Serj Tankian filmzenét írt

2017. július 24. - theshattered

serj_tankian-large.jpgMár halljuk is a rajongókat (mi is így vagyunk vele): és az új SOAD-al mi lesz? Hát, azt már mi is egyre kevésbé tudjuk, viszont az tuti, hogy az ősszel a mozikba kerülő, történelmi alapokon nyugvó Furious – The Legend of Kolovrat című orosz film zenéje a frontember, Serj Tankian keze munkáját dicséri. Hogy milyen lesz? Ebből a trailerből kiderül!

Tovább

Még "nem mostanában" fog megjelenni az új System Of A Down lemez

soad2015.jpgIgaz, hogy már egy ideje a stúdióban ügyködnek, sőt, John Dolmayan szerint már legalább 15 vállalható daluk is van, a System Of A Down régen várt nagylemeze még biztos, hogy nem a közeljövőben fogja megörvendeztetni a rajongókat. Ezt Shavo Odadjian egy Instagramos videóbejegyzéséből tudtuk meg, amit lentebb meg is szemlélhettek.

Tovább

John Dolmayan nem elégedett a SOAD munkatempójával

System Of A Down 2014.jpgNem ma, nem tegnap, de még nem is tegnapelőtt volt, amikor a System Of A Down új koronggal állt elő, lévén hogy a legutóbbi nagylemez(páros), a (Mezmerize és) Hypnotize már 2005-ben került a boltokba, aki nem akarta is már oda-vissza széthallgathatta azóta. Ez már tizenkét éve, viszont hiába a pár évvel ezelőtti újraegyesülés, friss témák azóta sincsenek. És ennek a dobos, John Dolmayan sem feltétlenül örül.

Tovább

Így énekelt Serj Tankian a Trónok Harca koncerten

serj_tankian-large.jpgA Trónok Harca sorozat népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen aki nem követi a széria eseményeit, az is tud egy-két random infot mondani, esetleg néhány egysorost idézni. Amerikában, ahol ugye mindig minden eggyel nagyobb, már koncertsorozat is fűződik az egészhez, név szerint a The Game of Thrones Concert Experience, melynek los angelesi állomásán Serj Tankian is tiszteletét tette. Erről rajongói felvétel is készült, mi meg ezt jól megmutatjuk.

Tovább

Ghost Suey! - ilyen lenne a SOAD klasszikusa, ha valamiért a Ghost írta volna meg

ghostsuey.jpgA Ten Second Songsos Anthony Vincent zenei videóit rendre megmutatjuk mi is nektek, legalábbis azokat, melyekben egy-egy dalt húszféle stílusba alakít át. Ezek közül rendre megszavaztatja a hallgatókkal, hogy melyikből is készüljön teljes verzió, melyeket természetesen meg is csinál. A legújabb a System Of A Down-féle Chop Suey-s videóból kiemelt Ghost-ízű teljes átdolgozás, hát, alsó hangon is érdemes megnézni, meghallgatni!

Tovább

Chop Suey - Avagy így hangzik a System Of A Down klasszikusa húszféle stílusban

sddefault.jpgBe kell valakinek mutatni a SOAD immár lassan 16 éves klasszikusát? Na és a Ten Second Songsot csináló Anthony Vincentet? Tessék, helyben is vagyunk, már csak meg kell nézni a lenti átdolgozáshalmazt, melyben többek között a Faith No More, Jacko, a Ghost, a Beach Boys és a Spice Girls stílusába kanyarintja át a jó Anthony Serj Tankianék örökzöldjét.

Tovább

10 szörnyű feldolgozás a rock- és metalzene világából

10rossz.jpgA feldolgozás legtöbbször a tiszteletadás jele. A szándék mindig nemes, az eredmény talán már annál kifogásolhatóbb tud lenni. Mégis ebben az a legkínosabb, ha egy nagyobb zenekarnak, vagy előadónak sikerül kevésbé előnyösen, vagy mondhatni penetráns sz*rul interpretálni hősei dalát, melyre sajnos van példa bőven. Szóval lássuk, milyen is az, amikor nem úgy sikerül a tisztelgés, ahogy azt elvártuk volna. Természetesen, mint minden lista, ez is szubjektív mércével mérendő, mindenki szabadon tehet hozzá a saját kedvenc "rosszai" közül.

Tovább

Ööö... Tudjátok, mit? Csak nézzétek meg ezt a Chop Suey feldolgozást!

maxresdefault_5.jpgA System Of A Down idén már 16 éves örökérvényűje (öregnek érzitek magatokat, mi?), a Chop Suey már milló-egy fel- és átdolgozást megélt, szinte megszámlálni sem lehet a zseniális és kevésbé veretes verziókat. Ebbe a sorba áll be a lent látható kisfilm is, melyről csak annyit tudunk elmondani, hogy... hát, finoman fogalmazva is annyira rossz, hogy már jó! Tessék csak megnézni, tuti feldobja a napotokat!

Tovább

10 jövőre megjelenő rock/metal album, amit már nagyon várunk

new-release-report.JPG

2016 sem volt éppen gyenge év a rock és metalzene világában, de ahogy elnézzük, 2017-ben sem fogunk egyáltalán unatkozni. Olyan nagyoktól várható friss termés, mint a Tool (?), a Mastodon, a System Of A Down, vagy Marilyn Manson és még hol a lista vége! Ezekből a lemezekből szedtünk össze párat, lássuk, milyen várhatóan erős anyagok jönnek ki a jövő évben! Ki kell emelni, hogy ez javarészt csak a mainstream vonulat, a jéghegy csúcsa...

Tovább

Christmas Of A Down - Hallgasd meg a B.Y.O.B. karácsonyi átiratát!

System Of A Down 2014.jpgJön a Karácsony, mindenhol ott van. A Psychostickes srácok fejében is. Ahogy elnézzük a lenti videót, ott más gond is lehet, de maradjunk annyiban, hogy legalább jól átgyúrták a System Of A Down már 11 éves klasszikusát, a B.Y.O.B.-t egy "kellemes" karácsonyi dallá.

Tovább

Hivatalos: Készül az új System Of A Down album!

System Of A Down 2014.jpg

Egy tegnap készített interjúban a System Of A Down dobosa, John Dolmayan elárulta, hogy bizony valóban új anyagon dolgozik az örmény-amcsi négyes. A jövőre a Nova Rockra is ellátogató SOAD legutóbbi album(páros)a még 2005-ben jelent meg Mezmerize/Hypnotize néven, így már ideje is, hogy valami frissel álljanak elő.

Tovább

Szimfo Of A Down - Így hangzik a Chop Suey! nagyzenekari átszerelésben

soad2015.jpgMegvan a három héttel ezelőtti cikkünk, ahol a Tool Schismjét alakította át nagyzenekari köntösbe a lelkes fiatal orkesztra? Pont ők, pont ugyanolyan fullos minőségben gyúrták át a System Of A Down idén 15 éve megjelent klasszikusát, a Chop Sueyt is, melynek nem mindennapi eredménye itt, lent már le is csekkolható. Spoilerveszély: bruttttálisan király lett ez is!

Tovább

Így reagálnak az öregek a System Of A Down zenéjére

soad2015.jpgÁltalánosan elfogadott tény, hogy az öregek nem igazán csipázzák a fiatalság zenéjét. Persze ez az ő idejükben is megvolt, egyszerűen csak az akkori öregek zenéje ellen lázadtak azzal, ami épp akkor volt a jól menő irányzat. Beat, rock and roll, legyen bármi is a körítés. A Fine Brothers, akik már készítettek több "react" videót (például kisgyerekek reagáltak a Metallica, vagy épp öregek Slipknot zenéjére), ezúttal a System Of A Down muzsikájával szembesítették a vállalkozó szellemű idős embereket. Az eredmény mondhatni nem lett túl meglepő, de nézzétek meg ti magatok is! Angolosok előnyben!

Tovább

Valamin nagyon dolgozik a System Of A Down

Csak nem egy új albumon?

system_oad_2016.jpg

Szeptember elején már egy-két próbatermi fotót hintett el a System Of A Down, ami alapján a rajongók kezdhettek reménykedni, hogy 11 hosszú év után valami tényleg kikerülhet a zenekar kezei közül. Most konkrétabb dolgok is napvilágot láttak Shavo Odadjian basszer John Dolmayan dobos Instagram oldalán. Daron Malakiannal kiegészülve ugyanis a zenekar 3/4-e ugyanis tényleg erősen dolgozik valamin. A System Of A Down a jövő nyarat Európában tölti, fellépnek például a Nova Rock fesztiválon. Nem bánnánk, ha új dalokat is hallhatnánk tőlük.

Tovább

10 zenekari felvétel a befutás előtti ősidőkből

metallica_2.jpgMint minden bandának, a nagyoknak is el kellett kezdeniük valahol. Senki - legalább is nem a gitárzene berkein belül - nem született úgy, hogy már az első turnéján adott lett volna az arénaszintű hallgatóság, mindenkinek kellett sör, izzadság és húgyszagú klubokban, pincékben is tolni egy ideig. Ebbe a régi, naivan boldog világba adunk egy kis betekintést néhány igazi nagy zenekar korai felvételének segítségével.

Tovább

System Of A Down a Nova Rock Fesztiválon!!!!

system_oad_2016.jpg

Két napja lehet tudni, hogy jövő nyáron Európába jön a System Of A Down. A közzétett dátumok alapján lehetett sejteni, hogy akár egy hozzánk közel eső fesztiválra is beeshetnek. Nos örömmel jelentjük, hogy a Nova Rock Fesztiválra ma reggel be is jelentették a szervezők a zenekar fellépését, tehát a Green Day mellett ők lesznek az egyik headliner fellépő. 

Tovább

Ez állati!

Ezúttal a System Of A Down klasszikusát állatkodták meg

maxresdefault_2.jpgKorábban nálunk is láthattátok már a kisállatok által "feldolgozott" klasszikusokat, amit az Insane Cherrys arcok dobtak össze a Youtube kalandorok nagy örömére. Örömmel jelentjük, hogy a Slipknot Dualityje és az Evanescence Bring Me To Lifeja után megérkezett a következő szösszenet, melynek alanya nem kisebb sláger lett, mint a System of a Down Chop Sueyja.

Tovább

Lehet hogy hamarosan jön az új System Of A Down album?

soad2015.jpgPár nap és 11 éves lesz a SOAD utolsó albumpárosának idősebbik tagja, a Hypnotize, így jogosan merül fel a kérdés: hol van már a folytatás? Ha nem is adott teljesen egzakt választ a kérdésre, de Serj Tankian elhintette a Rolling Stone-nak, hogy vannak új ötletek, melyek körbe-körbe járnak a tagok között és bizony megindult a kommunikáció a bandán belül. Lássuk a részleteket:

Tovább

Öt éves dobos kislány találkozása a System Of A Down-nal

eduarda_henklein.jpg

Imádjuk, amikor kisgyerekek ragadnak hangszert és kezdik el játszani a nagy metal klasszikusokat. Mindegyik hangszeren nehéz megtanulni játszani, de talán dobolni megtanulni ennyi idősen a legnehezebb, főleg a kéz-láb koordinációja miatt, de amit Eduarda Henklein művel a dobszerkó mögött, azért az nem alap: a SOAD klasszikusát, a Chop Suey-t tolja elég ügyesen

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum