RockStation


Visszavágott a Soundgarden Chris Cornell özvegyének

2020. február 05. - theshattered

04.jpgAz utóbbi időben elég nagy csend volt az ügy körül, de nem halt el: folytatódik a Chris Cornell özvegye, Vicky Cornell és a Soundgarden élő tagjai közötti pereskedés. Az egész Mrs. Cornelltől indult ki, aki szerint a zenekar megkárosítja őt és a gyerekeit azáltal, hogy nem adja át nekik Cornell utolsó felvételeit, viszont most megjött a válasz: nem is fogják, mivel azok a zenekarhoz tartoznak. És igen, valamikor a jövőben meg is fognak jelenni a zenekar neve alatt.

Tovább

"Nem fogom beáldozni a gyerekeim jövőjét más kapzsisága miatt."

Soundgarden.jpgEgy hosszas Instagram-bejegyzésben indokolta meg a Soundgarden ellen indított eljárás miértjét Chris Cornell özvegye, Vicky Cornell. Az eddig ki nem adott, de a frontember halála idején már javában íródott dalok befejezése miatt beindult ügyben mindkét fél a zenekar neve alatt szeretné azokat megjelentetni, viszont Vicky Cornell elmondása szerint a Soundgarden három élő tagja csupán haszonszerzésből, mindenki más érdekét félrelökve tenné azt. "Nem fogom beáldozni a gyerekeim jövőjét más kapzsisága miatt." Áll a lent is olvasható, hosszas bejegyzésben.

Tovább

Cornell özvegye beperelte a Soundgardent

Soundgarden.jpgNem is olyan régen már írtunk róla, hogy a Soundgarden tagjai ki szeretnének adni egy, a Chris Cornell hagyatékából megmaradt dalokból, daltöredékekből álló albumot, melynek anyagán már javában dolgoztak a frontember halála előtt. Nos Vicky Cornell, az énekes özvegye sem maradt szó nélkül ez ügyben, csak hogy legyen egy jó nagy csavar a történetben: míg a zenekar saját maga szeretné elkészíteni az anyagot, addig a feleség külön producerekkel állna neki az így is-úgy is a banda neve alatt megjelenő daloknak.

Tovább

Valószínűleg lesz még egy utolsó Soundgarden-lemez

Soundgarden.jpgJó eséllyel meg fog jelenni egy Soundgarden-album, melyen a tavalyelőtt elhunyt Chris Cornell még a zenekarral rögzített dalai, dallamai lesznek hallhatók. Erről Kim Thayil, a zenekar gitárosa nyilatkozott a Sirius XM-nek. A megjelenési idő természetesen még nem ismert, a szándék viszont adott, nyilván először majd a jogi dolgokat kell majd tisztázni.

Tovább

Ilyen lesz a Soundgarden új koncertalbuma!

04.jpgLive From The Artists Den címen, július 26-án fog megjelenni a Soundgarden új koncertalbuma, melyet még 2013 február 17-én rögzítettek Los Angelesben (Chris Cornell tavalyelőtti halála után természetesen a csapat pihenőpályára kerül). A huszonkilenc dalos, majd' két és fél órás, a listában rengeteg finomságot is tartalmazó anyagon huszonegy olyan tétel fog szerepelni, amely Soundgarden-koncertfilmen nem jelent meg, tizenhét ezek közül pedig koncertfelvételen sem lett még egyáltalán kiadva. A legbrutálisabb spéci kiadáshoz egy bemutató kisfilm is elérhető lett, ezt némi beltartalmi infóval, valamint a Blind Dogs és egy promó snitt felvételével egyetemben lentebb találjátok meg.

Tovább

Soundgarden koncertlemez érkezik a nyáron!

Soundgarden 20121.jpgJúlius 26-án fog megjelenni a tavalyelőtt elhunyt Chris Cornell által vezetett Soundgarden legújabb koncertkiadványa, a 2013 februárjában, Los Angelesben felvett, a Chris Cornell Estate, az Universal Music és az Artists Den által közösen összehozott Soundgarden: Live from the Artists Den. A huszonkilenc (!) dalos, két CD-n, vagy két vinylen, vagy éppen Blu-Rayen megjelenő albumhoz a borító, a dallista és egy rövidke trailer is elérhető lett, természetesen minden az alábbiakban mazsolázható át.

Tovább

Közös csapatban a Foo Fighters, a Pearl Jam és a Melvins tagjai

0foofighters2017_02_eredmeny.jpgMostanában szeretnek a nagy nevek összejárogatni, jammelni, ha úgy alakul, minderről pedig aktívan készítik is általában a bizonyítékokat. Meg a felvételeket. A modern korszaknak nála már tudni lehet, hogy Taylor Hawkins (Foo Fighters), Matt Cameron (Pearl Jam, Soundgarden) és Buzz Osborne (Melvins) valami közös finomságon ügyködik, erről két, elég rövid videót is készítettek már.

Tovább

Így fog kinézni a Chris Cornell-díszdoboz

cornell-interview.jpgNovember 16-ra lőtték be a megjelenését a Chris Cornell teljes életművét felölelő díszdoboznak, melyről egy pár infót már mi is elhintettünk korábban. Most megérkezett egy tartalomismertető előzetes videó is, melyben a legmasszívabb, azaz a négy CD-t, egy DVD-t és hét vinlyt felvonultató csomagba nézhettek bele. Fogalmazzunk úgy, hogy egy kicsit ínycsiklandó cumó lesz. Természetesen lesz "egyszerűbb" kiadás is a négy CD-vel, meg persze amilyen összeállításban csak kellhet az ember fiának.

Tovább

Szívesen zenélne még együtt a Soundgarden három élő tagja

Soundgarden2012.jpgChris Cornell öngyilkossága keresztbe húzta a Soundgarden terveit, mivel egy eléggé ikonikus frontembert veszítettek el, aki nyilván pótolni elég nehéz lesz - már ha lehet. Mindenesetre Cornell szobrának avatásakor a maradék trió feldobta, hogy szívesen alkotnának még együtt muzsikát, legalábbis nem vetik el az ötletet.

Tovább

Gyűjteményes lemez jön Chris Cornell munkásságából

1280.jpgEgy négylemezes, az énekes teljes pályafutását és minden zenekarát felölelő gyűjteményes anyag jön majd Chris Cornelltől. Hogy az egész izgi legyen, a Soundgarden, Audioslave, Temple Of The Dog és a szólódalok mellett egy eddig ki nem adott, When Bad Does Good című dal is bent lesz a csomagban, melyen az alábbi dalok fognak helyet kapni.

Tovább

Chris Cornell is szerepel a ki nem adott verseket tartalmazó Johnny Cash albumon

johnny-cash.jpgJohnny Cash úgy tartozik a rockzene ikonikus arcai közé, hogy az elektromos gitárt vajmi kevésszer használta a dalaiban. Persze nem is ezért szeretjük a már tizenöt éve elhunyt, karakteres legenda dalait, hiszen anélkül is megvan azoknak a saját hangulata, éle, íze, minden, ami a jó zenéhez kellhet. Természetesen egy ilyen termékeny életmű után maradnak ki nem adott dalok, meg nem zenésített versek, ezekből adnak ki az örökösök egy csokorravalót neves zenészek, köztük a tavaly elhunyt Chris Cornell énekével gazdagítva.

Tovább

Így tisztelgett Jared Leto Chester Bennington, Chris Cornell, David Bowie, George Michael és Prince emléke előtt

30stm.pngAz elmúlt időszakban igen hevesen elkezdett aratni a Kaszás a rockzene nagyjai között. Ez persze nyomott hagyott mindenkiben, hiszen a címben említett zenészek elég sokat letettek az asztalra, ha az egyetemes pop- és rockzenét nézzük. Előttük tisztelgett Jared Leto, aki egy-egy dalrészletet dolgozott össze a fent említett énekesektől, illetve zenekaruktól.

Tovább

Nyilvánosságra hozták Chris Cornell toxikológiai jelentését, egykori zenekara is tisztelgett előtte

audioslave_reunion.jpgMár több, mint két hete, hogy eltávozott közülünk a Soundgarden és az Audioslave énekese, Chris Cornell. A halálával kapcsolatban már többször is írtunk, az, hogy miként, hogyan segítette át magát a túlvilágra, leírtuk korábban. Most viszont megérkezett a képzeletbeli kirakós utolsó darabja, kiderült, hogy milyen (gyógy)szerek hatása alatt állt az egykori énekes. A cikkben az Audioslave-es társainak, a most a Prophest Of Rage hangszeres felállásának megemlékezése is látható, a mikrofonok mögött Cornell egykori jóbarátjával, Serj Tankiannal.

Tovább

Légy önmagad, mert csak ennyit tehetsz - Chris Cornell, köszönj a mennyeknek

chriscornell_goodbye_png_1.png

Nagyon ki kéne akadnom, így kezdetnek. Jó zsurnalista-fogás egyből felkorbácsolással, az átélhető, a magyar néplélekbe amúgy is mélyen beágyazott, jó öreg tehetetlen haraggal indítani. Most még indokolt is. De csak törődöttséget érzek. Űrt.

Barátkozom egy világgal, amiben a nap helyén este fekete lyuk nyílik. Egyre több reggel ismét azzal a gondolattal kelek fel, hogy na, csak még egy kör, csak még egy napig bírjam még ki, talán megteszi, és akkor el is dúdolom, hogy "one more time around - might do it", hogy talán jobb lesz. Egy világgal az egyik hősöm - talán az első, talán az egyetelen rock'n'roll hősöm - nélkül, ami azóta lépten-nyomon az övét tükrözi. Azóta, hogy elment.

Tovább

Eltemették Chris Cornellt

chris-cornell-funeral.jpg

Tegnap Los Angelesben örök nyugalomra helyezték a Soundgarden énekesét Chris Cornellt, aki önkezével vetett véget életének, máig érthetetlen körülmények között május 17-én, a zenekar detroiti koncertje után. A szertartáson jelen voltak többek között Cornell Soundgardenes zenésztársai Kim Thayil és Matt Cameron, valamint Tom Morello, Dave Grohl, Krist Novoselic, Dave Navarro, James Hetfield, Lars Ulrich, Perry Farrell, Gavin Rossdale, Courtney Love, Jeff Ament, Billy Idol, és Chester Bennington. A temetésen a Hollywood is képviseltette magát, ott volt többek között Brad Pitt, Josh Brolin, Christian Bale és James Franco is.

Tovább

Újabb részletek Chris Cornell halálával kapcsolatban

1280.jpgTalán senkinek sem kell mondanunk, hogy május 18-án elhunyt Chris Cornell. Az énekes halálával kapcsolatban viszont még van egy pár kérdőjel, az már biztos, hogy a dalnok azon a bizonyos estén felakasztotta magát és hogy nyugtatót is beszedett aznap este. Most viszont újabb, de még nem a toxikológiai jelentéssel kapcsolatos részletek láttak napvilágot az azóta már elhamvasztott Cornellről, akit a mai napon helyeznek örök nyugalomra.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum