Nyilvánosságra hozták Chris Cornell toxikológiai jelentését, egykori zenekara is tisztelgett előtte

2017. június 05. - theshattered

audioslave_reunion.jpgMár több, mint két hete, hogy eltávozott közülünk a Soundgarden és az Audioslave énekese, Chris Cornell. A halálával kapcsolatban már többször is írtunk, az, hogy miként, hogyan segítette át magát a túlvilágra, leírtuk korábban. Most viszont megérkezett a képzeletbeli kirakós utolsó darabja, kiderült, hogy milyen (gyógy)szerek hatása alatt állt az egykori énekes. A cikkben az Audioslave-es társainak, a most a Prophest Of Rage hangszeres felállásának megemlékezése is látható, a mikrofonok mögött Cornell egykori jóbarátjával, Serj Tankiannal.

Tovább

Légy önmagad, mert csak ennyit tehetsz - Chris Cornell, köszönj a mennyeknek

chriscornell_goodbye_png_1.png

Nagyon ki kéne akadnom, így kezdetnek. Jó zsurnalista-fogás egyből felkorbácsolással, az átélhető, a magyar néplélekbe amúgy is mélyen beágyazott, jó öreg tehetetlen haraggal indítani. Most még indokolt is. De csak törődöttséget érzek. Űrt.

Barátkozom egy világgal, amiben a nap helyén este fekete lyuk nyílik. Egyre több reggel ismét azzal a gondolattal kelek fel, hogy na, csak még egy kör, csak még egy napig bírjam még ki, talán megteszi, és akkor el is dúdolom, hogy "one more time around - might do it", hogy talán jobb lesz. Egy világgal az egyik hősöm - talán az első, talán az egyetelen rock'n'roll hősöm - nélkül, ami azóta lépten-nyomon az övét tükrözi. Azóta, hogy elment.

Tovább

Eltemették Chris Cornellt

chris-cornell-funeral.jpg

Tegnap Los Angelesben örök nyugalomra helyezték a Soundgarden énekesét Chris Cornellt, aki önkezével vetett véget életének, máig érthetetlen körülmények között május 17-én, a zenekar detroiti koncertje után. A szertartáson jelen voltak többek között Cornell Soundgardenes zenésztársai Kim Thayil és Matt Cameron, valamint Tom Morello, Dave Grohl, Krist Novoselic, Dave Navarro, James Hetfield, Lars Ulrich, Perry Farrell, Gavin Rossdale, Courtney Love, Jeff Ament, Billy Idol, és Chester Bennington. A temetésen a Hollywood is képviseltette magát, ott volt többek között Brad Pitt, Josh Brolin, Christian Bale és James Franco is.

Tovább

Újabb részletek Chris Cornell halálával kapcsolatban

1280.jpgTalán senkinek sem kell mondanunk, hogy május 18-án elhunyt Chris Cornell. Az énekes halálával kapcsolatban viszont még van egy pár kérdőjel, az már biztos, hogy a dalnok azon a bizonyos estén felakasztotta magát és hogy nyugtatót is beszedett aznap este. Most viszont újabb, de még nem a toxikológiai jelentéssel kapcsolatos részletek láttak napvilágot az azóta már elhamvasztott Cornellről, akit a mai napon helyeznek örök nyugalomra.

Tovább

Karabínerrel akasztotta fel magát Chris Cornell

1280.jpgA hét legnagyobb horderejű, egyben legszomorúbb történésével, Chris Cornell halálával kapcsolatban egyre több részlet derül ki, ahogy a nyomozás egyre előrébb halad. Az, hogy felakasztotta magát az énekes, nem friss információ, azóta viszont egyre több részlet lát napvilágot. 

Tovább

Így tisztelgett a Megadeth Chris Cornell előtt

Megadethlive.jpgChris Cornell tegnapi halálhíre nem kis mértékben érintette a rockzenei világot, hiszen személyében egy kétségtelenül ikonikus hangot, arcot, zenészt veszítettünk el. A távozásának körülményeit nem részleteznénk, ITT utána tudtok nézni, most a Megadeth egyedi tisztelgését nézhetitek, hallgathatjátok meg. Dave Mustaineék a Soundgarden Outshinedját játszották el Tokióban tegnap este.

Tovább

10 Grammy győztes metal(?) dal, amely nem feltétlen megérdemelten lett az év legjobbja

metallica_1988.jpgVasárnap lesz a 2017-es Grammy díjátadó gála. Biztosan sokan tűkön ülnek már, hogy vajon kik lesznek azok, akitet az Akadémia idén a legjobbaknak ítél, így természetesen mi is fél szemmel figyeljük a folyamatokat, nyilván a gitárzenére kiélezve. Az idei év jelöltjeire, melyeknek a rock- és metalzene által érintettjeit ITT listázunk is nektek, talán nem lehet panasz, viszont az évek folyamán a Legjobb Metal Előadás, vagy Album kategória nyertesei bizony nem mindegyike volt a legjobb választás. Ebből mutatunk be egy csokorra valót.

Tovább

Újra kiadják a Facérok filmzenealbumát!

singles.jpgHamarosan egy deluxe, kétlemezes újrakiadást kap a Magyarországon Facérok, eredetileg Singles címen megjelent mozi filmzenealbuma. És hogy ez miért érdekes rockzenei szempontból? Mert az akkor (1992-es filmről beszélünk) éppen virágzásnak induló seattle-i grunge szcéna minden jelentősebb neve (mint például a Pearl Jam, Alice In Chains, Smashing Pumpkins, Soundgarden, Mudhoney, stb.) képviseltette magát rajta egy-egy dallal.

Tovább

Hallgasd meg a Soundgarden-klasszikus újragondolt verzióját!

Soundgarden.jpg

November 18-án a UMe/A&M Records gondozásában jelenik meg a Soundgarden 1991-es klasszikus albumának, a Badmotorfingernek a 25. jubileumi kiadása, rajta egy rakás bónuszdallal, ritkasággal. A négylemezes kiadás tartalmazza többek között az évek során klasszikussá érett Birth Ritual újragondolt verzióját is, melyet alább meg is hallgathattok.

Tovább

TOP10 idén 25 éves rock/metal album

metallica-in-moscow.jpg1991. Még tombol a hajmetal, a Guns N' Roses mánia bekebelezi a világot, a Black Sabbath újra Dioval az élen tolja egy kis ideig, az AC/DC a The Razor's Edge-t turnéztatja, felfutóban a grunge. Több, ma már legendás lemez látott napvilágot ebben az évben, aki már akkor is "élte" a rockzenét, izgalmas korszakot tudhatott magáénak. De lássuk, milyen, mára már kultikussá érő korongok láttak napvilágot ebben az évben? Nektek mik a kedvenceitek ebből az évből? Mi maradt le, mit hagynátok ki ebből a felsorolásból?

Tovább

Kristi címmel itt van még egy kiadatlan Soundgarden-dal

Soundgarden.jpg

A múltkor írtunk hosszabban arról, hogy Echo Of Miles: Scattered Tracks Across The Path címmel egy kiadatlan-, válogatás- és remix dalokkal teli gyűjteményes lemezt ad ki ma a Soundgarden. Az igazi különlegességnek ígérkező anyagról megint tudunk mutatni egy eddig sehol sem hallott dalt Kristi címmel. Alája pedig bepakoltuk a korábban már megosztott két kiadatlan szerzeményt is.

Tovább

Ritkaságokkal teli gyűjteménnyel jelentkezik a Soundgarden, itt egy új dal róla

Soundgarden.jpg

Echo Of Miles: Scattered Tracks Across The Path címmel egy három lemezes ritkaságokkal és kiadatlan dalokkal teli gyűjteménnyel jelentkezik november 24-én a Soundgarden, melyen 7 eddig nem hallott dal is helyet kap. Ezek közül egyet, a Storm címűt nemrég már megmutattuk, most alább itt van még egy Twin Tower címmel.

Tovább

Rögtönzött Temple Of The Dog újjáalakulás egy jótékonysági koncerten

TOD.jpg

Szombaton tartották a Neil Young nevével fémjelzett, súlyos beszéd- és testihibás emberek az életbe való beilleszkedését segítő Bridge School megsegítésére szervezett jótékonysági koncertet. A koncerten a Pearl Jam is fellépet egy akusztikus szettel. A koncert csúcspontja azonban akkor jött el, mikor Eddie Wedder énekes a Soundgarden frontember Chris Cornell-t is a színpadra szólította. Ez az összeállítás így pedig gyakorlatilag megegyezett a grunge éra legendás zenekarával a Temple Of The Dog-gal, amely egyetlen lemezt készített a legendás Mother Love Bone énekes Andrew Wood emlékére, aki heroin-túladagolásban halt meg 1990. márciusában. Alább a közösen eljátszott Hunger Strike.

Tovább

Ozzy az aranypofa: Novarock Fesztivál @ Nickelsdorf, 2014.06.15., 3. nap

0b01.jpg

Az első, de főleg a második nap programja után már csak az volt a kérdés, hogy a harmadikon még lehetett überelni azt a produkciót, amit a Novarock szervezői a 10. évforduló alkalmából letettek nekünk az asztalra. Lehetett! Ennyire azonban ne szaladjunk előre.

Tovább

Hallgass Soundgarden újrakiadásokat!

Soundgarden2012.jpg

Többfajta kiadásban november 26-án lát napvilágot az a különleges, anyag amely remaszerelt korai Soundgarden dalokat tartalmaz majd a csapat Sub Pop Records-os éveiből. A kiadványon megtalálható lesz a csapat 1990-ben kiadott EP-je, a Screaming Life, valamint a Fopp című EP is, mindez megspékelve a kiadó Sub Pop 200 című válogatásalbumán szereplő dalokkal. Gyűjtőknek igazi kincs lehet ez a kiadvány, amely hajtás után most teljes egészében meghallgatható.

Tovább

Collide - új dal a Soundgarden basszerének első szólólemezéről

shepherdsolo2012.jpgA Soundgarden basszusgitárosának, Ben Shepherd első szólólemezéről van egy új dalunk, amit a hajtás után tudtok meghallgatni. A projekt HBS néven fut, ami Shepherd teljes nevének monogramja és a kiadvány The Deep Owl címmel jelenik majd meg. A cím választása is eléggé személyes, hiszen a régi cimborák aggatták rá ezt a becenevet a gitárosra. A félreértések elkerülése miatt a zenész gyorsan leszögezte, hogy a lemez a Soundgarden reunion előtt készült, és gyakorlatilag két nappal azelőtt lett készen, hogy elkezdtek beszélni arról, hogy újra összeállnak úgy lemezek készítésére. Az elkészül anyag azóta pihent, mostanáig.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum