Hirdetési felület

THe Gathering 2013.png

Afterwords címmel valamikor szeptemberben érkezik a holland The Gathering új albuma, melyen szerepel majd a 2012-ben kiadott Afterlights EP három dala is. Ezek mellet az anyagon három új dal is helyet kapott, valamint a Disclosure album két dalának remake-je valamint egy feldolgozás is hallható lesz rajta. Hogy ezek után ez mennyire nevezhető új stúdióalbumnak nem tudjuk, de biztosan meghallgatjuk majd. Dallista hajtás után.

tovább »



gatheringdisclosure.jpgSzeptember 12-e óta kapható a The Gathering legújabb, tízedik stúdióalbuma, a Disclosure, és ami még szimpatikusabb ingyen hallgatható is zenekar Bandcamp oldalán. Még a kilencvenes években a doomos vonalon mozgó banda igencsak nagy kedvencem volt, a Mandylion és a Nighttime Birds albumokat anno ronggyá hallgattam. Aztán a 2000 évek elején, ahogy egy csomó más banda is, elkezdtek kísérletezgetni és valahogy az már nem jött be. Aztán 2002-ben elhagyták a Century Media kiadót és végérvényesen az alternatív, progresszív rock irányba fordultak.

tovább »



gatheringdisclosure.jpg

Mint, ahogy azt már korábban jeleztük szeptember 12-én jelenik meg a most már holland/norvég The Gathering új albuma Disclosure címmel. Ha valaki már tűkön ül akkor nem kell tovább várnia, hiszen a csapat bandcamp oldalán meghallgathatóvá tette a lemezt, amit így mi is megmutatunk nektek.



gatheringdisclosure.jpg

Szeptember 12-én a jelenik meg a holland/norvég The Gathering 10. stúdióalbuma a Psychonaut Records gondozásában. Az album a Disclosure címet kapta és az itt látható borítóval jelenik meg.

Az albumon a következő dalok kaptak helyet: 01. Paper Waves, 02. Meltdown, 03. Gemini I, 04. Heroes For Ghosts, 05. Missing Seasons, 06. See For Miles, 07. Paralyzed, 08. Gemini II

Egy új dalt is tudunk már mutatni, ez pedig a Meltdown címet kapta.



1989 őszén két testvér - Hans és René Rutten - közös barátjukkal (Bart Smits) életre hívott projectje volt a The Gathering. Nem voltak határozott elképzeléseik vagy kidolgozott terveik, egyszerűen csak dalokat írtak eljátszani azokat.

Kis The Gathering történelem és infók az új lemezről a cikk további részében. >>

tovább »



05
2009. nov
13:21

The Gathering - Budapesten

Szerző: sunthatneversets Címkék: the gathering

Hosszú évek után ismét Budapesten a THE GATHERING! A 20 éves fennállását ünneplő  zenekar Európa-turnéra indul, melyen bemutatják az új albumot és az új énekesnőt. A ”The West Pole” című lemezen már Silje Wergeland énekel, a 2007-ben távozott Anneke utódjaként. A csapat január 31-én érkezik a Diesel-be.


The West Pole/20th Anniversary European Tour

2010. január 31., Diesel. 19 óra

Jegyek: 4.000 Forint, január 1-től 5.000 Forint

 



Christina Scabbia gyönyörű, ezt még mindig örömmel konstatálom. A Lacuna Coil Shallow Life (RockStation kritika: Olasz meló : Lacuna Coil - Shallow Life) című, egyébként meglehetősen populárisra vett lemezéről itt a második klip I Like It, ami nagyon jópofára sikerült, a dalt meg értékelje mindenki maga.

A szintén női  énekessel megerősített The Gathering is új lemezzel jelentkezett idén The West Pole címmel. Ez az első lemez amelyen már nem Anneke van Giersbergen dalol, hanem Silje Wergeland. Klip az All You Are című dalra készült, amely egy zenekari performansz, igaz jobbára a bájos énekesnő főszereplésével. 

A svéd Hardcore Superstar lehetne akár egy karcosabb Mötley Crüe is. Beg For It címmel ők is lemezzel jelentkeztek az elmúlt hetekben, melyről Into Debaucherry címmel van videó, ami aztán tényleg snassz.

A végére valami bestiálisan ütőset hagytunk. Azt nem is kell már az előzőek fényében mondanom, hogy az arizonai deathcore brigád, a Job For A Cowboy új lemezzel jelentkezett e? Igen azzal, mely a Ruination címre hallgat. Az Unfurling A Darkened Gospel is zenekari klip, csak egy kicsit mozgalmasabb, mint az előzőek. Vagy nem is kicsit.
A videók szép sorjában megleshetők a cikk további részében

tovább »