A Subscribe lép fel a Linkin Park előtt

2017. március 14. - theshattered

subscribe_foto_rostamark.jpgRekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be.

Tovább

Ez a pillanat is hamar elmúlt – Subscribe, Grand Mexican Warlock @ Budapest Park, 2015. augusztus 28.

subscribe_b_1.jpg
Ez az év a magyar popzenében biztosan a feloszlásokról lesz nevezetes, hiszen az Isten Háta Mögött és a Heaven Street Seven után a Subscribe is bejelentette, hogy – még ha nem is véglegesen, de – 16 év közös zenélés után szüneteltetik a munkásságukat. Az utolsó búcsúbulit, ugyanis a fesztiválszezonban azért elköszöntek néhány településtől, a Budapest Parkba szervezték, illő volt oda elzarándokolni.

Tovább

MOSHING ON ORFŰ, 2015. - (az első) 5 dögös érv Orfű mellett

fishing-on-orfu-cover_eff_1.jpg

Tavaly a nagy kérdésünk az volt, vajon érdemes-e a Fishing On Orfű az idehaza oly irigyen és csak mármeghívóvaa' osztott "Rockfesztivál" titulusra... S miután ezt gyönyörűen bizonyította, s már teljes mellszélességgel ajánlhatjuk az év talán legjobb vidéki fesztiválját a tavaly történtek után, rámutatunk Nektek, hogy mi a ménkű keresnivalója lehet egy (black)szabbatistának, egy djentlemennek vagy egy kopaszkutyának a déli erdőkben?

A 2015-ös Fishing On Orfű sorsfordító lesz, saját történelmében biztosan, és ha igen-igen jól sikerül, meglátjuk, jövőre írhatunk-e már róla a Magyar Glastonburyként... Vajon tudja-e hozni a tavalyi rocknroll pörgést és frissességet, nem aprózódik-e el saját programjai súlya alatt, és képes lesz-e végleg betenni tornacipős tappancsát a Hazai Nagyok közé? Nos, ha minket kérdeztek...

Tovább

Subscribe is beadná a kulcsot?

subi.jpg

A Subscribe zenekar mögött kemény múlt áll. Megannyi koncert, rengeteg jó lemez, és nagyon sok hatalmas buli. Ellenben a srácok most úgy érzik, hogy bizonytalan időre pihentetik a zenekart. Hogy ez a banda végét jelenti-e azt nem tudhatjuk. Viszont, aki oda van a srácokért az még a nyár végéig megnézheti őket különböző fesztiválokon és klub koncerteken! Az indoklást a hajtás után találjátok.

Tovább

Jól szponzorált szórakozás: Suzuki viaDAL Live @ Akvárium Klub 2015.01.17.

suzukiviadal.png

Kicsiny hazánk egyik jól menő autógyára a Suzuki ViaDal Crossover lemez után gondolt egyet és meg is turnéztatta ezt a csomagot. A szintén a Suzuki által szponzorált klipverseny nyertes zenekarai egytől-egyik megjelentek ezen a jó hangulatú éjszakán. Személy szerint én örülök neki, hogy ilyen zenébe fektetnek bele, inkább ezeket nyomják, mint az aktuális sztárocskákat. A koncertbeszámolóban rendhagyó módon kép helyett az autógyár által támogatott klipeket találjátok.

Tovább

Ünnepek alatt itt egy kis Subscribe koncert

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

Tudjuk, hogy karácsony van, de egyszerűen nem bírjuk metalkodás nélkül! Bezabáltunk, mint az állat, és most készülünk a második menetre. Közben pedig a Subscribe zenekar sem hagyott minket ajándék nélkül! Itt van a teljes This moment will soon be gone lemezbemutató koncertjük az A38 Hajóról! Hajtás után mindent megtaláltok. További kellemes ünnepet!

Tovább

Itt az új Subscribe videoklip

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

A hazai metal egyik éllovasa a Subscribe most hozta ki vatta új klipjét. A tavaly megjelent This Moment Will Soon Be Gone albumról az Every Skin című dalra készült a klip, aminek a főszereplője egy security-s bácsi.  A videó érdekessége, hogy a rajongók által összedobott pénzből készült. Hajtás után jön a videó, jó szórakozást!!

Tovább

Csak a biztosra: VOLT 2014 @ Sopron, 2014. 07. 05., 4. nap

Volbeat_2289.jpg

Ami nekünk a második nap a VOLT-on, az Sopronban már a negyedik és 80 kilométerre a fesztiváltól nem úgy nézett, ki a látogatásból bármi is lesz szombaton, mert mocskos idő és eső kezdte elvenni az ember kedvét a bulizástól. Bár a soproni web kamerák azt ígérték, hogy nem lesz rossz idő, de azért kissé mégis félve indultam meg, így épp sikerült odaesni a dánok jelenleg legígéretesebb exportcikke, a Volbeat koncertjére. (fotók: Magasi Dávid, Kisalföld)

Tovább

Moshing on Orfű 2014 - 2. nap - Rocknrollazér'lett

FOO nagy MOO 2.jpg

Majdnem oly frusztráció, idegi görcsök és kialvatlanság nyúz most, mint akkor. Majdnem olyan illumináltságra, fejrázásra, visszamosolygásokra vágyok, mint akkor. A FOO máris a nosztalgiáim része lett, s most a tiéteké is lesz, mert...

...idén megígértük nektek, hogy rockerszemmel vesszük górcső alá az ország leggyorsabban nagyra (s egyúttal rockfesztivállá is) nőtt, buliját, a Fishing On Orfűt. És most, hogy nagyjából rekonstruálni kezdtük, mi a tosz is volt az a 4 nap tömény flesselés, amit átélhettünk, elétek is tárjuk az eredményt...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2. nap - bugi. bugi. bugi. vugi.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tovább

Moshing on Orfű 2014 - 1. nap - Megcsúszás folyamatban

FOO nagy MOO 1.jpg

Onnan tudod, hogy valami jól sült el, hogy úgy élted meg, mint Lemmy Kilmister '79 nyarát: nem emlékszel semmire, de sosem felejted el. Mi is ezért akadozunk, de a morzsasöprögetés örömteli, és a 8 napon belül gyógyuló fesztiválemlékeknek is csak töredéke van meg. Frissen az azóta ronggyá mosott zsebekből előásott jegyzeteknek hála, folytatódik a legszegecsesebb élménybeszámoló, mert...

...idén megígértük nektek, hogy rockerszemmel vesszük górcső alá az ország leggyorsabban nagyra (s egyúttal rockfesztivállá is) nőtt, buliját, a Fishing On Orfűt. És most, hogy nagyjából rekonstruálni kezdtük, mi a tosz is volt az a 4 nap tömény flesselés, amit átélhettünk, elétek is tárjuk az eredményt...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

1. nap - kellemes közepes káosz, ahol a moshingból senki se mos ki.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tovább

Holnap Subscribe-koncert a Budapest Parkban

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

A Subscribe jól ismert név az alternatív metálrajongók körében. Az idén 15 éves zenekar a Budapest Park nagyszínpadán lép fel, ahol megmutatja közönségének, hogy bár már felnőttek, azért a habitusuk még mindig ugyanabból a szertelenségből fakad. Előttük a hip hopban erős holland Dope D.O.D. fog bemelegíteni benneteket, akik arról híresek hogy pillanatok alatt fülig érő vigyorral bólogatnak rájuk az emberek, érdemes tehát korán érkezni.

MOSHING ON ORFŰ 2014 - miért menjen a rocker fishingezni délre? - I. rész - A nagy durranások

FOO nagy MOO.jpg

Azt hiszed, a Rockmaratonon kívül nincs is hol túráztatnod nyáron a jó öreg 20 sorost? Azt hiszed, már mindent láttál, ha minden nyáron megnézed kétszer a 'Gépet, a 'Tankot meg a Depit? Tanácstalanul várakozol otthon, hogy valaki megdobjon egy máámeghívóval valami igazán frissre, valami... másra?

...

Akkor NE várj tovább. 2014-re Acélszívünk teljes nyugalmával kijelenthetjük, hogy a FISHING ON ORFŰ az ország számos "kemény" tájékán nemes egyszerűséggel "bölcsészposvány"-nak titulált fesztiválja az alter mellett friss és merész rockzenekarokat tűzött borzas lobogójára! És itt felsoroljuk nektek, miért is lesz fasza egy kicsit elhippisedni idén júniusban a Panoráma Kempingben... De úgy igazán rockerilag. 



Kezdjük a legnagyobbat szóló bandákkal és az igazán nyilvánvaló jóságokkal!

Tovább

A bakelit horgász - Interjú Csongor Bálinttal a Subscribe énekesével

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

A Subscribe az elmúlt évek alatt szép lassan az új generáció egyik vezető rockzenei előadójává küzdötte fel magát, amit jól mutat, hogy új, This Moment Will Soon Be Gone című lemezük még a Mahasz eladási listáját is vezette. Az évek óta csúcsra járatott zenekar énekesével Csongor Bálinttal beszélgettünk rajongói támogatásról, bakelit lemezekről, a tervezett új videókról, de még a horgászatról is szó esett. Hajtás után a RoskStation első videóinterjúja.

Tovább

Százezreket dobtak össze a Subscribe rajongói

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

Már az előrendelési időszakban óriási érdeklődés kísérte a Subscribe új nagylemeze, a This Moment Will Soon Be Gone megjelenését. A rajongók nemcsak cd-t és pólókat vásároltak, de egy különleges akcióban több százezer forinttal is támogatták a zenekart. A különböző stíluselemeket mesterien ötvöző Subscribe március 7-én indul országos lemezbemutató turnéra, amelynek első két állomása Debrecen és Miskolc. (fotó: Wlcsek András)

Tovább

Az utolsó rasta pillanat : Subscribe - This Moment Will Soon Be Gone (2014)

subscribe_tmw.jpg

Tök király, hogy vannak magyar zenekarok, akikre tényleg büszkék lehetünk. Akik leraknak valamit az asztalra már a karrierük elején, aztán folyamatosan fejlődnek, folyamatos időközönként nyomatják az új albumokat. Igazából a Subscribe a Sanity Has left albummal már középiskolában megnyert, azóta pedig minden albumot szívesen, más felfogással hallgattam, nincs ez másképpen most sem. Lássuk is, hogy mi miért van így! Szóval This Moment Will Soon Be Gone….

Tovább

Depresszió / Subscribe / Leander Rising / Ektomorf / Bloody Roots / Sunset - közös nagykoncert

0depresszio2013_01.jpg

A tavalyi év rendkívül sikeres Depresszió / Road / Alvin és a Mókusok együttműködése és két teltházas Petőfi Csarnok koncertje után idén még nagyobb szabású rendezvénnyel jelentkezik a Hammer Concerts stábja november 23-án a a Petőfi Rendezvényközpont névre átkeresztelt városligeti csarnokban. A tavalyi háromután idén öt kiemelt fellépő fogott össze, hogy erre az estére modern metal arénává változtatssák a legendás koncerthelyszínt. (Fotók: Réti Zsolt)

Tovább

Balaton, nyár, metal. Mi kell még?: Rock Beach Fesztivál,1. nap, 2013.07.26.

0paradiselost2013_45.jpg

Új fesztivál gazdagítja a hazai kínálatot, ráadásul deklaráltan rock/metalfesztiválként pozícionálták magukat, ez az újonc a Rock Beach Fesztivál, Balatonszemesen. Meglehetősen bátor vállalkozás ma Magyarországon a nulláról fesztivált indítani, ráadásul a szervezők nem kispályáztak, 3 nap alatt 30 fellépő és olyan headliner csapatok, amelyek bármely fesztiválon húzónévként szerepelnének: Paradise Lost, Gojira, Overkill, Sabaton + a legkedveltebb hazai együttesek.

Ezen kívül Balatonszemes a fesztiválon kívül további szórakozási lehetőségeket is kínál, de a hőségben ezekből valószínűleg most a strand volt a legfontosabb. Én már csak az Overkill kedvéért is mentem volna, a többi csak hab a tortán.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum