RockStation


Hammer Of Doom Festival XV

Epicus Doomicus Universalis

2022. október 31. - magnetic star

hammer-of-doom-xv-2022-billing-komplett.jpg

Két év kihagyás után november 18-án és 19-én ismét lesújt a balsors pörölye Bajorországban. Az utolsó eseményen történetesen ott voltunk, és a folytatásra megint olyan fellépőgárdát rittyentettek a szervezők, amely képes lesz feledtetni az elmúlt döglött időszakot.

Tovább

10 penge lemez az idei évből, amit mások többet hallgattak, mint mi

2ec62082-b06a-4752-a341-1c814243ec6d.jpgMinthogy a zenékben szegycsontig gázolva megint átlovagolt az arcunkon egy kerek esztendő, lassan mi is megmutatjuk nektek, hogy szűkkörű szerkesztőségünkben melyek voltak azok a lemezek az idén, amiket a legnagyobb szeretettel öleltünk magunkhoz. Azonban úgy tűnik, hogy amíg mi jól megrágjuk az ínycsiklandó falatokat, addig más, hasonló zenei elköteleződésű oldalak a világmindenségben már jó néhány napja ráhányták olvasóikra a leginkább favorizált elfogyasztottakat. Ahol kisebb meglepetés terhe mellett azt láttuk, több olyan lemez is gyakran szerepel, amiknek mi nem igazán tudtunk kövér figyelmet szentelni. Ezért azt gondoltuk, tartozunk nektek ezzel a hiánypótló cikkel, hogy amikor majd egyszer rátok tör a felismerés, hány remek alkotás mellett is megyünk el együtt évente, akkor azért kicsivel szerényebb legyen az a deficit. Meg persze tisztelet jár a kollégáknak mindenfelé, aki azon dolgoznak, hogy minél többet megmutassanak ebből a sokszor elrejtőzött zenei életből.

Tovább

Az év doom lemeze lehet a Spiritus Mortis új anyaga

15062_photo.jpgA korai években, mint Rigor Mortis vívta ki magának az első finn doom banda címet ez a zenekar, mely később Spiritus Mortis néven jelentette meg első lemezeit a kétezres évek elején, mintegy tizenöt évnyi demózás után. Majd a hét éve megjelent The God Behind the God című harmadik album hozott nagyobb változást a tradicionális doom legmagasabb iskoláját játszó csapatnál, amikor is egy énekesváltásnak köszönhetően beszállt a csapatba Sami Hynninen, akit elsősorban a Reverend Bizarre soraiból ismerhettünk. Ez a felállás pedig november 11 - én ismét friss lemezzel jelentkezik, melynek címe The Year in One lesz és az itt lejjebb lefülelhető két szám alapján az év egyik legjobb anyagának ígérkezik a műfajban. Ez vitán felüli tény, amely kijelentésért vállaljuk a felelősséget. Figyeljétek...

Tovább

Spiritus Mortis – Koncertek Budapesten és Győrben

A finnek metal-életét nem nagyon kell bemutatnunk, hiszen az ezer tó országából több tucatnyi zenekar verekedte be magát az elmúlt évtizedben a műfaj nemzetközi élvonalába. Nem csak a felszínre érdemes azonban figyelni: aki a kevésbé szem előtt lévő északi zenekarok mezőnyében is szeret kutakodni, az tudja, hogy köztük is szépszámmal akadnak roppant erős csapatok. A szcéna egyik legrégebbi tagja az 1987-ben alapított Spiritus Mortis, amely egyben Finnország első doom bandája is - mi mégis inkább azt mondanánk, hogy vérbeli heavy metal zenészekről van szó, akik a Black Sabbath szellemiségében alkotnak.
 
A csapat 2009-ben először jut el Magyarországra, az október 22-i koncert azonban nemcsak ezért különleges, hanem azért is, mert a mikrofonnál az a Sami Hynninen áll majd, akit Sir Albert Witchfinder néven a legendás Reverend Bizarre élén ismert meg a közönség. Az elképesztően erős hangú énekes ráadásul könnyen lehet, hogy most, a vele készült God Behind The God című album bemutatóján lesz utoljára színpadon látható, úgyhogy mind a Reverend Bizarre, mind a klasszikus doom és heavy metal híveinek, tehát a minőségi fémzene összes rajongójának kötelező a megjelenés.


Spiritus Mortis, Korog, Nadir, Torn from Earth2009.10.22. Budapest, Pogo Loco
Spiritus Mortis + helyi előzenekarok  - 2009.10.20. Győr, Red Rocket Music Club

 


Spiritus Mortis
Spiritus Mortis MySpace oldal

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum