Hirdetési felület

 

Október 12-én ért Budapestre a kansasi The Get Up Kids, Skalar Musicos szervezésben. A zenekar az ezredvégi/ezredeleji punk-pop-rock-emo őrület egyik éllovasa volt, annak ellenére, hogy a magyarországi fiatalok körében sosem arattak nagy kasszasikert. Turnéztak a Green Day és a Weezer társaságában is, a Fall Out Boy egyenesen a létrejöttét tulajdonítja neki, de nagy hatással voltak a Blink 182-s Mark Hoppusra is. Ezzel nagyjából be is lőttem a zenei világot, a folytatásban beszámolót olvashattok a koncertről.

tovább »



Bár a zenekar rajongóinak nem okozhat különösebb meglepetést, hogy a holnap Budapesten fellépő The Get Up Kids azzal a James Deweesszel jön, aki itt alapítóként, a My Chemical Romance-ben pedig turnébillentyűsként van jelen, azonban a nyugati rajongóknak még le kellett mondaniuk a teljes élményről, mert a korábban a Coalesce-ben is megfordult zenész még épp a tengerentúlon turnézott másik zenekarával. A ’Danger Days aktuális turnéja három napja fejeződött be, így már biztos, hogy a The Get Up Kids teljes felállásban játszhatja le feltehetően utolsó Európa-turnéját: a banda ugyanis egy hete tett egy bejelentést, mely szerint mostantól igen sokáig nem fognak átjönni a kontinensre, és úgy általában a turnézás gondolatától is elzárkóznának. Így ha tényleg szeretnéd annak rendje és módja szerint teljes felállásban és ereje teljében – sajnos feltehetően utoljára – élőben látni a kilencvenes évek emo-színterének egyik legnagyobb zászlóvivőjét, mindenképp az A38-on lesz a helyed, ahol a hangulatot majd Norbert Kristof fellépése alapozza meg.



Ugyan az előző évtizedben az emo fogalma sajnos kérlelhetetlenül összemosódott mindenféle olyan zenei melléktermékkel, aminek talán meg sem kellett volna születnie, annyi azonban bizonyos, hogy a műfaj korábbi virágzása a kilencvenes években olyan erőteljes és markáns hullámot hozhatott létre, amiből az azt követő emberöltő popzenéje épp akkora előszeretettel merített, mint az olyan szubkultúrák, mint a hardcore vagy a screamo. És korántsem véletlen, hogy a Fall Out Boy, esetleg a Jimmy Eat World mainstream sikerei is csak megerősítették a műfaj létjogosultságát. Épp emiatt örülünk annak, hogy bejelenthetjük az év egyik legfontosabb koncertjét, a The Get Up Kids első budapesti fellépését.

tovább »



10
2011. máj
12:55

The Get Up Kids az A 38-on

Szerző: sunthatneversets Címkék: the get up kids

A ’90-es évek emo színterének egyik meghatározó zenekara története során első alkalommal  játszik Budapesten! További vendégzenekarokról egyenlőre még nincs információ.

Jegyárak: 3.900 (bolti elővétel) / 4.500 (online elővétel 2011. szeptember 27-ig) / 4.900 (online elővétel 2011. szeptember 28-tól, valamint a helyszínen). További információ a facebookon itt.

A Skalar Music bemutatja:

2011. október 12.
The Get Up Kids (USA)
A38
Budai Alsó-rakpart 1.