképekben gazdag klipje kulturális fegyvertény a Rammstein életművében. A hatásvadászatot végre nem öncélúan használják, de azért bőséggel virulnak a beteg orcák, fröcsög a vér, reped a csont, folyik a sör, és ég a világ, ég. Az erőszak-szimpózium egésze persze sokkal többről mutat képet, mint egy nép hibái, lelkülete, vagy egy sokat látott és tett ország véres történelme. A Deutschland nagyon is a jelenhez szól, és nem csak a németekhez - bár az, hogy mit kezdünk a mondandójával, az már rajtunk áll.

Ez a kimerítő mélyelemzés megkísérli számba venni és rendszerezni jelentésrétegeit.
Javaslom, nyisd meg új ablakban a klipet, nézd meg egyszer,
aztán nézd/hallgasd újra az olvasás alatt!

 No de hogyhogy "a MÁSIK" nap?...
A grungeról és a segítségnyújtás szükségéről.

Idén is jobbnál jobb albumok jöttek ki kedvenc előadóinktól, vagy éppen új felfedezésektől, és ezek jelentős részéről megemlékeztünk itt, a Rockstationön is, Ilyen mennyiségű megjelenés mellett óhatatlanul elsiklunk olyan anyagok mellett is, amik akár bővebb bemutatást is megérdemeltek volna. Az év vége visszatekintős, átgondolós hangulatában viszont itt a ragyogó alkalom, hogy megemlékezzünk 10 olyan idei lemezről, amit jó szívvel tudunk ajánlani mindenkinek. A hajtás után hardcore punk alapvetés, ipari zaj, pszichedelikus black metal, és egyéb érdekességek.

Az 1993-ban elhunyt, fogalmazzunk úgy, hogy érdekes és megosztó személyiségű GG Allin a lemezei mellett jó pár érdekességet, legendát is hagyott maga után. Az egyébként is kemény színpadi jelenlétet biztosító frontember ha másról nem, az öngyötrő és szaros sztorijairól ismert marad, de lássuk, ki is bujkál ezek mögött a nem feltétlen jó ízlésű tények mögött. A Loudersound gyűjtése következik.

Mostanra annyira benne vagyok, hogy a minap egy esküvőn, a boldogság pergő könnyeivel az arcomon szaladtam a táncparkettre kornyikálva ropni, mikor a zenekar egy Creedence dalba csapott.

Kényes kérdést próbálunk most feszegetni, az tény. De a legtöbb metalarc, főleg ha harminc alatt van, hallgat más stílusú előadókat is, nem csak a gitártól feszülő alapműveket. Legalábbis egy részük. Az, hogy ez most jó, vagy nem, ne menjünk bele, de már több zenekar is beolvaszt mindenféle elemeket a muzsikájába, azaz egyre masszívabban mosódnak el a stílusok közötti, jó ideig áthidalhatatlannak tűnt határok, valamilyen szinten elkerülhetetlen az, hogy elkalandozzon az ember füle erre-arra. Most öt olyan előadót szedtünk össze (mindenféle sorrend, rangsorolás és persze a teljesség igénye nélkül), melyek habár az alapstílusukból nem feltétlen adódik, de azért nem állnak olyan távol a rockzenét hallgatók ízlésvilágától, sőt, bizony a koncertjeiken is megfordulnak a keményebb zenék kedvelői. Érzékenyebb, konzervatívabb zenei világúak most inkább görgessenek tovább!