Hirdetési felület

DSC_1663.jpg

Végre ezt is megéltük. Rockstationként bejutottunk a VOLT fesztiválra. Több évnyi sikertelen próbálkozás után kaptunk lehetőséget arra, hogy fesztiválról tudjunk tudósítani. Igaz, hogy blogunk vonalába nem minden, sőt egyre kevesebb „voltos” fellépő illeszthető be, de azért van miről írni. Ugyan a korább napok eseményeiről lemaradtunk, különösen a Hatebreed-et sajnáljuk, de azért a pénteki és a szombati nap is jónak ígérkezett a programtábla alapján.

Ha jól emlékszem, nyolc éve voltam utoljára Sopronban a VOLT-on. Akkor még sokkal inkább „metalosabb” volt ez a fesztivál, ez volt, ami legelőször feltűnt. Sokkal inkább populárisabb lett és ez természetesen a közönségen is meglátszott. Ezzel szerintem semmi baj nincsen, kissé „szigetesedik” a VOLT, a látogatók számát nézve pedig nekik van igazuk. A Lővér kemping nagyjából meghatározza ugyan, hogy mit hova lehet elrendezni, de azért bazinagy jó pont a szervezőknek, hogy én, aki évek óta nem voltam a fesztiválon, egy perc alatt kiismertem magam, mert minden szinte ugyanott volt, legfeljebb az elnevezések voltak mások (még az amerikai hotdogos kocsi is ott volt, mint nyolc éve...)

tovább »



13
2014. máj
14:35

A BULI CSAK MOST KEZDŐDIK EL - TANKCSAPDA 25

Szerző: sebiszabi Címkék: tankcsapda

Tankcsapda 2013.jpg

Május 13-án vadonatúj dallal és a hozzá tartozó videoklippel, koncert bejelentésekkel, és saját sörrel jelentkezett az idén 25 éves Tankcsapda. Az év rendhagyó módon indult, hazai koncertek nélkül, márciustól májusig 11 ország 19 városát érintő Európa turnén vett részt a zenekar. A különleges turné egyedülálló a Tankcsapda pályafutásában, ilyen formában először járták be Európa számos nagyvárosát, és először fordult elő az is, hogy Tankcsapda turné hazai koncert nélkül szerveződött.

tovább »



13
2014. máj
09:45

Tankcsapda werkfilm a ma deübtáló kliphez

Szerző: KoaX Címkék: tankcsapda

Tankcsapda_1.jpg

A Tankcsapda mindig megosztotta az embereket. Van, akik szerint eladták magukat, és vannak a fanatikus rajongók is. Mi az igazság? Mi sem tudjuk, de a srácok az ősszel megjelenő albumhoz rögzítettek most egy klipet, ami a Köpök Rátok című dalhoz készült és amiben várhatóan megmondják, mit gondolnak a témáról. Hajtás után megleshetitek a werkfilmet, hogyan is készült a klip.

tovább »



tankcsapdajonnek20.jpg

Napra pontosan 1994.március elsején jelent meg a Tankcsapda egyik, mára már alapművé érett albuma a Jönnek a férgek. Ez volt az az album, ahol már teljes jogú tagja lett Cseresznye a zenekarnak. Minden régi vágású rocker arcnak kötelező darab a gyűjteményében a Jönnek a férgek, ki ne emlékezne az olyan dalokra, mint a Voltam már bajban, Hóesés, Ki csinál rendet? és a többi klasszikus. A hajtás után hallgassátok meg újra, immár ezt a 20 éves Tankcsapda kiadványt!

tovább »



Ma debütált a Tankcsapda új videója, amely a Jóképű című dalra készült. A film igazából egy koncertvideó, melyet speciális kamerákkal is rögzítettek.



1511194_655625491147408_1482630219_n.jpg

Tegnap ellátogattunk a debreceni Főnix Csarnokba, megnézni a hagyományőrző évzáró Tankcsapda koncertet. Az ünnepek okán a hajtás után egy rövidebb beszámoló következik.

tovább »



2013-12-18 20.57.06.jpgMin is járna az ember esze így December végén, mint a Karácsonyon, a Szilveszteren és az év végi Tankcsapda koncerten. Az évzáró debreceni bulit december 28-án tartják a fiúk, szokás szerint a Főnix-ben, ami jó apropó volt egy interjúra, így a Roncsbár-ban Galaxy S2-végre kaptuk Lukács Lacit, Fejes Tamást, és Sidit.

tovább »



Tankcsapda 2013.jpg

Az Igazi Hiénák címet viseli az a Tankcsapda-dal, amely Árpa Attila jövőre debütáló filmjének az ARGO 2-nek a betétdala lesz. Magát a dalt korábban már bemutattuk, most megérkezett hozzá a filmrészleteket is tartalmazó videó is.

tovább »



nin_kazettak.jpgÚjabb fejezethez ért a "Lemezgyűjtők büszkeségei" rovatunk. Ez az első alkalom ( és nem az utolsó!) , hogy most nem zenész szólítunk meg. A lényeg úgyis az, hogy minél több eredeti lemezt vegyünk, ezzel is támogatva a zenekarok munkáját, ahogy ezt Reszegi Laci is teszi.

tovább »



13
2013. nov
08:00

Jóképű - Még egy új Tankcsapda-dal

Szerző: KoaX Címkék: tankcsapda

Zankcsapda.jpg

Már beszéltünk a Tankcsapda egyik új daláról, ami az Argo második részéhez készült, most pedig itt a legújabb dal, a Jóképű, amit a hajtás után meg is hallgathattok!

tovább »



budapestvoices.jpg

Magyarországon eddig egyedülálló könnyűzenei produkció állt össze az elmúlt hónapokban. A Budapest Voices nevű, 12 tagú énekegyüttes egy ütőhangszeressel kiegészülve mai magyar underground slágereket ad elő. A kórus első dala, amit a nyilvánosság elé tár, a Tankcsapdától az Adjon az ég.

tovább »



FEZEN2013_RS.jpgA tegnapi nap után ma végre elstartolt a FEZEN mezőnye. Kialudtak a piros fények és minden színpadon teljes hangerővel és teljes erővel megindult a szombatig tartó rock és metal őrület. A mai beszámoló gerincét a nagyszínpados fellépők adják természetesen, de ezen kívül még történt pár dolog...

tovább »



TankcsapdaSidiFejes.jpg

Az előző Tankcsapdás koncertbeszámoló végén olvashattál egy kérdést, amire marha kíváncsi vagyok, hogy Te, mint lelkes rock-metal zenével foglalkozó emberke mit mondanál. De térjünk vissza a Csapdához. A Budapest Parkban megrendezésre kerülő „nagy huszonnégyes buli” előtt tartottak Lukácsék egy rövidke sajtótájékoztatót, ahol sikerült Fejes Tomit, és Sidit elcsípnem pár villámkérdésre. Szépen, tessék tovább kattintani, és olvasgatni.

tovább »



Tankcsapda Park.jpg

Agyaltam azon, hogy valahogy el kéne csípni a Tankcsapdát, ha már egy jó évig tényleg nem fognak Budapesten játszani. Sajna pénz szűkében a jegyvétel most nem játszott, de jött a levél, hogy szeretettel meg vagyunk hívva, mint RockStation stáb a sajtótájékoztatóra! Apukám ez olyan, mint a májusi eső most, tényleg aranyat ér. Izgatott voltam, mert soha nem voltam még ilyen tájékoztatón. Késő délután érkezés a Budapest Parkba és, hogy mi volt?

tovább »



Tankcsapda_1.jpg

Június 14-én tartja idei utolsó önálló budapesti nagykoncertjét a Tankcsapda zenekar, a Soproni által életre hívott Optimizmus Napján. A koncerthez kapcsolódó, május végén indult „jelentkezz a Budapest Parkba előzenekarnak” pályázat győztese, a Rocken Dogs fellépése indítja az estét! A végeredmény csak hosszas „vívódás” után született meg, ugyanis a 3 hetes pályázat alatt rekordmennyiségű jelentkező, szám szerint 395 zenekar közül kellett kiválasztani az egyetlen győztest.

tovább »



22
2013. máj
10:00

Vendégzenekart keres a Tankcsapda

Szerző: sebiszabi Címkék: tankcsapda budapest park

Tankcsapda 2012.jpg

Idei utolsó nagy koncertjére keres amatőr vendégzenekart a Tankcsapda. A június 14-én a Budapest Parkban megrendezésre kerülő bulin a győztes banda vezetheti fel hazánk egyik legismertebb rockbandáját. Lukács így kommentálta az eseményt:

"Mi is ugyanígy kezdtük, a nulláról indultunk és önerőből értük el azt, amit, így pontosan tudom, milyen fontos mérföldkő lehet ez a koncert egy induló banda számára. Remélem, sokan értesülnek erről a lehetőségről és élnek is vele. Ne csak a haveroknak zenéljetek, mutassátok meg ország-világnak, mit tudtok! Gyertek elő a garázsokból és Legyen Rock!"

Szóval ha van egy rockbandád, akkor más dolgod nincs, mint hogy elküldöd a legjobb dalod linkjét (Youtube, Myspce stb) a bppark@tankcsapda.hu címre 2013. június 4-ig. Továbbá a legjobb 5 zenekar egy éven át heti egy tálca sörrel lesz boldogabb az egyik hazai sörgyár jóvoltából.



12
2013. ápr
08:00

Ma este Tankcsapda a Barbában

Szerző: sunthatneversets Címkék: tankcsapda

Tankpromo03-Fotogyar-Acsai Miklos.jpg

Tavaszi hadjáratának kellős közepén jár a debreceni Tankcsapda. Lukácsék fővárosi menetelésének utolsó állomása lesz a ma este a Barba Negra Music Club, ahol a srácok bebizonyítják, hogy ez az a ház, ahol a legjobb méreg is jobban üt, mint eddig bármikor. Ez lesz a zenekar első fellépése a Barba Negrában, garantált szórakozásnak ígérkezik.

tovább »



05
2013. ápr
13:00

Tankcsapda koncert a Barba Negra-ban

Szerző: sunthatneversets Címkék: tankcsapda

Tankcsapda 2012.jpg

A Tankcsapda ROCKMAFIA TURNÉ-ja március 6-án indult a debreceni Roncsbárban. A nagy sikerű új album bemutatója rengeteg várost érintett és érint majd a következő hetekben, így az ország valamennyi régiójában meg lehet nézni élőben a zenekart. A turné nem titkolt célja, hogy újra a klubokon legyen a hangsúly, ahol esténként zúzás biztosan lesz. A turné a zenekar tervei szerint október végéig tart majd.

tovább »



top10hazai_2012.png

Év elején szokás visszatekinteni az elmúlt esztendőre. Van aki szerint ez egy rossz beidegződés és az égadta világon semmi értelme, de mi nem ezek közé tartozunk. Az elkövetkező pár hétben kaptok egy kis visszatekintést, elsőként a szerkesztőség megítélése szerinti legjobb hazai előadóktól származó dalokat szedtük csokorba. Meglepi lesz bőven. 

tovább »



1028tcs05.jpgA Tankcsapdát Magyarországon szinte senkinek nem kell bemutatni, aki nem szereti, az is tud legalább néhány nótát mondani tőlük. Fennállásának huszonegynéhány éve alatt szépen hazánk vezető rock zenekarává váltak, és talán ennek és a szokatlan értékesítési stratégiának köszönhetően a legújabb lemezük, a Rockmafia Debrecen a november 8-i bemutató után másfél nappal már aranylemez lett. Ugyanis – ahogy ezt orrba-szájba reklámozták – nem lemezboltokba került a cucc, hanem (egy bizonyos típusú) benzinkutakra. Ami viszont nagyon szimpatikus volt, hogy 990 Ft-os áron lehetett hozzájutni, mondjuk nekem nem is nagyon sikerült. A felettébb gagyi lemezcím hallatán, őszintén nem számítottam semmire, főleg a három évvel ezelőtti Minden jót album után. Az volt szerintem pályafutásuk legsivárabb lemeze, kimondottan utáltam.

tovább »