Egy nagy fazon és negyven súlyos év - Hétszer is Scott Wino Weinrich

2017. április 02. - johndoesbasement

7496001162-970770dbf5-b.jpgScott Wino Weinrich mindössze néhány esztendővel kevesebb időt töltött a színpadon, mint Tommy Lee Jones a kamerák előtt. Sanszos tehát, hogy úton az életmű díj felé, pár kereszteződést már elhagyott ez a szintén elég gyűrött fazon is. Azonban innen úgy tűnik, hogy számára komfortosabb egy turnébusz ablakából nézni a napfelkeltét és ébren álmodni meg a következő karakteres dalt, mint igazán körülrajongott rocksztárnak lenni. Ugyanis a marylandi cowboy mögött lehet úgy két millió mérföld és akár néhány ezer napfelkelte, ami elsuhant a szemei előtt, hiszen negyvenegy évvel ezelőtt alapította meg első, Warhorse nevű zenekarát. Olyan magasságokba azonban mégsem emelkedett, mint Tony Iommi, Lemmy és a többiek. Pedig formája, mélységei, gitárja semmivel sem tudnak kevesebbet. Legendája szimplán hosszú sztori, és persze ezzel együtt kerek egész.

Tovább

A szentek estéje: Saint Vitus, Apey And The Pea @ A38, 2015.06.08.

0201.jpg

Az ötödik nap felé már kicsit kezdek fáradni. Bécset végigbuliztuk, végignéztünk szinte minden koncertet. Köztük a Saint Vitus koncertjét is, akik méltatlan időpontot kaptak a fesztiválon. Az osztrák buli nagyon bejött, és eszméletlenül vártam, hogy Budapesten is lássam őket végre főbanda ként. Az estéről több részletet a hajtás után találsz.

Tovább

Nincs Muse taps nélkül - Beszámoló a Rock In Vienna második napjáról

0289.jpg

A második napnak kicsit fáradtan, merev izmokkal álltunk neki. Az első nap azért eléggé leszedált minket, de bírtuk a gyűrődést. Még ez a rohadt allergia sem tud kiszúrni velünk. Előre meg szeretném jegyezni, hogy a mai nem az én napom volt a fesztiválon. Ez később ki is derül, szóval ne totojázzunk annyit, hajtás után itt a Rock In Vienna második napja!

Tovább

Saint Vitus és Apey And The Pea az A38 Hajón

Saint_Vitus_2014.jpg

A doom metál egyik legnagyobb klasszikusa, a Saint Vitus három évvel ezelőtt már fellépett az A38 Hajón. Mégsem lehet azt mondani, hogy "visszatér" június 8-án, ugyanis most a zenekar eredeti énekesével, Scott Reagersszel érkezik. A masszív, kegyetlen hangzások mesterei európai turnén!

Tovább

Saint Vitus - Winot hazatoloncolják Norvégiából illegális szerek birtoklásáért

Saint_Vitus_2014.jpg

Az történt, hogy a Saint Vitus éppen futó Európa-turnéjának norvég állomásán a hatóságok illegális szereket találtak a frontember, Scott "Wino" Weinrich birtokában, ami miatt vasárnap óta az országban tartják. Egy darabig úgy festett, hogy tovább engedik az énekest, az újabb fejlemények szerint azonban visszatoloncolják az Egyesül Államokba. A zenekar így is folytatja a turnét, a vokalizálást a banda többi tagja és alkalmi vendégek veszik majd át. Természetesen sajnálják a dolgot, de ezúttal nincs mit tenni a közismerten politoxikomán énekes hóbortjainak alkalmi következményei ellen.

UPDATE: Most derült ki, hogy tizenegy gramm metamfetamint találtak Winonál. Az nem kevés. Keményen bulizik az öreg. Állítólag a reptéren fogták meg a mókakészlettel.

Tovább

Alufóliába csavart eufória: Saint Vitus @ A38 Hajó, 2012.07.04.

SV06.jpg

Amikor 2008-ban jött a hír, hogy a Saint Vitus reaktiválta magát és 17 év hallgatás után a legütősebb felállásban indult ismét turnézni tudtam, hogy ezt nekem előbb vagy utóbb, de látnom kell. Erre ugyan 4 évet kellett várnom, de mi ez az idő ahhoz képest, hogy előzőleg maga a gondolat is teljesen hamvában holtnak tűnt. Időközben a dobos posztján történt változás, itt Henry Vasquez váltotta a sajnálatosan elhunyt Armando Acostát, de a Chandler-Adams-Weinrich trió garancia volt a hamisítatlan Saint Vitus feeling 100%-os átélésére.

Tovább

17 év nagy idő: Saint Vitus - Lillie: F-65

Izgalmas hír volt év elején, hogy a Saint Vitus idén egy vadiúj lemezzel örvendezteti meg azon lelkes híveit, akikben még élt a remény, hogy a doom tanárai valaha még nekilátnak ennek az embert próbáló feladatnak és a múlt sikereit, majd a jelen viszonylagos közönyét megtörve egy huszáros vágással ismét az élvonalba küzdjék zenekarukat.

Nem lehet könnyű feladat 17 év hallgatás (koncerteket 2008 óta adtak) után nekilátni egy nagylemez elkészítésének, hiszen ezen idő alatt a világ kifordult a sarkából és az internet segítségével a Saint Vitus kópiák százával lepték el a doomlelkületű rajongók lejátszóit. Mindehhez még plusz adalék, hogy Wino Mester, aki az egyik legaktívabb dalszerző, akit valaha láttam, különböző zenekaraival, projectjeivel ezen idő alatt sem volt rest és elsődlegesen a Spirit Caravannal, de akár említhetném a Hidden Handet vagy a Shrinebuildert és egyéb útelágazódásokat (elsőre kimondtam :D), amik egy bolhaugrásnyira vannak csak a Saint Vitus hangzásától, stílusától, bőven adtak utánpótlást a hiányban szomjazó doomstereknek.

Tovább

Április 27-én érkezik a doom-legenda Saint Vitus új albuma

A Season Of Mist gondozásában április 27-én lát napvilágot a Scott "Wino" Weinrich által vezetett doom-legenda, a Saint Vitus új lemeze. Az album a Lillie: F-65 címet kapta és az itt látható borítóba csomagolják majd.

A korongra a korongra a következő dalok kerültek: 1. Let Them Fall, 02. The Bleeding Ground, 03. Vertigo, 04. Blessed Night, 05. The Waste of Time, 06. Dependence, 07. Withdrawal

Márciusban jön a Saint Vitus új lemeze

A doom legendás alakja Scott "Wino" Weinrich holnap Premonition 13 nevű csapatával érkezik a Dürerbe. Azonban a Wino a legendás Saint Vitus-t is felébresztette csikerózsika álmából és a legendás doomzenekar 16 év után új albummal jelentkezik. A Lillie: F-65 címet kapott album március 23-án jelenik meg a Season Of Mist gondozásában. Alább pedig egy új dalt is hallhattok-láthattok Blessed Night címmel.

Metálgyász - Elhunyt Armando Acosta a Saint Vitus korábbi dobosa

A doom metál legenda Saint Vitus hivatalos közleményben tudatta, hogy 59-ik életévében elhunyt a csapat volt dobosa Armando Acosta.

Nagy sajnálattal jelentjük be, hogy a heavy metál világát nagy veszteség érte, elhunyt Armando Acosta a Saint Vitus egykori dobosa. Armando évek óta egészségügyi problémákkal küzdött. A csapat decemberben induló turnéját az ő emlékének szenteli. - áll a hivatalos közleményben.

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum