Az 5 leginkább utált magyar rock/metal zenekar

...akik ennek ellenére mégis vitték valamire

2016. január 19. - theshattered

i_hate_you_made_by_swiix-wallpaper-1280x800.jpgJogosan hiányoltátok a 21 utált zenekaros cikkünknél a magyar mezőnyt. Ezt jelen írással igyekszünk is pótolni nektek! Mivel a közönség szava szent, a kedvetekért összeválogattunk egy kis háztájit, lássuk, kik azok a magyar bandák, akiket elítél a közvélemény egy része, ennek ellenére mégis töretlenül hasítanak előre akár a hazai, akár a nemzetközi porondon. Természetesen további javaslatokat, észrevételeket szívesen látunk!

Tovább

A Barba Negrában szilveszterezik a Tankcsapda!

tankcsapda_sajtofoto_letoltheto_szepesi_boglarka.jpg

Megállás nélkül dübörög továbbra is a debreceni gépezet, a srácok folyamatosan járják nem csak az országot, de Európa különböző nagyvárosait is. Hamarosan pedig elstartol nagyszabású amerikai turnéjuk is, s ahogy legutóbbi lemezük címe is mondja, jól láthatóan urai a helyzetnek. Az egy éve megjelent korong – ami a Tankcsapda 13. stúdióalbuma – turnéjának méltó zárása egy igazi nagy durranás lesz: a banda története során először ad Budapesten szilveszteri koncertet! Az elmúlt 26 év legnagyobb Tankcsapda-slágereivel és a legfrissebb kedvencekkel a Barba Negra Music Clubban köszönti 2016-ot a zenekar. További infók ITT.

Húsz éve jelent meg a Tankcsapda, Az Ember Tervez című albuma!

2015. szeptember 07. - csigaur

tankcsapda_ember_tervez_20.jpg

Manapság sajnos elég sokszor alakulnak ki viták, különböző fórumokon, ha a Tankcsapda neve szóba került. Lehet őket szeretni,  lehet utálni is, de az biztos, hogy Magyarország vezető rockzenekaráról van szó. Több album van már a hátuk mögött, és van köztük olyan, aminek ma, azaz szeptember hetedikén van a jubileuma.

Tovább

Alternatív énekek és Slash nagy bejelentése: VOLT Fesztivál, Sopron, 2015. július 01., 1. nap

67.jpg

”Menjetek tovább és vinni fog az út” – mondta két kedves fiatal hölgy, akik megpróbáltak útbaigazítani minket a VOLT fesztivál első napján itt, Sopronban. Mi kellően Coelho közeli állapotban voltunk ahhoz, hogy egyetértsünk ezzel, de közben a GPS elszállt, szóval az út nem igazán vitt minket sehová sem. Mire megérkeztünk, parkolót alig, viszont mindenre elszánt és többségében szemtelenül fiatal fesztiválozókat már annál inkább találtunk.

Tovább

A pogó nem egy tánc!: Tankcsapda, Headbangs @ Barba Negra Music Club, 2015.05.21.

0tankcsapda2014_24.jpg

A Tankcsapdát fikázni divat. Körülbelül olyan dolog, mint Ossian-ozni. De azért egyik zenekar mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Mind a kettőnek jelentős szerepe van a magyar rock történelemben, akárcsak sok másik, most éppen nem említett zenekarnak. Tegnap a Barba Negra Music Clubban lestük meg a debreceni triót, hogy egy zártkörű bulin mit is tudnak nyújtani. Hajtás után a többi. (Fotó: Réti Zsolt. A kép nem a helyszínen készült)

Tovább

Tankcsapdával zár a Track szeptemberben

tankcsapda_2015.jpg

Egy rendkívül erős szezont csakis egy újabb nagy dobás zárhat a Barba Negra Track-ben. Ugyan még csak most indult be a budai oldal legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, ahol a nyár folyamán nagyobbnál nagyobb nevek teszik majd tiszteletüket, már arra is fény derült, hogy záróakkordként a Tankcsapda koronázza meg a 2015-ös Track etapot. A debreceni gépezet idén is megállás nélkül dübörög, a srácok folyamatosan járják nem csak az országot, de Európa különböző nagyvárosait is, s ahogy legutóbbi lemezük címe is mondja, jól láthatóan urai a helyzetnek. A korong, mely a Tankcsapda 13. stúdióalbuma, októberben jelent meg, egy hónap alatt ötszörös platina lett, a szorzó pedig azóta is csak növekszik. Szeptember 19-én a Track-ben is az új dalokon lesz a hangsúly, de persze nem maradhatnak el az elmúlt 26 év legnagyobb kedvencei sem. További infók ITT.

Szerinted milyen tojás a Tankcsapda?

tankcsapda.jpg

A Jack Jack filmből megtudtuk, hogy Ganxsta Zolee egy igazi kemény tojás, de vajon Lukács Laciék milyen tojások? A legújabb magyar animációs filmhez a ’Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja’-hoz készült egy animációs Tankcsapda klip is. A Lélekhangokból című dalhoz készült klipet a hajtás után meg is nézheted! Döntsétek el Ti, hogy tükörtojás, főtt tojás, lágy tojás, kemény tojás vagy esetleg rántotta szerepét tölti be a debreceni trió.

Tovább

25 ÉV ROCK ’N’ ROLL A FŐNIX CSARNOKBAN - ITT A TANKCSAPDA JUBILEUM VÉGE

0tankcsapda2014_24.jpg

Idén jubilált a Tankcsapda, a 2014-es év mégsem a nosztalgiáról szólt. Az új album négyszeres platina, az idei több mint hatvan koncertből negyven már a kapunyitás előtt teltházas volt, az ország legnagyobb nyári rendezvényein pedig több mint 200 ezren látták Lukács Laciékat. Nincs ma Magyarországon ehhez fogható zenei karrier, ráadásul úgy nincs, hogy jelen esetben aktív zenészekről, zenekarról beszélünk, akiknek soha nem volt újjáalakulása, búcsúkoncertje, vagy több éves szünet a pályafutása alatt.

Tovább

Egy csapdányi élmény: Tankcsapda @ Barba Negra, 2014.11.28.

2014. november 29. - KoaX

IMG_9372j.jpg

1991. Nem ma volt az első Tankcsapda koncertem, ahova még szülőkkel mentem ki, de ez érthető is ugyanis még a kis ovit is éppen taposó srác voltam. Azóta sok minden változott, de Tankcsapda még mindig van, és talán nem túlzás kijelenteni, de népszerűbb, mint valaha. Illetve sokkal több emberhez elér, mint mondjuk öt-tíz-húsz évvel ezelőtt. Élményekkel telve írom most a gépen a cikket. Hajtás után pedig minden kiderül.

Tovább

Tankcsapda: dupla dózis a Barba Negrában!

0tankcsapda2014_24.jpg

Talán túlzás nélkül állítható, hogy a Tankcsapda jelenleg Magyarország első számú rockzenekara. Erre épp elég bizonyíték, hogy 2014-ben még mindig „Urai a helyzetnek”, teltházas győri koncerttel indították a hazai térképet többé-kevésbé teljesen lefedő 25 éves jubileumi turnét, melynek során már Rotterdamot, Brüsszelt és Párizst is bevették. A Barba Negra Music Clubba egyenesen két koncerttel érkeznek, s „kétszer két óra Tank-esszenciát” ígérnek. Aki semmiről sem akar lemaradni, annak érdemes november 28-án és 29-én is ellátogatnia a Barbába, ugyanis két egymástól teljesen eltérő műsorral készülnek a srácok, melyekre kedvezményes, kombinált belépő is váltható. Tovább infók ITT és ITT. (Fotó: Réti Zsolt)

A helyzet csúcsán: Tankcsapda - Urai vagyunk a helyzetnek (2014)

2014. október 17. - KoaX

Tankcsapda Urai.jpg

Na, végre itt van az év harmadik magyar albuma, amit rettentően vártam. A Grizzly és az Apey And The Pea maximális pontot ért el nálam idén. Egyet biztosan tudok, azt, hogy az év végi top tízes listával nagyon fogok szenvedni, hogy kit hova rakjak. A Tankcsapda mindig különleges helyet foglalt el a szívemben. Már a szüleim is ezt nyomatták anno, így beleszülettem a csapdás létbe. Az elmúlt huszonkét évben mindig eljutottam valahogy egy Tankcsapda koncertre, és ezt a szokásomat tartani is fogom, ahogy érzem. Itt az új albumról meg mindent megtudhatsz a hajtás után.

Tovább

Dedikálta új albumát a Tankcsapda

2014. október 14. - KoaX

2.jpg

Szeretünk a szerkesztőségben dedikálásokra járni. Mindig jó dolog találkozni valami nagy kedvenccel, aláíratani a CD-t, posztert, fényképet, plüsmackót. Én roppant fontosnak tartom, hogy a zenekarok ilyen módon is tartsák a kapcsolatot a rajongókkal. Eszméletlenül sokat tud jelenteni szerintem egy kis tizenéves hölgyikének/srácnak, ha a kedvence aláfirkálja a kedvenc CD-jét. Emlékszem még én is mennyire remegtem amikor először álltam sorba egy aláírásért. További helyzetjelentés a hajtás után

Tovább

Tankcsapda: Jubileum, új album, dedikálás, koncert

Tankcsapda_promo_foto_letoltese.jpg

Október 14-én jelenik meg a Tankcsapda új albuma, amelynek előzetese a korábban bemutatott Köpök rátok dal, valamint a pár napja bemutatott dallamosabb A zene betemet című szám. Az idén a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar épp a hivatalos születésnapra tervezi az új sorlemez megjelenését, melynek címe: Urai vagyunk a helyzetnek. Lukács Laci szerint, ha valaki meghallgatja a lemezt, szembesülni fog azzal, hogy nagyjából minden dal egy kicsit más, az új album olyan lemez lett, mint amilyet szerettek volna.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum