Hirdetési felület

Roskilde-Festival-620x400.jpg

Azzal, hogy a Roskilde első napján egy atom nagy koncertet tolt az Electric Wizard, magasan volt a léc, de a második, pénteki nap is több mint kecsegtető koncerteket tartogatott. Deftones és Rob Zombie az Orange (nagy)színpadon, közben meg The Ocean. Ez volt gyakorlatilag az a nap, amikor a legkevésbé a rádióbarát bandák domináltak. De előtte meló.

tovább »



0limpbizkit2014_20.jpg

Mindenki életében vannak olyan bandák amikre azt mondja, hogy egyszer látnom kell. Megszületik hát az elhatározás és semmi sem tántoríthat el a céltól. Olyan ez, mint a bakancslista, sőt valójában ez egy zenei bakancslista. Az Aerodrome Fesztivalnak hála most az emberek listájára felkerülhettek újabb nagy nevek.

tovább »



03_50.jpg

Vannak azok az előadok, akikkel, ha interjút kell készíteni, akármennyire is van rutinod majd bekakilsz az izgalomtól. Aztán persze nem lesz semmi gond, minden megy általában simán. Rob Zombie is ebbe a kategóriába esik nálam. Kegyetlenül izgultam, hogy minden rendben menjen, igaz csak tíz perc állt a rendelkezésemre. Egyben biztos vagyok! A színpadon őrült rock sztárként viselkedő manus, egy eszméletlenül aranyos figura. Hála a szuper allergiának nem minden szót tudok értelmesen kinyögni kisfiús zavaromban, ellenben ekkor sem háborodik fel a csávó, hanem előkapja a szemüvegét, hogy leolvassa a puskámról a kérdést és ilyet szól: Semmi gond haver, nekem a szemem a rossz, nem tehetünk róla. Az élő halottunkról a hajtás után még többet is megtudhatok!

tovább »



0b01.jpg

Az első, de főleg a második nap programja után már csak az volt a kérdés, hogy a harmadikon még lehetett überelni azt a produkciót, amit a Novarock szervezői a 10. évforduló alkalmából letettek nekünk az asztalra. Lehetett! Ennyire azonban ne szaladjunk előre.

tovább »



19
2014. ápr
07:20

Új albumon dolgozik Rob Zombie

Szerző: sunthatneversets Címkék: rob zombie

Rob-Zombie-5.jpg

Bár Rob Zombie legutóbbi albuma csupán egy éve jött ki Venomous Rat Regeneration Vendor címmel, a shockrokker a hírek szerint máris új albumon dolgozik. Ahogy a Pulse Of Radio-nak elmondta, már januárban megkezdték a munkát, amit aztán most májusban folytatnak majd. Ahogy mondta, nem szeretné, hogy sok idő teljen el most két lemez között, már csak azért sem, mert végre egy jól működő zenekarnak érzi a bandát és ez ihletet ad a gyors folytatáshoz. Mi ennek csak örülünk és biztosíthatjuk a mestert, hogy június 16-án meg is nézzük őt a Budapest Parkban rendezendő Aerodrome Fesztiválon.



limp_bizkit_pic.jpg

A nyár egyik leginkább várt eseményének ígérkezik a június 16-án a Budapest Parkban első alkalommal megrendezendő Aerodrome Fesztivál. Nemrégiben újabb fellépők bejelentésével végre teljessé vált a júniusi Aerodrome Fesztivál lineupja – a Rob Zombie és a Megadeth párosát ugyanis a Powerman 5000 és a Limp Bizkit egészíti majd ki a Budapest Parkban. Hajtás után egy rövid videóelőzetes nézhettek meg.

tovább »



Rob Zombie1.jpg

Megszületésekor az osztrák Rock am Ringként emlegetett Aerodrome olyan hatalmas neveket volt képes az országba csábítani, mint a Red Hot Chili Peppers, a Motörhead vagy a Metallica. Ezért is szolgált hatalmas örömmel, amikor 2013-ban kihirdették, hogy (immáron a cseh fővárosban, Prágában) a System of a Down, a NOFX és a Killswith Engage vezényletével újra életre hívják az eseményt, amely 2014-ben hazánkig is elér: június 16-án ugyanis a Budapest Park színpadán fog játszani Rob Zombie és a Megadeth az első hazai Aerodrome Fesztiválon. A saját nemében egyedülálló rendezvényre ráadásul a szervezők hamarosan még egy fellépőt bejelentenek.

tovább »



Rob-Zombie-CE2.jpg

Rob Zombie volt a vendége a Jimmy Kimmel Live! című esti talkshownak Halloween éjszakáján, ahol Jimmy Kimmel Hófehérkének öltözött. Az amúgy is horrorban utazó mester és csapata két dalt játszott el a műsorban, melyeket hajtás után nézhettek meg.

tovább »



Poster_monday041113.png

2014. június 13-15. között került megrendezésre az angliai Donington Park-ban a hagyományos Download Festival. Az első fecskéket ma jelentették be, így most már tudni, hogy a pénteki napon (ami a 13-a) az Avenged Sevenfold lesz a legnagyobb fellépő, mellette Rob Zombie csinálja még a hangulatot. A további fellépőket holnap reggel hozzák nyilvánosságra. Erről is amint tudunk, cikkezünk.



robzombieband2013.jpg

Idén áprilisban jelent meg az amerikai rock legenda, Rob Zombie legújabb nagylemeze Venomous Rat Regeneration Vendor címmel, ami az USA-ban egészen jól is fogyott. Most egy szöveges videónk van a jó öreg Grand Funk Railroad klasszikus Rob Zombie-féle feldolgozáshoz. Poén, hogy az eredeti szövegben a blues gitáros Freddie King neve hangzik el, de ezt azért picit aktualizálták és a Kerry King-re alakították. A hajtás után a dal.

tovább »



RobZ.png

The Lords Of Salem címmel nemrég került a mozikba Rob Zombie másfél millió dollárból készített új horrorfilmje, melyhez Rob Zombie és gitárosa, John 5 írt egy black metál dalt Crushing The Ritual címmel. A filmben egy Leviathan The Fleeing Serpent nevű banda tolja el a dalt. Az inkább vicces, mint komoly nótához videó is készült, melyet hajtás után nézhettek meg. Rob Zombie kedden megjelent új lemezéről, a Venomous Rat Regeneration Vendor-ról ITT írtunk.

tovább »



Rob Zombie Venomous.jpgRob Zombie most viszonylag hamar, három év után jelentkezett új nagylemezzel. A 2010-ben kiadott megjegyezhetetlen című Hellbilly Deluxe 2: Noble Jackals, Penny Dreadfuls And The Systematic Dehumanization Of Cool hozta azt a szintet amelyet egy Rob Zombie albumnak kell. Zombie bátyó persze nem a szerencsére bízza a dolgokat, körülveszik olyan zenészek, akikkel azért nem kell hazárdírozni. A gitárokat az ex-Marilyn Manson tag John 5 kezeli, a dobok mögött szintén egy ex-Mansonista, Ginger Fish ül, míg a 4 húrost a Wednesday 13 gitárosa Piggy D. kezeli.

tovább »



Rob Zombie 2012.jpg

Venomous Rat Regeneration Vendor címmel április 23-án érkezik Rob Zombie új albuma, melynek producere  a legendás Bob Marlette volt. Dead City Radio And The New Gods Of Supertown címmel korábban már mutattunk egy új dalt a lemezről, ehhez most videó is készült, melyet természetesen maga Zombie mester rendezett.

tovább »



Rob Zombie 2011.jpg

Ahogy azt már korábban jeleztük április 23-án új Rob Zombie album lát napvilágot, a mestertől megszokott idétlen, Venomous Rat Regeneration Vendor címmel. Borítót, dalrészletet korábban már mutattunk, teljes dalt azonban most először. Dead City Radio And The New Gods Of Super Town címmel ugyanis itt az első single, hajtás után pedig megnézhetitek az albumra kerülő dalok listáját, egészen elképesztően eszement dalcímekkel.

tovább »



Rob Zombie Venomous.jpg

A múltkor már hírt adtunk róla, hogy április 23-án érkezik Rob Zombie új albuma, mely a Venomous Rat Regeneration Vendor címet kapta. Mára publikus lett a fentebb látható borító és hajtás után az első single-ből, mely a Dead City Radio And The New Gods Of Super Town című dal lesz egy rövid részletet is tudunk mutatni.

tovább »



Rob Zombie 2011.jpg

Az Universal Music Enterprises égisze alatt április 23-án érkezik Rob Zombie régóta várt új albuma, amely a hangzatos Venomous Rat Regeneration Vendor címet kapta. A horrorfilmek világában is otthonosan mozgó shockrokker új albumán azzal a Bob Marlette-tel dolgozott együtt, aki olyan előadók lemezeinek hangzásáért felelt, mint a Black Sabbath, Alice Cooper vagy a Lynyrd Skynyrd.

tovább »



StoneSour2012.jpg

Idén már megnéztük, hogy a hazai koncertszervezők ősszel és decemberben kiket hoznak el nektek. Végigfutottunk a Phoenix Music, a Concerto Music, a Hammer Concerts és a Livesound teljes kínálatán, de mi a helyzet tőlünk nyugatra, Ausztriában.

A Skalar Music által szervezett ausztriai koncerteket most abból az aspektusból vesszük szemügyre, hogy kik azok az előadók, akik nem érnek el Budapestig. (A képen a Stone Sour)

tovább »



03
2012. júl
08:00

Remix lemezzel jelentkezik Rob Zombie

Szerző: sunthatneversets Címkék: rob zombie

zombiemondo.jpgAugusztus 7-én az Universal Music Enterprises gondozásában jelenik meg az a remix album, ahol jónevű DJ-k (Photek, Bloody Beetroots, Drumcorps és Ki:Theory) és a Korn főnök Jonathan "JDevil" Davies által Rob Zombie dalok átgyúrt verziói lesznek hallhatóak. Az album a Mondo Sex Head címet kapta. Tracklist hajtás után!

tovább »



29
2010. jún
06:10

Rob Zombie - Felvétel indul!

Szerző: sunthatneversets Címkék: rob zombie

Rob Zombie és csapata jövő héten stúdióba vonul, hogy új dalokat rögzítsen egy állítólag szeptemberben megjelenő lemezre. Rob Zombie zenekarát jelenleg a gitáros John 5 (ex-Marilyn Manson), a basszusgitáros Piggy D. (ex-Wednesday 13) és a dobos Joey Jordison (Slipknot, Murderdolls) alkotja. Zombie a következőket mondta az új dalok kapcsán: " A dalok közül néhány hosszú-hosszú idő után a leggyorsabb és legsúlyosabb." Rob Zombie ezidáig utolsó albuma Hellbilly Deluxe 2 címmel ezév elején jelent meg.



A cím már korábban is igaz volt, de most egy fénykép erejéig is összeállt az április 26-tól, május 22-éig tartó Gruesome Twosome turnén - Alice Cooperrel -  zenélő Rob Zombie és csapata. A friss zenekari fotón balról jobbra:: Piggy D. basszer, Rob Zombie énekes, John 5 gitáros, valamint a Slipknot dobosa, Joey Jordison.